A kaptár - Túlvilág 3D filmkritika

2010. szeptember 10.
77.3351
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
Resident Evil. Erősen kétlem, hogy élne az otthonunkul szolgáló Föld nevezetű kis golyóbison olyan valamire való játékőrült, aki ne tudná hova tenni ezt a nevet. Nincs olyan, aki ne játszott volna a széria legalább egyik epizódjával - de valószínűleg nagyobb számban vannak, akik ennél jóval többet mondhatnak el magukról. Még a laikusnak nevezhető egyszeri játékosok, vagy azok, akik soha nem is nyúltak életükben egyetlen kontrollerhez sem, vagy nem püfölték a billentyűzetet más célból, mint gépelés, még azok is tisztában vannak mi az, hogy Resident Evil.



A kaptár - Túlvilág 3D filmkritika - 2. kép

Röviden, és tömören összefoglalva: minden "túlélőhorror" műfajba tartozó videojáték alfája és omegája, tulajdonképpen magának az elnevezésnek is első tulajdonosa volt és mai napig egyik legpontosabb megtestesítője. A franchise az első PlayStation konzolon kezdődött 1996-ban, Shinji Mikami alkotó és a Capcom kiadó gondozásában, majd meg nem állt a világhírnévig és a több mint 40 millió eladott példányig. A Resident Evil mára már nem csak egy videojátéksorozatot jelent (amely jelen van számos platformon), hanem egyenlő egy márkanévvel: képregények, könyvek, játékfigurák és megannyi gyűjthető kütyü, bigyó és csecse-becse magán hordja a vérvörös (esetenként fehér, vagy szürke) betűkkel felfestett címet. 2002-ben a filmszínházakat is meghódította a Resident Evil. A Paul W.S. Anderson (Mortal Kombat) által írt és rendezett moziadaptáció szépen teljesített a box office adatokat figyelembe véve, a kritika és a rajongói keménymag azonban csúnyán lehúzta a forrásműre nem túl sokban hasonlító produkciót.

Ironikus, hogy a játék filmrevitelével először a modern zombihorror szülőatyjának tartott George A. Romerót kérte fel a stúdió, aki egy a játékhoz nagymértékben hű forgatókönyvet tett le az illetékesek elé - de ez sajnos nem aratott osztatlan sikert közöttük. Azt már soha nem tudjuk meg, hogy vajon milyen lett volna a Romero-féle változat, azt ugyanakkor kristálytisztán meg lehet fogalmazni, hogy milyen volt az Anderson által összehozott munka: egy legenda megcsonkítása és meggyalázása, ihlettelen és kritikán aluli próbálkozás, ami semmilyen szempontból sem állta meg a helyét. Ha a fanatikusok számára istenkáromlásként vett (de szerintem elnézhető) változtatásoktól el is tekintünk, A kaptár (magyar cím!) még akkor sem több, mint egy lelketlen, személytelen, rosszul megírt és még rosszabbul megrendezett se íze, se bűze adaptáció. A játékok hangulatából gyakorlatilag semmit se tudott megragadni és átadni a nézőközönségének, mégpedig ez - figyelembe véve, hogy a játékmenet gépies átültetése még nem is lenne elég egy jó filmhez - alapvető követelmény lett volna. De a pénz, mint tudjuk, nagy úr és 2004-ben illetve 2007-ben elkészült a második, valamint harmadik rész, melyeket Alexander Witt és Russell Mulcahy (Hegylakó) rendezett, Anderson pedig megmaradt a forgatókönyvírói és produceri munkálatoknál. A folytatások semmit se tudtak feljavítani az első rész gyengeségein, sőt, ha lehet ilyet mondani, csak még több hibát halmoztak egymásra, miközben a B-kategóriát is megszégyenítően pocsék szórakozást nyújtottak.

A kaptár - Túlvilág a negyedik fejezetet jelenti a Resident Evil adaptáció-sorozatban, melynek ledirigálását, láss csodát, miután az Alien vs.Predatorhoz és a Halálfutamhoz kötődő kötelezettségei alól felszabadult, újra a nyolc évvel ezelőtt az egész tortúrának genezist biztosító Paul W.S. Anderson vállalta magára. Örüljünk? Sírjunk? Valahol a kettő között van a válasz. Anderson nem egy szó szerint vett botrányosan rossz rendező - Ed Wood örökségét sokkal inkább Uwe Boll viszi tovább, semmint ő - de legjobb esetben is csak középszerű, amit el tud érni, egyszer sem jutott többre még eddig, és ezúttal sem más a helyzet.

