Attól, hogy a rengeteg adaptáció mögött nem ritkán a kreativitás és az eredeti ötletek hiánya húzódik, az eredmény egyáltalán nem minden esetben lesz rossz, amire A nyomorultak újabb példával szolgál a közelmúltból. Erre némiképp garanciát jelentett, hogy az eredeti musical alkotói is részt vettek az adaptáció megvalósításában, akik kínosan ügyeltek arra, hogy a darab és zenéjének mozivászonra történő átültetésére a legnagyobb gonddal, az eredetihez a lehető leghűségesebb megvalósításban kerüljön sor. A rendezést a kosztümös történelmi drámák megfilmesítése terén már bizonyított Tom Hooperre (A király beszéde) bízták, és olyan szereplőgárdát hoztak össze, mely ugyan ismert sztárokból áll, azok viszont valóban tehetséges színészek, és még az éneklés terén sem vallanak szégyent.
A történet a XIX. század első felében, a királyság és a polgárosodás közötti átmeneti állapotban tobzódó Franciaországban játszódik - egy romantikusnak tűnő, ám sokak számára rengeteg nyomorúsággal és létbizonytalansággal járó korban. Fő témája a szabadság, szerelem, szenvedés, elkötelezettség, kitartás, remény, áldozat és megváltás, melyek örök érvényűek és mindenkihez szólnak. Jean Valjean (Hugh Jackman) 1815-ben, tizenkilenc esztendei rabság után szabadul a börtönből, ahová a szigorú törvénykezés csupán egy darabka kenyér szükségből való elemeléséért záratta. A határozott elvekkel rendelkező, kíméletlen Javert felügyelő (Russell Crowe) azonban nem hisz a fogságban megedződött és megkeményedett férfi jó útra térésében: jóslata szerint Valjean sohasem lesz képes megváltozni, s hamarosan újra bűnbe esik majd.
Hősünk szabadulása után nem képes boldogulni, mivel bűnös múltja miatt sehol sem látják szívesen, s így nem jut munkához, ennivalóhoz és szálláshoz sem. Ennek köszönhetően Javert jóslata valóra válik: Valjean ismét vét a törvény ellen. Egy pap jóságának köszönhetően végül mégis sikerül új életet kezdenie, s ennek hatására elhatározza, hogy azután tisztességben és becsületben éli életét, bármi is történjék. Miközben a megszállott felügyelő tovább keresi és üldözi őt, nyolc évvel később Jean Valjeant egy kisváros polgármestereként láthatjuk viszont. Minden igyekezete ellenére azonban a szegénység, a nélkülözés és a szükség itt is felüti a fejét, az azzal együtt járó erkölcstelenséggel, a lecsúszottak elesettségével és kiszolgáltatottságával karöltve. Ennek áldozata lesz a fiatal és bájos, ám szerencsétlen sorsú varrónő, Fantine (Anne Hathaway) is, akit törvénytelen gyermeke miatt kiközösítenek, s végül prostitúcióra kényszerül.
A sors úgy hozza, hogy az ügyeskedő és álnok Thénardier-házaspár (Helena Bonham Carter és Sacha Baron Cohen) gondjaira bízott gyermek, Cosette segítségre szorul, mely végül a szökésben lévő Valjean személyében érkezik. Az önzetlen férfi ezután a kislány felnevelésének szenteli életét, miközben továbbra is bujkálnia kell a törvény és az ellentmondást nem tűrő Javert elől. Újabb kilenc esztendővel később, a forradalmi hangulattól átjárt Párizsban folytatódik a cselekmény, ahol a szegénység és elnyomás ellen lázadozó nép valamint a heves vérmérsékletű, idealista fiatalság a királyi hatalom megdöntésére készül. Marius Pontmercy, a mozgalom egyik lelkes diák vezetője (Eddie Redmayne) azonban egy végzetes pillanatban felfigyel az immár szépséges ifjú hölggyé érett Cosette-re (Amanda Seyfried), akivel azonnal egymásba szeretnek. Ezt követően Jean Valjean kétségbeesetten igyekszik megóvni őt és fogadott lányát a közelgő forradalom következményeitől, miközben a kegyelmet nem ismerő, végsőkig elszánt Javert felügyelővel is újra szembe kell néznie.
Noha a forgatókönyv alapjául elsősorban a musical szolgált, az alkotók alkalomadtán a regényben leírtakhoz is vissza-visszanyúltak, hogy kitöltsék a színházi darab apróbb, kontinuitásbeli hiányosságait. Még magában a zenei anyagban is történtek kisebb-nagyobb változtatások, és egy teljesen új dal is született (Suddenly) - mindez azonban maximálisan a musical alkotóinak bevonásával és aktív részvételével. A színműhöz való hűség kedvéért egyébként a mozgóképes változat úgyszintén nagyrészt dalokból, zenés darabokból áll össze, beszéd szinte egyáltalán nincs a szövegben. Ily módon, valamint Tom Hooper rendezői tapasztalatának segítségével sikerült elérni, hogy a film a musical lehető leghűségesebb, ugyanakkor a mozivásznak számára legmegfelelőbb adaptációja legyen, melynek cselekménye Victor Hugo eredeti klasszikusának lényegét is a lehető legszemléletesebb, legkifejezőbb módon ragadja meg.
