Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa
A közepesen jelentős politikai figurából mára magát popkulturális ikonná kinövő dél-amerikai forradalmár, Che Guevara életét feldolgozó kétrészes Che valójában egy nagy, több, mint 4 órás film. Roppantul ambiciózus, nagyszabású produkció, és valamelyest félresikerült próbálkozás egy ellentmondásos megítélésű történelmi személy átfogó, sallangoktól mentes bemutatására. A Che egyik talán legnagyobb erényévé válhatott volna az embert próbáló hossza, hiszen az életrajzi filmek legtöbbje épp akkor bukik el, mikor másfél-két órába igyekszik belesűríteni egy valamilyen szempontból jelentős, karizmatikus alak igencsak mozgalmas életét. Az eredmény leggyakrabban az, hogy a tények elferdülnek, bizonyos részek kikerülnek, áttevődnek, átíródnak, vagy újakkal helyettesítődnek a történetben, egy szóval hígul a mondanivaló.
Steven Soderbergh rendező hagyta a sztorit kibontakozni és meghatározni filmje hosszát, nem pedig fordítva. Az alapötlet dicséretes, de gyakorlatba átültetve csúfondárosan megbukott. A Che inkoherens és fájóan hiányos, töredezett egy darab lett, amelyben maga Che Guevara sokszor a háttérbe is szorul, mellékszereplővé degradálódik. A Che - Az argentin a monstre életrajzi dráma első epizódja, amely az 1956-os kubai forradalmat tárja elénk, a címszereplő, Fidel Castro és csapatának karibi-szigeteki partraszállásától egészen Batista önkényuralmának 2 évvel ez utáni megdöntéséig. A később bemutatásra kerülő, A gerilla alcímet kapott második fejezet Che sikertelen bolíviai hadjáratát, majd bukását viszi vászonra. Az epikus méretű film elkészültéről érdemes pár sorban megemlékezni, mivel egy olyan projekt volt, ami nem egyik pillanatról a másikra jött létre, és nem kevés küzdelem és felkészülés áll mögötte a készítők részéről.
A főszerepet játszó és a produceri munkákat is ellátó Benicio del Toro és Laura Bickford producer eredeti elképzelése egy jóval rövidebb, és konvencionálisabb film volt, amely Jon Lee Anderson 1997-ben kiadott életrajzi könyvén, a Che Guevara: A Revolutionary Life-on alapult volna. Két év elteltével azonban elvesztették a megvásárolt jogokat, forgatókönyvírót pedig nem sikerült találniuk.
Ezután Terrence Malick-ot keresték fel a forgatókönyv megírására, aki újságíróként 1966-ban járt Bolíviában egy Che-ről szóló cikke kapcsán. Újabb másfél év telt el, és a kezdéshez szükséges költségvetés híján Malick inkább kiszállt a projektből és Az új világon kezdett el dolgozni. Végül Steven Soderbergh került a direktori székbe, akit magával ragadott Che személyisége, és rendkívül érdekfeszítő, a nagyobb tömegek által viszont szinte alig ismert élete, a forgatókönyv kidolgozásának feladata pedig Peter Buchman kezébe került.
A Che forgatását és egész létrejöttét megelőző kutatómunka mértéke valóban impresszív: a rendező, az író és a főszereplők egyaránt rááldoztak éveket az életükből. Buchman egy évvel azelőtt, hogy belekezdett a forgatókönyvbe elolvasott minden Che-ről szóló fellelhető könyvet, Soderbergh pedig ugyanígy tett. A történet magját a forradalmár naplója alkotta, valamint az őt ismerő és még élő barátokkal, egykori gerillákkal készült interjúk. Del Toro közel hét évet készült Che Guevara megformálására; a róla szóló könyvek, cikkek és sajátkezű írásai elolvasásán kívül fényképeket tanulmányozott, Che öccsével és gyerekkori barátaival, sőt magával Castróval is találkozott, és még Guevara egyig kedvenc könyvét, a Don Quixotét is többször elolvasta, csak hogy mélyebben a gerillavezér lelkébe láthasson. A téma kellő körüljárásával tehát nem volt gond, ehhez kétség nem férhet, mégis félrecsúszott valami menet közben a Che készültekor.
