A csúf igazság filmkritika

Elszomorító, érthetetlen és egyben döbbenetes, hogy ezt a filmet nők írták - név szerint Nicole Eastman, Karen McCullah Lutz és Kirsten Smith, utóbbi a sokkalta nézhetőbb A házinyuszit is jegyzi. A csúf igazság ugyanis olyannyira idejétmúlt és már ezerszer kivesézett témát dolgoz fel, hogy már évtizedekkel ezelőtt is a szakállas vicc pecsétjét sütötték volna rá, ráadásul még egy fikarcnyi kreativitást, vagy eredetiséget sem tud eközben felmutatni. Ami még annál a ténynél is rosszabb, hogy a forgatókönyvet a gyengébb nem tagjai alkották meg, az az, hogy ihletésüket egy bizonyos Steve Santagati által írt könyvből szerezték. Santagati a főszereplő Mike-hoz hasonló vérbeli macsó, mellesleg egykori Armani-modell, és (a stilszerűen) A kézikönyv címmel ellátott munkája a modern nőnek ad tanácsokat, akinek mindene megvan egy sikeres élethez, kivéve a Nagy Őt. Ez a leírás ugye kitűnően passzol női főszereplőnkre, Abby-re.

Abby magabiztos, karrierista, törekvő hölgy, szereti azt hinni, hogy mindent képes elérni, méghozzá saját erejéből, természetesen eszével és nem külsejével. Az élete minden területét irányítani akarja, sajnálatos módon a szerelmi kapcsolatokat is. A film elején láthatjuk például, ahogy előre készített kérdésekkel érkezik egy randira, a pasi hátterát, múltját és jelenét pedig még korábban jó alaposan lecsekkolta. Nem csoda, hogy minden férfi megriad tőle, rögtön az első találkozáskor. Pedig Abby sem akar mást, mint minden retro-feminista nézeteket valló modern lány: egy érzékeny, intelligens párt, aki ugyanazokat a dolgokat szereti, mint ő.

Ilyen azonban csak a mesében létezik, legalábbis a nagy mindentudó Mike szerint. A férfi Abby-vel való közös munkakapcsolata a várakozásoknak megfelelően rémesen indul, és röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy a visszafogott gyűlölet és a kényszeredett megtűrés jegyében zajlanak le az első napok-hetek. Mike már az első megjelenésekor botrányt csap a stúdióban, felborítja az élő adás megszokott rendjét, a nézők viszont odavannak nyíltságáért, és otromba, szókimondó stílusáért. Ami a szívén, az a száján, legyen szó éppen a hírbemondó házaspár közötti elhidegült viszony nyilvános renbehozataláról, vagy mondjuk bikinis lányok eperízű dzsemben történő iszapbírkózásának a prezentálásáról.


Abby-nek eközben, minden szerencsétlensége ellenére is, úgy látszik sikerült rátalálnia az igazira, szomszédja, az orvosként dolgozó Colin (Eric Winter) személyében. Mivel nem akarja ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint ezelőtt mindig, és elveszíteni szíve választottját, a sármos dokit, ezért belemegy, hogy Mike hímsoviniszta tanácsait fogja követni, és amennyiben azok beválnak, Mike maradhat a műsorában, de ha azok nem működnének, akkor Mike-nak fel kell mondania, otthagyva a műsort. És láss csodát, Abby-nek sikerül, ami eddig nem, Colin odavan érte, Mike pedig bebizonyíthatja, hogy az eddig pusztán önelégült handabandának gondolt segítő szavai a gyakorlatban is életképesek. Természetesen soha nem megy semmi ilyen könnyedén, főleg ha romantikus vígjátékról van szó, a végkifejletet csak az nem tudja, aki soha életében nem nézett ilyen műfajú filmet; kellő mennyiségű kavarodás után Mike és Abby, akik először még ki nem állhatták egymást, végül összejönnek.


A csúf igazság nem nevezhető bűn rossz, nézhetetlen filmnek, de azzal is nagyon nagyot hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy végig szórakoztató, humoros és aranyos darab. Az ausztrál származású rendező, Robert Luketic (aki korábban már megörvendeztetett minket olyan habkönnyű limonádékkal, mint a Doktor Szöszi, vagy az Anyád napja) filmje mérhetetlenül elcsépelt, sablonos elemekből építkezik, egy kedves kis romkomnak túlzottan merész, egy hasfalszaggató, könyörtelen szatírának viszont közel sem merészkedik eléggé messzire. A csúf igazság célközönsége a 21. század, magát mindenkinél felvilágosultabbnak gondoló, "nem vagyok feminista, de..." nőgenerációja, aki ugyan semmiben sem hajlandó semmiféle segítséget, támaszt elfogadni, egymaga kívánja a karrierjét felépíteni, de eközben mégis olyan álompasira várnak, aki mindenben mellettük áll, és gyakorlatilag egy nő, csak férfi testben. Sajnos ez esetünkben annyit jelent, hogy a kezdetekben senkivel és semmivel szemben sem kíméletes, nagyhangú macsó Mike-ból lassacskán egy puhább, visszafogottabb Mike lesz, ahogy a játékidő halad előre.

A csúf igazság valójában nem több, mint újabb variáció egy témára, ami már Stan és Pan idejében is gyakorta előkerült. A legfontosabb eltérés, hogy míg sok klasszikus okosan, átgondoltan és humorral közelítette meg a férfi-nő örök rejtélyként aposztrofálható, megfoghatatlan viszonyát, addig A csúf igazságban ez a két nem közötti elévülhetetlen diszparitás sztereotípiákban, kidolgozatlan karakterekben és leggyakrabban fáradt poénokban materializálódik. A film egyedüli megmentői a főszereplő színészek, az épp ügyeletes nők kedvence, a skót Gerard Butler és az egyik legszebb színésznő, aki jelenleg aktívan dolgozik, az Apatow-üdvöske, Katherine Heigl.

Legfőképpen utóbbi, vagyis Heigl tud egy kis színt vinni ebbe a lassan, monoton előre hömpölygő, és nem túl vicces vígjátékba. Ahogyan a tavaly bemutatott 27 idegen igen című film esetében, úgy ez alkalommal is ő, pontosabban lenyűgöző bája, szeretnivaló személyisége és meglepő tehetsége az, ami elviszi hátán a produkciót. Van pár verbális poén, amelyeken még mosolyogni is képesek leszünk, és neki köszönhetjük azt, hogy működnek, valamint egy emlékezetes burleszk-szerű gaget - amit nem lövök le, de annyit elmondok, hogy egy vibráló alsónemű okozza a galibát - is az ő egyéni varázsa tesz egyszerre humorossá és szexissé.


Butlerrel már kicsit más a helyzet, az írók nem voltak képesek eldönteni, hogy akkor ő most egy hűde érzékeny, jólelkű pasi, vagy a kemény kinézetű, szakállas viking típus, aki eltapossa az elébe kerülő nőket. Viszonylag hamar megmutatják nekünk, hogy valójában nem teljesen valós az a kép, amit a tévészereplése alapján kialakítanak róla, mivel kiderül, hogy unokaöccsét, Jonah-t (Noah Matthews) egészen másra neveli, mint műsorának nézőit: a 12 éves srácnak szánt legfontosabb tanácsa, hogy ne hallgasson egy tanácsára sem, amit a TV-ben hall tőle. Vagyis Mike bort iszik, de vizet prédikál, micsoda csavar. Butler az összedobott karaktere ellenére képes azért néhányszor megnevettetni minket, de körülbelül ennyiben ki is merül játéka. Közte és Heigl között semmi szikrázás nincs, illetve ami van, az abszolút mesterséges, erőltetett és hamis.

A csúf igazság egy könnyed esti szórakozást nyújt, természetesen csak akkor, ha nem ülünk be irtózatosan nagy elvárásokkal a moziba. A két főszereplő teljesítménye, és olyan bő fél tucat értékelhető poénért érdemes megnézni, de messze áll (még látótávolságba sem kerül) a tökéletes romantikus komédiától. Ha a készítők inkább az eredetiségre, és az ordító klisék elkerülésére koncentráltak volna, a blőd helyzetkomikumok helyett, akkor most még szívesebben ajánlanám ezt a filmet.

A csúf igazság előzetes