Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa
987 nyara van, James Brennan (Jesse Eisenberg) pedig frissen végzett főiskolásként kész élete egyik legszebb időszakára. Megvan a barátnő hozzá, és megvan a kaland is; élete legnagyobb vágya, ami nem más, mint egy európai körút. A dolgok azonban nem úgy alakulnak, ahogyan azt James elképzelte: barátnője az év végi bulin szakít vele, a szülei pedig nem tudják finanszírozni az álomutazást, sőt, még az egyetemi továbbtanulásáért sem tudnak fizetni. Nincs más megoldás, főhősünknek nyári munkát kell találnia, méghozzá gyorsan. Miután szinte mindenhonnan elutasítják a tapasztalat és képzettség hiányára hivatkozva, végül az Adventureland nevezetű helyi pittsburghi vidámparknál jelentkezik, ahol a játékokért, mint például a célbalövölde és társai, felelős állást sikeresen megszerzi. A katasztrofálisan unalmas és szánalmas meló, ahol a legfőbb cél természetesen a vevők átverése, hogy minél kisebb esélyük lehessen nyerni, botrányosan alulfizetett és a munkakörülmények sem éppen igazságosak.
Minderre még rátesz egy lapáttal, hogy a munkatársaknak sincs ki mind a négy kereke: Mike Connell (Ryan Reynolds) a karbantartó házas ember, de ennek ellenére jobbra-balra flörtöl minden nővel, emellett rockzenészkedik is és állítása szerint Lou Reed-del is játszott egyszer közösen; Joel (Martin Starr) száraz, szarkasztikus humorral bíró geek, a lányokhoz pedig legalább olyan rosszul ért, mint James; a park főnöke, Bobby (Bill Hader) pedig igazi garasoskodó, ugráltató, nagyszájú, de szerethető ripacs, aki mellett mindig ott van igencsak rezignált személyiségű felesége, Paulette (Kristen Wiig). Ugyancsak a dolgozótársak között található még Frigo (Matt Bush), James legnagyobb gyerekkori ellensége, Sue O'Malley (Paige Howard), Mark (Mark Miller) és Lisa P. (Margarita Levieva), utóbbi tölti be a park szexi cicababájának szerepét, akiről kivétel nélkül minden férfi álmodozik.
James érdeklődését azonban egyvalaki kelti fel igazán, és az Em (Kristen Stewart), a korabeli lány, akit akkor ismer meg közelebbről, mikor Em kimenti őt egy feldühödött vásárló karmai közül. James haverjai korábban a fiú fülébe ültették, hogy azért hagyta ott előző barátnője, mert még szűz, és szerintük ezen sürgősen változtatnia kell - a többit innen már kitalálhatjátok ti is. James és Em egyre jobban megismerik egymást, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a történet pedig egyhamar átalakul a felnőtté válásról szóló tanmesévé.
De annak ellenére, hogy az Adventureland - Kalandpark egy ennyire sablonos és felszínes témát állít a középpontba, távolabb nem is állhatna a szimplisztikus gondolkodású, sztereotip és bugyuta amerikai tinivígjátékoktól. Habár a már több, mint 30 évvel ezelőtt a Parti zóna által lefektetett alapokon nyugvó harsány, sekélyes humorral operáló megközelítés (amit legutóbb talán az Amerikai pite-sorozat élesztett fel újra igazán sikeresen) olcsó módja a közönség szórakoztatásának, a szisztéma kártyavárként összeomlik, ha több mondanivalót is akarunk közvetíteni.
Greg Mottola író-rendező a nehezebb utat választotta, és filmjében a karakterek nem papírmasé figurák, hanem élő, többdimenziós emberek, akik valódi érzésekkel bírnak, és valódi problémákkal szembesülnek, a humoros helyzetek pedig nem szkeccsek itt-ott elpotyogtatva a történetben, hanem szerves részei annak, a szereplők közti kapcsolatokból fakadnak. Mottola hasonlóval próbálkozott már a két évvel ezelőtti Superbadben is (legfőképpen McLovin? és a két zsaru közös jeleneteiben figyelhető ez meg), de ott még sok esetben elnyomta az ésszel összerakott szegmenseket a tinikomédiák italozós-hányós-szexelős kötelező paneljei. Az Adventureland-del Mottola jóval nagyobbat kívánt markolni, és sikerült is neki sokat fognia; többet kockáztatott, az eredmény viszont egy intelligens, élő és bájos filmecske lett.
Az Adventureland egyfajta indie érzést sugároz kifelé minden másodpercéből - ha előre pontosan kiszámított, és időzített poénokat várunk, ne erre a filmre üljünk be. Ha John Hughes a nyolcvanas években bő 5 évvel idősebb korosztályról szóló mozikat írt és rendezett volna, akkor azok valószínűleg nagyon hasonlítottak volna az Adventurelandhez. Aki Judd Apatow-féle komádiázásra, profanitásra vágyik, rossz helyen jár, ennek a filmnek ugyanis van szíve, méghozzá valódi, dobogó szíve, nem olyan mesterséges, mint a legtöbb mai hollywoodi produkciónak. Ahogyan már írtam, az Adventureland karakterei élő-lélegző emberek, még ha meg is vannak a maguk jellemzői, nem teljességgel kiszámíthatóak, nem tudjuk kikövetkeztetni következő lépéseiket, vagy a szájukat legközelebb elhagyó mondatokat. Maga a vidámpark pedig - a mikrokozmosz, amit ezek a szereplők benépesítenek - elsőrangúan lett felépítve, és most nem csak a külső megjelenésére gondolok. Ha ránézünk bármelyik jelenetre, látjuk, érezzük, hogy ez az 1980-as évek, a helyszín pedig egy másodrangú létesítmény.
A James és Em közötti viszony, habár közel sem a világ legegyszerűbb kapcsolata, azért teljesen mentes a romantikus komédiák megszokott klisészerű akadályaitól. Mikor kiderül, hogy Em a nála jóval idősebb Conell-lel is kavar, aki ráadásul házas is, akkor tudhatjuk, hogy itt nem szokványos tinifilmmel van dolgunk.
Conell szándékosan úgy van Mottola által bemutatva, mint egy félresiklott, nem éppen pozitív dolgokat cselekvő, de semmiképpen sem abszolút negatív figura. Az Adventurelandben semmi sem fekete, vagy fehér. Conellt a legtöbb rendező garantáltan ellenszenves baromként ábrázolná gondolkodás nélkül, hálaistennek Mottola ezt a konvencionális utat sikeresen elkerüli: Conell ahelyett, hogy nyíltan betámadná Jamest, mikor megtud Em-mel való kapcsolatáról, inkább a háttérbe húzódik, és megfontoltan cselekszik. A hollywoodi tipizált karakterek messziről elkerülik ezt a filmet.
James-ről ugyanez mondható el. Egy tucat hollywoodi filmből kilógna, mert geek, de mégsem egy két lábon járó szerencsétlenség: megvan a magához való esze, nem viselkedik úgy, mintha sosem járt volna emberek közt, de introvertáltsága és a lányokkal szembeni félénksége azért tapasztalható. Kristen Stewart Em-je a szomszéd lány archetípusának tökéletes megtestesítője, a Twilight-sorozat hősnője pedig valósággal eggyé vált a szerepével, szikrákat szór a szemével, és egy mosolyában benne van minden, amit egy oldalas monológgal sem lehetne elmondani. A mellékszereplőgárda is mesés egy csapat: Reynolds végre igazán ráillő szerepet kapott, és egy pillanatra sem játssza túl; Martin Starr egyelőre nem tud elszakadni ettől a szemüveges, okoskodó, kétballábas figurától (már a 10 évvel ezelőtti Freaks and Geeks-ben is ugyanezt játszotta), de (sajnos, vagy nem sajnos) erre termett, kiválóan alakítja ezt; Bill Haderre és a többi mellékszereplőre sem lehet panasz, az időhiányból adódóan azonban kevés dialógushoz jutnak.
Az Adventureland pontosan olyan, mintha egy klasszikus ifjúsági regény adaptációja lenne - egy melankolikus, humoros, romantikus, és kicsit szomorú egynyári kaland története. Szórakoztató film, de valószínűleg nem úgy, ahogy a legtöbbekben a szórakozás fogalma él. A szereplők mindennapos, átlagos mondatokban vagy félmondatokban beszélnek; se nem túlgondoltak (pl. Juno), se nem túl bugyuták (bármelyik hollywoodi tinivígjáték). Igaz, hogy nekünk nincs sok közünk a 80-as évek Amerikájához, mégis még minket, magyar nézőket is nosztalgiával tölthet el a pocsék nyári munkával töltött, de mégis élvezetes és emlékezetes szünidő, illetve a felhőtlen fiatalság boldog-szomorú könnyeket előcsalogató jelenetei. Ha már unod a semmitmondó, sablonos tinifilmeket, akkor az Adventureland neked készült.
