Alien: Covenant filmkritika

Tíz évvel a Prometheus története után járunk. A kétezer, hibernációban alvó telepest és másfélezer embriót szállító Covenant szállítóhajó a Origae-6 jelzéssel ellátott bolygóra tart, ahol az emberiség szeretné megvetni a lábát. A bolygó adottságai tökéletesen megfelelnek az emberi élet fenntartására, a kutatások szerint megtaláltuk az új Földet - adott hát minden a sikeres gyarmatosításhoz.

Az utazás azonban sokáig tart, a számításokba pedig hiba csúszik. A hajót váratlan baleset éri, a tizenöt főt számláló (mínusz egy, így marad tizennégy) személyzetet Anya felébreszti, a javítások megkezdődnek. Ám amíg a csapat vesztegel, egy rejtélyes üzenet érkezik a legénység számára, nem is akármilyen: az elsőre értelmetlennek tűnő hangfoszlányokból hamar kiderül, hogy egyértelműen embertől származik, de legalábbis emberi eredetű.

A csapat rövid tanácskozás után dönt: utánajár az üzenet forrásának és ha már ott vannak, a bolygót is megnézik maguknak, hiszen az emberi életre alkalmasnak tűnik és sokkal közelebb is van mint az eredeti uticél. Ez azonban a lehető legrosszabb döntés.

Az Alien: Covenant már a főcímmel belopja magát az eredeti Alien-en (A nyolcadik utas: a Halál - ettől mindig kiráz a hideg) szocializálódott mozirajongó szívébe, hiszen a felcsendülő dallamok egyértelműen és nem titkoltan az 1979-es nagy elődöt idézik fel. A hangulat, a hangok, a kattogó számítógépek, tehát a stílus mind olyan igazi hamisítatlan Ridley Scott-os. És Alienes.

Egy csipetnyi Bolgyó neve: Halál...

A film nem húzza az időt, az alapszituáció gyorsan kialakul, és a Neomorph (igen, ilyen is van) hamar megjelenik, hogy aztán szép lassan átadja a helyét a Xenomorphnak! Bizony-bizony, a plakátokról nem véletlenül tekint le ránk a régi jó ismerős, Ridley Scott engedve a tömegek egyhangú követelésének, visszahozta az Alien filmek sava (sic!) borsát.

Ez pedig felveti a kérdést hogy aki a Prometheus felépítette misztikumra vágyik, annak mennyire fog megfelelni a Covenant. Az előző filmet sok negatív kritika is érte hiszen sokan várták a fröcsögést, a Xenomorphokat - és ezek hiánya miatt a nézők elégedetlenkedtek. Számomra - és ezzel természetesen nem vagyok egyedül - az utóbbi évtized egyik legjobb sci-fije volt a Prometheus, így reméltem hogy legalább nyomokban felfedezhető lesz az új moziban is annak stílusa.

Nos, a végeredmény a Covenant esetében kettős, és ez nem feltétlenül baj. Az előző rész szépen felívelő történetmesélését persze felejtsük el, ha akciót akarunk akkor erre egyszerűen nincs idő. Márpedig akcióból kapunk bőven: a tizennégy fős legénység tagjai hullanak mint a legyek, a történet tényleg csak egy-két percre pihen meg időnként, hogy helyt adjon egy kis filozofikus történetboncolgatásnak.

Indul a biológiai turmixgép!

Ebbe pedig a nagy kérdés megválaszolása is belefér: honnan származik, hogyan jött létre az ikonikus Ovomorph-Facehugger-Xenomorph (friss húsoknak: tojás-arctámadó-alien) metamorfózis? Bizony, magyarázatot kapunk sok mindenre, és még ha elsőre úgy is tűnik, hogy elbagatellizálva tálalja a film a válaszokat, valójában rádöbben az ember hogy kár is lenne ezt tovább bonyolítani.

Ridley Scott tehát meghajolt a népakarat előtt és ezt minden bizonnyal jól tette: úgy folytatja az univerzum alakítását, hogy minden általa rendezett filmből gyúr bele valamennyit, mégis megőrzi az előző "epizód" által elindított utat. Tulajdonképpen populárisabbá teszi a Prometheus filozofikusabb történetmesélését, meghagyva annak zamatát is. A vér fröcsög rendesen, a sav is folyik és új elmeket is kapunk mindenféle spórák képében - amik vajon, na honnan származhatnak...?

Az atmoszféra megteremtésében az is komoly szerepet játszik hogy a CGI egyáltalán nem erőltetett, olyan ügyesen van belecsempészve a normális díszletek közé (végre-végre igazi felépített elemek juhéjjjjjj!), hogy a gyakorlott szemet sem bántja. Ezt a környezetet már csak hússal kellett megtölteni, amiben tulajdonképpen nem sok hibát találhatunk.

Ez egy olyan hajó, ami nem úszik mégis a vízen van. De már nem sokáig.

Bár azért azt meg kell hagyni, a színészi munka összképe kicsit árnyalt. Az egyértelmű hogy a OneManShow-t az androidot játszó Michael Fassbender viszi el, aki (dupla szerepben) elképesztő tehetséggel emelkedik ki a többi szereplő közül - akik szemlátomást vagy nem találják a helyüket, vagy épp nagyon meg akarnak felelni a franchise elvárásának, de mindannyiukban közös hogy nem igazán jut idejük a kibontakozásra.

A nemes egyszerűséggel csak T névvel ellátott pilótát az a Danny McBride alakítja, akit eddig csak mocskosszájú vígjátékokban láttunk, és ettől elég nehéz elvonatkoztatni, bár igyekszik, határozottan próbál helytállni. A hitelességét viszont árnyalja az eddigi munkássága. Ha valaki nem ismeri, annak viszont határozottan jó karakternek tűnhet.

Kapunk egy nem túl hiteles kamu-Ripleyt is, akit a bágyadtképű Katherine Waterston személyesít meg, és bár láthatóan mindent megtesz a siker érdekében, a felelősség alatt - amit a '79-es alapmű támaszt - picit megszeppen. Persze az új generációnak már ő lesz A Ripley (annyira felejthető egyébként hogy most a nevére is rá kellett keresnem: Daniels), így ha objektíven figyelem a filmet, most ez a zsáner. Még mindig jobb mintha egy lenyalt hajú, kifestett szemű fiúcskát dobtak volna be a szerepre.

Ó igggeeeeen! Vééééééééér!!!!!!

Az Alien: Covenant határozottan méltó folytatás, egy olyan sci-fi, amibe nem igazán lehet és nem is kell belekötni. Kompromisszumokkal készült, hogy a témára kevésbé fogékony nézőt éppúgy lekösse mint a hardcore Alien-rajongót. Valószínűleg nagyszerű átmenetet fog képezni a következő epizódhoz, hiszen megfelel néhány olyan kérdésre, amire már közel negyven éve keresik a mozilátogatók a választ, mégis nyitva hagy kapukat, megadva a választás lehetőségét: hogyan és merre tovább.

És ez a kérdés izgalmas. Pontosan ezért fogjuk várni a következő filmet a szériában.

Alien: Covenant előzetes