Az üldözött filmkritika

2014. augusztus 27.
70.8881
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
Az üldözött egy politikai-kémthriller, mely a műfaj nagymesterének számító John le Carré azonos című regénye alapján készült, tehát az alapanyag minősége adott volt egy kiváló film megszületéséhez. Az egykoron maga is ügynökként tevékenykedő, ám a szakmában ma is elismert tájékozottsággal rendelkező író úgyszintén híres arról, hogy mesterien és igen szellemes stílusban szövi a szálakat, miközben nagy gondot fordít a karakterek felépítésére. Habár Anton Corbijn (Control, Az amerikai) mozija minden, csak nem humortól sziporkázó vagy könnyed hangvételű mű, a narratíva esszenciáját remekül sikerült megragadniuk az alkotóknak.


A produkciót azon oknál fogva már bizonyosan kitüntetett helyen jegyzi majd a filmtörténelem, hogy az a februárban elhunyt, Oscar-díjas Philip Seymour Hoffman (Capote, Charlie Wilson háborúja, The Master) kvázi utolsó befejezett filmje. Az üldözöttben ráadásul főszerepben láthatjuk, amint egy német kémcsoport vezetőjeként igyekszik felgöngyölíteni a hazáját és a teljes nyugati világot fenyegető, szélsőséges iszlamista terrorszervezeteket. A hivatásának élő Günther Bachmann éppen egy jótékonykodó és makulátlan hírnevű muszlim milliárdos Al-Kaida kapcsolatainak leleplezésén munkálkodik, amikor illegálisan az országba érkezik az oroszok által különösen veszélyesnek minősített, félig csecsen fiatalember, Ísza Karpov (Grigorij Dobrigyin).

Ísza Karpov (Grigorij Dobrigyin) központi figura a többszereplős sakkjátszmában

Ísza Karpov (Grigorij Dobrigyin) központi figura a többszereplős sakkjátszmában


A háborús bűneiről ismert apától származó, nincstelen Ísza éppen apja vérrel és sötét üzelmekkel szerzett vagyonához igyekszik hozzájutni a gyanakvó bankár, Tommy Brue (Willem Dafoe) által, melyben egy elhivatott bevándorlási ügyvédnő, Annabel Richter (Rachel McAdams) siet a segítségére. Miközben Bachmann az idővel versenyt futva próbál utánajárni a megfigyelés alatt tartott Karpov szándékainak, állandó harcot kénytelen vívni a beavatkozással fenyegető belbiztonságiakkal, ráadásul az amerikaiak szintén folyamatos aggodalmaikkal bombázzák Martha Sullivan (Robin Wright), a terrorfenyegetések elhárításáról hasonlóan határozott nézeteket valló diplomáciai attasé révén.

Annabel Richter (Rachel McAdams) közvetít Karpov és a bankár Tommy Brue (Willem Dafoe) között

Annabel Richter (Rachel McAdams) közvetít Karpov és a bankár Tommy Brue (Willem Dafoe) között


A történet középpontjában tehát - a főbb szereplők sorsán kívül - a politikusok, bürokraták és a mások biztonsága érdekében gyakran életüket kockáztató terepügynökök játszmái állnak, amint sokszor egymást is kijátszva próbálják saját elveik és belátásuk, illetve feletteseik utasításai alapján kézben tartani és irányítani az eseményeket. A klasszikus iskolát követő rendezés igen kifinomultan érzékelteti velünk a kiélezett konfliktushelyzeteket, melyek részben éppen abból származnak, hogy a különböző felek és érdekeltségek különböző módon közelítik meg ugyanazt a kérdést - vagyis azt, hogy hogyan tegyék biztonságosabbá a világot, ami a Bachmann és Martha Sullivan közötti dialógusok, rövid "ütésváltásokkal" járó eszmecserék vissza-visszatérő témája.

Bachmann és Martha Sullivan (Robin Wright) kedélyesen társalog a világ dolgairól

Bachmann és Martha Sullivan (Robin Wright) kedélyesen társalog a világ dolgairól


Miközben valósághű, vagy legalábbis annak ható betekintést enged a kémszervezetek, ügynökségek, titkosszolgálatok, illetve a terrorelhárítás világába, Az üldözött remekül érzékelteti a 9/11 tragédiája - és a terrorelhárítással foglalkozók szempontjából fájdalmas kudarca - utáni paranoiás állapotokat. A tény, hogy a cselekmény Hamburgban, Németország legnagyobb és legzsúfoltabb kikötővárosában játszódik, csak még tovább növeli a nyomasztó hangulatot, melyet Corbijn végig tudatosan tart a kezében. Annak ellenére, hogy egy alapvetően lassú tempójú, tehát ilyen szempontból is inkább régi vágású thrillerről beszélünk, az mégsem válik unalmassá az empatikus közönség számára, mivel a feszültség mind a két órán át végig fennmarad - nem utolsósorban a kimagasló, a rendezéshez hasonlóan a kevesebb néha több elvét követő színészi alakításoknak köszönhetően.

Maga szerint mire kell Karpovnak az a rengeteg lóvé?

Maga szerint mire kell Karpovnak az a rengeteg lóvé?


Vagyis a válogatott színészgárda nem hazudtolja meg hírnevét, élén az ezáltal szép búcsút intő Philip Seymour Hoffmannal, aki, habár távolról sem a legszimpatikusabb vagy legfeddhetetlenebb hős, akit valaha láttunk a vásznon, visszafogott, meggyőző és igen emberi alakításának köszönhetően mégis együtt tudunk érezni vele. Rachel McAdams minden bizonnyal azért vállalta az illegális muszlim bevándorlóval szimpatizáló ügyvédnő szerepét, mert ki akart törni a romantikus vígjátékok skatulyájából, és ez, ha nem is maradéktalanul, de sikerült is neki. A veterán Willem Dafoe és Robin Wright, noha Hoffmanhoz és McAdamshez képest jóval kisebb szerepekben láthatók, szintén hús-vér, saját véleménnyel, érzésekkel és titkokkal rendelkező figurákat prezentálnak, további hitelességet kölcsönözve az egyébként is erőteljes gondolat-és érzelemvilággal bíró narratívának.

Íszát nem dobja fel csinos kísérője - vagy mégis?

Íszát nem dobja fel csinos kísérője - vagy mégis?


Na és persze ne feledkezzünk meg a film kelet-európai felfedezettjéről, a minden tekintetben sallangmentes játékot nyújtó és szavak nélkül is kellő mélységeket feltáró Grigorij Dobrigyinről sem, hiszen nélküle aligha lehetett volna hiteles a produkció, melynek az amerikai színészek által alakított német szereplők még megbocsáthatók, egy valódi muszlim szerepében azonban egy hollywoodi sztár aligha működhetett volna. Segítségével Corbijn ténylegesen emberi szemszögből mutatja be az illegális bevándorlók korántsem egyértelmű vagy egyszerű helyzetét egy olyan világban, mely gyakran ott is veszélyt szimatol, ahol nem kellene. Az üldözött megtekintése a John le Carré regények rajongóinak szinte kötelező, a kémtörténetek és politikai machinációkról szóló sztorik kedvelőinek pedig erősen ajánlott.

Az üldözött előzetes

 

Az üldözött / A Most Wanted Man (2014)

  • Műfaj: Thriller
  • Hazai premier: 2014. augusztus 28.
  • Rendezte: Anton Corbijn
  • Hossz: 122 perc
  • 2014-08-27 15:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/az_uldozott_1.jpg
  • Szereplők: Philip Seymour Hoffman, Rachel McAdams, Willem Dafoe, Robin Wright, Grigorij Dobrigyin, Nina Hoss, Daniel Brühl
  • Forgatókönyv: Andrew Bovell
  • Operatőr: Benoit Delhomme
  • Vágó: Claire Simpson
  • Zene: Herbert Grönemeyer
Anton Corbijn 122 Herbert Grönemeyer 2014-08-27 15:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/az_uldozott_1.jpg
5 hozzászólás

ENCELADUS

10 éve, 5 hónapja és 21 napja

Én is majd DVD-n

válasz erre

zender

10 éve, 5 hónapja és 22 napja

Hááááát... Szerintem megvárom dvd-n...

válasz erre

wegh

10 éve, 5 hónapja és 23 napja

csirkee írta:
Valószínűleg a könyv jobb lesz mint a film. mosolygó smiley
Általában így van. Nagyon ritka, amikor fordítva van kacsintó smiley

válasz erre

csirkee

10 éve, 5 hónapja és 23 napja

wegh írta:
Tegnap szemezgettem a könyvvel, de végül nem mertem megvenni, mert nem az én stílusom. Majd a film után lehet mégiscsak megveszem a könyvet is.
Valószínűleg a könyv jobb lesz mint a film. mosolygó smiley

válasz erre

wegh

10 éve, 5 hónapja és 23 napja

Tegnap szemezgettem a könyvvel, de végül nem mertem megvenni, mert nem az én stílusom. Majd a film után lehet mégiscsak megveszem a könyvet is.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja