Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika

2010. augusztus 31.
80.2511
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
A tinifilmek szívtipró szépfiújaként, azon belül is elsősorban a Szerelmes hangjegyek (High School Musical) három epizódjának énekes-táncos sztárjaként ismert Zac Efron egy újabb musical, az 1984-es Gumiláb remake-jének főszerepéről mondott le Charlie St. Cloud tragikus alakjának megformálásáért. Az ifjú színész döntésének hátterében nem titkoltan az a szándék állt, hogy kitörjön a jól bevált, ám karrierje szempontjából mostanra már beskatulyázással fenyegető tiniidol megszokott szerepéből, mielőtt még kiöregszik és végleg elfelejtik Hollywoodban. Efron minden bizonnyal komoly lehetőséget látott erre a Ben Sherwood nagysikerű regénye alapján készült forgatókönyvben, csakúgy, mint a Universal filmstúdió vezetői, akik végül két másik stúdiót licitáltak felül a könyv megfilmesítési jogáért folytatott küzdelemben. Maga Sherwood producerként és tanácsadóként vett részt a produkcióban, ami ennek ellenére meglehetősen felemásra sikeredett.



Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika - 2. kép

A magyar fordításban - a regény címéhez hasonlóan - a Charlie St. Cloud halála és élete címet kapta az alkotás, mintegy utalásként a központi szereplő életét derékba törő eseményre. Addig azonban minden remekül alakult Charlie számára: habár egyedülálló és keményen dolgozó édesanyjával, Claire-rel (Kim Basinger), valamint kisöccsével, Sammel (Charlie Tahan) igen szerény körülmények között éltek - ha jól emlékszem, kocsijuk is csak egy volt, de az USA-ban az ugye alap -, a fiatalember sikeres tinédzser, remek vitorlázó, ráadásul egy ösztöndíjat is elnyert a Stanford Egyetemre. A bensőséges atmoszférájú, álmos északnyugat-amerikai kisváros idillikus tengerpartján ugyan nem luxus-, de nyugodt körülmények között, egy szép jövőben reménykedve élte mindennapjait, melyek a tanulás, a szórakozás, a vitorlázás és a baseball mellett alaposan leterhelt anyja támogatásával, illetve az öccse nevelésében való részvétellel és a Sam felülvigyázatával kapcsolatos hathatós segítségnyújtással teltek. Charlie jólnevelt fiatalemberhez méltón komolyan is vette ebbéli szerepét, és még olyankor is öccsével maradt, amikor már más programja volt, az anyjuk azonban nem tudott vigyázni rá. Sammel ugyan elég rendesen heccelték és ugratták egymást, amikor csak lehetett, ezzel együtt a kissrác mindig is felnézett bátyjára, példaképének tekintve, sőt már-már istenítve őt. Ugyanakkor Sam nem rejtette véka alá véleményét Charlie közelgő távozásával kapcsolatban, mire az megígérte neki, hogy minden este, a szokásos naplementekori ágyúszó elhangzása után együtt baseballoznak majd, amíg el nem megy az egyetemre.

A mindent megváltoztató, drámai fordulat akkor következik be, amikor egy este Charlie és Sam kocsival vág neki a sötét országútnak, majd egy váratlan balszerencsés momentum folytán beléjük rohan egy kamion. Az autójuk többször átfordul és ripityára törik, ennek ellenére Charlie még tud néhány kétségbeesett szót váltani halálos sérülést szenvedett kisöccsével. Mintegy összhangban azzal, amiről "véletlenül" néhány perccel korábban is beszélgettek, az idősebb testvér ismét megígéri a fiatalabbnak, hogy soha nem fogja egyedül hagyni, ő mindig vele lesz. A következő pillanatban Charlie egy kórházi ágyon találja magát, miután egy mentőorvosnak, Florio Ferrentének (Ray Liotta) sikerült újraélesztenie őt, az öccsén azonban már nem tudnak segíteni. Charlie magából kikelve kiabál Sam után, s hiába, hogy nem tehet semmit, nem képes elfogadni gondjaira bízott testvére halálát.

Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika - 3. kép

Miközben a film alapvetően jól, noha távolról sem zseniálisan, mint inkább szokványosan indít a főbb szereplők, a helyszín és az idilli állapotok felvázolásával, a legkritikusabb pillanatok megvalósítása és ezáltal a trauma átadása igencsak kritikán alulira sikeredett. A Sam és Charlie közötti szoros kötelék elég jól érzékelhető, kapcsolatuk helyenként megható momentumokkal bír, még a báty túlságosan kihangsúlyozott gondoskodása és példakép-szerepe ellenére is. A drámai fordulópontot jelentő baleset körülményeinek bemutatása viszont rendkívül klisészerű és hiteltelen: a kocsiban zajló erőltetett párbeszéd még hagyján, amikor azonban a hatalmas ütközés után Charlie a betonon fekve és az alkarjára támaszkodva beszél öccséhez, aki nemhogy az eszméletét nem vesztette el, de világosan és érthetően kommunikál, az ember együttérzés helyett inkább csak a fejét csóválja. Különösen akkor, amikor a következő jelenetben kiderül, hogy a balesetet követően még igencsak eleven Charlie-t is újra kellett éleszteni, miközben Sam többé már nem tér magához. És most nem arról van szó, hogy egy súlyos sérülésnél nem fordulhat elő, hogy hirtelen sokkal rosszabbra fordul az áldozat állapota, az egymást követő képsorok alatt viszont annyira igénytelen a rendezés, hogy nem csupán a főszereplő, de a néző sem igazán képes elhinni, amit lát. Ám ha valaki szerint mindez tudatos húzás az alkotók részéről, hogy jobban bele tudjuk élni magunkat Charlie helyzetébe, arra csak azt tudom mondani, hogy nálam ellenkező irányú hatást értek el vele, engem legalábbis sikerült kizökkenteni a kellő hangulatból.


Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika - 4. kép

Ezek után a Sam temetésén zajló történések talán már nem is igazán hatnak meglepetésként. Charlie ugyanis a gödörbe leeresztett koporsó felett állva nem képes ledobni a kezében lévő baseballkesztyűt öccse emlékének tiszteletére, sőt hirtelen felindulásból otthagyja az egész ceremóniát, anyja könyörgő szavai ellenére. Nem létező könnyeivel küszködve a fiatalember rohanni kezd a temetés, vagy inkább az igazság elől, azután egyszer csak a fák között megbotlik, és a földre zuhan. Amikor immár sírva felpillant, vajon kit lát maga előtt? Valóban, Sam néz rá kissé kérdőn, hogy ezt meg mi lelte, mintha mi sem történt volna. A fiú farmerben és piros dzsekijében, épen és sértetlenül áll bátyja előtt, és szemrebbenés nélkül emlékezteti őt a neki tett ígéretére. De vajon tisztában van-e azzal Charlie, hogy amit lát, az nem lehet a valóság, és nagyon valószínű, hogy rajta kívül senki más nem látja? Nem lehet tudni, de az igazság az, hogy valójában nem is érdekli - számára mintegy természetes, hogy öccse még most is vele van, ezért ő sem hagyhatja cserben Samet. Azután egy gyors vágás után már mi is elég furcsán nézünk, amikor megjelenik az "Öt évvel később" tájékoztató felirat.

Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika - 5. kép

Azt ezt követő jelenetek révén megtudjuk, hogy Charlie végül nem ment el az egyetemre, sőt még csak el sem hagyta a várost az elmúlt öt esztendő során. Ehelyett gondnoki állást vállalt a temetőben, hogy ezáltal is Sam közelében maradhasson - ám nem pusztán a sírja közelében. Naplementekor ugyanis - korábbi ígéretéhez híven - minden alkalommal elmegy a megszokott helyre, a fák közé, ahol ugyanúgy baseballoznak és beszélgetnek az öccsével, mint annak idején. Időközben Charlie egykori barátai már mind a saját útjukat járják valahol, anyja is elköltözött a városból, ő azonban kitartóan felügyeli a temető rendjét, gondozza a sírokat, virágokat ültet, elkergeti az állandóan visszatérő ludakat, estéit pedig lelkiismeretesen, minden egyes alkalommal Samnek szenteli. Már a vitorlázással is felhagyott, társaságba nemigen jár, amiért a legtöbben csak úgy tekintenek rá, mint egy elvarázsolt, egy másik világban élő holdkórosra. Az egyetlen, aki még valamennyire, bár nem túl tolakodóan meg-megpróbálja kizökkenteni Charlie-t apátiájából nem más, mint gondnoktársa, Alistair Wooley (Augustus Prew), invitálását és próbálkozásait azonban rendre elutasítás koronázza.

Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika - 6. kép

Habár a felettébb szerencsétlen és stílustörő módon bemutatott baleset után nehéz újra felvenni a fonalat, az öt év időbeli ugrás némileg segít abban, hogy megemésszük a látottakat. A gond csak az, hogy épp ezáltal lemaradunk Charlie magába fordulásának hihetőbb magyarázatáról, a folyamat bemutatásáról, amit minden bizonnyal túlságosan unalmas lett volna hosszan ecsetelni, így azonban igen nehéz együtt érezni, de legalábbis részben egyetérteni a főhőssel. Kétségtelen, hogy ez a forgatókönyv egyik leggyengébb pontja, amit nem könnyű a színészi játékkal korrigálni, és Efron megformálásában valahogy nehezen hisszük el Charlie-nak az ő adottságaival és lehetőségeivel, hogy önként bevonult a temetőbe és lemondott minden másról, ami az életben várja. Egy kissé faramuci hasonlattal élve az egész egy kicsit olyan, mint Anakin Skywalker alias Darth Vader hirtelen átállása a sötét oldalra a Csillagok háborúja harmadik epizódjában, ami azzal együtt, hogy ugyanúgy elég megalapozatlan, ott valamivel kidolgozottabbnak hatott a korábbi filmek történéseinek köszönhetően.


Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika - 7. kép

Ugyanakkor látni kell, hogy a Charlie St. Cloud halála és élete alapvetően az elengedésről szól - arról, hogy bármilyen tragikus dolog történt velünk, bármennyire is nehéz elfogadni egy szeretett lény halálát, előbb-utóbb tovább kell lépnünk, mert "a shownak folytatódnia kell". Ebből a szempontból nem szabad elfelednünk, hogy a szeretett és örökre elveszített személy hiányát filmen rendkívül nehéz jól és hitelesen, mégis kellő visszafogottsággal ábrázolni, ezért az alapszituáció, illetve egyes jelenetek igencsak elvontnak tűnhetnek. De gondoljunk csak bele, az elsősorban a vizualitásra építő mozgóképen hogyan is lehetne egy az egyben kifejezni, hogy valaki sokat gondol a másikra, hogy szinte csontig hatol a hiánya, lélekben még mindig vele van, és alkalomadtán - akár kimondva, akár csak gondolatban - még beszélget is vele? Ha képesek vagyunk némileg elvonatkoztatni a látottaktól és a kissé absztrakt ábrázolásmódtól, az segíthet abban, hogy jobban megértsük Charlie reakcióját, aki tulajdonképpen nem tesz mást, mint hogy kitalál magának egy elképzelt világot, és mintegy védekezésképpen a valósággal szemben abban él tovább. Mindazonáltal a főszereplő érzéseit valószínűleg csak az tudja igazán átérezni, aki veszített már el életében olyasvalakit, aki nagyon közel állt hozzá - ezeket a nézőket biztosan megérinti majd a történet.


Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika - 8. kép

Charlie olyannyira a saját kis világában él, hogy látszólag nem is lehet kizökkenteni onnan, legalábbis puszta szavakkal semmiképpen. Amikor a fiatalember öt év után "véletlenül" újra találkozik az őt a baleset után megmentő Florio Ferrentével, a mentős érdeklődik a hogyléte felől, hogy mit kezdett azóta az életével. Charlie tájékoztatja a helyzetről, ám nem igazán tud beszámolni semmilyen jövőképről, mire Florio minden kertelés nélkül közli vele, hogy nem érti, az ideje fecsérlése helyett miért nem követi inkább az álmait. A férfi rámutat, hogy Charlie-nak úgy kellene gondolnia csodálatos megmenekülésére és az életére, mint egy ajándékra, mint egy második esélyre, amit szerinte egészen biztos, hogy nem véletlenül kapott. A fiú azonban hiába tudja a lelke mélyén, hogy igaza van, még mindig nem képes elengedni Samet és közös múltjukat.

Mint kívülálló nézők, természetesen mi is tudjuk, hogy Florionak igaza van - a baj csak az, hogy az egész szituáció olyannyira erőltetett, és maga a párbeszéd is annyira szájbarágós, hogy kulcsmomentum és helyénvaló narráció helyett sokkal inkább közhelynek hat. A mentőstől a "Nincs elveszett ügy" jelszó kíséretében kapott Júdás Keresztje még inkább a sorsszerűség érzését erősíti, ami ugyan a megadott irányba tereli tovább a történetet, a szimbólum által sugallt és még tovább sulykolt igazság azonban már túl soknak tűnik. Ray Liotta karakterének szerepe ezzel nagyjából ki is merül a filmben, ami azért is bántó, mert mindenfajta kibontakoztatás nélkül egy ilyen kaliberű színészt láthatóan egyszerű eszközként használtak néhány pocsékul rendezett jelenetben. A Kim Basinger által alakított anyuka esetében sem teljesen világos, hogyan és milyen körülmények között hagyta hátra fiát Sam elvesztését követően, ámbár az ő jelenetei a film elején nagyjából rendben vannak, a sok egyéb kétes értékű, banális párbeszéddel ellentétben.

Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika - 9. kép

Ami Charlie "rehabilitációját" illeti, a legfőbb akadály, hogy nem akarja - illetve az nem is olyan biztos, hogy nem akarja, csak az, hogy nem hagyja -, hogy segítsenek rajta. Amikor azonban feltűnik a színen a csinos és életrevaló Tess Carroll (Amanda Crew), aki szintén vitorlázik, és nem mellesleg egyáltalán nem közömbös Charlie iránt, megcsillan a remény a fiatalember számára. Miután meggyőzéses alapon senkinek sem sikerült jobb belátásra bírnia, a fiúnak csak a szerelem lehet a megmentője, a segítsége abban, hogy örökre szakítson múltjával - a kérdés csak az, végül tud-e élni a lehetőséggel... Úgy gondolom, Amanda Crew megjelenése, illetőleg Tess szerepének kiteljesedése egyértelműen jót tesz a filmnek, melyet Efron és Crew párosa térít vissza valamelyest a jó irányba. A lány viselkedése, Charlie-val szemben mutatott kettőssége - a fiúval kapcsolatos vonzalma és kétségei - végig természetesnek hatnak, a néző pedig önkéntelenül is drukkol nekik, hogy egymásra találjanak. Ennek legfőbb akadályát azonban az jelenti, hogy Tess egy hét múlva világkörüli útra indul a hajójával, és ha Charlie nem találja meg időben a hozzá vezető utat, akkor továbbra is a balsors foglya marad...


Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika - 10. kép

A lány és a fiú közös jelenetei üdítő színfoltként hatnak a lehangoló alaphelyzet és filmes bakik után. Van itt csábítás, kacérkodás, tartózkodás, vágy, félelem, kételkedés, és ami általában csak előfordul a szerelemben, a tragédiával szemben azonban jóval élethűbben ábrázolva. A temetőben való szerelmeskedés kétségtelenül bizarr, ugyanakkor hátborzongatóan romantikus pillanat, ami egyesek számára talán túlságosan megbotránkoztató, a szereplők szempontjából viszont nagyon is érthető - elvégre jóformán nem is találkoznak máshol, csak a temetőben, illetve a szomszédságában található gondnoki lakban és tengerparton. A szokatlan pásztorórával kapcsolatban kétségtelenül igaz, hogy csakúgy, mint az élet és a halál, a szerelem is örök, ezért a halottak nyugvóhelye valamiképpen mégis megfelelő, már-már költői helyszínnek tűnik az egymás iránt érzett szerelem kifejezéséhez. A film végére tehát alaposan megerősödik a romantikus vonal, ami viszont önmagában kevés ahhoz, hogy az átlag fölé emelje az alkotást. A legvitathatóbb és egyben legbizarrabb momentum azonban mégis a drámai szálhoz kapcsolódik: Charlie ugyanis nemcsak Sammel beszélget, de látja más holtak lelkeit, vagy legalábbis azokét, akikhez kötődik.

Az utóbbi motívum úgyszintén szerepelt már a regényben, így a filmbe történő integrálása ésszerű lépésnek tűnik, megvalósítása azonban ismételten felemásra és egy kissé következetlenre sikeredett. Ezzel kapcsolatban található egy igen sarkalatos fordulat a filmben, ami egyben váratlan, másrészt felveti a kérdést, hogy mi a valóság, és mi az, amit csak annak vélünk. Ebből a szempontból a fináléhoz közelítve egyre inkább a misztikum irányába megy el a történet, kiegészülve némi érzékeken túli érzékeléssel és hasonlókkal, ami valamelyest máshogyan pozícionálja magát a produkciót, mint ha pusztán drámai és romantikus elemekből építkezne. De ha már önmagában a címet nézzük, a természetfeletti felhangra eleve ráerősít Charlie hangzatos családneve, mely szó szerinti fordításban annyit tesz: "Szent Felhő", és talán éppen azt sugallja, hogy a fiatalember félig-meddig szent, aki már-már a felhők fölött jár. Eközben valójában tudjuk, hogy a név nem jelent semmi különöset, de nyilván már a regényben sem hívhatták a főszereplőt mondjuk John Doe-nak, mivel egy átlagos fiú története gyakorlatilag senkit sem vonzott volna. Hogy ez kinek mennyire jön be, az már egyéni ízlés kérdése, mindenesetre a Sam tragédiájához fűződő szál gyengélkedése után már alapvetően nem sokat ront a végeredményen - a film misztikum terén nyilván nem említhető egy lapon a műfaj klasszikusaival, pláne úgy, hogy annak szerepe és jelentősége távolról sem egyértelmű.

Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika - 11. kép

A sajnos korántsem tökéletes film erényei közé tartozik, hogy mélyebb gondolatokat is képes ébreszteni - például azzal kapcsolatban, hogy az ember sokszor attól is fél, hogy ha végleg elenged valakit, aki meghalt, akkor az illető ezáltal valóban megszűnik létezni, amikor már nem él elevenen tovább bennünk. Tény, hogy a filmnek a viszonylag mély, kezdetben a felszín alatt húzódó, majd fokozatosan előtérbe kerülő spirituális tölteten túl van kézzelfogható mondanivalója, ami azonban egyáltalán nem könnyen emészthető még a viszonylag könnyed tálalás ellenére - vagy részben talán éppen amiatt, a gyakori klisék és stílustalanságok végett - sem, ezért megfelelő hangulat kell a megtekintéséhez. A nagy kérdésre pedig, hogy vajon meghozza-e a Charlie St. Cloud címszerepe Zac Efron számára az áhított nagy kiugrást, mellyel az ifjú színész végre kitörhet a dalos kedvű szívtipró skatulyájából, a válasz röviden annyi: nem valószínű. Efron láthatóan jóval otthonosabban mozog a lazább és kötetlenebb, illetve a romantikus jelenetekben, a drámai felvételek során azonban nem igazán képes kellő mélységet adni a karakterének. Ugyanakkor ez részben magának a forgatókönyvnek a hibája, csakúgy, mint a többnyire egykedvűen, szinte végig ugyanazzal az arckifejezéssel játszó, teljesen tehetségtelennek mégsem nevezhető Charlie Tahannal közös jelenetek igazi átütő erejének hiánya. Mindazonáltal Efronnak sikerült megmutatnia, hogy a könnyedebb műfaj mellett egy valamivel drámaibb oldallal is bír, melyet a későbbiek során még bőven kamatoztathat. A srácból nyilván soha az életben nem lesz csontig hatoló érzelmeket kiváltó tragikus hős, mint ahogy rendíthetetlen akcióhős sem, de még van ideje fejlődni, és megvan benne a lehetőség, hogy az elsősorban tiniknek szóló musicalek és vígjátékok után fajsúlyosabb romantikus és drámai produkciókban is megtalálja a helyét. Ami viszont jelenlegi filmjét illeti, a Charlie St. Cloud egy nagyon szép és komoly történet kissé komolytalan és közhelyes megvalósítása lett, ingadozó színvonalú színészi játékkal és rendezéssel. Egyszer meg lehet nézni, de azért nem árt, ha némelyik jelenetnél átmenetileg becsukjuk a szemünket és a fülünket, hogy azután csak az értékelhető részekre koncentrálhassunk.


Charlie St. Cloud halála és élete előzetes

 

Charlie St. Cloud halála és élete filmkritika / Charlie St. Cloud (2010)

  • Műfaj: romantikus, dráma
  • Hazai premier: 2010. szeptember 02.
  • Rendezte: Burr Steers
  • Hossz: 99 perc
  • Szereplők: Zac Efron, Charlie Tahan, Amanda Crew, Kim Basinger, Ray Liotta, Augustus Prew, Donal Logue
  • Forgatókönyv: Craig Pearce, Lewis Colick
  • Operatőr: Enrique Chediak
  • Vágó: Padraic McKinley
  • Zene: Rolfe Kent
2 hozzászólás

DNS

9 éve, 11 hónapja és 5 napja

Hát lehet, hogy jobban jár, ha jól megszedi magát, amíg van, amiből még teheti

válasz erre

Tibit

9 éve, 11 hónapja és 5 napja

Nem is vártam többet egy Zac Efron mozitól!
Szerintem sem fog a kitörés egyhama sikerülni. Azokra a szerepekre biztosan vannak más, jobb színészek, egyedül a rajongók miatt vehetik be további ilyen filmekbe.

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

sony1515 profiljarDAVE profiljaPajti24 profiljagery1113 profilja