David Gale élete filmkritika

2003. szeptember 14.
74.3531
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szoron profilja, adatai
Szoron
A film fő témája a halálbüntetés és annak eltörlésért harcolók küzdelme az igazságszolgáltatás megreformálásáért. Vagyis, hogy milyen jogunk ölünk meg egy másik emberi lényt azért mert ő bűnt követett el. A fogat fogért elv alkalmazása sok esetben hasznod, de vannak olyan esetek mikor az emberségesség előrébb való. David Gale véletlenül csöppent ebbe a harcba, de az ő esete megváltoztathatta volna, vagy meg is változatta a halálbüntetésekre vonatokozó törvényeket.

Gale (Kevin Spacey) egy igen sikeres egyetemi tanár. Módszere egy kicsit rendhagyó, de ez talán abból ered, hogy stílusa nem minden esetben esik egybe egy keménykalapos egyetemi tanáréval.
A film elején éppen arra készülünk, hogy kivégezzék. Viszont előtte, az utolsó három nap riportot ad egy nőnek akitől többet remél mint egy jól sikerült cikk, egy halálraítélt utolsó szavaival.
David Gale élete filmkritika - 2. kép

És akkor lássuk Gale szemszögéből, mi is történt addig a pontig, míg le nem tartóztatták.
Egy előadásáról egy fiatal igen csinos lány igencsak elkésett. Gale-t ez nem nagyon érdekelte, hisz ő dönt, tanul vagy megbukik. De ez nem volt ilyen egyszerű. A lány az óra után négyszemközt elmondta, hogy bármi hajlandó megtenni annak érdekében, hogy az évvégén átmenjen a vizsgákon. Bár a lány igen csinos volt Gale ellenállt és úgymond lepattintotta.
Ennek ellenére nem adta fel a Gale elcsábítására tett kísérleteket, és egy buli során az egyik fürdőszobába megtörténik az ami megváltoztatja David Gale életét.
Pár nappal később a rendőrség jelentkezik Gale-nél. A vád nemi erőszak. És ez letartóztatás keresztbevágta életét. Bár a vádat elejtették, mivel semmilyen nagyobb bizonyítékot nem találtak, a tény, hogy Gale belekeveredett egy ilyen ügyben tönkretette karrierjét. Hallgatólagosan szabadságra küldték, de valójában elbocsátották. Mivel feleségével sem volt tökéletes az eddigi élete, ez rátette az i-re a pontot. Állás nélkül, család nélkül Gale teljesen magába omlott. Egyetlen támasza, munkatársa volt, Constance Harraway volt aki amellett, hogy tanárként dolgozott, egy halálbüntetés elleni szervezetet vezetett.
Az asszony nagy nehezen segített Gale-nek visszatérni és a szervezetbe munkát adott neki. De Gale negatív hírneve ezt kis keresztül vágta. Gale teljes elkeseredetten beszélget Constance-al, akitől megtudja, hogy a nő halálos beteg. Ezek után átadják magukat az erotikának. Majd a nő meghal és minden jel arra mutat, hogy gyilkosság történ. Galere terelődik a gyanú, mikor megállapítják, hogy előző éjjel a nővel volt.
David Gale élete filmkritika - 3. kép

A tárgyalások végén egyértelmű lett, hogy Gale ölte meg Constance-t. Ezért pedig halálbüntetés jár. A kivégzés előtt három nappal Gale úgy dönt interjút ad egy riporter nőnek, aki már maga is köze került régebben a börtön falaihoz.
Elizabeth Bloom (Kate Winslet) riporternő első alkalommal megvolt győződve róla, hogy Galenek jár a büntetés. De mikor a férfi felkéri, hogy kezdjen el nyomozni, Bitsey egyre jobban átáll a másik oldalra, vagy elkezd hinni Gale-nek. A nyomozás során több bizonyítékot találnak arra, hogy Gale ártatlan, de olyanok is előkerülnek, melyek az ellenkezőjét bizonyítják. A végén persze kiderül az igazság, mely minden érintettet igencsak megráz.
A film igen jól adja át a halálbüntetésben érdekeltek lelkivilágát. A gyilkosság vagy öngyilkosság közötti tanácstalanságot a riporternőnél és az egész történet felépítése mind minőségi filmet hoz létre.
Pozitívumok: Csak annak jelent pozitívumot ez a film, aki szereti az ilyen jellegű filmeket. Vidámság és könnyedség egyáltalán nem jellemzi a filmet. Sokkal inkább a mondanivalójával hat a nézőre (végre egy olyan film amiben nem a látványvilágra helyezték a fő (vagy az összes) hangsúlyt).
Negatívumok: Apró csekélységeket lehetne megemlíteni, de ezek nem rontanak a film minőségén.

Összességében a film nagyon jóra sikerült, de ha valaki megnézi ne számítson arra, hogy vidám arcokat fog látni a nézőtéren a film után.

David Gale élete
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: Dráma, Krimi, Thriller
Hossz: 130 perc
Készült: 2003
Premier: Szeptember 11.
Forgalmazza: Intercom

Eredeti cím: The Life of David Gale
Rendező: Alan Parker
Szereplők: Kevin Spacey, Kate Winslet
Fényképezte: Michael Seresin
Díszlet: Jennifer Williams
Írta: Charles Randolph
Producer: Nicolas Cage, Alan Parker
 

David Gale élete / ()

  • Műfaj:
  • Hazai premier: nincs még időpont
  • Rendezte:
  • Hossz: 0 perc
  • 2003-09-14 16:10:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/030914ga0101.jpg
  • Szereplők:
  • Forgatókönyv:
  • Operatőr:
  • Vágó:
  • Zene:
  • IMDb:
  • Gyártó:
  • Forgalmazó:
  • Honlap:
0 2003-09-14 16:10:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/030914ga0101.jpg
1 hozzászólás

Vendég

17 éve, 10 hónapja és 7 napja

kacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja