A pankrátor filmkritika

2009. május 18.
74.8051
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Darren Aronofsky rendező nevét 2008-ig inkább csak az art mozik szerelmesei ismerték, munkáit a vastagkeretes szemüveges, kordzakós bölcsészek, és elvetemült filmrajongók elemezték/értelmezték megannyi módon. Egyszóval művészfilmes volt, no. 1998-as debütálása, a Pi, a 2000-es Rekviem egy álomért és a 2006-os A forrás egytől egyig a konvencionális hollywoodi produkcióktól élesen eltérő síkokon játszódtak, közel sem voltak közönségkedvencek, a vastagon fogú tollú kritikusok azonban mindegyikért odavoltak. Aztán jött 2008 és a Torontói Film Fesztivál, ahol Aronofsky legújabb filmje, A pankrátor az összes versenyző közül a leghangosabb visszhangot keltette - nem kis előrelépés annak a direktornak, aki pár évvel korábban ugyanezen helyszínen totális közömbösséget váltott ki a közönségből akkori munkájával. A pankrátor egyhamar az érdeklődés középpontjába került, a Fox stúdió pedig még az első bemutató előtt gyorsan bezsebelte magának a forgalmazási jogokat.



A pankrátor filmkritika - 2. kép

A marketing gépezet szinte azonnal működésbe is lépett, na nem mintha ok nélkül lett volna felfújva a dolog, A pankrátor olyan jó film, hogy megérdemel minden reklámot, támogatást. Az év eleji filmes díjszezon egyik nagy favoritja volt majdnem minden fontos kategóriában, és nem véletlenül. Aronofsky, a kritikusok kedvence, tranzíciója az obskúrus művészfilmes szférából a nagyobb tömegeket is megmozgató, de esztétikailag semmivel sem kevesebbet érő mainstream(ebb) közegbe sima és észrevétlen, vagyis rendkívül sikeres volt. Valami ilyesmit kéne minden súlyosabb témát megközelítő rendezőnek felmutatnia, és ezen az úton kéne Aronofsky-nak is haladnia, ha igazán emlékezetes alkotásokat kíván létrehozni. A pankrátor erőteljes, egy jó nagy fejbekólintással egyensúlyú nagybetűs mozifilm, ám nagyszerűsége egyszerűségében, visszafogottságában is rejlik, a színészek mindenféle teatralitástól mentes, megfontolt alakításaiban, és az egyébként hivalkodó stílusú rendező háttérbe vonulásában.

A pankrátor legalább annyira a főszereplő Mickey Rourke filmje, mint Aronofsky-é, sőt, talán még jobban is. Rourke comeback-je, vagyis visszatérő szerepe ez, aki az utóbbi majdnem 20 évben alig volt a vásznon látható, akkor is csak sokadrangú, szörnyen megírt és megrendezett filmekben, és még annál is rosszabb szerepekben, valamint szisztematikusan kivégezte saját pályafutását botrányos viselkedésével. Valószínűleg az egész karrierjét meghatározza majd A pankrátor.

A pankrátor filmkritika - 3. kép

Randy "Ram" Robinson a 80-as évek pankrátor sztárja volt, aki stadionokat tudott megölteni, óriási rajongótábora volt, nevével pedig szinte bármit, legyen az videojáték vagy akciófigura, el lehetett adni. Az idő azonban felette is eljárt, az egészsége sem a régi, fiatalságával együtt pedig ismertsége is odalett: kis meccseket játszik maréknyi néző előtt és pitiáner közönségtalálkozókon oszt autogramokat.


A pankrátor filmkritika - 4. kép

Randy egész életét a pankrációnak áldozta, soha nem csinált mást, mert ez az egyetlen, amihez igazán ért, és amiben valaha is jó volt, ezért álmát, vagyis egy nagy visszatérést akkor sem hajlandó feladni, mikor már végleg eltűnni látszik a süllyesztőben. Igazi barátai nincsenek, egyetlen lánya nem hajlandó vele beszélni, amiért teljesen elhanyagolta őt fiatalabb korában, az egyetlen, aki megérti és aki mellett jól érzi magát egy középkorú sztriptíztáncosnő, Cassidy (Marisa Tomei). Mikor Randy-t egy mérkőzés után szívroham éri, az orvosa két lehetőséget állít elé: vagy abbahagyja a pankrációt, visszavonul és pihen, vagy újabb show-t vállal, amivel egyértelműen az életét kockáztatja. Randy ennek a hírnek a hatására elkezdi másképp látni a dolgokat, újraértékel mindent, és úgy dönt - fél lábbal a sírban ugyan, de - új életet kezd, normális munkát talál és elhidegült lányával, Stephanie-val (Evan Rachel Wood) is megpróbálja újra felvenni a kapcsolatot.


A pankrátor filmkritika - 5. kép

A pankrátor egy magával ragadó karaktertanulmány, és nem is csak a címszereplőéé, hanem Cassidy-é és Stephanie-é is. A lassacskán szakmájából kiöregedő sztriptíztáncosnő élete párhuzamba állítható Randy-ével, megannyi pontban egyezik a kettő. Cassidy is jócskán túl van fénykorán, és vendégei száma is egyre csak csökken, és sorsának kimenetelével, vagyis a végzetével ő maga is tisztában van. Randy és Cassidy egymásban találnak menedéket, megnyugvást. Randy viszonya lányával, Stephanie-val közel sem ennyire rózsás, a lány hallani sem akar apja felől, aki viszont úgy érzi még vészesen közelgő halála előtt be kell pótolnia az összes elvesztett időt, amit együtt tölthettek volna. Randy próbálkozásai patetikusak és szívfájdítóak számunkra. A pankrátor dráma, amely mentes mindenféle mesterkéltségtől és egy pillanat erejéig sem melodramatikus. Minden mozzanata, dialógusainak minden egyes sora precízen kidolgozott, megtervezett, ennek ellenére sem érződik életszerűtlennek egyik jelenet sem.

