A nő filmkritika

2014. február 04.
71.0831
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
A karrierjét reklámok és videoklippek dirigálásával kezdő Spike Jonze igazi különcnek számít Hollywoodban - noha neve egyáltalán nem ismert a mai sztárrendezőkhöz képest, és ezidáig meglehetősen kevés játékfilmet készített, melyek nézettsége sehol sincs a nagy szuperprodukciókéhoz viszonyítva, időről időre előrukkol valami újszerű, egyedi és nem egyszer nyerőnek bizonyuló ötlettel. Legelső egészestés mozija, az 1999-ben bemutatott A John Malkovich menet szó szerint a népszerű színész fejébe kalauzolta el a nézőket, és rögtön Oscar-jelölést ért Jonze-nak a legjobb rendező kategóriában, míg Charlie Kaufmant a legjobb forgatókönyv díjára jelölték. Később Adaptáció című közös produkciójuk úgyszintén rendkívül kedvező kritikai fogadtatásban részesült, és számos elismerést zsebelt be a különböző díjátadókon.


Jonze legújabb, A nő című filmje kapcsán, melyet immár maga írt és egyúttal rendezett is, egyáltalán nem lehetetlen, hogy végre megtanulja a nevét a világ, lévén az alkotást összesen öt Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában (melyek közül az utóbbiban a gyakran az Oscar előszobájának titulált Golden Globe-ot már meg is kapta). A különös s félig-meddig innovatív ötlet lényege jelen esetben egy ember és egy mesterséges intelligencia között fellobbanó szerelem, ami, habár elsőre kissé furcsa felvetésnek tűnik, lassacskán aktuális lehetőséggé válik a technika rohamos fejlődésének tükrében. A nő azonban jóval több ennél: a különböző műfaji összetevők révén romantikus vígjáték s egyben dráma komoly sci-fi tartalommal, illetve mondanivalóval, valamint igencsak rámenős narrációval, melynek révén Jonze kíméletlenül az emberi lélek mélyére hatol.

A közeli jövőben játszódó történet középpontjában egy introvertált szövegíró, Theodore Twombly (Joaquin Phoenix) áll, aki magányosan él, és nagyon nehezen heveri ki néhány hónappal korábbi szakítását gyerekkori szerelmével és feleségével, Catherine-nel (Rooney Mara). Napjai unalmasan telnek - napközben egy számítógépen dolgozik az irodában, esténként pedig egy másikon játszik odahaza -, mígnem egy újonnan piacra dobott programmal hozza össze a sors, ami nem más, mint egy intelligens, saját személyiséggel rendelkező és tanulni képes operációs rendszer, "Samantha" (eredeti hangja Scarlett Johansson). Ettől kezdve Theodore élete gyökeresen megváltozik: az egzotikus és csábító hangú rendszerrel való kommunikáció révén a férfi életkedve is egyre inkább visszatér, és újonnan lelt boldogságát mindinkább Samantha hatásának tulajdonítja.

Az egykori kedvesre, Catherine-re (Rooney Mara) való visszaemlékezések egyike a sok közül

Az egykori kedvesre, Catherine-re (Rooney Mara) való visszaemlékezések egyike a sok közül


A probléma éppen ebből adódik, mivel hősünk teljességgel függővé válik a saját szolgálatára rendelt operációs rendszertől, mely ezáltal gyakorlatilag átveszi Theodore életének irányítását. Samantha hiába szervez számára randevút egy csinos és belevaló szinglivel (Olivia Wilde), a jól sikerült este ellenére sem jön össze semmi, lévén a férfi látszólag képtelen egy normális kapcsolat kialakítására. Ezáltal még kiszolgáltatottabb lesz a folyamatosan fejlődő, új ismereteket és élményeket kereső operációs rendszerrel szemben, miközben egyetlen hús-vér ismerőse, akire számíthat, a szintén magánéleti és identitásproblémákkal küzdő Amy (Amy Adams).

Amy (Amy Adams) és Theodore jól megértik egymást, mert mindketten szeretik a számítógépeket

Amy (Amy Adams) és Theodore jól megértik egymást, mert mindketten szeretik a számítógépeket


A fentiek alapján mindez akár egy "szimpla" - noha a megszokottól merőben eltérő - szerelmi történetnek tűnhet, amire ráadásul a cím (Her), különösen annak magyar fordítása (vagyis A nő) is rájátszik, mivel nem egy hús-vér hölgyeményről van szó, hanem egy női személyiséggel felruházott mesterséges intelligenciáról. A film ugyanakkor tele van magvas, nem csupán az MI-vel, hanem saját, emberi létünkkel kapcsolatos, sarkalatos problémákkal és gondolatokkal, melyekkel többé-kevésbé mindannyian szembesülünk életünk bizonyos szakaszaiban. Ezen gondolatok, bár jobbára nem kerülnek megnevezésre, egyértelműen áthatják a cselekményt, melyben Jonze különböző hétköznapi - olykor viszont igen intim és bensőséges - szituációkon keresztül tárja elénk a szereplők - legfőképpen a középpontba állított Theodore - küzdelmeit az aktuális körülményekkel, illetve önmagukkal.

Theodore még a strandra sem megy Samantha, vagyis az intelligens op. rendszere nélkül

Theodore még a strandra sem megy Samantha, vagyis az intelligens op. rendszere nélkül


Ami a narratíva által felvetett kérdéseket illeti, azok úgyszintén a standard problémáktól - munka és hivatás, szórakozás, ismerkedés, párválasztás stb. - az egészen elvont és jövőbe mutató, talán futurisztikusnak ható, ám egyre időszerűbb dilemmákig terjednek. Pótolhatja-e a mesterséges intelligencia egy valódi személy társaságát? Lehetnek-e egy gépnek valódi érzései? Hogyan különböztethető meg a igazi érzelem a szimulációtól? Végül pedig - elvi síkon legalábbis - még a mesterséges intelligenciának az emberiség fölé való emelkedésének lehetősége is felvetődik, lévén az operációs rendszer, miközben online bárkivel képes felvenni a kapcsolatot, folyamatosan növeli ismeretségi körét, tudását és befolyását a világhálón.

Samantha "karja" mindenhová elér

Samantha "karja" mindenhová elér


Mindez azonban érintőleges felvetés csupán, hiszen Jonze valójában napjaink emberi kapcsolatait veszi górcső alá, mintegy görbe tükröt tartva mindinkább a technológia által uralt társadalmaink elé. Ily módon a modern civilizáció számos "betegsége" terítékre kerül, úgymint a magány, az elidegenedés, az egyre személytelenebb, kiüresedettebb és furcsább kapcsolatok (köztük például a hármas is), melyek természetesen együtt járnak az olyan érzésekkel, mint a féltékenység vagy az elköteleződéstől, illetve a függetlenség elvesztésétől való félelem.

Továbbá olyan problémákkal is találkozhatunk, melyek ugyan nem kerülnek közvetlenül tárgyalásra, a film egyes jelenetei azonban egyértelműen felhívják rájuk a figyelmet. Felvetődik például, hogy mi lesz velünk, ha túlságosan is a gépeinkre hagyatkozunk, közvetlen emberi kapcsolatainkat pedig elhanyagoljuk - lásd az utcán "magukban beszélő" vagy bambán maguk elé bámuló emberek tömegét -, de egyéb, manapság gyakorivá váló jelenségre is ráismerhetünk, melyek által felvetett kérdések a technológia rohamos fejlődésével egyre inkább égetővé válnak, melyekre minél hamarabb választ kell találnunk.

Az egyébként különc Theodore a tömegbe olvad

Az egyébként különc Theodore a tömegbe olvad


A nő mindezt rendkívül ötletes, amikor lehet, szemléletes módon, nem egyszer azonban a puszta szavak kifejező erejére támaszkodva tárja elénk, egy csipetnyi, ám a művészileg megengedhető határok között maradó, az emberi természet ismeretében hihető perverzióval megfűszerezve. A film egyik legnagyobb érdeme, hogy a modernkori problémákat oly természetes és hiteles módon hozza össze a Homo Sapienst legrégebben foglalkoztató, ősi témákkal, mint amilyen a szexualitás vagy az identitáskeresés, hogy ha magával a főszereplővel nem is tudunk mindig azonosulni, a problémákra és azok fontosságára könnyen ráismerhetünk. Ehhez, illetve a látottak befogadásához pedig nagyban hozzásegít bennünket a Jonze-ra jellemző, abszurd és kíméletlenül őszinte humor, mely eme alkotásában is meghatározó szerepet játszik.

Amy a saját "okos" számítógépével

Amy a saját "okos" számítógépével


Mint minden kiemelkedő dráma esetében, az átélést ez alkalommal is nagyban megkönnyíti számunkra a színészek, különösen a főszereplő játéka. Joaquin Phoenix remekel a kissé különc, ám nyilvánvalóan az átlagembert képviselő szövegíró szerepében, aki mindazonáltal egy rendkívül érzékeny lélek. Ezáltal még intenzívebben érvényesül magányossága és kényszer szülte kapcsolata az operációs rendszerrel, melynek igéző hangját eredetiben a látatlanban is izgalmas és szexi Scarlett Johansson adja (melyet elméletileg a mozikban is szinkron nélkül hallhatunk). A volt feleség, illetve a megértő barát szerepében látható Rooney Mara és Amy Adams inkább csak háttérfigurák, akik visszafogott, ám kellően karakteres alakításukkal szolgálják a főszereplő, illetve a sztori drámáját, míg a vakrandi tárgyát képező Olivia Wilde az általa a vásznon töltött nyúlfarknyi idő ellenére is képes energiát és életet vinni a filmbe.

Olivia Wilde mindig képes felébreszteni egy férfiú érdeklődését

Olivia Wilde mindig képes felébreszteni egy férfiú érdeklődését


A nő végig sajátos, meglehetősen futurisztikus hangulattal bír, melyet elsősorban az határoz meg, hogy a nagyvárosi helyszínek, felhőkarcolók és üvegépületek, valamint az alkalmazott technológiák mind-mind modernséget sugároznak (leszámítva az épületeken, munkahelyeken és a Theodore otthonában lévő berendezések esetében tapasztalható, napjainkban egyre divatosabb retro irányzatot). A különleges díszlet és látvány azonban nem pusztán a technikai progresszió megjelenítését hivatott szolgálni, hanem nagyban elősegíti a valóság és a fikció összemosását, melynek Jonze mindig is a mestere volt - vagyis az író-rendező oly módon mutatja be a létező és az általa elképzelt világot, hogy a kettő látszólag mindenfajta hézag nélkül, szinte észrevétlenül és zökkenőmentesen találkozik egymással. Az alkotás legfőbb pozitívuma e téren, hogy egyszerre elgondolkodtat és közben szórakoztat, a játékidő nagyobb részében megőrizve az egészséges egyensúlyt a kettő között, ami ritka erénynek mondható manapság.

Egy modern város modern (?) lakója

Egy modern város modern (?) lakója


A legnagyobb gond ugyanakkor a produkcióval kapcsolatban, hogy a befejezéshez közeledve túlságosan nagy hangsúlyt kap a férfi és az OS kapcsolata, miközben minden egyéb szempont és személy a háttérbe szorul. A hangulat ezáltal - a nagyszerű kezdés után - erősen reménytelenbe és depresszívbe hajlik, és ahelyett, hogy kitágulna a világ, megragadva a téma által felvetett számtalan lehetőséget, inkább jócskán beszűkül a narráció perspektívája. Míg a film első fele vagy kétharmada esetében leginkább a kreatív, merész és szellemes jelzők használhatók, addig a végére sajnos a vontatott kifejezés a legszemléletesebb, melynek fényében egy picit a kétórás játékidő is soknak tűnik.

Nem csak a telepítés, a játékidő is alaposan megnyúlik a filmben...

Nem csak a telepítés, a játékidő is alaposan megnyúlik a filmben...


Igazán kielégítő lezárást sem kapunk, ami egyeseknek biztosan nem fog tetszeni, bár kétségtelenül megvan az az előnye, hogy távol marad a szokásos hollywoodi kliséktől, giccstől és pátosztól. Ily módon mindenkinek saját magának kell levonnia a megfelelő konzekvenciákat, ami viszont nagyban hozzájárul a film gondolatébresztő erejéhez. Az utalás azonban, miszerint a technika színvonala lassan meghaladja az ember fejlettségi szintjét, teljesen egyértelmű, és mindannyiunk számára fontos, figyelmeztető üzenettel bír.

A nő összességében egy rendkívül intelligens, érzelmekkel teli, valódi lélekkel bíró alkotás, mely végül a kelleténél ugyan valamivel jobban elhajlik a sci-fi iránytól a művészfilmek stílusa felé, ami talán sokak ízlésvilágától különbözik, a tartalom fajsúlya és érdekfeszítő tálalása miatt azonban mindenképpen érdemes lehet a megtekintésre.

A nő előzetes

 

A nő filmkritika / Her (2013)

  • Műfaj: romantikus, dráma
  • Hazai premier: 2014. február 06.
  • Rendezte: Spike Jonze
  • Hossz: 126 perc
  • Szereplők: Joaquin Phoenix, Amy Adams, Rooney Mara, Olivia Wilde, Scarlett Johansson (hang)
  • Forgatókönyv: Spike Jonze
  • Operatőr: Hoyte Van Hoytema
  • Vágó: Jeff Buchanan, Eric Zumbrunnen
  • Zene: Owen Pallett, Arcade Fire
7 hozzászólás

rDAVE

7 éve, 2 hónapja és 2 napja

Megnéztem és jöttem volna okoskodni, ahogy megígértem korábban, de inkább hallgatok. Ez megérdemli, hogy inkább újranézzem beszéd helyett...

válasz erre

Vendég

7 éve, 6 hónapja és 27 napja

Nálam ez a tipikus kihagyhatatlan kategória. A sok agyament robbantgatós baromság mellett egy élmény ilyen filmet nézni.

válasz erre

Vendég

7 éve, 7 hónapja

DNS írta:
Semmi baj, drága, nem muszáj megnézni

válasz erre

DNS

7 éve, 7 hónapja

Vendég írta:
Drámákat nem szeretem...
Semmi baj, drága, nem muszáj megnézni

válasz erre

csirkee

7 éve, 7 hónapja

Ezt tuti megfogom nézni, mert nagyon érdekesnek ígérkezik!

válasz erre

Vendég

7 éve, 7 hónapja és 1 napja

Drámákat nem szeretem...

válasz erre

rDAVE

7 éve, 7 hónapja és 1 napja

Ez nagyon jónak hangzik, mindenképp meg kell néznem!
Még nem mondok semmit a felvetett kérdésekről és problémákról, majd megnézése után visszatérek okoskodni.

válasz erre

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Maniac profiljanurbanu profilja