Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész filmkritika

2015. november 19.
71.0331
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
Tudjátok, ez az a franchise, amiben Jennifer Lawrence játssza az ifjú főhősnőt, akire nem kisebb feladat hárul, mint hogy megmentse a jövőbeni, poszt-apokaliptikus világot a gonosz diktatúrától. Habár Katniss Evergreen (vagy Everdeen?) eddigi történetét csupán félig-meddig sikerült figyelemmel kísérnem, tehát nem igazán mondanám magam beavatottnak, most mégis megpróbállak elkalauzolni benneteket a befejező epizódjához érkezett Éhezők Viadala útvesztőjében.
 


Mint ismeretes, alapvetően egy disztópikus tini akció-szociodrámáról van szó, mely az utóbbi években igencsak felkapottá vált Hollywoodban. Ezen történetek ifjú hőseinek rendre egy olyan világban kell helyt állniuk, melyben a jó és rossz örök küzdelmének sajátos változatában a tét az aktuális társadalmi rend megdöntése, annak kritikája mellett számos harci és akciójelenettel megfűszerezve. A műfaj kétségtelenül alkalmas a fiatalok jelentős hányadának bevonzására a világ különböző tájain található filmszínházaiba, amit a hasonló, nem egyszer sajnos felemás minőségű produkciók által termelt bevétel igazol.

Az Éhezők Viadala előző részére sokan panaszkodtak, hogy jóformán semmiről sem szólt, csupán egy elnyújtott felvezetés volt A kiválasztott második részéhez, mely egyben a Suzanne Collins által elkövetett ifjúsági regénytrilógia adaptációjának utolsó, befejező epizódja. Némi reménykedésre adhatott okot ugyanakkor, hogy hasonló malőr már más franchise-okkal is megesett (lásd Harry Potter), végül mégis jól sült el a dolog, és a rajongók elégedetten inthettek búcsút kedvenceiknek.

Azt azonban mindenképp le kell szögezni, hogy aki netán arra számít, hogy az Éhezők Viadala széria lezárására beülve fergeteges akcióorgiában lesz része, az ezúttal is csalódni fog.

A gátlástalan Snow (elnök) a Kapitóliumból irányítva keveri a lapokat

A gátlástalan Snow (elnök) a Kapitóliumból irányítva keveri a lapokat


A nem túl távoli jövőben járunk Panam (vagy Panem?) országában, melyet immár lángba borít a totális háború a könyörtelen Snow elnök (Donald Sutherland) és elnyomó politikai rendszere ellen. Barátai és harcostársai - Gale (Liam Hemsworth), Peeta (Josh Hutcherson) és Finnick (Sam Claflin) - támogatásával, valamint a 13-as körzet legjobbjaival Katniss útnak indul, hogy leszámoljon Snow-val, akinek rögeszméje a lázadók ikonikus figurájává vált lány elpusztítása.

Az események középpontjába akaratlanul került hősnőnknek nem csupán az előtte álló halálos csapdákkal és kíméletlen ellenfelekkel, de igen komoly erkölcsi dilemmákkal is meg kell küzdenie - Peeta kétes lojalitása és a többiek életének kockáztatása mellett többek között a lázadás élén álló Coin elnöknő (Julianne Moore) manipulatív irányításával.

A végső harc során Katniss és bajtársai számára világossá válik, hogy mindannyian csupán feláldozható eszközök egy, a saját túlélésükön bőven túlmutató hatalmi játszmában, melynek végén nem is olyan biztos, hogy eljön a várva várt szabadság...

Katniss és Gale (Liam Hemsworth) a lázadók maroknyi csapatának élén

Katniss és Gale (Liam Hemsworth) a lázadók maroknyi csapatának élén


A befejező rész történetvezetése tehát alapvetően lassú és vontatott, a kisszámú akciószekvenciákat pedig rengeteg moralizálós rész köti össze. Miközben igyekeznek Snow közelébe jutni a Kapitóliumban, Katniss és társai egyre-másra olyan szituációkkal kerülnek szembe, amikor mások sorsa vagy a jövő szempontjából sarkalatos döntéseket kell meghozniuk, s ezáltal saját értékrendjük, világlátásuk folyamatos felülvizsgálatára kényszerülnek.

A narratíva többi tartóoszlopát továbbra is a politikai propaganda és manipuláció működésének bemutatása adja, melyek mint általában, itt is a hatalmi harcok szerves részét képezik - azon harcokét, melyek lényegében mindig a kisemberek, az ártatlanok és az éhezők rovására zajlanak. A drámai hatást fokozandó A kiválasztott 2. részére mindvégig a komoly, sötét hangvétel jellemző, amire a fényképezés módja és a színek hiánya, a képek túlnyomó részének indusztriális komorsága, valamint a sokszor melankolikussá váló zene is ráerősít.