A négy órát átlépő teljes játékidő mindenképpen nagy próbatételnek minősül, legyen akármennyire jó egy film. Minket hálaistennek megkíméltek ettől a kényelmetlenségtől és egyszerre csak egy részt vetítenek a mozik, néhány külhoni példával ellentétben - habár a második film bemutatójának időpontjáról még nem tudni semmit. A Che cinéma vérité stílusú megközelítést alkalmaz, Az argentin hollywoodi technikával, szélesvásznú filmre lett rögzítve, steadicamek vagy darukon, síneken rögzített kamerák segítségével. A második rész esetében ezzel szemben teljesen eltérő módszereket használt fel Soderbergh, Super-16-ra forgatott és semmiféle bonyolultabb mechanika nem került alkalmazásra, legfeljebb egyszerű állványok. Így próbálta kontrasztba helyezni a két szignifikánsan különböző, merőben más kimenetelű forradalmat, illetve magának a főszereplőnek másságát eltérő időszakokban. Az argentinben egyébként a kubai események és egy Che-vel készült 1964-es havanai interjú, valamint Che szintén '64-es ENSZ közgyűlésen tartott beszéde felváltva kerül bemutatásra, vagyis a második szegmens sokkal erősebb forradalmi retorikája valamilyen szinten már ebbe a filmbe is beleférkőzik.
Az argentin technikai oldalról nézve gyakorlatilag tökéletes, úgy néz ki, ahogyan egy nagyvászonra termett filmnek ki kell néznie. Még néhány akciójelenetet is láthatunk, amelyek mind elsőrangú szakemberek keze munkáját dicsérik. A hibák inkább Soderbergh öncélú rendezésében és az eléggé össze-vissza forgatókönyvben keresendők.
Soderbergh Che-je sajnos sokkal inkább szól Soderbergh-ről, vagy éppen a temérdek mellékszereplőről, akik összesítve valószínűleg sokkal többet láthatók a színen, mint maga Che Guevara. A magabiztos és tehetséges (Szex, hazugság, video, Mint a kámfor, Traffic), de az egoját és művészi akaratát sok esetben saját tudása, ismeretei elé engedő és ebből kifolyólag már több baklövést is elkövető (Szemtől telibe, Solaris, Ocean?s Twelve) rendező sokat, mindent meg akar mutatni, de végül jóformán alig tudunk meg valamit a címszereplőről, vagy az őt övező mítoszról.
Benicio del Toro tőle megszokott módon bravúros Che szerepében, tényleg magáévá tette a figurát mindenestül, de olyan alapanyagból kénytelen dolgozni, ami pusztán nagyvonalakban került felvázolásra. Nem egy kiforrott, részletesen kidolgozott hús-vér személyt formál meg, hanem csak annak vázát. Soderbergh hajlamos a kisebb, felesleges részletekben elmerülni, több időt szán ezekre, mint a lényeges dolgokra, feltételezem azt hitte ettől lesz teljesebb az életrajzi dráma, pedig csak unalmassá, vontatottá tették filmjét. Ugyancsak ez igaz a túlságos részletességre való törekvésre: a jelenetek a helyszín és a dátum pontos feltüntetésével nyitnak - ez teljesen redundáns. A cél az volt, hogy földrajzilag és időben is követni tudjuk a forradalom menetét, még egy színes Kuba-térképet is megmutatnak nekünk a film nyitányában, de ember legyen a talpán, aki ott helyben képes megjegyezni, majd emlékezni később minden hely- és helységnévre. Ahogy a mondás tartja, néha a kevesebb több, és ez maximálisan igaz Az argentinre.
A Che - Az argentin, a folytatásával egyetemben, elismerést érdemlő próbálkozás, a téma választásától kezdődően (még ha világszerte ikonná is vált Che, mégiscsak szélsőségesen Amerika-ellenes volt) a megvalósításig (a kompromisszummentes összesített 4 órás játékidő) mindenért csak dicsérni lehet Soderberghet, az igyekezet kétségtelenül meglátszik. Del Toro lenyűgözően jó, nem tőle függött tehát a film milyensége. A végeredmény mégis egy középszerű, cselekményét rosszul fókuszáló, darabjaiban tökéletes, de az összeillesztett darabokból átláthatatlan, zavaros képet adó kirakós. Ha Che Guevara ennél kielégítőbb filmes depikciójára vágyunk, ajánlom a 2004-es Che Guevara: A motoros naplóját megtekintésre.
