Az Az esetében annyi előzményről már beszélhetünk, hogy 1990-ben készült belőle egy minisorozat, ami azonban nem igazán nyerte el a rajongók tetszését. A nyolcvanas években született, a műfajban etalonnak tartott regényt az elmúlt évtizedben többször is megpróbálták megfilmesíteni, míg végül mostanra sikerült összehozni egy, az alkotók és a Warner Bros. stúdió szerint is modern, igazán ijesztő horrorfilmet. Az már más kérdés, hogy vajon a mai, megemelkedett ingerküszöbbel rendelkező közönség is így látja-e majd...
A címben szereplő névmás a történet központi figurájára, egy ősidők óta létező, alakját változtató, démoni figurára utal, aki szabályos időközönként, körülbelül 27 évente felébred egy Maine államban található kisváros, Derry csatornahálózatában, és préda után néz. Áldozatai a városka legvédtelenebb lakói, a gyerekek.
Ám az 1980-as évek végén hét helybéli iskolás - ahogy magukat nevezik, a Vesztesek klubja - rájön a titkára, és felveszi a kesztyűt a gonosz (Bill Skarsgard) ellen, akit csak úgy emlegetnek: Az. Habár önmagára inkább Pennywise-ként, a táncos bohócként szeret hivatkozni, a szörnyeteg számtalan más formában is képes megjelenni. Kedvenc módszere, hogy kikutatja, mitől félnek a gyerekek a legjobban, és ennek alapján próbálja levadászni őket.
A dadogással és némi önbizalomhiánnyal küzdő Bill (Jaeden Lieberher) öccsének halála a történet katalizátora: ez a tragédia indítja arra a fiút, hogy szembeszálljon a rémmel. A bohócon kívül a Bowers banda - a Henry Bowers (Nicholas Hamilton) által vezetett erőszakos tizenévesek csapata - is állandóan lesben áll, hogy gyenge, sebezhető gyerekeken élje ki állatias ösztöneit.
Henry Bowers (Nicholas Hamilton) és utatkozó bandája kellemetlen egy társaság
Ahogy a mondás tartja, egy film, amiben kutya vagy gyerek szerepel, már önmagában félsiker, ami alól az Az sem képez kivételt. Ez esetben a viszonylag ismeretlen, ám tehetséges színészpalánták által életre keltett gyerekszereplők még elég fiatalok, hogy higgyenek a szörnyekben, de már elég nagyok és érettek ahhoz, hogy ha kell, önállóan és felelősségteljesen cselekedjenek.
A srácok alapvetően a nyolcvanas években felnövő geekeket reprezentálják: különböző jellemeket találunk köztük, a videojátékostól kezdve egészen a hipochonderig. A korszellem megidézése kiválóan sikerült a ruhák, frizurák, használati tárgyak és egyéb, nagy gonddal összeállított eszközök, járművek és díszletek jóvoltából, illetve az olyan, fontos részleteknek köszönhetően, hogy milyen slágereket és filmeket játszottak akkoriban.
Az Az esetében a felsorolt összetevők azonban nem pusztán dekorációként szolgálnak, hanem szerves részei a történetnek, mely több réteggel és helyenként valódi mélységgel rendelkezik. A középpontban az olyan témák állnak, mint a félelem pszichológiája, a túlélés és a halandóság kérdése, a felnőtté válás, vagy a barátság és az összetartás ereje, de akad itt családon belüli erőszak és még némi kamaszok közti romantikázás is.
Beverly Marsh (Sophia Lillis) láttán melyik kamasz srácnak ne lenne kedve romantikázni?
A filmet a Mama rendezője, Andy Muschietti dirigálta, tehát volt már némi tapasztalata a horror terén. Munkáját természetesen nagyban segítette a tapasztalt stáb, kiknek segítségével sikerült kellően vészjósló hangulatot teremteni a gyerekekre általában jellemző, könnyedebb kalandok és csetepaték közepette.