A kaptár - Túlvilág 3D filmkritika - 3. kép

A rendezői székbe visszatérő Anderson jó iparoshoz méltóan követi a hollywoodi filmfolytatások aranyszabályát, és folyamatosan mormolja a mantrát: több, nagyobb, hangosabb egyenlő jobb, sikeresebb, több pénzt hozó. A Túlvilágban minden eddiginél több zombi van, több a vér, több a fegyverropogás és mindezek folyományaként több az akció is. A központi karakter ismételten Alice, vagyis Anderson úr felesége, a modellből idővel színésszé avanzsált Milla Jovovich. A Védernyő Vállalat biztonsági személyzetének egykori oszlopos tagjában, aki a T-Vírussal való szorosabb ismeretségének köszönhetően már szuperhősi erőkkel bír, továbbra is a szereplőgárda legtökösebb eleméhez van szerencsénk.


A kaptár - Túlvilág 3D filmkritika - 4. kép

Alice figurája a kőkemény akciőhősnő végletekig felturbózott kiadása, Ellen Ripley szteroidokon nevelve, a Csodanő 21. századi elfajzása, G.I. Jane elbújhat mellette; elpusztíthatatlan és bosszúra szomjas. Az alkotók már a második részben átestek vele a ló túlsó oldalára (emberfeletti erő és gyorsaság?), és ez a folyamat később még csak tovább eszkalálódott (telekinézis, komolyan?) - mikor legutóbb otthagytuk, éppen ott tartott, hogy több tucat klónjával közösen indult szétrúgni a Védernyő fennmaradt rosszfiúinak, valamint az eközben sajnálatosan útjába kerülő és szerencsésnek éppen nem nevezhető élőhalottak hátsó fertályát. Ahogy mondani szokás, a Túlvilág ott folytatja a történetet, ahol az előző rész abbahagyta: Alice a poszt-apokaliptikus tájat járva túlélőket keres, akiket még nem fertőzött meg a zombivírus, ha pedig ez idő alatt még néhány Védernyős öltönyös főmuftit is ki tud iktatni, hát nincs ellenére. Az aktuális ellenség neve Albert Wesker (előzőleg Jason O'Mara játszotta és csak holografikus képként láthattuk, most Shawn Roberts vette át a szerepet), akivel Alice Tokióban ütközik meg. Wesker ereje, sebessége és regeneratív képességei emberfelettiek, Alice ezzel szemben nem csak klónjait, de korábban megszerzett és igencsak sokszor jól jövő különleges tulajdonságait is elveszti, újra egyszeri halandóvá válik. De oda se neki, útközben találkozunk néhány régi és egypár új ismerőssel is, és az így felállt új csapattal közösen veszik fel a harcot hőseink a gonosz, kapzsi multinacionális cég ellen.


A kaptár - Túlvilág 3D filmkritika - 5. kép

A kaptár - Túlvilág, ha úgy vesszük, nem okoz csalódást és nem is vádolhatjuk meg azzal, hogy nem hozza azt, amit elvárnánk egy ilyen jellegű filmtől. Anderson teszi a dolgát, amit mindig is szokott, azt sem róhatjuk fel neki, hogy nem váltja meg a világot, vagy hogy egy fikarcnyi eredetiséget sem tud prezentálni - ezt elég volt nyolc éve, az első rész idején konstatálnunk. A Túlvilág az abszurd, fizikai törvényeket semmibe vevő akciójelenetekről, a literszám fröcsögő vérről és az esztelen, de kétségtelenül látványos erőszakról szól, mindehhez a cselekmény csak egy ürügy. Az általános iskolás fogalmazások szintjén megírt forgatókönyv a dialógusokat csak arra használja fel, hogy egyik akcióból átvezessen minket a következőbe, majd végül egy monumentálisnak szánt fináléban csúcsosodva lehetőséget biztosítson az újabb folytatásnak. A Túlvilág bizonyos szempontból ultra-modern, az egyik legkiemelendőbb aspektusa ugyanis az, hogy ugyanazzal a 3D-technológiával került rögzítésre, amivel James Cameron Avatarja is. A látvánnyal nincs is gond: háromdimenziós vízcseppek potyognak körülöttünk, miközben 300-szerű lassított felvételeken csodálhatjuk meg az egyébként nyaktörő sebességgel pörgő akciókat, amiket a szamurájként jobbra-balra ugráló és kaszaboló Alice visz véghez, és még azokkal az undorító szörnyekkel is találkozhatunk, melyek oly emlékezetessé tették a játékot. Mégis, az összes csúcsszuper 21. századi kameratrükk és vizuális effektus ellenére, nem tud nem szemet szúrni, hogy a Túlvilág úgy kezeli nézőit, mint ha mindannyian 12 évesek vagy fiatalabbak lennének.

Húsz-huszonöt évvel ezelőtt a videojátékok számára a történet egy kötelező rossznak számított, adott egy bizonyos vázat, összetartotta helyén a dolgokat, de egyébként annyi funkciója volt, hogy az agyatlan akciót és gombnyomogatást igazolhassa. A legszimplább, legbugyutább sztori is megtette. Mit számított, hogy Bowser pontosan miért is rabolta el a hercegnőt, a lényeg az volt, hogy Mario segítségével kiszabadítsuk - egészen pontosan az, hogy végigvigyük az adott pályát és előbbrelépjünk, mialatt lehetőleg még pontszám-rekordokat is döntsünk. Tisztelet a kivételnek (mert volt azért), de a legtöbb korabeli játék nem a cselekményre hegyeződött ki.

A kaptár - Túlvilág 3D filmkritika - 6. kép

2010-et írunk jelenleg, és merőben más a helyzet. Valós karakterekre vágyunk, valós érzelmekkel, kiteljesedett, részletekbe menő háttértörténetekkel, valódi motivációkra van szükségünk, és egyszerűen kell, hogy törődjünk a főszereplőkkel. Nem elég, ha csupán ágyútöltelékekként kezelik őket, egyik pillanatban élnek, aztán másikban már szétmarcangolták őket a zombik, mi pedig egy vállvonással elintézzük az egészet. A Túlvilág forgatókönyve klisés, trehányul megírt és kísértetiesen emlékeztet a régi idők semmitmondó, hasonlóképpen sablonos történettel bíró videojátékaira. Többször is az 1995-ös Mortal Kombat film ugrott be, ami ugyanígy tisztán elszeparálható panelekből lett felépítve, ordítóan gépiesen és az intellektust teljesen félredobva.


A kaptár - Túlvilág 3D filmkritika - 7. kép

Vegyük például az egyik mellékszereplőt, egy lányt, akinek a neve egyáltalán nem is számít, szinte egyetlen információ, amit megtudunk róla, hogy valaha bajnok úszó volt. Micsoda véletlen, hogy hőseink egyszer csak elérkeznek egy olyan pályára, akarom mondani helyszínre, ahol a vízben kell jól teljesítenie valakinek. Amint megtette a dolgát, a lány el is felejtődik. Anderson minden ósdi trükköt bevet, még a legtöbbet használt, ezért nevetnivaló ötlethiányról tanúskodó kártyák egyikét, az amnéziát, is előhúzza ingujja mögül. Sokszor elhangzik a videojátékokból készült adaptációk kapcsán, hogy olyanok, mint ha csak magát a játékot vetítenék fel a vászonra nekünk, mindössze a székekbe beépített kontrollerek hiányoznak. A Túlvilág tényleg ilyen, talán minden eddigi videojáték-film közül a leginkább. Ha ez még nem lenne elég, Anderson nem volt rest és majdnem egy az egyben lekoppintotta a Mátrix trilógia bizonyos jeleneteit. A szereplők úgy repülnek és ugrálnak össze-vissza, hogy, bár az utómunkálatok során el lettek távolítva, mégis mint ha csak saját szemeinkkel látnánk a drótokat, amikkel ide-oda húzogatták őket. A film főgonosza teljesen olyan, mint egy Mátrix-beli ügynök, ráadásul még egy "bullet time"-os golyó-kikerülést is kapunk. Persze a Wachowski fivérek filmjeivel ellentétben kár is lenne túlintellektualizálni a Túlvilágot, gyenge B-horror, ami mégis sajnos jócskán 100 millió dollár fölött fog keresni.

A kaptár - Túlvilág 3D filmkritika - 8. kép

A kaptár - Túlvilág egy tökéletesen kielégítő film lesz a sorozat korábbi részeit is kedvelő közönség tagjainak. Ha a szintén Paul W.S. által írt és rendezett első fejezethez kéne hasonlítanom, végül is azt mondanám, hogy attól se nem jobb, de nem is rosszabb - és azért ez is valami. Egy bizonyos korosztály, azon belül is a fiúk, garantáltan élvezni fogják a filmet, főleg a jelenleg legfejlettebbnek mondható háromdimenziós vetítés miatt. Akiknek az elvárásaik magasabbak, mint egy nézőit önálló gondolkodásra képtelen bábként kezelő, üres, élőszereplőkkel eljátszatott videojáték, azok inkább kerüljék el a Túlvilágot. Az efféle, teljesen az új 3D technológiára kihegyezett öldöklős filmek mindössze néhány év múlva őskövületnek fognak látszani, ugyanúgy ahogy a képregényadaptációk világában a Sam Raimi-féle Pókember is felszínesnek és infantilisnak tűnik A Sötét Lovag által nyitott új korszakban.

A kaptár - Túlvilág 3D előzetes

 

A kaptár - Túlvilág 3D / Resident Evil: Afterlife (2010)

  • Műfaj: Akció
  • Hazai premier: 2010. szeptember 10.
  • Rendezte: Paul W.S. Anderson
  • Hossz: 97 perc
  • 2010-09-10 21:09:15 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/a_kaptar__tulvilag_3d_1.jpg
  • Szereplők: Milla Jovovich, Ali Larter, Boris Kodjoe, Wentworth Miller, Shawn Roberts
  • Forgatókönyv: Paul W.S. Anderson
  • Operatőr: Glen MacPherson
  • Vágó: Niven Howie
  • Zene: tomandandy
Paul W.S. Anderson 97 tomandandy 2010-09-10 21:09:15 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/a_kaptar__tulvilag_3d_1.jpg
23 hozzászólás

kuntakinteee

14 éve, 7 hónapja és 9 napja

Hát nem tudom. Még az első részt végig néztem valahogy nyűglődve, de sztem az sem volt nagy szám ezt pedig nem is tervezem :F

válasz erre

marco

14 éve, 8 hónapja és 8 napja

Lac írta:
Hétfő, 20:15. Lac és baráti társasága jegyet vált a filmre. 20:25. Lac és baráti társasága beül a filmre. 20:30. Kezdődik az előadás. 22:00. Lac és baráti társasága kijön a filmről. Mindenki elmondja két mondatban, hogy mi tetszett és mi nem benne. Soha többé nem kerül szóba a Kaptár negyedik része.

Megnéztem, a 3D miatt látványos volt (bár a robbanás a tetőn, amikor Alice leugrott... az mi a franc volt? mintha paint-ben rajzolták volna...), tetszett, hogy behozták Weskert illetve megjelent Chris is, akinek persze köze nem volt a játékbeli énjéhez, de kit érdekel.
Az úszólányt egyébként, ha jól emlékszem Crystal-nak hívták, és Claire mellet az egyetlen eye candy volt a filmben (kövezzetek meg, de nekem Mila sosem jött be).

Konklúzió: kissé hatásvadász, viszont a 3D miatt egyszer simán nézhető. Többször nem.

UI: a csapatunk egyik tagja szemüveges, ez mégsem okozott gondot, a kapott 3D-s szemüveg (Szolnok, CC) simán viselhető volt a másikon.
Mila ótvar gagyi "színésznő". A Kaptár mint film, még annál is sokkal gagyibb, egyszerűen rettenetes.

válasz erre

Lac

14 éve, 8 hónapja és 8 napja

Hétfő, 20:15. Lac és baráti társasága jegyet vált a filmre. 20:25. Lac és baráti társasága beül a filmre. 20:30. Kezdődik az előadás. 22:00. Lac és baráti társasága kijön a filmről. Mindenki elmondja két mondatban, hogy mi tetszett és mi nem benne. Soha többé nem kerül szóba a Kaptár negyedik része.

Megnéztem, a 3D miatt látványos volt (bár a robbanás a tetőn, amikor Alice leugrott... az mi a franc volt? mintha paint-ben rajzolták volna...), tetszett, hogy behozták Weskert illetve megjelent Chris is, akinek persze köze nem volt a játékbeli énjéhez, de kit érdekel.
Az úszólányt egyébként, ha jól emlékszem Crystal-nak hívták, és Claire mellet az egyetlen eye candy volt a filmben (kövezzetek meg, de nekem Mila sosem jött be).

Konklúzió: kissé hatásvadász, viszont a 3D miatt egyszer simán nézhető. Többször nem.

UI: a csapatunk egyik tagja szemüveges, ez mégsem okozott gondot, a kapott 3D-s szemüveg (Szolnok, CC) simán viselhető volt a másikon.

válasz erre

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 16 napja

totyak írta:
Az előző részeket imádtam, remélem ez is jó lett, még nem láttam.
Ne aggod megnéztem egy két jelenetét nem fogsz csalodni.kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 16 napja

Nagyon tetszik. Eddig még sosem csalodtam. A Kaptár összes filje tetszet .Most a 3D a menő nagyon király lehet.Ajánlom mindenkinek,a Kaptár rendezői most is megmutatták hogy lehet ugy filmet csinálni hogy nem rontlyuk el. Mint a terminátor na azt elrontották ugyanis minden filme ugyanojan lapos ugyan azok a jelenetek mint pl a futás és még had ne fojtassam.A Kaptár rendezőinek, csak igy tovább remélem még letunk egy két jo alkotást.kacsintó smileykacsintó smiley

válasz erre

totyak

14 éve, 8 hónapja és 18 napja

Az előző részeket imádtam, remélem ez is jó lett, még nem láttam.

válasz erre

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 19 napja

Shade írta:
Nempont úgy értettem, hogy most.
Fenébenyelvnyújtó smiley

válasz erre

Shade

14 éve, 8 hónapja és 19 napja

Vendég írta:
és hogy nézed meg otthon már van kalózváltozat?meglepett smiley
ha igen akkor hol?menő smiley
Nempont úgy értettem, hogy most.

válasz erre

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 19 napja

Shade írta:
Itt olyan 3D-s szemüveget adnak amire lehetetlenség rátenni. Szóval sztem ithon nézem meg.
és hogy nézed meg otthon már van kalózváltozat?meglepett smiley
ha igen akkor hol?menő smiley

válasz erre

Shade

14 éve, 8 hónapja és 19 napja

gocsa írta:
Nemröhögő smiley De ahogy elképzelem, egy kisebbre egy nagyobbat rá lehet venni..röhögő smiley
Itt olyan 3D-s szemüveget adnak amire lehetetlenség rátenni. Szóval sztem ithon nézem meg.

válasz erre

gocsa

14 éve, 8 hónapja és 19 napja

Shade írta:
ŐŐŐ, nem. Ez teljesen kivitelezhetetlen. Próbáltál felvenni két szemüveget egyszerre? Me nekem még nem sikerült. röhögő smiley
Nemröhögő smiley De ahogy elképzelem, egy kisebbre egy nagyobbat rá lehet venni..röhögő smiley

válasz erre

Shade

14 éve, 8 hónapja és 19 napja

gocsa írta:
Pedig lehet a két szemüveget egymásra tenni, úgy értem egyik sem oltja ki a másik hatását és ugyanúgy élvezheted a filmet. Persze más a helyzet, ha valamiért ez nem kivitelezhető..nincsenek tapasztalataim mert ugyan én is rövidlátó vagyok, de kontaktlencsét hordok legtöbbször.
ŐŐŐ, nem. Ez teljesen kivitelezhetetlen. Próbáltál felvenni két szemüveget egyszerre? Me nekem még nem sikerült. röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja