A fantasztikus négyes filmkritika

2015. augusztus 14.
71.5761
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
A 2005-ös, hasonló című alkotás rebootja már a harmadik Fantasztikus négyes mozi, amelyek mind a 20th Century Fox égisze alatt láttak napvilágot. A franchise azon kevés Marvel-címek közé tartozik - az X-Menhez hasonlóan - , melyek jogait még e stúdió birtokolja, akik a jelek szerint minden igyekezetükkel azon vannak, hogy ők se maradjanak ki a szuperhősmozik sikerszériáját meglovagoló dömpingből.


Valóban nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy manapság egyre több olyan filmnek készül el a remakje vagy rebootja, melynek első inkarnációja óta csupán egyetlen évtized vagy még annyi sem telt el, ami az iparág tekintetében rettenetesen kevés idő. Mindez jól tükrözi, mennyire felgyorsult az életünk, másrészt a háttérben nyilvánvalóan Hollywood és az egész világ elanyagiasodása áll: az álomgyárban már szinte kizárólag a biztos üzletnek tekintett alapanyagok kerülnek megvalósításra, azokból viszont mindent megpróbálnak kisajtolni. Ez azonban gyakran a minőség rovására megy, ami, mint tudjuk, alapvetően fordítottan arányos a mennyiséggel...

A premierrel kapcsolatban további baljós előjelként szolgált, hogy már a forgatás kapcsán is olyan híreket lehetett hallani, miszerint Az erő krónikájával bizonyított Josh Trank rendező és a stúdió viszonya nem a legkedvezőbb. Tény, hogy a Fox újraíratta az eredeti forgatókönyvet, majd Trank nyíltan kritizálta az elkészült produkciót, azt állítva, elvették tőle a végső vágás jogát, s ezáltal távolról sem az ő elképzelései alapján született meg a végeredmény.

Hogy a rendező eredeti verziója valóban jobban elnyerte volna-e a közönség tetszését, azt már nem fogjuk megtudni, annyi viszont szinte biztos, hogy az elkészült változatnál nem részesült volna kedvezőtlenebb fogadtatásban.

Az ismeretlennel kísérletezni mindig veszélyes dolog

Az ismeretlennel kísérletezni mindig veszélyes dolog


A fantasztikus négyes cselekménye egy, a korábbiakhoz nagyon hasonló, ugyanakkor egyes mozzanataiban némileg új történetet tár elénk a klasszikus képregényfigurákkal a középpontban. A jószándékú tudós, Dr. Franklin Storm (Reg E. Cathey) laboratóriumában tevékenykedő Reed Richards (Miles Teller), Ben Grimm (Jamie Bell), Sue (Kate Mara) és Johnny Storm (Michael B. Jordan), valamint Victor von Doom (Toby Kebbell) némi konfliktust és nehézséget követően sikeresen felépít egy futurisztikus, igazi tudományos áttörést jelentő masinát, melynek segítségével képesek átlépni egy párhuzamos dimenzióba.

Reed Richards / Mr. Fantastic (Miles Teller) kísérletezőből lett kísérleti nyúlként

Reed Richards / Mr. Fantastic (Miles Teller) kísérletezőből lett kísérleti nyúlként


Az utazás során azonban a csoport tagjai olyan ismeretlen energia hatása alá kerülnek, ami genetikai szintű változásokat okoz, különféle szuperképességekkel ruházva fel őket. Miközben a kormánynak dolgozó tudós, Dr. Harvey Allen (Tim Blake Nelson) azon igyekszik, hogy saját hasznára fordítsa hőseink rendkívüli tulajdonságait, Reed a dolgok visszafordításán fáradozik.

A halottnak hitt Doom azonban mindannyiuk számításait keresztülhúzza, amikor saját megalomán elképzelési mentén kívánja átformálni a világot, mindenki számára elhozva azt, amit a neve is sugall: a végzetet...

Dr. Doom (Toby Kebbell) nem igazán szereti az embereket

Dr. Doom (Toby Kebbell) nem igazán szereti az embereket


Noha egy szuperhősökről készült képregényadaptációtól nyilván nem lehet sokat várni a sztori tekintetében, ennél sokkal nagyobb gond, hogy a narratíva feleslegesen tudományoskodó, illetve túlságosan komolyan veszi magát. A cselekményből és a szereplőkből hiányzik a spiritusz, az igazi dinamizmus, a karakterek kidolgozatlanok, ennek megfelelően a színészi alakítások is felemásak.

Jellemfejlődésről jóformán nem beszélhetünk, a markáns antagonistaként tetszelgő Dr. Doom motivációja például teljesen homályba vész. Jamie Bell pedig felettébb szerencsétlen választás volt a Valami szerepére, ám nem azért, mert nem tud játszani, egyszerűen nem illik hozzá a figura (és a magyar szinkronjához sem).

Ben Grimm / A Valami (Jamie Bell) visszasírja a régi szép időket

Ben Grimm / A Valami (Jamie Bell) visszasírja a régi szép időket


De láthatóan a többi, egyébként remek színész sem igazán tud mit kezdeni a karakterével, ami nem is csoda, lévén a párbeszédek gyengék, sőt néha siralmasak, az egysorosok, illetve a humorizálásra tett kísérletek pedig sokszor inkább kínosak, mintsem viccesek.

Összességében A fantasztikus négyesről is elmondható, hogy kissé önmaga paródiájává vált - míg azonban a másik nyári slágernek szánt Terminátor: Genysisnek akadt néhány jó pillanata, ez esetben még ilyenekről sem beszélhetünk. Habár a vizualitás talán rendben volna, túlságosan sok a CGI a filmben, ami miatt még nehezebb befogadni az amúgy is komoly kétkedéssel - vagy pusztán csak unalommal - konstatált eseményeket a mozivásznon.

Johnny Storm / Fáklya (Michael B. Jordan) még élvezi is a kísérletezést

Johnny Storm / Fáklya (Michael B. Jordan) még élvezi is a kísérletezést


Újabb teljesen felesleges rebootról beszélhetünk tehát - már csak azért is, mert ehhez képest még a korántsem tökéletes eredeti, 2005-ös produkció is sokkal élvezhetőbb. