A pap - Háború a vámpírok ellen filmkritika

2011. június 06.
79.6071
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Manapság vérszívós filmekkel már tele van a padlás is, mondhatni térdig gázolunk bennük, akkora a telítettség. Mégsincs azonban mit tenni ellenük, amíg a közönség igényt tart rájuk, és amíg bármire, aminek csak kicsit is köze van a vámpírokhoz, kellően csalogató címmel rendelkezik, a marketing kampánya pedig horrort, izgalmakat és vért ígér, arra egyszerűen tömegesen özönlenek a könnyen átejthető, pusztán kikapcsolódni vágyó egyszeri mozinézők, addig nincs megállj a vámpírdömpingnek. Ezek után nincs is abban semmi meglepő, hogy minden harmadik-negyedik hónapban érkezik hasonló témájú alkotás, hiszen a filmkészítés is ugyebár (sajnos) elsődlegesen egy ipar. Méghozzá hatalmas méretű, többmilliárd dolláros ipar, és mint ilyen, a közgazdaság legalapvetőbb törvényén, a piacgazdaság működési mechanizmusának legfontosabb összetevőjén, vagyis a kereslet és kínálat elvén alapszik. Mint a közismert mondás is tartja: pénz beszél, kutya ugat. Kénytelenek vagyunk elfogadni hát, hogy a filmgyártás hajtóerejét nem a művészeti megfontolások alapján meghozott szubjektív döntések jelentik, hanem a racionalizált pénzügyi érvek, a lehető legnagyobb nyereség megszerzésére irányuló törekvés. A magasabb és magasabb bevételi számok után futva, az utóbbi években mindegyik stúdió előrukkolt több-kevesebb sikerrel a maga vámpírhorrorjával. A 3D-lázat be se kell mutatni, gyakorlatilag ugyanazok a jellemzői, mint a vámpír trendnek; egy öngerjesztő folyamat volt, olyan hullám, amibe minden életben maradni kívánó gyártó stúdiónak be kellett szállnia. Népszerűsége egyelőre töretlennek tűnik.

A pap - Háború a vámpírok ellen filmkritika - 2. kép

És ezzel el is érkeztünk A paphoz, ami briliáns(?) húzással rögtön egy filmben egyesíti a két aktuális őrületet: akció-horror, amiben csak úgy nyüzsögnek a vámpírok és emellett 3D-ben is kerül bemutatásra. Ennek tetejében ráadásul még képregényadaptációról is van szó, aminek szintén nagy divatja van manapság. A papot a Hyung Min-woo által megálmodott, közel 10 évet és 16 kötetet megélő, azonos című koreai graphic novel (vagyis "rajzolt regény") sorozat alapján ültette vászonra Scott Stewart rendező és csapata. Amin Stewart filmje valójában alapszik, az inkább megszámlálhatatlanul sok másik, klasszisokkal jobb és eredetibb koncepcióval bíró film. De erről bővebben később. A történet szokatlan elegy: poszt-apokaliptikus thriller, western elemekkel ötvözve. A helyszín egy háborúktól szétszabdalt alternatív világ - egy olyan hely, ahol az emberek és vámpírok évszázadokon keresztül küzdelemben álltak egymással, ez pedig jócskán rajtahagyta nyomát a környezeten. A sztori főhőse a végső Vámpír Háború legendás veteránja, egy harcos pap (Paul Bettany), aki visszavonultan, névtelenül él az egyház által kemény kézzel irányított, disztopikus városok erődítményszerű falai mögött az elnyomás alatt élő emberiség közé vegyülve. Mikor unokahúgát (Lily Collins) elrabolja egy vérengző vámpírhorda, a pap megszegi szent esküjét és elindul a végtelen sivatagba, hogy megmentse a lányt elrablói karmai közül, mielőtt még őt is átváltoztatnák közéjük valóvá.

A pap - Háború a vámpírok ellen előzetes




Hadjáratán elkíséri a lány vőlegénye, a kies vidék egyik bátor és mindenre kész, ifjú seriffje (Cam Gigandet), valamint egy papnő (Maggie Q), kinek különleges, nem evilági képességei hasznos fegyvernek bizonyulnak a félelmetes út során. Hamarosan fény derül az unokahúg elrablása mögött álló gonosztevő kilétére: egy halottnak hitt papról van szó (Karl Urban), akit a vámpírok királynője átcsábított oldalára, létrehozva személyében az első ember-vámpír hibridet.

A pap - Háború a vámpírok ellen filmkritika - 3. kép

A pályafutását 15 évvel ezelőtt trükkmesterként kezdő, de a ranglétrán előrébb csak nemrég lépő rendező, Scott Stewart (aki tavaly debütált Légió című fantasy-thrillerével, melyben szintén Paul Bettany játszotta a főszerepet) szakavatott kezei közt A pap elég dinamikusan és magabiztosan menetel előre ahhoz, hogy áldásosan rövid, 87 perces játékidejét ki tudja tölteni kellő mennyiségű izgalommal és látvánnyal, miközben a vészesen unalmas pillanatoktól és idegölő üresjáratoktól is szerencsésen megkímél bennünket.


A pap - Háború a vámpírok ellen filmkritika - 4. kép

A pap elejétől végéig csordultig van ismerős motívumokkal; onnan merít ötleteket, szerkezeti elemeket, fordulatokat, helyszíneket és egyéb szükséges hozzávalókat, ahonnan csak tud. Stewart hozzáértéssel, de egyáltalán nem kreatív módon mossa össze a néha egymástól akár élesen eltérő műfaji elemeket. Mindenhonnan kölcsönöz egy kicsit: a sötét, neonfényekkel bevilágított futurisztikus városok, melyek mögött elsáncolták magukat az emberiség fennmaradt tagjai a Szárnyas fejvadász hasonló építményeit idézik fel, még ha azok tarka színességét nélkülözik is; a poszt-apokaliptikus táj a Mad Max sorozatban is megállná helyét; a vámpírvadász papok fekete köpenye, illetve lassított felvételekben bemutatott harcművészeti tudásuk egyértelműen a Mátrix-ot juttathatja eszünkbe; és még napestig lehetne sorolni. Akik igazi filmrajongók, és a régi B-kategóriás horrorokat is kedvelik, még az 1968-as Vincent Price nevével fémjelzett Witchfinder General-ra is asszociálhatnak bizonyos jelekből. Stewart filmje erős képi hatásokkal operál, és ügyesen kölcsönöz a legnagyobb elődöktől, de még ennek ellenére is (vagy talán pontosan emiatt) zavaró mód hiányzik belőle bármi nemű egyéniség, egyediség. A legemlékezetesebb jelenetsora kétségkívül a frappáns animációs prológus, amely sikeresen összeházasítja a képregények sajátságos esztétikai világát és a háromdimenziós térszerkesztési technológia nyújtotta előnyöket. Ezen kívül azonban, néhány esetleg véletlenül becsúszó, kellemes meglepetést jelentő mozzanat kívételével, A pap gyakorlatilag semmi maradandót nem tud felmutatni.


A pap - Háború a vámpírok ellen filmkritika - 5. kép

A Cory Goodman által papírra vetett forgatókönyv ihlettelen, üres, rettenetesen lapos és a kreativitás nyomát magán még csak minimálisan sem hordozó munka. A pap tulajdonképpen az akció, horror, science fiction és thriller műfajokba eső filmek valamennyi fontosabb kliséjét egybegyúrva jött létre, a forrásműből a legalapvetőbb, leginkább szükséges kiindulási pontok és ismertetőjegyek átemelésének kivételével szinte mindent az ablakon kidobva, annak friss, eredeti megoldásait figyelmen kívül hagyva, egy merőben eltérő, lényegében teljesen új, csak az élőszereplős adaptáció kedvéért kitalált történetet mesél el - a végeredmény pedig a legjobb indulattal is bénának, de inkább siralmasnak nevezhető. Mint képregényfilm, valamennyi szinten elbukik, és mint akció-horror, az egyszer nézhető kategória alsó határait súrolja. A nevetségesen banális dialógusok szabta korlátozásaik ellenére a színészek nagyrészt tisztességesen teljesítenek, szűk mozgásterüket megpróbálják maximálisan kihasználni, és egyikük sem próbálja komolytalanra, hiteltelenre venni figuráját. Egyértelműen a címszereplőt megformáló Paul Bettany az első, akire figyelmünk vetül, és ő az, aki a legjobban meg is érdemli, hogy performanszát méltassuk. A sokkalta jobb sorsra érdemes aktor még az ilyen buta akciófilmes szerepekből is képes nyertesként kikecmeregni (lásd Légió), és ezúttal sem okoz csalódást - még úgy sem, hogy papi köntöse, és megkínzott lelki világa ambivalens módon elsőre azonnal A Da Vinci-kód-ban látott gonosz szerzetes karakterét juttatja eszünkbe.

Maggie Q teljesítményébe sem igazán lehet belekötni. Ő a keménységben Bettany karakterével könnyedén versenyre kelő papnőt játssza - aki nem mellesleg gyengéd érzelmeket is táplál a főhős irányában. Q ugyanolyan komor, gépies és monoton, mint pap társai, csak egy leheletnyi sebezhetőséget igyekeztek a készítők karakterébe erőszakolni, a színésznő pedig ezt két akrobata mutatvány és egy bomba-élesítés közben igyekszik is a maga esetlen igyekezetével közvetíteni felénk.

A pap - Háború a vámpírok ellen filmkritika - 6. kép

A szépfiú Cam Gigandet és az új-zélandi keményfiú, Karl Urban középszerűnél nem jobbak, mindketten csak végigmennek a begyakorolt mozdulatokon, de semmivel sem jobbak, mint általában. A mellékszereplők között legalább igazi ínyencségekre bukkanhatunk; Brad Dourif és Christopher Plummer egyformán hajlamosak a túljátszásra, ugyanakkor képesek bármilyen pocsék alkotást feldobni puszta jelenlétükkel is. Ez most sincs másképp, előbbi egy erkölcstelen szenteltvíz-árusként, utóbbi az egyház legfelsőbb vezetőjeként tűnik fel a filmben.


A pap - Háború a vámpírok ellen filmkritika - 7. kép

Figyelembe véve a hátteret, ahonnan A pap rendezője érkezett, kicsit sem meglepő, hogy a film egyik legerősebb aspektusa a technikai oldalon keresendő, azon belül is konkrétan a különleges effektusok megvalósításában rejlik. A túlnyomó részt számítógépes ügyeskedéssel életre hívott vámpírok életszerűek, már amennyire csak négy lábon járó, nyáladzó, óriási szemfogakkal rendelkező szörnyek azok lehetnek, viszont - hasonlóan a film többi eleméhez - kinézetük szürke, kicsit sem eredeti. Olyanok, mint egy átlagos horror-videojáték kreatúrái, sablonosak, teljesen felejthetőek. A vizualitást követően másodikként egyből a megfelelő mértékben ijesztő és remekül mixelt hangeffektusokat érdemes kiemelni, a kettő együttese pedig garantálja, hogy véletlenül se aludjunk el a moziszékekben ülve. A 3D, nos, az tűrhető, de mivel utólagos konvertációról van szó, ezért nem tökéletes. Ahogyan azt megszokhattuk már az elmúlt 1-2 évben, illetve tapasztalhattuk a bemutatott filmek 90 százalékán, a 3D most sem jelent óriási extrát, nem ad különösebben sok pluszt az élményhez. Őszintén szólva, A pap látványügyileg rendben van annyira ahhoz, hogy kétdimenziós változatában is találjunk mindig valami érdekes részletet, olyan látnivalót, amin elidőzhetünk, semmi szüksége nincs a hatásvadász 3D-re. Természetesen semmi oka nem volt a stúdiónak, hogy átkonvertálja filmjét a harmadik dimenzióba, azon kívül, hogy így még karcsúbbá tehessék pénztárcáinkat.

A pap - Háború a vámpírok ellen filmkritika - 8. kép

A pap egy pofátlanul derivatív, felesleges, semmitmondó film. Az unalmas, szükségtelen 3D már csak hab a seízű tortán. Hogy szórakoztató-e? Fogjuk rá. Az azért sokat elmond róla, hogy a leglényegesebb erényei közé elsőként biztosan a rövidségét sorolnám. Olyan gyorsan eltelik az a nettó 80 perc, amíg tart, hogy szinte észre se vesszük, és nem hogy véget ért a film, de már töröltük is a memóriánkból emlékét, mert kell a hely a fontosabb, jóval relevánsabb dolgok számára. Az akció elmegy, a horror gyengécske, a sci-fi vonal csupa klisé, a sztori nulla, a mondanivaló (papok = vietnámi, vagy más háborús veteránok) egyszerű, szájbarágós és nevetségesen nyilvánvaló, a rendezés és a színészek elviselhetők. A legszomorúbb az egészben, hogy az illetékesek hittek annyira A pap sikerében, hogy a befejezéssel egyből elő is készítsék a potenciális folytatást. Blamázs.
 

A pap - Háború a vámpírok ellen filmkritika / Priest (2011)

  • Műfaj: akció-horror
  • Hazai premier: 2011. június 09.
  • Rendezte: Scott Charles Stewart
  • Hossz: 87 perc
  • Szereplők: Paul Bettany, Cam Gigandet, Maggie Q, Karl Urban, Brad Dourif, Christopher Plummer, Lilly Collins
  • Forgatókönyv: Cory Goodman
  • Operatőr: Don Burgess
  • Vágó: Lisa Zeno Churgin, Rebecca Weigold
  • Zene: Christopher Young
20 hozzászólás

juhaszandor

6 éve, 3 hónapja és 21 napja

Fura film kicsit. A főszereplő nem túl megnyerő.

válasz erre

Vendég

6 éve, 4 hónapja és 12 napja

Jó film hátha lesz folytatás

válasz erre

Vendég

6 éve, 7 hónapja és 21 napja

A filmet nem ismerem de remélem hogy jó.

válasz erre

Vendég

8 éve, 12 napja

Lehet hogy egy kritikusnak ez a dolga, de a filmnek igenis volt sikere csak azért nem nézték sokan a mozikban mert mindenki elkényelmesedve várja otthon mikor lesz valaki aki felteszi netre hogy más letöltse.Én és még sok ismerősöm nagy filmrajongók vagyunk és a tavalyi év legjobb filmjei közé tartozik.És lehet hogy pár elemet lenyúltak más filmből, de akkor is nagyon jó film.

válasz erre

gocsa

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

Vendég írta:
lesz folytatása vagy nem?
Ö, egy mukkot se hallani folytatásról. Szerintem Paul Bettany-nak és a rendezőnek is lesz más dolga (talán megint közösen majd, ki tudja). A film közel sem hozott elég pénzt ahhoz az amerikai kasszáknál, hogy folytatáson gondolkozzanak. És akkor még finoman fejeztem ki magamat: A pap 60 millióba került és 29-et sikerült összekapargatnia. A világ többi részén ehhez még 48-at, így aligha nevezhető sikernek

válasz erre

Vendég

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

Vendég írta:
lesz folytatása vagy nem?
Ennek biztos lesz.

válasz erre

Vendég

8 éve, 5 hónapja és 8 napja

lesz folytatása vagy nem?

válasz erre

Vendég

8 éve, 7 hónapja és 10 napja

szerintem nagyon jó

válasz erre

Braddock

8 éve, 7 hónapja és 23 napja

Elég jó eresztésnek tűnik!

válasz erre

gocsa

8 éve, 8 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
nem hiszem el hogy ez a film ennyire ****, mint ahogy írtad, minden egyes hibáját hosszan, már unalmasan részletezted, de az előnyeit megy csak egy-egy szóval (látványos, jó hang effekt) utálom hogy akármilyen jó is egy film, a kritikusok mindig lehúzzák, és már az jó kritikának számít, ha mondanivalójuknak csak a fele leszólás...
Hidd el, hogy minden pozitívumát leírtam a filmnek, és ennyi. Mit lehet még azon cifrázni, hogy a látvány 2011-hez méltóan igényes? Vagy azon, hogy van sok Mátrixos lassított verekedés, levegőben repkedés, és zajos robbanás? Egy film attól lesz igazán értékelhető és újranézhető, ha a forgatókönyve rendben van, na meg a színészek is a helyzet magaslatán állnak. Erről lehet bővebben írni. A pap az általam a cikkben is felsorolt filmekből lopkodta össze elemeinek 90%-át. Vagyis cseppet sem eredeti.

A jó látvány még csak azzal egyenértékű, mikor egy csecsemő előtt megrázogatod a kulcscsomódat, és ő élvezi. Lásd még az utóbbi időkből: Tron: Örökség.

válasz erre

Vendég

8 éve, 8 hónapja és 4 napja

nem hiszem el hogy ez a film ennyire ****, mint ahogy írtad, minden egyes hibáját hosszan, már unalmasan részletezted, de az előnyeit megy csak egy-egy szóval (látványos, jó hang effekt) utálom hogy akármilyen jó is egy film, a kritikusok mindig lehúzzák, és már az jó kritikának számít, ha mondanivalójuknak csak a fele leszólás...

válasz erre

Vendég

8 éve, 8 hónapja és 19 napja

nekem tetsik

válasz erre
12a(z) 2 -ből
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljaHellblade profiljaImperator profiljaPajti24 profiljamarco profiljarDAVE profiljagery1113 profilja