Coin elnöknő (Julianne Moore) sem hazudtolja meg politikusi mivoltát

Coin elnöknő (Julianne Moore) sem hazudtolja meg politikusi mivoltát


A forgatókönyv némileg ugyan nehézkesen, de jól érzékelhetően boncolgatja a személyes boldogulás és a többség érdekének való alárendeltség közötti ellentmondást, melynek középpontjában újfent a történet kelletlen protagonistája áll. Ráadásul Katniss továbbra is szerelmi háromszögben vergődik a két sráccal, az önmagát kereső Peetával és az együttérző, ám a harc terén mindenre elszánt Gale-lel - a rajongók azonban megnyugodhatnak, a film végére ugyanis fény derül a lány választottjára.

Jennifer Lawrence ismét megbízhatóan hozza az akaratán kívül harcossá vált hősnő szerepét, mely ugyanakkor távolról sem veszi igénybe teljes színészi eszköztárát, vagyis újabb Oscart nem ettől a figurától remélhet. Miközben a többi fiatal színész játékára sem lehet panaszunk, közülük valamelyest kiemelkedik Josh Hutcherson alakítása, aki igencsak meggyőzően tárja elénk az önmagával konfliktusban álló Peeta jellemét.

A veterán színészek közül pedig a gonoszság aljas hidegvérűségének megtestesítőjeként Donald Sutherland nyújt figyelemreméltó teljesítményt, de az ellenlábasaként látható, körmönfont politikust alakító Julianne Moore úgyszintén említést érdemel.

A sivár háborús utcaképet csak a tűz dobja fel

A sivár háborús utcaképet csak a tűz dobja fel


A tisztelet kedvéért ne feledkezzünk meg a tavaly váratlanul elhunyt Philip Seymour Hoffmanról sem - a kiváló színésznek ez már tényleg az utolsó filmje, még ha nem is ez lesz tőle a legemlékezetesebb.

Összességében elmondható, hogy az Éhezők Viadala franchise méltó lezárást kapott. A kelleténél kissé hosszabb játékidő és az elnyújtott közjátékok csorbítják ugyan a moziélményt, a frappáns befejezés azonban kárpótlásként szolgál az unalommal töltött percekért.

A kiválasztott 2. része minden bizonnyal elnyeri majd a közönség azon részének tetszését, akik a mondanivalója és a szereplők miatt kedvelték meg a sorozatot, az akcióra gerjedő ifjoncok viszont jobban teszik, ha kihagyják.

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész előzetes

 

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész / The Hunger Games: Mockingjay - Part 2 (2015)

  • Műfaj: Sci-fi
  • Hazai premier: 2015. november 19.
  • Rendezte: Francis Lawrence
  • Hossz: 137 perc
  • Szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson, Donald Sutherland, Julianne Moore, Philip Seymour Hoffman, Elizabeth Banks, Stanley Tucci
  • Forgatókönyv: Danny Strong, Peter Craig
  • Operatőr: Jo Willems
  • Vágó: Alan Edward Bell, Mark Yoshikawa
  • Zene: James Newton Howard
22 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 4 hónapja és 18 napja

marco írta:
Hűbaszki akkor az előzőkön hangosan horkoltam volna...
Az első és második rész az izgalmas volt. Én csak a Kiválasztott első részére értettem hogy kicsit unalmasabb volt, de ez érthető is. A könyvben is a második felében történt több izgalom.

válasz erre

marco

6 éve, 4 hónapja és 18 napja

WarriorAutobot írta:
Na ma megnéztem moziban és azt kell hogy mondjam nagyon jó film lett.
Igazán jól követte a könyv cselekményét és folyamatos volt az izgalom. Nagyon érződik hogy itt már tényleg több izgalom volt mint az előző részben ahol szinte alig történt valami is.
A vége meg szerintem a kiegészítéssel szuper lett.
Hűbaszki akkor az előzőkön hangosan horkoltam volna...

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 4 hónapja és 18 napja

Na ma megnéztem moziban és azt kell hogy mondjam nagyon jó film lett.
Igazán jól követte a könyv cselekményét és folyamatos volt az izgalom. Nagyon érződik hogy itt már tényleg több izgalom volt mint az előző részben ahol szinte alig történt valami is.
A vége meg szerintem a kiegészítéssel szuper lett.

válasz erre

kakas201

6 éve, 5 hónapja és 7 napja

Aki nagyon szerette az előző részeket, az most sem fogja unni magát. Engem nagyon megfogott ez az apokalipszis világ s bátran tudom ajánlani bárkinek aki így érez. Valóban nincs az az őrült hangulat, mint az első két résznél, de valljuk be, az teljesen más volt. Ott az arénában harcoltak, a természet és az ellenfél ellen. Itt viszont csak az ellenség csapdáival kellett megbírkozni. De viszont itt bontakozott ki igazán a történet és rakott pontot az i-re!

