Anyát a Marsra! filmkritika

2011. március 11.
73.0151
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
Hogy rögvest megszakadjon a csupán 2D-ben, azaz a hagyományos módon megtekinthető animációs filmek sora, máris itt a Disney legfrissebb, Anyát a Marsra! című produkciója, mely elsősorban a háromdimenziós vetítési technika valamely formájában látható a magyar mozikban. Habár a film 2D-ben is megtekinthető jónéhány helyen, az alkotók le sem tagadhatnák, hogy gyermekük eleve a mostanság ezerrel dübörgő 3D-trend égisze alatt született - olyannyira, hogy a megfelelő technikával rendelkező filmszínházak az extraméretű IMAX vásznakon is játsszák. A Walt Disney Pictures-szel kapcsolatban tehát immár kellő biztonsággal kijelenthető, hogy a jól bevált, mára már klasszikusnak tekintett tartalmi elemek mellett megjelenő "modern", de legalábbis divatos eszközök be-bevetésén túl jól érzékelhetően a legújabb technológiák iránti elköteleződésben látják a jövőt - vagy legalábbis ami a "Mikiegeres" stúdió szerepét s részesedését illeti a kegyetlen anyagiak által meghatározott, ádáz küzdelmet produkáló filmgyártás világpiacán.



Anyát a Marsra! filmkritika - 2. kép

Mindazonáltal túlságosan nagyot ezúttal sem kockáztatott a Disney a siker érdekében, mivel a produkciót az az ImageMovers Digital készítette számukra, melynek a tekintélyes tapasztalattal bíró, például a Vissza a jövőbe-trilógiáért és a Forrest Gump-ért is felelős rendező, Robert Zemeckis az alapítója s egyben vezetője. Az immár a Walt Disney Company tulajdonában lévő cég élén Zemeckis az utóbbi években olyan filmek létrejötténél dirigált, mint az egész kedvező fogadtatásnak örvendő Polar Expressz, Beowulf és a Karácsonyi ének - így cseppet sem csodálkozhatunk, hogy az Anyát a Marsra! című mozinak is gyakorlatilag ugyanaz a stáb az elkövetője. Noha ezúttal a veterán direktor csupán produceri feladatokat vállalt magára, a film elkészítése során ugyanazt a performance capture néven ismert rögzítési technológiát használták, mint a fent említett alkotások esetében. Mivel ez a módszer a színészek testének mozgásán kívül az arcjátékukat, sőt jellegzetes arcvonásaikat is felhasználja a karakterek tevékenységének és néhány külső jellegzetességének megjelenítésében, bizonyos szempontból talán túlzásnak nevezhető egy az egyben animációs filmnek titulálni a végterméket - inkább egy külön, mondhatni hibrid műfajról beszélhetünk. Hisz jelen esetben - hasonló módon James Cameron Avatar-jához - a számítógépben létrehozott, végleges animáció alapját tulajdonképpen egy élőszereplős film forgatása során is alkalmazott, hús-vér színészek játéka képezi. Az Anyát a Marsra! esetében jóformán minden szereplő ezzel a technikával került megjelenítésre - talán csak a macskát kivéve...


Anyát a Marsra! filmkritika - 3. kép

Azokat viszont, akik bolondulnak a szőrös kis jószágokért, sajnos ki kell ábrándítanom, mivel a macsek meglehetősen keveset látható a vásznon. A képet ugyanis nem az állatok, mint inkább az emberek, sőt méginkább a marslakók dominálják, akik a bolygójukon található rejtett bázisukról szorgalmasan kémlelik a Föld lakosságát. Az emberi lények közül is legfőképp a gyermekeiket nevelő anyák érdeklik őket, mivel a marsi civilizáció egész egyszerűen szűkölködik az anyákban, illetve a bennük meglévő szülői kvalitásokban. Végül így sikerül kipécézniük a kilencéves Milo édesanyját, aki szeretettel, ámde kellő szigorúsággal bánik fiacskájával, akit még arra is képes rávenni, hogy alkalmasint kivigye a szemetet vagy felvegye a telefont, ha csörög. Egy alkalommal azonban a kisfiú mintegy a Reszkessetek, betörők! mintájára olyasmit talál mondani, hogy bárcsak megszabadulna az anyjától, ami sokkal hamarabb teljesül, mintsem gondolná. Noha Milo azonnal megbánja vásott tettét, amit gondosan meg is beszél a cicájával, a következő pillanatban meglepett és kétségbeesett tanúja lesz, amint anyukáját rejtélyes idegenek rabolják el a saját házukból. Az édesanyja védelmében mindenre elszánt Milo végül potyautasként feljut a lények űrhajójára, majd kisvártatva a marslakóknak a vörös bolygó felszíne alatt kiépített birodalmában találja magát, és reménytelennek látszó küzdelembe fog magatehetetlen anyukája kiszabadításáért.


