A rasszizmus témája újfent igen aktuális - főleg az Egyesült Államokban -, így aligha véletlen, hogy a problémára fogékony, nem mellesleg fekete bőrű író-rendező, Spike Lee (Malcolm X, Az utolsó éjjel, A belső ember) látta el a direktori feladatokat. A film egyébiránt Ron Stallworth 2014-ben Black Klansman címmel megjelent emlékiratainak adaptációja, némi ferdítéssel, amennyiben az időpont és az események drámaiságának mértéke nem egészen stimmel - de ha egy élvezetes és tanulságos (játék)filmet kapunk cserébe, akkor őszintén, kit érdekel?
A sztori a 70-es években játszódik a Colorado állambeli Colorado Springsben. Stallworth (John David Washington) a város első afroamerikai detektívje, aki magára vállalja, hogy beépülve a szervezetbe leleplezi a helyi Ku Klux Klán tagjait és tevékenységét. Ez természetesen csak úgy lehetséges számára, ha ő csupán telefonon keresztül érintkezik a szervezettel, miközben személyesen egyik nyomozótársa, a történetesen zsidó származású Flip Zimmerman (Adam Driver) igyekszik elvegyülni a tagok között.
A tagok némelyike azonban igencsak gyanakvó és kiszámíthatatlan, ami egyáltalán nem könnyíti meg a zsaruk munkáját. Ráadásul Ronnak megtetszik a város fekete diákszövetségének elnöke, Patrice Dumas (Laura Harrier), aki viszont teljesen elkötelezte magát a Fekete Párducok és a radikális változások mellett. Amikor pedig még a KKK "Birodalmi Varázsló"-ja, David Duke (Topher Grace) is a városba érkezik, végképp forró lesz a talaj Colorado Springsben...
Azt hiszem, már a fenti rövid ismertető után is nyilvánvaló, mennyi potenciál volt a könyv megfilmesítésében, amit szinte vétek lett volna kihagyni. Már eleve abban a szituációban rengeteg a helyzetkomikum, hogy egy fekete fickó beépül a klánba annak rövidlátó tagjait kihasználva, de amikor ugyanaz a fickó olyan rasszista dumát nyom, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, az ember nem bírja megállni, hogy ne szakadjon a röhögéstől.
Stallworth és Duke telefonbeszélgetései szinte kabaréba illőek, amit a két szereplő egymás mellé vágása sokszor még inkább kihangsúlyoz. És akkor annak végletes abszurditásáról még nem is beszéltünk, hogy egy feketét a KKK a tagjai közé választ, ráadásul oly módon, hogy Ronnak maga a klán vezetője küldi el a tagsági kártyát.
A hasonlóan képtelen szituációkra persze a provokatív hangvétel még jobban rájátszik, ami egyúttal gondolkodásra készteti a nézőt, és a szereplők közti feszültség sem hiányzik - sőt, néha szinte már kézzel fogható.
A BlacKkKlansman tehát egy vérbeli szatíra nagyon komoly témákkal, ám számos könnyed pillanattal. Habár a filmet csak felirattal játsszák a mozikban, ez valójában nem hogy elvesz, mint inkább meghagy az élvezeti értékéből, lévén az eredeti szövegeket és akcentusokat csak így képes visszaadni. A még mindig figyelemreméltó Spike Lee és alkotótársai valódi stílussal ruházzák fel a produkciót, amit viszont kérdéses, hogy egy szinkronizált változat mennyire képes megőrizni.
A jó karakterekhez természetesen jó színészekre is szükség van, ami jelen esetben még a mellékszereplők tekintetében is adott. Némelyik KKK-s egészen hátborzongató, de a két főszereplő szintén meggyőző alakítást nyújt. John David Washington (Denzel fia) első főszerepét igencsak karizmatikus teljesítménnyel hálálta meg - simán elhisszük neki, hogy Stallworthnek nem csak a szája jár, hanem kellő vér van a pucájában ahhoz, hogy fekete rendőrként bizonyítson.
Adam Driver hitelesen adja elő a magabiztos, ugyanakkor az extrém körülmények és gyűlölet hatására saját származását is átértékelő nyomozót - persze azt már Kylo Ren óta tudjuk, hogy a színésztől nem áll távol a kettősség és a vívódás érzékeltetése. Laura Harrierre pedig, aki ezúttal az erős, független női figura szerepében tündököl, rá se lehet ismerni a terebélyes hajkorona alatt, miközben abszolút elhittem neki, hogy ilyen lehetett egy forradalmi szemléletű fekete diáklány a 70-es években.
Lee biztos kezű irányítása alatt a BlacKkKlansman oly módon idézi meg a történelmet, hogy közben sikerrel reflektál egy olyan, még mindig aktuális és kényes témára, mint amilyen a rasszizmus. Tény, hogy a társadalmi feszültségek akkor és most ugyanúgy jelen vannak, még ha sok tekintetben mások is a viszonyok.
A film ugyanakkor a különbségek mellett a valós vagy vélt hasonlóságokra is megpróbál rámutatni. Miközben Duke vezetése alatt a KKK úgy próbált népszerűbbé és politikailag sikeresebbé válni, hogy tudatosan tompítani igyekezett erőszakos retorikáján, a régi, rasszizmust megtűrő rendszer és Trump elnöksége közötti párhuzamok felhozatala direkt és igen nyilvánvaló módon történik.
Politikai részrehajlást és ellentmondást tehát biztosan talál a produkcióban, aki keres - van, aki szerint például erőltetett módon próbálja hősökként beállítani a rendőröket, miközben a rasszizmussal kapcsolatban manapság nem feltétlenül ez az első, ami az ember eszébe jut velük kapcsolatban.
Végső soron azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem egy dokumentumfilmről, hanem alapvetően egy szórakoztatás céljából készült moziról van szó. Ezáltal a BlacKkKlansman alkotói egy olyan, mondhatni fajsúlyos témát, mint a faji megkülönböztetés, is befogadhatóvá tudtak tenni a nagyközönség számára, ami azért nem csekély érdem.
Csuklyások - BlacKkKlansman / BlacKkKlansman (2018)
egy popcornt kérek kólával!- Műfaj: Szatíra
- Hazai premier: 2018. szeptember 27.
- Rendezte: Spike Lee
- Hossz: 135 perc
- Szereplők: John David Washington, Adam Driver, Laura Harrier, Topher Grace, Alec Baldwin
- Forgatókönyv: Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott, Spike Lee
- Operatőr: Chayse Irvin
- Vágó: Barry Alexander Brown
- Zene: Terence Blanchard
- IMDb: 7349662
- Gyártó: Focus Features
- Forgalmazó: UIP-Duna Film
- Honlap: uipduna.hu/csuklyasok