A hobbit - Smaug pusztasága filmkritika

2013. december 12.
74.1801
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
Peter Jackson Hobbit-trilógiájára nagyjából úgy tekinthetünk, mint A Gyűrűk Ura kistestvérére: egy valamivel kevésbé epikus és nagyívű, ámbár ugyanabban a gazdag fantáziavilágban játszódó történetre, mely anno a J.R.R. Tolkien tollából született regény formájában inkább gyerekeknek szóló kalandnak készült, mintsem felnőtteknek szánt tanmesének. Nem kevés munkával, az eredeti anyag módszeres átdolgozásával, kiegészítésével, vagy akár helyenkénti teljes átírásával ezt turbózták fel Jackson és társai, hogy szervesebben illeszkedjen az elsöprő sikert aratott GYU-trilógiához, melynek A hobbit-filmek közvetlen előzményéül szolgálnak. Zsákos Bilbo kalandjainak első felvonásában az alkotók néha bizony erős túlzásba estek - gondoljunk csak a meglehetősen elnyújtott és a végére igencsak hihetetlennek tűnő harcra a goblinokkal -, az egyik legnagyobb kérdés tehát az volt: vajon a folytatásban sikerült-e kiküszöbölniük a hasonló baklövéseket?


Mivel a trilógia összes darabját gyakorlatilag egyben, egyetlen hosszabb forgatás keretében vették fel a 2011-es és 2012-es esztendőben, a Smaug pusztasága végleges formájának kialakulása jobbára a leforgatott anyag speciális effektusokkal kiegészített változata összevágásának függvényét képezte. A Váratlan utazás egyfajta emocionális tetőponton ért véget, miután az Erebor visszafoglalására indult kompánia megmenekült az elpusztításukra törő orkok halálos szorításából, a Gollamtól ellopott Egy Gyűrű birtokában lévő, meglepő bátorságról bizonyságot tevő Bilbót (Martin Freeman) pedig társai, a Tölgypajzsos Thorin (Richard Armitage) által vezetett törpök végleg befogadták maguk közé. A Smaug pusztasága bevezetésében tanúi lehetünk, hogyan indult egy évvel korábban az egész küldetés az öreg varázsló Szürke Gandalf (Ian McKellen) és Thorin találkozásával, majd rögtön a jelenbe ugrunk, ahol hőseink tovább menekülnek a bosszúszomjas Azog (Manu Bennett) orkjai elől.

A Magányos Hegy felé vezető útjuk során ezúttal is találkoznak különös teremtményekkel, mint például a bőrváltó Beorn-nal (Mikael Persbrandt) és jónéhány óriáspókkal, mígnem a Bakacsinerdő mélyén néhány régi-új ismerősbe botlanak a büszke Thranduil (Lee Pace) és magának való népe, az erdei tündék személyében. Míg az utóbbiak királya és Thorin közötti ősi viszály tovább dúl, hátráltatva a törpök küldetését, Gandalf a Barna Radagast (Sylvester McCoy) által felfedezett sötét fenyegetés felderítése közben ütközik komoly akadályba, s gyűlik meg a baja az egyre erősödő Fekete Mágussal, illetve annak növekvő hadseregével. S hogy végül sikerül-e a törpöknek a betörőnek kinevezett Bilbo segítségével visszavenniük Erebort és a benne rejlő töméntelen kincset, ahhoz természetesen Smaugnak, a rettegett s legyőzhetetlennek hitt sárkánynak is lesz egy-két szava...

Szürke Gandalf (Ian McKellen) és Barna Radagast (Sylvester McCoy) a Fekete Mágus nyomában

Szürke Gandalf (Ian McKellen) és Barna Radagast (Sylvester McCoy) a Fekete Mágus nyomában


Mindez önmagában egyáltalán nem hangzik rosszul egy Hobbit-film tartalmaként, és valóban, kaland ebben az epizódban is akad bőven. Ugyanakkor a Smaug pusztasága feltűnő módon a közbülső folytatások, illetve a trilógiák középső részeinek tipikus betegségeiben szenved, mely a film végére és egészére egyaránt rányomja a bélyegét. Míg egyes figurákat, témákat kidomborít, másokat igencsak elhanyagol, ráadásul a történet egy cliffhangerrel, vagyis a cselekmény kellős közepén, sőt éppen a tetőpontján, a befejezetlenség csalódást keltő érzetével ér véget. Ennek tükrében a korábbiaknál is jogosabban vitathatónak tűnik a döntés, hogy három részre szabdalták a forgatókönyvet, meglehetősen erőszakos módon megtörve a sztori természetes kibontakozását - annak ellenére, hogy nyilván mindenki tisztában van a ténnyel, hogy végül az anyagi szempontok döntöttek az ésszerűség helyett, mint ahogy az Hollywoodban manapság általában lenni szokott.

A tündekirály Thranduil (Lee Pace), ki orrát mindig magasan hordja

A tündekirály Thranduil (Lee Pace), ki orrát mindig magasan hordja


A Smaug pusztaságát elnézve utólag az az érzés marad az emberben, hogy az egész csupán arra szolgált, hogy megágyazzon egy módszeresen előkészített végjátéknak, mely felé ugyan eseményekkel és kalandokkal teli módon, azonban valahogy mégis kérdésekkel és hiányérzettel teli, a cselekménnyel és a szereplőkkel kapcsolatban is kielégítetlenül haladunk. A film tehát távolról sem olyan komplett folytatás érzetét kelti, mint például az egykor szintén a levegőben lógó, kevés válasszal, ám annál több kérdőjellel véget érő A birodalom visszavág, ahol viszont mind a sztori valamiféle megoldással azért lezárt bonyolódása, mind a főszereplők fejlődése nagymértékben hozzátett a kiteljesedőben lévő legendához. Itt azonban ilyesmiről csupán hellyel-közzel beszélhetünk, és az egyes karakterek nemhogy további mélységet kapnak, de gyakran még csak nem is szerethetők.

Nem gondolod, hogy ezt talán mégsem kellene?

Nem gondolod, hogy ezt talán mégsem kellene?


A gond egyfelől az, hogy a címszereplő Bilbo időről-időre háttérbe kerül, és kevés az igazán prominens, azonosulásra alkalmas figura - Gandalf tettei még csak-csak érthetőek (csak épp elválik az útja a törpökétől), a másik fő protagonistának beállított Thorin motivációi és döntései viszont egyre inkább megkérdőjelezhetők, amire a narratíva rá is játszik, minden bizonnyal a befejező részre tartogatva a feloldozást. Másrészről a mellékszereplők között is nehezen találunk egyértelműen pozitív figurát, ami pedig egy, alapvetően a jó és a rossz küzdelmét bemutató fantasy esetében nem volna hátrány. Ott van például a látszólag kulcsszerepet játszó Bárd (Luke Evans), aki segít ugyan a Magányos Hegy felé igyekvő csapatnak, először mégsem bízunk benne, míg a film végére teljességgel fordul a kocka, és Thorinékkal szemben majdhogynem őt tüntetik fel előttünk a jó ügyért küzdő figurának.

A törp-kompánia Bárd (Luke Evans) vendégszeretetét élvezi

A törp-kompánia Bárd (Luke Evans) vendégszeretetét élvezi


De ugyanúgy beszélhetnénk Legolasról (Orlando Bloom), Thranduil mesterien íjazó és harcoló fiáról, aki eredetileg nem szerepelt a Hobbitban, Peter Jacksonék azonban az ismerős arcok számának növelése és a kontinuitás végett a GYU után ebbe a trilógiába is beleírták. Legolas jelleme, bár ismerősen hat, igencsak felemásra sikeredett - neki azonban legalább vannak szimpatikus megnyilvánulásai, ami többnyire kifejezetten ellenszenves, fennhéjázó és önelégült apjáról már nehezen állítható.

Legolas (Orlando Bloom) nyila sosem téveszti el a célt - még fél méterről sem...

Legolas (Orlando Bloom) nyila sosem téveszti el a célt - még fél méterről sem...


Szerencsére Jackson és társai hozzájuk kapcsolódóan megteremtették Taurielt (Evangeline Lilly), minden bizonnyal azzal a céllal, hogy motiváló erőként, illetve önálló gondolkodású, energikus női karakterként szolgáljon, aki egyértelműen a legpozitívabb tünde figura ebben az epizódban, s egy alkalommal még Liv Tyler Arwenjének éteri alakját is sikerül megidéznie. Tauriel sejtelmes és plátói viszonya Kilivel (Aidan Turner) szintén a film egyik pozitívuma - azzal a Kilivel, aki a törpök társaságából még leginkább előtérbe kerül ebben az epizódban, ezért vele tudunk a legjobban együtt érezni közülük.

Tauriel (Evangeline Lilly), egy angyal a sötétségben

Tauriel (Evangeline Lilly), egy angyal a sötétségben


Mindez azonban mit sem változtat a tényen, hogy a GYU-ra annyira jellemző belső konfliktusok, vívódások, melyek ugyan néha a Smaug pusztaságában is tetten érhetők, jelen esetben jobbára nüansznyiak, s ha nem figyelünk eléggé, könnyedén átsiklunk felettük. Ezúttal nincsenek igazán felemelő és humánus mozzanatok, mint az első részben, s hiába vetődnek fel elszórtan a Tolkientől megszokott, filozofikus témák, úgymint az egyes népek életének összefonódása, az emberség hiánya, az önzés és az elvakultság ára meg hasonlók, ezek többnyire olyan röviden és felszínesen kerülnek tárgyalásra az egymást váltó történések és akciójelenetek közepette, hogy szinte teljesen elsikkadnak. Néhány kiszólástól, egy-két emocionális tetőponttól - vagy inkább csak kiugrástól - eltekintve tehát a cselekmény igazi sarokpontok nélkül gördül előre az elkerülhetetlen végső összecsapás felé.

Azog (Manu Bennett), egy ördög a fényességben

Azog (Manu Bennett), egy ördög a fényességben


Sajnos a sablonosság egyéb formákban is megnyilvánul, úgymint a már sokszor látott fordulatok és megoldások, klisészerű és banális dialógusok, a jellemfejlődés bemutatásának rovására menő akció-orientáltság - s ráadásul újfent visszaköszönnek a túlzásba vitt jelenetek és gegek, melyek persze már a GYU-ban is előfordultak, itt valahogy mégsem olyan szórakoztatóak vagy elnézhetőek. A zene sem olyan emlékezetes, mint az első részé, hiányoznak az igazán megjegyezhető motívumok - vagyis összességében kijelenthetjük, hogy a Smaug pusztaságában még kevésbé, de legalábbis csak elvétve jön elő ugyanaz a varázslat, amit a GYU esetében megszokhattunk, és így az egésznek sajnos inkább erőltetett blockbuster, mintsem ihletett és epikus folytatás szaga van.

Vajon ki lehet még itt rajtam kívül?

Vajon ki lehet még itt rajtam kívül?


Az eddigiek alapján az olvasóban kialakult, minden bizonnyal felettébb lehangoló vélemény mindazonáltal nem egészen helytálló, s hogy teljes legyen a kép, természetesen a filmmel kapcsolatos pozitívumokról sem szabad megfeledkeznünk. Ezúttal legalább a lassú és nehézkes bevezetést nem kell kivárnunk, és akit zavartak a dalbetétek a Váratlan utazásban, annak szintén jó hír, hogy ilyenekkel most nem kell szembesülnie. A Smaug pusztasága alapvetően izgalmas, majdnem végig lendületes és dinamikus, alkalomadtán akár még fordulatosnak is mondható - habár óriási meglepetésekre nyilván nem kell számítani.

Mutasd magad, te gyáva féreg!

Mutasd magad, te gyáva féreg!


A GYU-hoz való átkötések továbbra is jók és üdvözlendők: többek között tanúi lehetünk, ahogy Bilbo egyre inkább a gyűrű befolyása alá kerül, valamint annak, hogyan növekszik a gonosz Szauron hatalma Középföldén. A hangulatteremtés kicsit döcögős ugyan, de helyenként nagyszerűen sikeredett - legfőképp a vészjósló légkört árasztó Dol Goldur esetében, ahová Gandalfék azért érkeznek, hogy elkergessék a Sötét Mágust. A kockán forgó tét súlyát még inkább érezzük - olyannyira, hogy néha szinte agyon is nyom bennünket, mivel vele szemben sokszor már túlságosan is kevés a könnyedség és a lazább, kevésbé komor pillanatok száma, ami a film végének közeledtével egyre inkább elmondható.

Soha nem adom a drágaságom!

Soha nem adom a drágaságom!


Ellenben úgyszintén örvendetes - ahogy azt az előzmények tükrében várni lehetett -, hogy a látvány és a vizuális trükkök elsőrangúak, az új-zélandi tájak pedig még mindig elképesztően gyönyörűek, hűen visszaadva Középfölde vadregényes világát. A Váratlan utazás elő-előforduló képhibáival szemben ezúttal a sztereoszkopikus 3D-hatás sem annyira zavaró, inkább szolídnak, ha nem is teljesen feleslegesnek nevezhető, miután viszonylag kevés jelenetben jut igazán szerephez. (Mindezt a hagyományos frissítési rátával vetített film alapján állíthatom, ám megjegyzendő, hogy elvileg a Smaug pusztasága is a Váratlan utazás esetében használt, dupla képkockasebességet alkalmazó technikával készült, ami állítólag immár mentes az egy évvel korábbi vetítések hibáitól.)

Noha a karaktereken, a vágáson és a zenén még dolgozhattak volna az alkotók, a kisebb csalódás ellenére természetesen nagyon is várós az egy év múlva esedékes konklúzió, ami újfent rettenetesen távolinak tűnik. Addig nem tehetünk mást, mint hogy reménykedünk, Peter Jackson egy, a Tolkien világához valóban méltó befejezést kerekít majd a széria végére.

A hobbit - Smaug pusztasága előzetes

 

A hobbit - Smaug pusztasága filmkritika / The Hobbit: The Desolation of Smaug (2013)

  • Műfaj: kaland, fantasy
  • Hazai premier: 2013. december 12.
  • Rendezte: Peter Jackson
  • Hossz: 161 perc
  • Szereplők: Martin Freeman, Ian McKellen, Richard Armitage, Orlando Bloom, Evangeline Lilly, Lee Pace, Luke Evans, Ken Stott
  • Forgatókönyv: Fran Walsh, Philippa Boyens, Peter Jackson, Guillermo del Toro
  • Operatőr: Andrew Lesnie
  • Vágó: Jabez Olssen
  • Zene: Howard Shore
24 hozzászólás

Defendor

6 éve, 2 hónapja

Ezt ma akarom megnézni, az első rész egész jó volt remélem ez is lesz olyan jó.

válasz erre

Lordgun

6 éve, 2 hónapja

Marha jó film!

válasz erre

Couretto

6 éve, 4 hónapja és 22 napja

Nekem egészen tetszett viszont voltak részek amik csak időhúzásnak voltak betéve

válasz erre

Boston

6 éve, 5 hónapja és 3 napja

Szerintem rosszabb lett.

válasz erre

darkstreet89

6 éve, 5 hónapja és 3 napja

Az elsőhöz képest tényleg nem volt olyan nyerő,de még így is bőven jobb volt a Gyűrűk Ura trilógiától.

válasz erre

denielphoto

6 éve, 5 hónapja és 5 napja

Nekem az első rész még tetszett,de ez nagyon elcsépelt lett.Feleslegesnek tartom ezt a részt,szerintem meg csinálhatták volna csak két részben,mondjuk a pénzre mennek nagyon.Túl monoton volt és kész.

válasz erre

klofolo

6 éve, 5 hónapja és 7 napja

Jó volt csak az igazi aksön elölt kb 2 másodpercel hagyták abba de nekem nagyon tetszett.

válasz erre

Vendég

6 éve, 5 hónapja és 13 napja

A záró epizódot remélem nem szúrják el, olyan epikus harcot lehet benne összehozni hogy a gyűrűk urát is megszégyeníti.

válasz erre

Vendég

6 éve, 5 hónapja és 14 napja

Na végre valaki felismeri Tauriel karakterének jelentőségét! Ő az, aki még Kili felbukkanása előtt hajlandó lenne kimenni a világba mások javáért harcolni (pókirtás Dol Guldurban). Kilihez fűződő érzelmei bátorságot adnak hogy kilépjen a birodalomból és önmagát vállalva harcoljon az orkokkal. Ami a tünde-törp szerelmet illeti: maga Tolkien egyértelműen megírta a Gyűrűk Urában Gimli, Glóin fia plátói szerelmét Galadriel tünde úrnő iránt. Nem véletlenül lett a törp Galadriel Hajtincshordozója, és kelhetett át is végül a Tengeren, barátjával, Legolassal.

válasz erre

wegh

6 éve, 5 hónapja és 20 napja

Nekem az a film nagyon tetszett. A 3D nem sokat ad hozzá az élményhez, de maga a film rettentően jó Mondjuk a könyvhöz képest elég meghökkentő dolgokat változtattak benne Én ajánlom annak aki szereti a fantasy-t és/vagy A gyűrűk ura fan

válasz erre

Vendég

6 éve, 5 hónapja és 21 napja

Az életem második film triológiája.

válasz erre

Matsuura

6 éve, 6 hónapja

kb három hete láttam az első hobbitot.. A hobbit: Varatlan utazas
de már kíváncsi lettem erre is

válasz erre
12a(z) 2 -ből

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Gargameth profiljaWickedSick profiljaImperator profiljaMarduk profiljatotyak profilja