A titánok harca filmkritika

2010. április 14.
78.2641
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
A titánok harca, a tavaszi blockbuster szezon egyik legnagyobb címe, egy remake, és ha mindez nem lenne elég, abból is a rosszabbik fajta - az abszolút felesleges, erőtlen, és az eredeti erényeiből vajmi keveset felmutatni képes, hibáiból pedig még annál is kevesebbet javító modernebb újragondolás. Ez utóbbi jelző persze fenntartásokkal értendő, A titánok harca ugyanis az ókorban játszódó mitológikus kaland-fantasy, a modernizáció tehát kimerül a speciális effektusok jelenlegi kritériumoknak megfelelő szintre történő felhozatalában, illetve a látványvilág epikusságának megsokszorozódásában. Az 1981-ben, Desmond Davis rendezésében készült eredeti film, habár szépnek nevezhető box office siker volt és a kábeltévés újravetítéseknek köszönhetően (TCM, valaki?) egy egész generáció számára nyújtott első bevezetést a klasszikus mitológiába, mégis egyúttal a végét jelentette egy hosszantartó korszaknak. Az impozáns szereplőgárdával bíró produkció (Laurence Olivier, Maggie Smith, Burgess Meredith) az utolsó olyan nagyszabású fantasy volt, ami stop-motion technikát használt. Igazi régivágású darab, azokból az időkből, mikor még a vásznon látható csodákat kézzelfogható trükkökkel érték el, és elkötelezett szakemberek izzadságos, rendkívül időigényes munkájának a gyümölcsei voltak, nem pedig egy számítógépes programban egérrel kattintgatva készültek.



A titánok harca filmkritika - 2. kép

Mindez olyan bájt kölcsönöz az eredeti Titánoknak, hogy nem lehet nem szeretni. Az ember újra gyerekké változik a nézése közben, és kikerekedett szemmel figyeli a mesebeli figurák, istenek és szörnyek életre kelését - még ha a film eközben távolról sem egy mestermű. Tulajdonképpen a Titánok harca jelentette Ray Harryhausen hattyúdalát. A King Kong hatására már fiatalon az animáció felé forduló stop-motion mágus első kiemelkedő munkája az 1949-ben készült Mighty Joe Young volt, melyen maga a mesterek mestere, Willis O'Brien felügyelete alatt dolgozhatott (az ő nevéhet fűződnek a King Kong trükkjei). Később olyan szórakoztató, szemkápráztató, és sokak számára talán még ma is ismert és kedvelt kalandfilmeket tett színesebbé bámulatos ötleteivel, mint a Szindbád hetedik utazása, vagy két folytatása, a Szindbád arany utazása és a Szindbád és a Tigris szeme. Harryhausen örökre beírta magát a filmtörténelem könyveibe, mint területének hibátlan ismerője, aki valódi művészetté emelte a stop-motion animációt, és gyakorlatilag egymaga életben tartotta azt évtizedeken át. 1981-es visszavonulása óta sem ül tétlenül; a mai napig aktívan részt vesz obskúrusabb filmes projektekben, interjúkat ad és könyvet ír.

Az egyik oldalról nézve jó hír, hogy a 2010-es remake új köntöst kapott látványilag, és a színészek többsége is tisztességesen teljesít, sőt, a főhős még karakteresebb is, mint az elődje, másik oldalról viszont ott a rossz hír, vagyis hogy azt a kevéske erényét is, amivel bír, az otromba 3D-s renderelés beárnyékolja és könnyen elfeledteti velünk. A titánok harca ugyanis hagyományos, kétdimenziós formában került leforgatásra, és a stúdió csak később döntött úgy, az utómunkálatok során, hogy át következő dimenzióba is átültetteti filmjét, mikor a 3D-láz már tetőfokára hágott.

A titánok harca filmkritika - 3. kép

Ugyanez volt az eset legutóbb az Alice csodaországbannál is: mohó, pénzéhes fejesek kaptak a lehetőségen, és csak azért, hogy magasabb jegyárat követeljenek a közönségtől, erőszakkal, az alkotók eredeti szándékát semmibe véve, átkonvertálták a filmet, hogy a háromdimenziós vetítést biztosíthassák világszerte. Azt azonban kevesen tudják, és persze szinte senki (sem a mozitulajdonosok, sem a gyártók, sem a forgalmazók) nem is töri kezét-lábát, hogy közölhesse a laikusokkal, miszerint egy eredetileg is 3D-s kamerával felvett, és direkt erre a formátumra elképzelt film fényévekkel élvezetesebb, mint egy ál-3D-s változat.


A titánok harca filmkritika - 4. kép

Bárki, akit igazán érdekel A titánok harca és a legjobb moziélményre törekszik, a szimpla 2D-verziót keresse, és arra üljön be inkább - ezzel nem csak pénzt spórol meg (amit aztán zsebre tehet, vagy elköltheti üdítőre, popcornra), hanem elkerüli a kellemetlenségeket is, melyeket a 3D-vetítés okoz, többek között ilyenek az elmosódott akciójelenetek, a konstansan életlen kép és a fejfájás, émelygés. A háromdimenziós hatás a legtöbb jelenetben leírhatatlanul szörnyű; mesterségesnek tűnik és majdhogynem egyáltalán nem képes valóban meggyőző 3D teret létrehozni. De miután ezt tisztáztuk, koncentráljunk inkább a lényegi elemekre. A történet nem szó szerint követi az 1981-es filmét, sokkal inkább annak az újraértelmezése, viszont a közös, hogy mindkettő Perszeusz legendáját próbálja elmesélni - több-kevesebb sikerrel. A 2010-es verzió csak részben koncentrál a félisten hősre (Sam Worthington), egy másik cselekményszál Olümposz hegyére, és az ott folyó hatalmi csatározásokra koncentrál. Hádész (Ralph Fiennes) ugyanis testvére, Zeusz (Liam Neeson) életére tör. Az isteneknek nem nyeri el tetszését, hogy az emberek kezdik elfeledni őket, és nem mutatnak kellő tiszteletet feléjük nézve. Büntetésként Hádész választás elé állítja Argosz városának polgárait: áldozzák fel neki Androméda hercegnőt (Alexa Davalos), máskülönben szabaddá engedi a félelmetes Krákent, mely a földdel teszi egyenlővé lakhelyüket.


A titánok harca filmkritika - 5. kép

Perszeusz, kinek nevelőapja (Pete Posthethwaite) Hádész haragjának áldozatává vált, maga köré gyűjt egy csapatnyi férfit és nőt. Tíz napja van, hogy megtalálja a módot, amivel a Kráken legyőzhető. Ha nem jár sikerrel addig, Androméda életével kell fizetniük. A jelenetek, melyek oly emlékezetessé tették az eredetit, nagyrészt a 2010-es Titánokban is megtalálhatóak. Óriás skorpiókkal való küzdelem, Medúza fejének megszerzése, Perszeusz és egy női szereplő közti románc, aki ezúttal Ió (Gemma Arterton), és nem Androméda, és a befejezés is hasonló. Calibos is feltűnik a színen, viszont most nem eltorzult szörny formájában. Természetesen Pegazus, a szárnyas ló sem marad el. A mechanikus bagoly, Bubó, aki már az eredeti film nézőit is valamelyest megosztotta, csak egy momentum erejéig látható a remake-ben, hogy aztán az egyik szereplő erélyesen el is távolítsa a képből. És ez sokat elmond Louis Leterrier direktor (A szállító 2., A hihetetlen Hulk) felturbózott, de sokkalta lelketlenebb feldolgozásáról. Nem kell ide gyermeki lelkesedés és báj: csak hangos csaták, feszülő izmok és temérdek CGI. A számítógépes speciális effektusok, a hangzatosabb dialógusok és a kevesebb humor hatására A titánok harcát akár komolyabban is vehetnénk, mint 1981-es változatát, de egy akciódús, szórakozató fantasy sztori ilyetén prezentálása éppen csak szárazabbá és komolytalanabbá teszi azt.

A CGI-szörnyekkel egyébként semmi gond sincs: életszerűek, már amennyire azok lehetnek ilyen mítikus lények (például kígyóhajú szerpentin-nő és óriási Leviathán), és a jelenleg létező legjobb technológiát használták megvalósításukhoz. Bár nélkülözik Ray Harryhausen egyből felismerhető stop-motion animációjának egyediségét és varázsát, valószínűleg a cél korosztályból kevesen fogják kinevetni ezeket a trükköket, mint az 1981-belieket. Olümpusz ugyan lehetett volna fényűzőbb, az Alvilág viszont tökéletes. A legemlékezetesebb pillanatok egyike, mikor hőseink a Medúza barlangjához közelítenek Kharón ladikján.

A titánok harca filmkritika - 6. kép

A titánok harca leggyengébb pontja (ki gondolta volna?) a forgatókönyv. Igaz, senki se ül be egy ilyen műfajú filmre úgy, hogy mondanivalótól roskadó drámát vár, vagy mély, gondolkodásra serkentő filozofikus figurákat, de vajon olyan nagy kérés lenne, hogy a főszereplő egyéniséggel rendelkezzen? A karakterek egyike se nevezhető sokoldalúnak, bonyolultnak, vagy kiteljesedett, többdimenziós hús-vér embernek, sőt, az istenek világában zajló hatalmi harcok jóval emberibbek és érdekesebbek, mint a halandók ténykedései. Ez az ókori görög hitvilág sajátosságából ered: az emberi civilizáció történetében elsőként ők alakították isteneiket saját képükre, emberi tulajdonságokkal ruházták fel őket, érzelmileg labilisak, dühösek, civakodnak, féltékenyek, satöbbi.


A titánok harca filmkritika - 7. kép

Sajnos A titánok harcában az olümposziak csak mellékszereplők, és egyáltalán nem kerülnek méltó kihasználásra. Miért kellett Danny Hustont beosztani Poszeidón szerepére, mikor egy mondat után el is tűnik? Az istenek sakkbábuként kéne, hogy mozgassák a halandókat, e helyett érdemtelenül a háttérbe szorulnak. Sam Worthington-nak ez már a harmadik nagyköltségvetésű CGI blockbustere (a Terminátor negyedik részét és az Avatart követően), és tökéletesen beleillik az ilyen típusú filmekbe, az nem vitás. Külsőre, rövidre nyírt hajával, ugyan inkább hasonlít egy amerikai tengerészgyalogosra, mint ókori harcosra, akkor is mindenképp férfiasabb jelenség, mint az 1981-es verzió Harry Hamlin-je. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy közte és Gemma Arterton között nulla szikrázás van, mivel Louis Leterrier rendező cseppet sem törődött a szerelmi szállal (rejtély, hogy egyáltalán minek kellett erőltetni annyira is, amennyire). A többi mellékszereplő említésre se méltó, a sok póthaj és arcszőrzet mellett amúgy is nehéz megkülönböztetni őket egymástól, kiemelkedni egyikük se tud. Neeson és Fiennes esélyt se adna ilyesmire; kisujjból lejátszanak bárkik, mindenféle megerőltetés nélkül. Kettősüket újra együtt látni bizarr mód a Schindler listáját juttatja az ember eszébe, ahol hasonlóan ellentetjei voltak egymásnak. Zeusz a jó fiú, nemes szándékkal, míg Hádész egy magából kiforduló elmebeteg.

A titánok harca filmkritika - 8. kép

A titánok harca kikapcsolt agyi működéssel élvezhető igazán (na és persze 2D-ben), a macsó szandálos filmek és a végletekig lebutított történelemórák kedvelőinek erősen ajánlott. A forgatókönyv mérhetetlenül bugyuta és a Neeson-Fiennes pároson kívül más emlékezetes alakítást nem lehet említeni, de valljuk be, akkor is jól szórakozik az ember ez alatt az alig két óra alatt. A legfőbb célcsoport ugyan a tinédzser fiúk, de valószínűleg a nosztalgikus kikapcsolódásra vágyó idősebbek is beülnek majd A titánok harcára. Kár, hogy egy ekkora méreteket öltő epikus B-film ilyen halálosan komolyan veszi magát, és nem tud saját kárára viccelődni kicsit.

A titánok harca előzetes

 

A titánok harca filmkritika / Clash of the Titans (2010)

  • Műfaj: fantasy
  • Hazai premier: 2010. április 15.
  • Rendezte: Louis Leterrier
  • Hossz: 106 perc
  • Szereplők: Sam Worthington, Liam Neeson, Mads Mikkelsen, Gemma Arterton, Ralph Fiennes, Alexa Davalos, Danny Huston
  • Forgatókönyv: Travis Beacham, Phil Hay, Matt Manfredi, Beverley Cross
  • Operatőr: Peter Menzies Jr.
  • Vágó: David Freeman, Vincent Tabaillon
  • Zene: Craig Armstrong
9 hozzászólás

Aidon Assassin

9 éve, 2 hónapja és 13 napja

Unalmas egyszerű film de a látványvilág csodálatos...

válasz erre

Lac

10 éve, 7 hónapja és 12 napja

Megnéztem, pontosan azt kaptam, amire számítottam, egy másfél órás CGI orgiát. A Kráken kivitelezése nagyon tetszett, de egyébként abszolút egyszernézős film.

válasz erre

tomikes24

10 éve, 10 hónapja és 14 napja

elég jó

válasz erre

Vendég

10 éve, 11 hónapja és 11 napja

Jónak tűnik, megnézem.

válasz erre

dani5

10 éve, 11 hónapja és 15 napja

Szerintem nagyon jó film!

válasz erre

Lac

10 éve, 11 hónapja és 26 napja

1:15 környékén olyan a trailer, mintha egy Godsmack klip lenne A film egyébként bejön, esélyes, hogy beülök rá.

válasz erre

Kitta

10 éve, 11 hónapja és 26 napja

Szerintem nagyon jó film! Ennyire nem kellett volna lehúzni!

válasz erre

gocsa

11 éve, 3 napja

marco írta:
Mindenképpen megnézem, de 3d-ben, gocsa!
Hát úgy kell neked! Erőszakot tettek egy amúgy egész nézhető filmen, és ezért tőled le is tud gombolni egy kis plusz pénzt a stúdió.

válasz erre

marco

11 éve, 3 napja

Mindenképpen megnézem, de 3d-ben, gocsa!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profilja