Anyát a Marsra! filmkritika - 4. kép

Ennyi volna az alapszituáció dióhéjban - mellesleg a forgatókönyv részleteire nem is igazán érdemes sok szót vesztegetni, mivel a történet nyilvánvalóan hatalmas, mondhatni jelképes blődség, és jóval több köze van a mesékhez vagy a fantasyhoz, mint a sci-fihez. A komolyságot kellőképpen kifejezik az olyan és hasonló momentumok, mint a Mars felszínén űrruha nélkül, pusztán az oxigént biztosító üvegsisakban tett séta vagy Milo több kilométeres csúszása, majd zuhanása a kolónia szemétledobóján keresztül való kétségbeesett menekülése során. Ráadásul ha úgy vesszük, még szörnyet, illetve szörnyeket is talál odalenn, a szemétkupac tetején - bár a hulladékhegyek maradékain élő, valójában száműzetésre ítéltetett hímnemű marslakók sokkal inkább megmosolyogtatók, mintsem félelmetesek. Eközben a felettük lévő, hipermodern és steril kolóniában a főbanya által dirigált nőnemű egyedek gondoskodnak a rendről és a fegyelemről, illetőleg a robotok és "béranyák" segítségével nevelt gyermekutánpótlásról. Amilyen gyermeteg azonban a kitaszított fiúk vagy a rejtélyes módon a szeméttelepen élő és bujkáló ember-férfi, a köpcös, folyton nyüzsgő Gribble látszólag egyszerű és gondtalan világa, annyira markáns ellenpontot képez a nőnemű marsiak által működtetett matriarchális társadalom. Míg az előbbiek kétségtelenül bőven megütik egy kiskorú néző ingerküszöbét, az utóbbiaknak, valamint az alacsony gravitációról és egyéb technikai részletekről szóló magyarázatoknak már kevesebb az esélyük eljutni a tudatáig. Mintha csak a határozottan infantilis Jar Jar Binks idétlenkedését látnánk a Csillagok háborúja ominózus előzmény-folytatásából, a Baljós árnyakból, az agyafúrt és kifinomult pszichológiai módszerekkel operáló, gonosz főkancellár politikai machinációi által karöltve.

Anyát a Marsra! filmkritika - 5. kép

Milo tehát az elmaradhatatlan segítő kéz, jelen esetben Gribble közreműködésével indul anyja megmentésére, elszánt akciója közben azonban sorsfordító hatást gyakorol jóformán mindenkire, akivel csak találkozik - beleértve a rebellis hajlamú, graffitimániás ifjú marsi hölgyeményt, Ki-t, annak hasonszőrű, önkifejezésre és érvényesülésre vágyó társait, továbbá az elnyomásban és kirekesztettségben élő marsi férfiakat, sőt végül a vörös bolygón található kolónia teljes lakosságát. Azt hiszem, nem árulok el túlságosan jelentős titkot azzal, hogy a film végére a marslakók világa totális diktatúrából átmegy közel anarchista hippitársadalomba, amit akár egyfajta szociális és kulturális forradalomnak is nevezhetnénk némi földi analógia megidézésével. Noha a történetben elrejtett filmes utalások (Csillagok háborúja, Reszkessetek, betörők, Támad a Mars, E.T. stb.), illetőleg az egyetlen saját ötletre, vagyis a marsi anyarablásra felépített ismerős fordulatok ellenére a produkció képes megállni a saját lábán, eredetiségről valóban nemigen beszélhetünk. Ez önmagában még nem is lenne baj egy pusztán szórakoztatási céllal készült mozinál, hiszen az események általában gyors egymásutánban követik egymást, a cselekmény csak elvétve ül le egy-két perc erejéig, és a John Powell által komponált, fülbemászó és erőteljes dallamok is a lendületes történetvezetést, illetőleg a látottak átélését szolgálják. Ám annak ellenére, hogy a filmet felépítő darabkák ily módon többé-kevésbé szerves és koherens egészet alkotnak, az egyes részek és tartalmi elemek közötti átmenet nem olyan sima és problémamentes, mint mondjuk a Rango esetében.