Maga a cselekmény alapvetően két síkon zajlik: egyrészt Jean Valjean életét, illetve Javert felügyelőével összenőtt sorsát követjük figyelemmel, másrészt a franciaországi elnyomottak, lecsúszottak és kispolgárok nyomorúságos helyzetét és forrongását a XIX. században. A narratíva kendőzetlenül tárja elénk a polgárosodás korának a fokozódó urbanizációval együtt járó minden nyomorúságát, szegénységét és kegyetlenségét, melyben sokak számára csupán álom maradt a tisztességes élet reménye. Az elesettség és az osztályharc, a forradalmi szellemiség zsarnoki eltiprása mellett ugyanakkor a címben szereplő "nyomorultak" kifejezés Jean Valjeanra is igaz, amennyiben az igazságtalan törvénykezés és a kíméletlen Javert a néha hibázó, ám alapvetően becsületes és erkölcsös férfiú egész életét megkeseríti. A film tehát részben arról is szól, hogyan képes küzdeni, illetve felülemelkedni mindezen és helyesen cselekedni, miközben számtalan igazságtalanság történik vele és körülötte.
Ennek sikeres bemutatásához természetesen az is kellett, hogy Hugh Jackman játéka hitelt kölcsönözzön Valjean átlagon felüli karakterének, kinek jellemfejlődése nem a szokásos, lassan emelkedő ívet követi, önzetlensége és önfeláldozása mégis képes kiváltani a nézőből a megfelelő reakciót. Jackman teljesítménye és átélése mellett még különösen Anne Hathaway érzelemdús alakítása dícsérendő - a szerencsétlen sorsú Fantine-nel egyáltalán nem nehéz együtt érezni, egyes jelenetei pedig egyenesen szívfacsaróak. A színészek játékára egyébként sem lehet panasz, habár Russell Crowe-t meglepő és kissé furcsa musicalszerepben látni, de ő is remekül helytáll: konok és karizmatikus, mint azt tőle megszokhattuk, s ennek ellenére képes közvetíteni a karakterben rejlő ellentmondást.
Sacha Baron Cohen igencsak vicces és testhezálló szerepet kapott mint Monsieur Thénardier - Helena Bonham Carterrel remekül kiegészítik egymást kisstílű tolvaj házaspárként, alkalomadtán komikus megkönnyebbülést hozva az egyébként igencsak melodramatikus történetbe. Rajtuk kívül még a lányukat, Éponine-t játszó Samantha Barks és az idealista Marius szerepében látható Eddie Redmayne, valamint a többi ifjú forradalmár fiatalos lendülete és lelkesedése jelent üde színfoltot a narratíva sokszor nyomasztó hangulatával szemben. Hangban és énektudásban mindazonáltal egyik színész sem versenyezhet Amanda Seyfrieddel, aki már a Mamma Mia-ban is bizonyított, és ezúttal is elbűvölő alakítást nyújt.
A filmben hallható egyes dalbetétek legtöbbje ugyan aligha éri el a musical színházi változatának színvonalát, mint ahogy a legjobb klasszikus darabok szintjét sem, akadnak emlékezetes dallamok, a zene és a hangszerelés pedig ezúttal is elsőrangú. A moziváltozatban azonban - a musicallel szemben - nem csupán a zene a mérvadó, a vizualitás is igen fontos szerepet játszik. A látvány gyakorta eltér a színházban megszokottól, minthogy az alkotók nem egyszer hatalmas díszletekkel és nyílt terekkel dolgoztak, miközben komplett városképeket is a vászonra varázsoltak. Ezáltal az egész produkció nagyszabásúvá, monumentálisabbá vált, mely az aprólékos díszetekkel, kellékekkel és jelmezekkel kiegészülve hasonló kvalitású történelmi tablót prezentál számunkra, mint például Tom Hooper korábbi, Oscar-díjas kosztümös filmje, A király beszéde.
A nyomorultak elsődleges motorja azonban maga a cselekményben és a narratívában, na és persze a karakterekben rejlik, ami a moziváltozat esetében sincs másképpen. Már a regény is igen erős érzelmi húrokat penget, ami az átlagon felüli színészi munka és a hozzáértő rendezés jóvoltából időről időre a filmet is áthatja. A történet, bár igen szomorú, lelkesítő is egyben, és pozitív üzenetet közvetít a néző felé, időtálló karaktereivel pedig még ma is könnyű azonosulni. A filmváltozat legfőbb érdeme, hogy általa e lassacskán feledésbe merülő mű és mondanivalója olyanokhoz is eljuthat, akik nemigen járnak színházba vagy nem olvasnak szépirodalmat. Habár tartalmisága és mélyenszántó eszmeisége miatt kisgyerekeknek semmiképp sem való, megtekintése felnőtteknek és fiataloknak egyaránt nagyon ajánlott, illetve mindenkinek, aki szereti a musicaleket és a klasszikus történeteket.
A nyomorultak / Les Misérables (2012)
- Műfaj: Zenés
- Hazai premier: 2012. december 27.
- Rendezte: Tom Hooper
- Hossz: 157 perc
- Szereplők: Hugh Jackman, Russell Crowe, Anne Hathaway, Amanda Seyfried, Sacha Baron Cohen, Helena Bonham Carter
- Forgatókönyv: William Nicholson, Alain Boublil, Claude-Michel Schönberg, Herbert Kretzmer
- Operatőr: Danny Cohen
- Vágó: Melanie Oliver, Chris Dickens
- Zene: Claude-Michel Schönberg
- IMDb: 1707386/
- Gyártó: Working Title Films
- Forgalmazó: UIP-Duna Film
- Honlap: www.anyomorultakmozi.hu