A film hangzásvilága nagyban hozzájárul a narratíva félelmetességéhez - az atmoszférikus effektek, a hátborzongató neszek, vagy éppen a totális csend ugyanúgy részei a hatásos hangulatkeltésnek, mint maga a zene.
A rendező többnyire a jól bevált horror elemekkel operál, s bár az időnkénti sablonos ijesztgetések ellenére ezzel nincsen különösebb gond, igazán megrázó élményt vagy katarzist nem képes produkálni. A cselekménynek otthont adó Derry egy tipikus amerikai kisváros tipikus horror helyszínekkel (elhagyatott ház, kanális stb.), a bohóc pedig alapvetően meggyőző ugyan, de eléggé közhelyes figura, aki ráadásul bír némi Joker-utánérzettel.
Bill (Jaeden Lieberher) még a kanálisban is eltűnt öccsét keresi
Ha a nyolcvanas évek végén készül, az Az ma már talán klasszikusnak számítana, manapság
azonban már nem sok meglepetéssel szolgál az igazi horrorrajongók számára. Mindazonáltal a sztori összességében működőképes, s bár a pszichológiai thrillerként funkcionáló szál kissé elnagyolt, a produkció jóval több holmi ijesztgetős horrormozinál.
Ami kiemeli a mai átlagból - a gondosan felépített narratíva mellett -, az elsősorban a jellemábrázolás aprólékossága, illetve az egyes karakterek bemutatására fordított idő és energia. A gyerekek szerethetőek, a fokozatosan építkező cselekmény során kellőképp megismerhetjük őket, miáltal izgulni is tudunk értük - legfeljebb a felnőttek távolságtartó és némiképp miszticizált ábrázolásmódja szokatlan kissé, de a kiskamaszok szempontjából elmesélt történetbe lényegében még ez is beleillik.
Viszlát, E.T.! Ja bocsi, Az egy másik történet a nyolcvanas évekből...
A karakterközpontú perspektíva és a jellemfejlődés tekintetében azonban az alkotás abszolút kiemelkedik a mai, tipikusan személytelen, kapkodó és hatásvadász horrorfilmek közül, melyek általában papírvékony sztorival és szereplőkkel rendelkeznek. Az Az ráadásul remek, jól adagolt humorával hatékonyan oldja a feszültséget, miközben egyáltalán nem beszélhetünk vígjátékról, sokkal inkább egy drámai, a lélekre legalább annyira, mint amennyire a pszichére ható történetről.
Noha horrorként átlagos és híján van az eredetiségnek, filmként egy nagyon is szórakoztató produkcióról beszélhetünk, melynek helyszínét és karaktereit alighanem hamarosan viszontláthatjuk a moziban. A film ugyanis a tervek szerint egy duológia első része, amire a stáblista előtt felvillantott alternatív cím (Az első rész: Vesztesek klubja) is egyértelmű utalást tesz. A második részben a szereplők várhatóan már felnőttként néznek majd szembe Azzal, mi pedig kíváncsian várjuk, vajon mi sül ki az újabb találkozásból.
Az előzetes
Az / It (2017)
egy popcornt kérek kólával!- Műfaj: Horror
- Hazai premier: 2017. szeptember 07.
- Rendezte: Andy Muschietti
- Hossz: 135 perc
- Szereplők: Jaeden Lieberher, Jeremy Ray Taylor, Sophia Lillis, Finn Wolfhard, Chosen Jacobs, Jack Dylan Grazer, Wyatt Oleff, Bill Skarsgard
- Forgatókönyv: Chase Palmer, Cary Fukunaga, Gary Dauberman
- Operatőr: Chung-hoon Chung
- Vágó: Jason Ballantine
- Zene: Benjamin Wallfisch
- IMDb: 1396484/
- Gyártó: New Line Cinema
- Forgalmazó: InterCom
- Honlap: itthemovie.com