Anyát a Marsra! filmkritika - 6. kép

Gribble szószátyár és önfényező karaktere például a kisebbek szempontjából talán végig szórakoztató, az idősebbek számára azonban egy idő után könnyen idegesítővé válhat. Ki, a szabadszellemű marslakólány úgyszintén meglehetősen naiv és bugyuta lélek - teljesen lüke, ámde abszolút jóindulatú -, összetett vagy igazán érdekes figurának viszont egyáltalán nem nevezhető. A kövületként szolgáló főellenőr nyanyus ellenben tipikus példája a szemellenzős, maradi vezetőknek és diktátoroknak - éles hangú rikácsolása és heves gesztikulációi talán még félelmetessé is tehetik a kisgyerekek szemében. Az érettebb nézők rekeszizmait igazán megmozgatni képes poénokat ugyanakkor egyikük sem ontja magából, ami kétségtelenül az Anyát a Marsa! egyik hiányosságaként említhető, ha az összes potenciális célkorosztály szempontjából vizsgáljuk a produkciót. De hogy valami jót is mondjunk, el kell ismerni, hogy a film a maga egyszerű, helyenként idétlen és infantilis, ámde klisé- és sallangmentes módján képes érzelmeket kiváltani az emberből, amit egyesek minden bizonnyal túlságosan csöpögősnek találnak majd, míg mások jó eséllyel még könnyekre is fakadnak tőle. Persze ha valaki nagyon akarja, akár még azt is beleláthatja mondanivalónak, hogy a film a technikai civilizáció veszélyeire, humanitásunk elvesztésére akar figyelmeztetni - miközben az alapvetően csak a szeretetről, illetve a számunkra fontos anyák és egyéb személyek megbecsüléséről, valamint a család fontosságáról szól.


Anyát a Marsra! filmkritika - 7. kép

Némi empátiával tehát még az idősebbek is beleélhetik magukat Milo helyzetébe, amit valamelyest megkönnyítenek a kisfiú, illetve a többi szereplő valódi színészekről mintázott, változatos érzelmeket is kifejezni képes arcvonásai. A már említett performance capture leképezési technológiának köszönhetően vált lehetővé a valóságban harminchat esztendős Seth Green (Austin Powers, Az olasz meló, Robot Chicken, Family Guy) számára, hogy ne csupán a kilencéves főszereplő mozgását, mimikáját és gesztikulációit jelenítse meg a vásznon, hanem Milo életkorhű arcvonásait is maga keltse életre. Az animált figurák külsejére és a színészi játékra tehát nem lehet panaszunk, mint ahogy általában a látványra sem - ami talán nem is túlságosan meglepő annak fényében, hogy a látványtervező nem más, mint a Star Wars I-II-ből ismerős Doug Chiang, aki szintén az ImageMovers Digital tagja. A kép kiváló minősége különösen érezhető az IMAX 3D vetítés során, amiről tudni kell, hogy ez az első, a hagyományos technológiát felváltó digitális IMAX 3D formátumban vetített film Magyarországon. Azzal együtt azonban, hogy valóban kiváló kép-és hangminőséget biztosít a formátum, véleményem szerint magából a 3D-s megjelenítésből még ennél is többet ki lehet hozni a filmek rögzítési technikájának szintjén - kiváltképpen egy animációs, vagyis gyakorlatilag számítógépen készülő mozi esetében.

Anyát a Marsra! filmkritika - 8. kép

Az Anyát a Marsra! bátran ajánlható gyerekes felnőtteknek és felnőttes gyerekeknek - bár a célközönség például a Rango-hoz képest itt egyértelműen a kisebb gyerkőcök tábora, mivel a felnőtt humor alapvető hiánya, illetve már maga a témaválasztás is elsősorban számukra teszik leginkább élvezhetővé a filmet. A játékidő szerencsére kellően rövid ahhoz, hogy a történetbe és a látványba belefeledkező, zsengébb korú lurkók is kibírják a hátsó felükön a végefőcím eljöveteléig. (Egyébként pedig, ha már a 3D-s szemüveget elviselik annyi ideig, akkor nem lehet nagy probléma.) Mondhatni a film tipikusan arra jó, hogy a kisgyerekek berángassák rá a szüleiket a moziba - vagy épp fordítva. De ez tulajdonképp nem is olyan nagy baj, hiszen amit látnak, az nem igazán ártalmas, sőt a maga egyszerű módján többnyire abszolút pozitív és szívet melengető értékeket, érzéseket közvetít.

Anyát a Marsra! filmkritika - 9. kép



Anyát a Marsra! előzetes

 

Anyát a Marsra! filmkritika / Mars Needs Moms (2011)

  • Műfaj: Animációs film
  • Hazai premier: 2011. március 10.
  • Rendezte: Simon Wells
  • Hossz: 88 perc
  • Szereplők: Seth Green, Joan Cusack, Dan Fogler, Elisabeth Harnois, Mindy Sterling
  • Forgatókönyv: Simon Wells, Wendy Wells
  • Operatőr: Robert Presley
  • Vágó: Wayne Wahrman
  • Zene: John Powell
3 hozzászólás

totyak

9 éve, 6 hónapja és 3 napja

Mostanában kissé le vagyok maradva az új filmek/animációk tekintetében. Neki kéne állnom pótolni.

válasz erre

Vendég

9 éve, 6 hónapja és 3 napja

De ez legalább érdekesnek tűnik! És a 3d külön tetszik!

válasz erre

Vendég

9 éve, 6 hónapja és 6 napja

Már megint animációs film. Jajj...

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

fighterlaci profiljaWarriorAutobot profiljagery1113 profiljaManiac profiljaGargameth profilja