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 5 hónapja és 12 napja

DNS írta:
Dede, 26-odikától játsszák a mozikban. Én csak azért láthattam előbb, hogy addigra kész legyen a kritika belőle
Akkor milyen jó neked.
Előzetes alapján nagyon bejött és azért is tervezem megnézni moziban.

válasz erre

Krees9116

6 éve, 5 hónapja és 12 napja

Na, most, hogy megnéztem, röviden-tömören:

Nem egy adrenalinbomba, és más jellegű, mint az előző két rész, de nem mondanám rosszabbnak sem ezt, sem a Kiválasztott 1-et. Amit nem értek, az a 3D. 3D-ben néztem ugyan, de talán 2-3 jelenet volt, abban is csak másodpercek, amikor tényleg volt látványa és értelme a 3D-nek.
Külön öröm, hogy ugyan az a vívódás ami a regényen végigvonul itt nem érzékelhető, a romantikus szálat sem erőltették annyira.

Minden esetre méltó lezárásnak tartom, ami A könyvekhez szinte teljes mértékben hű, jó adaptáció. Még ha nem is lesz belőle favorit, egy-egy alkalommal meg lehet nézni.

válasz erre

DNS

6 éve, 5 hónapja és 12 napja

WarriorAutobot írta:
Na ne!
Már láttad?
Nem csak jövőhéttől kerül a mozikba?
Dede, 26-odikától játsszák a mozikban. Én csak azért láthattam előbb, hogy addigra kész legyen a kritika belőle

válasz erre

Imperator

6 éve, 5 hónapja és 12 napja

VaPe írta:
"és különböző csapdákat kell kikerülni, az már izgalmas"

Három csapda van benne, ez a baj. Erre kellett volna épülnie, a küzdelemre, harcra. Erre lapos romantika az egész.
Igaz, lehetett volna benne több esemény is, bár ha jól emlékszem a könyvbe se nagyon tértek ki a harcokra, bár lehet én emlékszem rosszul, már rég olvastam. Na meg a romantikához csak annyit, hogy a könyvben Katniss minden második gondolata az, hogy Gale vagy Peeta szerelmét válassza, a filmekben azért szerencsére nem volt ez túlerőltetve.

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 5 hónapja és 12 napja

DNS írta:
Azt én is csak ajánlani tudom
Na ne!
Már láttad?
Nem csak jövőhéttől kerül a mozikba?

válasz erre

VaPe

6 éve, 5 hónapja és 12 napja

Imperator írta:
Pont ma néztem meg a moziban, elég friss az élmény, és azt kell mondjam, hogy az előző részekhez képest nem jobb, de nem is rosszabb. Az eleje valóban elég lassan indul, a közepétől mikor már mászkálnak a városban és különböző csapdákat kell kikerülni, az már izgalmas. A színészek szerintem jól játszanak, Donald Sutherland kiválóan alakítja a főgonoszt, tökéletes Snow szerepére. Sajnos az ő magyar hangja is meghalt, kicsit fura is volt más hangján hallani. Philip Seymour Hoffman is sajnos eltávozott, nem is nagyon volt emiatt jelen a filmben.
Egyébként olvastam az összes könyvet, és szerintem remekül adoptálták, legalább kihagyták belőle a sok érzelmi blablát, ami persze nem elhanyagolható, viszont én már nagyon untam a sok érzelgősséget ott, szerencsére filmben elég annyi amit ott kapunk. Mondjuk az egész filmben néhány szereplő halálára voltam kíváncsi, szerencsére nagyon jól megoldották mindet. És a lényeg, a lezárás szerintem filmben hatásosabb volt. Persze egy az egyben ugyanaz, mint a könyvben, de mozgóképen jobban átjött az egész.
Röviden tömören, akik az eddigi filmeket szerették, azoknak nyugodtan ajánlom, akik olvasták a könyvet azoknak is javaslom, mert szerintem nagyon jól átültették a lényeget.
"és különböző csapdákat kell kikerülni, az már izgalmas"

Három csapda van benne, ez a baj. Erre kellett volna épülnie, a küzdelemre, harcra. Erre lapos romantika az egész.

válasz erre

DNS

6 éve, 5 hónapja és 12 napja

Imperator írta:
Én csak ajánlani tudom a Kémek hídját.
Azt én is csak ajánlani tudom

válasz erre

DNS

6 éve, 5 hónapja és 12 napja

csirkee írta:
Nekem csalódás volt ez az utolsó rész. Kb volt benne egy óra ami izgalmasnak mondható, de ennyi. És a 3D-nek az égadta egy világon semmi értelme nem volt.

Nagyon elrontották ezt az utolsó részt, pedig nekem az előző részek bejöttek. Kár érte.
Ja tényleg, 3D-ben ment

Annyira jellegtelen és felesleges volt az egész, hogy meg is feledkeztem róla

válasz erre
12a(z) 2 -ből

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profilja