Amerikai taxi filmkritika

2004. december 01.
79.0021
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szoron profilja, adatai
Szoron
Belle Williams New Yorkban biciklis kiszállító, de feltört mint a talajvíz és száguldó taxissá nőtte ki magát. Természetesen járgánya nem mondható szokványosnak és ebből következően a végsebesség is messze a duplája a normál taxikénak. Ez pedig nem jelenthet mást mint, hogy a film során több autó üldözéssel fűszerezett jeleneteket láthatunk. Ez ami még javítja a látképet, azok a gonosz modellek, akik bankrablással keresik kenyerüket.

/>
Amerikai taxi filmkritika - 2. kép

Nos, bár a bevezető alapján azt hihetnénk, hogy egy szuper filmről van szó, sajnos ez nincs így. Bár producerként ott tündököl Luc Besson neve is, de valahogy nincs meg a feeling ami a nagyok közé emelné a filmet. Bár abban az esetben ha sok autós üldözésre vágyunk, melyben gyönyörű nők vezetnek vadi új BMW-ket akkor ez a film lesz az álom. Valóban tetszetős autók és Gisele Bundchen emeli a film fényét. Viszont a történet már nem üti meg ezen szépségek magas mércéjét. Vagyis - mint azok a bizonyos világos hajú nők – szépek de buták.
A történet talán két szálra lehet bontani. Az egyikben Belle életébe csöppenünk, mikor éppen taxissá alakul, a másikban Andy Washburn nyomozót ismerjük meg, aki bár jó zsaru, de a vezetési szakértelme igencsak csorbítja karrierjét.

Amerikai taxi filmkritika - 3. kép

Körülbelül ekkor tűnnek fel azok a bankrablók akik vérprofi módszerrel rabolják ki az egyik bankot a másik után.
Miután egy kisebb baleset után Andy jogosítványát főnöke, - akihez Andy igen vonzódik – elvette, egy akcióba taxival indul a bűnözők nyomába. Természetesen Belle a sofőr. Az üldözés nem jár sikerrel, de a két személy élete egy időre igen csak összefonódik.
Az üldözés után Belle kocsiját elkobozzák és komoly bajba is kerül. Természetesen Andyvel együtt megoldanak minden problémát és ahogy az már lenni szokott csak ők látnak tisztán és lassanként a maguk ügyetlen módján felgöngyölítik az ügyet. E göngyölítés közben láthatunk igen látványos üldözéseket, mókás jeleneteket és természetesen a gyönyörű bankrabló hölgyeket.

Amerikai taxi filmkritika - 4. kép


A szerelők:
QUEEN LATIFAH (Belle) zenész, színésznő. Tavaly Oscar-, Golden Globe-, valamint SAG Award-jelöléseket kapott a legjobb mellékszereplőnek járó kategóriában a Chicagóban nyújtott alakítása nyomán. A Chicagót a „Bringing Down the House” főszerepe követte, aminek executive producere is ő volt.
Queen Latifah a zene világában a legelismertebb rapperek közé tartozik. 1989-es úttörő albuma, az „All Hail the Queen” a női rappereknek alapmű. Három Grammy-jelölést is kapott, valamint 1994-ben „Black Reign” című számával megszerezte a legjobb szóló rapelőadónak járó Grammy-díjat.
JIMMY FALLON (Washburn) leginkább a tévénézők körében ismert, az NBC nagy sikerű, késő esti „Saturday Night Live” sorozatából. 1998-ban induló szereplése óta Fallon a közönség kedvence lett a „Weekend Update” hírolvasó műsorvezetőjeként nyújtott pontos és ütős megjegyzései miatt. A show-t a 2003-2004-es évad után hagyta ott. Televíziós munkássága az Emmy-díjas minisorozatban, a „Band of Brothers”-ben folytatódott.
Fallont, aki pályafutását stand-up komikusként kezdte, 2003-ban, a „The Bathroom Wall” című lemezéért Grammy-díjra jelölték.

Amerikai taxi filmkritika - 5. kép


GISELE BÜNDCHEN (Vanessa) magával ragadó szépségével eddig csak a kifutók közönségét kápráztatta el. 1999-ben bekasszírozta a tekintélyes VH-1/Vogue az Év Modellje címet. IMG modellként gyakorlatilag az összes fontosabb, világszerte megjelenő divatlap címlapsztárja volt. A Vogue A Milleneum Modellje címet adományozta neki.
Bündchen 1996 óta dolgozik New Yorkban, és a világ egyik legnépszerűbb modellje. Rengeteg vezető divatcégnek kölcsönözte arcát. Legutóbb szerződést írt alá a világ vezető fehérnemű cégével, a Victoria’s Secrettel. Gisele jelenleg az Earl Jones és a Dior cég reklámjaiban látható.
A divatszakma legnagyobb fotósaival dolgozott és dolgozik együtt, Bündchen nagyszerű üzletasszony is.
JENNIFER ESPOSITO (Lt. Marta Robbins) számára Spike Lee Egy sorozatgyilkos nyara (Summer of Sam) című munkája hozta meg az áttörést, a filmben John Leguizamo és Mira Sorvino partnere volt. Következő filmje a Dracula 2000 (Wes Craven Presents Dracula 2000).
Összegzésként annyi, hogy aki szereti az autós, szépnős filmet az nézze meg. Aki viszont más miatt megy be a moziba az talán egy másik vetítésre üljön be.

Amerikai taxi
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: Akció, vígjáték
Hossz: 97
Készült: 2004
Premier: 2004-12-01
Forgalmazza: Intercom

Eredeti cím: Taxi
Rendező: Tim Story
Szereplők: Queen Latifah
Jimmy Fallon
Henry Simmons
Jennifer Esposito
Gisele Bundchen
Fényképezte: Vance Burberry
Vágó. Stuart Levy
Írta: Robert Ben Garant
Thomas Lennon
Jim Kouf
Producer: Luc Besson
 

Amerikai taxi filmkritika / ()

  • Műfaj:
  • Hazai premier: nincs még időpont
  • Rendezte:
  • Hossz: 0 perc
  • Szereplők:
  • Forgatókönyv:
  • Operatőr:
  • Vágó:
  • Zene:
  • IMDb:
  • Gyártó:
  • Forgalmazó:
  • Honlap:
13 hozzászólás

fnx

5 éve, 1 hónapja és 18 napja

Egyszer nézhető film számomra

válasz erre

Vendég

8 éve, 2 hónapja és 1 napja

Miyen oldalon lehet az egész filmet megnézni ingyen és letoltés nélkul?? aki tudja az kuldje ide a linket oké??

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 4 hónapja és 10 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

11 éve, 4 hónapja és 10 napja

csak le akarom tölteni

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 7 napja

cucc

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 7 napja

naon jo

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 7 napja

jo a film mar lattam legalabb 5szor es meg mindig nagyon tetszik

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 7 napja

nagyon jo film a kedvecem

válasz erre

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 3 napja

szerintem nagy kopintás az eredeti francia taxiról ami százszor jobb mint ez!

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 hónapja és 27 napja

vagANY FILM CSAK NEM LEHET LETOLTENI
IDE JÖN A LINK SZÖVEGE

válasz erre

Vendég

12 éve, 9 hónapja

ez egy **** film

válasz erre

Vendég

13 éve, 2 hónapja

honnan lehet a filmet ingyen leszedni?

válasz erre
12a(z) 2 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljagery1113 profilja