A sötétség határán filmkritika

2010. március 19.
71.4861
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
A sötétség határán az évtized nagy részét a kamera mögött, rendezőként töltő, illetve magánügyi problémáit és az azokat nyíltan kiteregető bulvársajtó csapásait átvészelni igyekvő Mel Gibson nagy színészi visszatérése. Hogy megérte-e a várakozást, és méltó, igazán nagyot ütő visszatérés-e ez? Most elárulom, hogy nem igazán, és ennek ezernyi oka van, de egyikhez sincs köze Gibson játékának. A sötétség határán egy, a brit BBC csatornán azonos címmel futó, minisorozat moziadaptációja. A hat epizód forgatókönyvéért Troy Kennedy Martin volt felelős, ugyanaz, akinek neve olyan elismert sorozatokhoz is fűződött, mint a Reilly: Ace of Spies Sam Neill főszereplésével, vagy a 16 évig futó Z-Cars. Az eredeti történetét nagymértékben befolyásolta a korszak politikai, illetve gazdasági helyzete: érdekfeszítő, feszült hidegháborús thriller volt, mely az épp regnáló Thatcher adminisztrációt legalább annyira pellengérre állította, mint a nukleáris ipar etikátlan, erkölcstelen tevékenységei körüli susmusolást. Fiktív és a közvéleményt foglalkoztató, valós elemeket keverve A sötétség határán-nak sikerült magával ragadnia a kritikusokat és közönségét egyaránt - a mai napig a brit televíziózás történetében valaha készült legjobb és legnagyobb hatással levő drámai darabok közt tartják számon.



A sötétség határán filmkritika - 2. kép

A forrásműben rejlő erőt és lehetőségeket, valamint az abba beleölt tehetséget figyelembe véve, meglepő, hogy csak egy ilyen középszerű, egynél több megtekintést éppenhogy kiérdemlő film kerekedett ki a remake-ből. A sötétség határán egyik legfőbb problémája a játékidő - képtelenség ugyanis egy hatórányi, kifejezetten sűrű cselekményt felölelő minisorozatot átültetni 110 percbe, anélkül, hogy súlyos árat fizetnénk cserében. Az érem másik oldala, hogy a színészek sem egytől egyig olyan zseniálisak, mint az eredeti esetében, sőt, többen is meglepően gyengék, pedig egyáltalán nem nevezhetőek újoncnak a szakmában. A több szálon futó, és az utolsó felvonásig kerek egésszé össze sem álló sztori nem kis kihívást állított William Monahan és Andrew Bovell forgatókönyvírók elé. Az átdolgozott változat dialógusai gyakran zavarbaejtően suták, a követhetőség pedig jobbra-balra inog a nevetségesen nyilvánvaló és az érthetetlen események között. Ha a film konvencionálisabb, krimi jellegű oldalát nézzük, legtöbbször mi, nézőként két lépéssel a főszereplő előtt járunk. Jó előre sejteni lehet, hogy bizonyos karaktereket mi is motivál valójában, hogy mi rejlik a felszín alatt, és hogy ki fog végül a rossz oldalra állni.

Ha mélyebbre megyünk, a sablonos nyomozósdi alatt egy grandiózus összeesküvést találhatunk, melybe - magától értetődően - kormányi szervek, és egy kongresszusi képviselő is belegabalyodtak. Ezek az összetevők is túlontúl ismerősek ahhoz, hogy elegendő izgalmat biztosítsanak majdnem két órára, ráadásul a szegényes prezentációnak köszönhetően, illetőleg a számos, cselekményt magyarázó párbeszéddel teli kényszerszünet ellenére is sok részlet csak a film végére, vagy csak második nézésre válik világossá.

A sötétség határán filmkritika - 3. kép

Thomas Craven (Mel Gibson) egy magányos bostoni zsaru, aki felnőtt lányával, Emmával (Bojana Novakovic) régóta nem tartja a kapcsolatot. Nem tudja pontosan mi is a munkája, vagy hogy van-e az életében férfi, akibe szerelmes; elidegenedtek egymástól, és csak a lány gyerekkorából vannak igazi közös emlékeik, az apa ezekből táplálkozik. Mikor Emma látogatóba érkezik a városba édesapjához mindketten boldogak, hogy újra találkozhatnak, ám az örömüket rejtélyes betegség árnyékolja be. Emma rosszul lesz, és épp a kórházba indulnak, mikor egy símaszkos támadó végez a lánnyal. A rendőrség, és Craven első gondolata magától értetődően az, hogy a golyót neki szánták, és csak a szerencsétlen véletlen műve, hogy a mellette álló Emmát találták el.


A sötétség határán filmkritika - 4. kép

De Cravennek hamarosan kételyei támadnak. Egyre több jel mutat arra, hogy Emma halálának köze van a munkahelyéhez, ami nem más volt, mint egy atomerőmű, és úgy tűnik annak igazgatója, Jack Bennett (Danny Huston) is sáros az ügyben. Mindeközben egy szabadúszó kormányzati "tanácsadó", Darius Jedburgh (Ray Winstone) is felkeresi a nyomozót, hogy figyelmeztesse, olyan területeken szaglászik, melyek kívül esnek a hatáskörén és ez könnyedén az életébe kerülhet. Ahogy egyre több titokra derít fényt, Craven mellől úgy kezdenek sorban elhullani a segíteni próbáló emberek, később pedig a rosszfiúk már az ő életére is törnek. A szálakat a háttérből mozgató felső erők törvényes úton sosem nyerhetik el méltó büntetésüket, ezért kénytelen a bosszúszomjas szülő saját kezébe venni az igazságszolgáltatást. Ha A sötétség határán-tól egy kőkemény tesztoszteron bombát várnánk, csalódni fogunk. Martin Campbell rendező (a minisorozatot is ő vezényelte le) filmje témája alapján szépen beleillik az olyan bosszúmozik sorába, mint a klasszikus Bosszúvágy Charles Bronson-nal, a Visszavágó, melyben szintén Gibson játszotta a főszerepet, vagy a közelmúltból az Elrabolva. Az elemi düh, a harag azonban hiányzik a protagonistából, nem engedi szabadon ösztönös érzéseit, hanem belül küzd velük. Craven észszerű marad, amennyire csak tud, és ezért az említett filmek ősereje nincs jelen.


A sötétség határán filmkritika - 5. kép

Mel Gibson számára viszonylag sok múlhat A sötétség határán fogadtatásán. Bár kétlem, hogy egy bukás után több lehetőséget ne kapna, tekintettel nevének egykori eladhatóságára, de ilyen korban, és ilyen megtépázott hírnévvel már óvatosabban kell a következő lépésről döntenie. Az utolsó főszereplése nyolc éve volt, amikor még Hollywood krémjébe tartozott. Azóta egy a tömegeket erősen megosztó személyiséggé vált, elsőnek A passió megrendezése miatt, majd később azon kellemetlen incidens miatt, melyben ittas vezetésen kapták a rend őrei, és ezt még tetézte a letartóztatás közben elejtett antiszemita megjegyzéseivel is. Miután több mint három éve alig lehetett valamit hallani felőle (legutolsó filmjét, az Apocalypto-t 2006-ban rendezte), olyan karaktert játszva tér vissza a vászonra, aki már-már konvencionálisnak is nevezhető: öntörvényű, eszes, és ha kell, kegyetlen zsaru. Craven nem a Halálos fegyver-ből megismert Riggs, komolyra véve, hanem közelebb áll a Visszavágó Porter-jéhez. A legfontosabb különbség, hogy a Visszavágó egy jól megrendezett popcornfilm volt, csak úgy csöpögött belőle az adrenalin, ezzel szemben A sötétség határán megfontoltan lépked előre, pontosabban csak akarna, mert a végeredmény sokkal inkább tűnik bizonytalan tántorgásnak.

Gibson alakítása egyenetlen, de az erősebb jelenetek megszépítik az emlékeket, és így a teljesítményéről kialakított véleményeket is. Talán őszebb, nyolc évvel öregebb, és kicsit fáradtabb is, mint volt, de a kisugárzása még mindig megvan. Mindig is olyasvalakinek tűnt, filmjeiben és a való életben egyaránt, aki bármikor, bármi váratlanra képes. Veszélyes, megbízhatatlan, de érző és empatikus egyszerre. Ugyanakkor, akár egy sportoló, aki hosszú szünet után lép vissza a pályára, Gibson is berozsdásodott valamelyest. Vannak momentumok, amikor tökéletesen játszik, de vannak olyanok is, amikor gépiesen elismétli a forgatókönyvben írottakat.

A sötétség határán filmkritika - 6. kép

Akárhogy is, Gibson még félgőzzel is sokkal jobb, mint a szereplőgárda nagy része. Danny Huston játéka gépies, monoton, és szinte nevetséges. Shawn Roberts, mint Emma barátja, éppenhogy elfogadhatóan alakítja a lány halála miatt megtört, és a cég messzire elnyúló kezétől rettegő férfit. Jay O. Sanders (aki Craven egykori partnerét, illetve közeli barátját játssza) nem igazán vehette komolyan szerepét, mert arcán csak emocionális szegénységet látni. A film egyedüli megmentője a zseniális Ray Winstone: ha ő benne van egy jelenetben, az rögtön klasszisokkal jobb a többinél. Karaktere hipnotikus erővel bír, titokzatosság és szélsőséges megosztottság jellemzi, velejéig romlott és emberi egyszerre, vagy éppen egyik sem.


A sötétség határán filmkritika - 7. kép

Martin Campbell rendező érdekes feladatot kapott: saját munkáját remake-eli. Campbell már kétszer is sikeresen feltámasztotta a Bond franchise-t, először még 1995-ben az Aranyszemmel, és legutóbb 2006-ban a Casino Royal-lal, vitathatatlan tehát, hogy jó érzéke van az akciófilmekhez. Ért a vizualitáshoz, de a lassabb, drámai jelenetek sem okoznak problémát neki. Mindez sajnos nem túlzottan evidens A sötétség határánt megnézve. Az a maréknyi akciójelenet, ami a filmben van jól van megrendezve, és jó a kivitelezésük, kicsit fel is vernek minket a félálomból, a medrében lassan csordogáló narratíva viszont ügyetlenül kerül kibontásra és ez megöli a produkciót. Craven Emma halála után flashback-ekben ismét látja lányát, még gyerekként, a régmúltból, sőt, még beszélget is vele többször. Ez egy szép ötlet, és tényleg szívet melengető, túlzásba víve viszont pátoszossá lesz könnyedén, és pontosan ez történik: Campbell annyiszor használja, hogy a film végére unalmassá, elcsépeltté válik. Ezzel élesen szembeállítódik a finomnak nem nevezhető erőszak, ami ugyan csak két-három alkalommal üti fel a fejét, de akkor teljes erővel támadást indít érzékszerveink ellen. Craven gyilkol, nem is keveset, de mégis minden percben szimpatizálunk vele, ő végül is csak egy szülő, kitől egyetlen gyermekét igazságtalanul elvették gonosz, nemtörődöm emberek.

A sötétség határán filmkritika - 8. kép

A sötétség határán rendkívül felemás film. Intelligens thriller is lehetett volna belőle, ha legalább egy órával hosszabb, de ilyen kompromisszumra feltételezem senki se volt hajlandó, ezért a hatórás minisorozat kondenzálva egyéniségmentes és követhetetlen kuszasággá vált. Akciójelenetek vannak ugyan, de köztük hosszasan elnyúló részek is, amikor semmi izgalmas nem történik. Én mégis, minden hibája és a negatív vélemények ellenére is ajánlom A sötétség határánt, Gibson és Winstone remek párosa ugyanis elegendő ok, hogy megérje a megtekintést.

A sötétség határán előzetes

 

A sötétség határán filmkritika / Edge of Darkness (2010)

  • Műfaj: thriller
  • Hazai premier: 2010. március 18.
  • Rendezte: Martin Campbell
  • Hossz: 117 perc
  • Szereplők: Mel Gibson, Ray Winstone, Danny Huston, Caterina Scorsone, Bojana Novakovic
  • Forgatókönyv: William Monahan, Andrew Bovell
  • Operatőr: Phil Meheux
  • Vágó: Stuart Baird
  • Zene: Howard Shore
nincs még hozzászólás

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

M.O.R.P.H. profiljagery1113 profiljaWarriorAutobot profiljaManiac profiljamarco profilja