A film hibátlan drámai érzékről tesz tanúbizonyságot, de emellett tökéletes és hiteles bemutatása a pankráció világának is. Rourke a legjobbakkal készült fel testileg-lelkileg a szerepre, a verekedős jeleneteket pedig végig szakértők felügyelték, így a filmben a sportról festett kép teljesen megfelel a valóságnak. Természetesen nem megy mélyen bele, hogy mik is folynak a kulisszák mögött, de amennyit láthatunk, az maximálisan hihető.

A pankrátor filmkritika - 6. kép

Aronofsky rendezése bravúros, szerény, majdhogynem észrevehetetlen. Ennyi idő után végre levedlette felesleges, hivalkodó stílusjegyeit, A pankrátort dokumentumfilmes eszköztárral keltette életre, tisztelettudóan, mintha csak egy valódi személy életét mutatná be. Aronofsky korábbi munkái 90%-ban szóltak a vizualitásról, mintha csak bizonyítási kényszere lett volna a rendezőnek, ez a film ezzel ellentétben 90%-ban a mondanivalóról szól, és mindössze a maradék 10% annak megvalósításáról.


A pankrátor filmkritika - 7. kép

Ahogy már kitértem rá korábban, Mickey Rourke az utóbbi két évtizedet igencsak a mellékvágányon töltötte. Valójában sosem hagyta ott a színész szakmát, még akkor sem, mikor visszatért az ökölvíváshoz egy rövid időre, pár kivételtől eltekintve (például a 2005-ös Sin City) azonban egyik szerepére sem büszkélkedhet ebből az időszakból. A pankrátor Rourke mindent elsöprő visszatérése, hosszú-hosszú ideje az első igazi, többdimenziós karakter, akit eljátszhat. És beleadott apait-anyait. Randy élete számtalan oldalról nézve Rourke valódi életét imitálja, ez a szomorú egybeesés valószínűleg jócskán adott tüzelőanyagot a színésznek a forgatás során. A legalább tíz-tizenöt kilónyi izmot magára szedő Rourke plasztikai sebészek által alaposan szétszabdalt, barázdált arcán ott látszódik a hányattatott sors minden egyes rossz lépése, ennek bizonyos része tényleges, utánozhatatlan kisugárzás, bizonyos része pedig mesteri színjátszás, ezért tűnik Randy annyira életszerűnek.

A pankrátor filmkritika - 8. kép

Ha az utókor más szerepéért nem is emlékszik majd Mickey Rourke-ra, hát az se baj, mert megérdemli, hogy legalább egy munkája fennmaradjon az örökkévalóságnak - még akkor is ha ez igazságtalan lenne, mivel karrierje elején voltak majdnem ilyen jó, ha nem legalább ugyanennyire jó alakításai. A pankrátor intelligens, érzelmekkel telített dráma, aminek megnézése felkavar ugyan, de egyáltalán nem csak rossz érzéseket kelt bennünk. A főszereplő Randy-vel lehetetlen nem szimpatizálni, mert hús-vér ember, szinte barátunknak érezzük, akit örök idők óta ismerünk. Egy ilyen filmet, ami képes ezt elérni, bűn kihagyni. Aronofsky, Rourke és Tomei mind megérdemlik a főhajtást, valami olyat tettek le az asztalra, amit ritkán látunk, nem havonta, vagy évente, hanem jobb esetben egy évtizedben egyszer.

A pankrátor előzetes

 

A pankrátor / The Wrestler (2008)

  • Műfaj: Dráma
  • Hazai premier: 2009. május 21.
  • Rendezte: Darren Aronofsky
  • Hossz: 111 perc
  • 2009-05-18 16:00:12 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/apankrator_1.jpg
  • Szereplők: Mickey Rourke, Marisa Tomei, Evan Rachel Wood, Judah Friedlander, Ajay Naidu
  • Forgatókönyv: Robert D. Siegel
  • Operatőr: Maryse Alberti
  • Vágó: Andrew Weisblum
  • Zene: Clint Mansell
Darren Aronofsky 111 Clint Mansell 2009-05-18 16:00:12 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/apankrator_1.jpg
3 hozzászólás

Vendég

15 éve, 8 hónapja

a pankrator a film nagyon jo randy d ram robinson a fő szereplő röhögő smileynyelvnyújtó smileykacsintó smileymeglepett smileyszomorú smileymosolygó smileymenő smiley

válasz erre

marco

16 éve, 1 hónapja és 21 napja

Vendég írta:
Elbaszott jó lehet! mosolygó smiley
Hát igen. Ezt én sem fogom kihagyni. Mickey Rourke visszatérésére nagyon kíváncsi vagyok.

válasz erre

Vendég

16 éve, 1 hónapja és 21 napja

Elbaszott jó lehet! mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja