Akár tetszik, akár nem, de a tény attól még tény marad: a Sikoly a horrorfilm-történelem egyik legkorszakalkotóbb darabja. Mikor Wes Craven az MTV generáció számára készült, mégis rendkívül intelligens slasherje 1996-ban megérkezett a mozikba, akkora hatással volt az akkoriban éppen csak vergődő, mondhatni tetszhalott állapotban lévő horror műfajára, hogy szinte egyik napról a másikra sikerült revitalizálnia azt. Craven kellően felkavarta az állóvizet, annyira, hogy hosszú ideig úgy tűnt, ezután már minden kaszabolós horror csak a Sikolyt fogja utánozni. Beleértve a Sikoly 2. és 3. részét is. A négy év eltelte alatt trilógiává kibővülő széria összesen több mint 500 millió dolláros világbevételt mondhat magáénak, ezzel a valaha készült egyik legjövedelmezőbb horror filmsorozat lett. Ebben a visszatekintő összeállításban - melynek aktualitást a néhány napon belül érkező Sikoly 4. ad - megnézzük, mik is voltak azok a tényezők, melyek hozzájárultak a Sikoly franchise mérhetetlen sikerességéhez, kielemezzük a klasszikus első rész zseniális újításait, és természetesen a folytatásokat is górcső alá vesszük.
Sikoly (1996)
A Sikoly eredetiségének legfőbb forrását egyáltalán nem nehéz feladat beazonosítani: nem más, mint a forgatókönyvet jegyző Kevin Williamson. A kezdetekhez, a genezishez elég mindössze a premier dátumához képest egyetlen évet visszautaznunk az időben. Williamson ekkor vetette le papírra első 18 oldalas vázlatát, mely akkor még a Scary Movie (nyersfordításban kábé "Ijesztő Film", amerikai köznyelvben a horrorfilmeket szokás így hívni) munkacímet viselte - amit később a Wayans-fivérek gunyorosan a tinédzser slasherek új hullámát kiparodizáló komédiájuk címeként választottak (magyarul Horrorra akadva-ként ismerhetjük). A sztori inspirációját egy a floridiai Gainesville-ben valóban megtörtént gyilkosságsorozat, valamint az író saját élményei (egy barát házában egyedül töltött este félelmetes emléke, mely alkalmával egy nyitott ablakra lett figyelmes) jelentették. A 18 oldalnyi piszkozat a mára már ikonikussá vált Drew Barrymore-os nyitójelenetet tartalmazta, Williamson pedig - látva, hogy másik, már kész könyve, a Bosszúból jeles sehogy sem akar zöld utat kapni - egyhamar elkezdte továbbgondolni történetét, szinte példátlan gyorsasággal, 3 nap alatt befejezve azt. Az eredmény: egy brilliáns, autoreferenciális, merészen ironikus hangvételű slasher, tele utalásokkal a nagy elődökre (Halloween, Péntek 13, Rémálom az Elm utcában), melynek szereplői valamennyi fontos horror franchise-t ismerik és így tudatában vannak a konvencióknak is, melyekkel szembekerülnek, dialógusaikkal, tetteikkel pedig mindvégig finoman kifelé, a nézők irányában kacsintgatnak.
Williamson 1995 júniusában már át is nyújtotta a kész munkát ügynökének, hogy vevőt találjon rá. Az első rész forgatókönyve mellé már egy potenciális folytatás 5 oldalas ötletét is csatolta, remélve, hogy így még könnyebben ráharap majd valamelyik stúdió. A péntek "piacra" dobott forgatókönyv hétfőre már vérre menő licitháború középpontjában állt, számos stúdió, köztük a Paramount, a Universal és a Morgan Creek is fente rá a fogát. Végül Oliver Stone vásárolta meg a Cinergi Pictures és Bob Weinstein nevében, akikkel akkor éppen a Disney által nemrégiben felvásárolt Miramax égisze alatt dolgozott. Williamson 400 ezer dollárt és két folytatásra, valamint egy a Sikolyhoz nem kapcsolódó, önálló filmre szóló szerződést kapott, és azonnal meg is kezdődtek az előkészületek.
Wes Craven, a Rémálom az Elm utcában szülőatyja, az elsők között szerepelt, mint felkért rendező, ám ő éppen A ház hideg szíve remake kidolgozásával volt elfoglalva. Weinstein és Williamson számos direktort megkeresett a forgatókönyvvel, köztük Robert Rodriguezt is, ám legtöbbjük inkább vígjátékként, semmint horrorként értelmezte (félre) az önreflektáló, frappáns történetet, ez pedig azonnal kizáró okot jelentett. Végül Craven projektje zsákutcába jutott, ezért mégis el tudta fogadni az ajánlatot. A film címe Scary Movie-ról a forgatás közben változott meg Scream-re, amely döntéssel sem Craven, sem Williamson nem értett egyet - ez azonban Weinsteint cseppet sem zavarta. Williamson eredeti forgatókönyve nem volt híján a vérbő jeleneteknek, ügynöke már a kezdetekkor jelezte aggodalmát, hogy így bizony nehéz lesz eladni bárkinek is, és részben igaza is lett: a Miramax-szal kötött üzlet örömteli hír volt, a stúdió azonban a kényesebb tartalmú, explicit szcénák nagy részét eltávolíttatta. Ám hála Cravennek, a végső produktum jóindulattal sem nevezhető visszafogottnak, a rendezőnek ugyanis sikerült elérnie, hogy a kiherélt és törölt jeleneteket helyreállítsák illetve visszahelyezhessék a filmbe.
A nagyobb alkotói szabadság árnyoldala az lett, hogy az MPAA (Amerikai Mozgókép Szövetség) ennek a vértől tocsogó változatnak köszönhetően egyfolytában Craven és a producerek nyakában lógott. A stúdió marketingesei ragaszkodtak az R besoroláshoz, a Szövetség illetékesei szerint azonban a Sikoly magasabb, NC-17-est érdemelt. Végül két hónapig tartó vágás, hosszasan elnyúló hercehurca és nyolc különböző, ellenőrzésre leadott verzió után Craven filmje megkapta a hőn áhított R-t. A Sikoly 1996. december 20-án került bemutatásra az államokban, és 14 millió dolláros költségvetésével szemben közel 175 milliót hozott a konyhára a gyártó Dimension Films-nek.
Az anyja halálának egyéves évfordulója közeledtével lelkileg egyre labilisabb tinédzser, Sydney Prescott és a Woodsboro ártatlan közösségét terrorizáló álarc mögé bújó ismeretlen gyilkos harcára mindenki kíváncsi volt, még a karácsonyi szezonra időzített bemutató ellenére is, és ezzel megszületett a '96-os év legnagyobb meglepetés sikere, mely még közel hat hónapon át uralta a vásznakat államok szerte. A film az iparra gyakorolt befolyását tekintve leginkább az eredeti Halloween-hez hasonlítható (ami műfajilag is tökéletes analógia), hiszen John Carpenter 1978-as mesterművéhez hasonlóan olcsó másolatok armadáját engedte szabadon a mit sem sejtő mozi nézőkre. Ha úgy vesszük, a Sikoly bizonyos szempontból még meg is haladta a Halloween jelentőségét. Legfőbb hagyatéka, hogy tulajdonképpen egy szakadást hozott létre, élesen elválasztva egymástól két korszakot, a Sikoly előtt és a Sikoly után készült horrorfilmeket, emellett afféle hullámhatásként a más műfajokban alkotó filmkészítőkre és a filmipar egészére is hatással volt.
Sikoly 2. (1997)
A második rész alapötletével Williamson már az első film megírásakor kacérkodott, és annak saját kezű megalkotására a szerződésében is igényt tartott. A pozitív tesztvetítések, majd az alig egy hónap alatt behozott 50 millió dolláros bevétel után már egyértelmű volt, hogy el kell készülnie a folytatásnak. 1997 márciusában a Sikoly 2. zöld utat kapott, hozzá az első részhez képest 10 millióval magasabb büdzsét. A franchise körüli hype-ot jól példázza az, hogy a folytatást akkora potenciális box office szörnynek tartották szakmai berkekben, hogy miatta A holnap markában-t és James Cameron Titanic-ját is egy héttel későbbre csúsztatták, csak hogy ne a Sikoly 2.-vel kelljen versenyre kelniük. A Sikoly 2. majdnem hajszálpontosan az előd után egy évvel, 1997. december 12-én debütált, és bámulatos módon képes volt felülmúlni az első epizód sikerét. A közönség özönlött a folytatásra, a világszintű bevétel a 170 millió dollárt is túllépte, és talán mindennél meglepőbb, hogy a kritikusok is egyetértésben voltak: a Sikoly 2. legtöbbjük szerint ugyanolyan jó, mint az első rész volt, sőt, néhány publicista még jobbnak is tartotta. A történet ezúttal is Sydney-re fókuszált, aki már elsőéves főiskolás, és megbékélt a múltbeli eseményekkel, mikor egy az eredeti gyilkosokat másoló, új ellenfél tűnik fel.
A film forgatása '97 nyarán kezdődött meg, és nagymértékben visszavetette a forgatókönyv - ezzel együtt a befejezésnek, vagyis a gyilkosok kilétének - kiszivárgása az internetre. Williamson gőzerővel esett az új változat megírásának, melyben a finálé jelentős módosításokon esett át, illetve több áldozat személye, és maga a gyilkos is lecserélődött. A biztonsági intézkedések sokkal szigorúbbak lettek a forgatási helyszíneken, a forgatókönyvet pedig a szereplők oldalanként kapták meg, odáig menve, hogy az utolsó lapokat egészen a jelenetek felvételéig visszatartották tőlük.
A bemutató jó előre kitűzött dátumából eredő szűkös határidő és mellé a kellemetlen eset a forgatókönyvvel egyaránt hektikus tempót diktáltak a rendezői székbe visszatérő Craven és stábja számára. A Sikoly 2. forgatókönyve legalább annyira epés és szatirikus volt, mint az előzményé, a legnagyobb különbség, hogy ez alkalommal a folytatások, azon belül is legfőképpen a horror franchise-ok íratlan konvenciói (melyeket a filmbeli szereplők maguk sorolnak fel) kerültek pellengérre. A Sikoly 2. minden volt, aminek egy folytatásnak lennie kell, úgy, hogy közben a címük mögött számmal bíró produkciók Hollywood által diktált szabályaihoz való saját ragaszkodását sem volt rest nevetség tárgyává tenni. A feszültséggel teli krimi elemek is megmaradtak és mindemellett a főiskolai terep a felhasználható és kiforgatható klisék számát tekintve ugyancsak kiváló játszótérnek bizonyult.
Sikoly 3. (2000)
Bob és Harvey Weinstein, a Miramax igazgatói (és egykori tulajdonosai) 1999 elején megkeresték Williamsont, hogy írja meg a 3. rész forgatókönyvét, de ő akkor már nyakig benne volt a Bosszúból jeles előkészületeiben, és a szintén abban az évben bemutatásra kerülő, végül csak három részt megélt Wasteland című tévésorozata alkotói munkálataiban. Ennek ellenére hajlandó volt egy néhány oldalas vázlatot megírni, és jegyzetekkel, tippekkel szolgálni a filmhez, melyekből végül Ehren Kruger (A szomszéd) állította össze a forgatókönyvet. Krugernek bevallottan nehezére esett a franchise-hoz hűnek maradnia, hiszen nem a saját karaktereivel, saját történetével kellett dolgoznia, valaki más gyermekéből próbált épkézláb, életre kész felnőttet faragni. A Sikoly 3. vásznakon is látott manifesztációja végül több pontban is élesen eltért Williamson eredeti terveitől: a "film a filmben" megoldás érintetlenül maradt, az események a gyilkosságokon alapuló mozisiker, a Döfés 3. részének forgatása körül forogtak, a helyszín ugyanakkor Woodsboróról Hollywoodra változott, az egyik gyilkost Kruger eltávolította a történetből, az erőszak visszafogottabb lett (a stúdió nyomására, mely rettegett a közvélemény felől érkező lehetséges negatív visszhangtól, mely akkortájt a columbine-i lövöldözés miatt éppen a médiában ábrázolt erőszak ellen indított hadjáratot) és az okos, furfangos intertextualitás helyét harsány gegek vették át.
Craven újra elvállalta a rendezést, és a költségvetés az első rész majdnem háromszorosára, 40 millió dollárra emelkedett. A Sikoly 3. 2000. február 4-én startolt és kritikailag, valamint pénzügyileg sem szerepelt túl fényesen. A sorozat záró akkordja eljutott oda, hogy pontosan azzá vált, amit az eredeti elképzelés szerint parodizálni, pellengérre állítani akart.
A negyedik részről 2008 júliusáig semmi konkrétat nem lehetett hallani, amikor is Weinsteinék bejelentették, hogy tervezik a trilógia tetralógiává történő kibővítését. Williamson 2009 végére össze is dobta a Sikoly 4. koncepcióját, majd megkezdte a forgatókönyv írását. Habár Campbell először visszakozott, a stúdiónak végül sikerült mindhárom régi főszereplőt megnyernie az új filmre. Williamson ugyan 2010 közepén kisebb-nagyobb jogi viták közepette otthagyta a produkciót, és ismét Kruger kapta feladatul a történet kikerekítését és a dialógusok kipofozását, Craven viszont, a pletykákat és rémhíreket elcsitítva, úgy nyilatkozott, hogy az elkészülő Sikoly 4. ennek ellenére továbbra is Williamson vízióját fogja tükrözni.
A Sikoly-recept
Miben rejlett a Sikoly eredetisége, miért vált a közönség és a kritikusok kedvencévé egyaránt? Minek köszönhető, hogy bevételi mutatói alapján az első rész mai napig a valaha készült legsikeresebb slasher horror titulusát mondhatja magáénak? Más szóval: mik is kellenének ahhoz, hogy a Sikoly 4. is legalább olyan erővel hasson a horrorfilmek világára, mely momentán sok újat felmutatni nem képes, és annyira sikeres legyen, mint a 15 évvel ezelőtti klasszikus első rész? Egyszerűen arról lenne szó, hogy Craven jó helyen volt, jó időben? Nos, ez is része ugyan az egyenletnek, a horror általánosságban véve minőségileg és mennyiségileg egyaránt a mélypontját élte a 90-es években, így könnyebb volt kitűnni, ha egyszer vetélytársból se volt annyi, mint régebben, de csupán ennyiben még közel sem merül ki a Sikoly óriási népszerűségének és filmtörténeti hatásának a titka. Vegyük sorra, mik is kellenek még az ütős Sikoly-filmhez!
Egy kreatív és frissességével mindenkit arcon csapó, eredeti történet. A Sikoly premisszája első blikkre talán nem tűnhet valami nagy dobásnak; végül is semmiben sem különbözik a korábbi évtizedek slasher-jeitől. Egy maszkos pszichopata elkezdi ritkítani egy békés kaliforniai kisváros tizenéves lakosságát - ebben még semmi új nincs. Williamson forgatókönyve azonban csak a felszínen tűnik egyszerűnek és klisésnek, valójában nagyon is összetett és alaposan átgondolt. A cselekmény szép lassan egy "whodunit" vagyis "ki tette?" jellegű rejtélyes krimi képét veszi fel, ahol lépésről lépésre mindenki elkezd gyanússá válni és a végére már képtelenek vagyunk eldönteni, ki lehet a hunyó. Való igaz, a megoldás és az oda vezető út ugyan távolról sem ér fel egy Agatha Christie regény furfangosságával, de mindenképpen izgalmasnak bizonyul.
Egy hihetően emberi gyilkos. A Sikoly "Ghostface"-nek elkeresztelt gyilkosa csak egy fickó beöltözve olcsó halloweeni jelmezbe. Néha hibázik, néha megbotlik, az áldozatai sokszor keresztbe tudnak tenni neki és megesik, hogy lassabb a kiszemelt célpontjánál. Ellenben a természetfeletti erőkkel bíró és egyszerűen megölhetetlen Freddy Kruegerrel, Jason Voorhees-szel vagy bármelyik másik démonnal/vámpírral/szellemmel, a Sikoly gyilkosai sebezhető, valódi hús-vér emberi lények voltak. Ami azt jelenti, hogy bizonyos szinten még félelmetesebbek is: bárki lehet Ghostface, az osztályban mögötted ülő srác, az utcán melletted elsétáló férfi, a barátod, a szomszédod, szó szerint akárki.
Egy lenyűgöző felütés. A Sikoly trilógia nyitójelenetei egytől egyig legendásak - még a jóval gyengébb harmadik rész is roppant erősen kezdett. Az első rész nyitánya, amelyben Drew Barrymore-ral saját háza gyepén végez a gyilkos, talán minden idők egyik legjobb filmes meglepetése azóta, hogy Janet Leigh kevesebb mint 45 perc után eltávozott az élők sorából a Psycho-ban. A második rész mozis nyitása, amiben Jada Pinkett egy teltházas terem előtt leheli ki a lelkét, hasonlóképpen emlékezetes. A Sikoly 3. pedig szimplán rögtön kinyiffantja Liev Schrieber karakterét, akire valószínűleg mindenki vaskos tétet tett volna fel, hogy túléli a harmadik felvonást is.
Az öncélú meztelenség teljes hiánya. Mindhárom Sikoly-film el tudta kerülni, hogy a slasher-ektől megszokott és elvárt módon pucérkodó tinédzsereket mutogasson. És milyen jól tette. Meg kellett húzni valahol a határt, és a kőkemény ironizálás közepette egy orvul támadó vetkőzős jelenet csak hiteltelenné tett volna mindent, kivetett volna minket a filmek sodrásából.
Instant sztárokat faragó fő- és mellékszerepek. A Sikoly franchise sikerének egyik eléggé nyilvánvaló hozadéka, hogy a szereplők egyik napról a másikra körülrajongott, világszerte ismert hírességekké váltak, akik ott virítottak szinte valamennyi létező magazin címlapján. A Sikolynak köszönheti karrierjét David Arquette, Neve Campbell, Liev Schreiber, Matthew Lillard, Jamie Kennedy, Skeet Ulrich, és még Drew Barrymore is, aki '96 előtt már csak egy elhalványuló, erősen fakó, az emberek számára távolról még ismerős név volt, a Sikoly-beli cameónak hála azonban újra relevánssá vált. A szereplőgárda tökéletesen megtestesítette a 90-es évek közepén virágkorát élő MTV generációt. Campbell, Jamie Lee Curtis méltó utódjának bizonyulva, egy csapásra igazi sikolykirálynővé avanzsálódott.
És végül, de nem utolsó sorban: önparodisztikus jelleg, és leheletnyi humor. Kiemelten fontos, hogy messziről kerüljük a túlzásokat (melyekbe a 3. rész sajnos már beleesett). Az első rész lefektette a műfaj szabályait, amiket Jamie Kennedy karaktere mond el a többieknek. Például, soha ne mondd, hogy "mindjárt visszajövök", mert garantált, hogy holtan végzed és nem jössz vissza. A 2. rész "film a filmben" megoldása ugyancsak brilliáns volt: a Döfés az egy évvel korábbi első Sikolyt figurázta ki. A 3. rész azonban már a leleményes karaktereket és a magával ragadó cselekményt teljesen elhanyagolva inkább a horror trilógiákkal kapcsolatos poénok véget nem érő áradatára koncentrált - ami nagyon rossz döntés volt.
A Sikoly trilógia az önreflexiót, idézeket és utalásokat majdhogynem művészetté emeli, üstökön ragadja a konvenciókat, fel is használ belőlük rendesen, de többet szét is rombol. Williamson forgatókönyveiben szimultán dekonstrukció és rekonstrukció folyik. A Sikoly trilógia görbe tükröt tartott a slasher horrorok legszebb hagyományai elé, egy rég kimerítettnek hitt forrást fakasztott újra, egyszerre szatíra, horror, és krimi, amibe csipetnyi társadalomkommentár is keveredik. Nem leereszkedő nézőivel szemben, hanem inkább pókerarccal adja elő magát. Hogy mekkora vérfrissítést jelentett a műfaj számára azt mi sem bizonyíthatná jobban, mint a több tucat imitáció, ami következett: Rémségek könyve; Tudom, mit tettél tavaly nyáron; H20 - Halloween 20 évvel később; Véres Valentin, stb. A Sikoly rajta hagyta bélyegét a popkultúrán, a kollektív tudatunkon és legfőképpen a haldokló horrorfilm iparon, ezt pedig már senki és semmi sem veheti el tőle.
Mostanában nyugodtan mondhatjuk, hogy a horror kreatív oldalról nézve már megint ínséges időket él át. Jelenleg nem is annyira a mennyiséggel van a gond, mint inkább a minőséggel: a természetfelettivel, szellemekkel foglalkozó filmekből (Paranormal Activity), na és a tinédzserek körében rendkívül divatos vámpírmoziból (Alkonyat és társai) annyi van, hogy lassan meg sem lehet már őket egymástól különböztetni. Ha az április 14-én a hazai mozikba is megérkező Sikoly 4. csak egy kicsit is úgy tud működni, mint az első rész, ha meg tud ismételni bizonyos elemeket annak sikerreceptjéből, akkor akár újra korszakalkotó darabhoz lehet szerencsénk.
mondhatni h az első horrorfilm az életemben.
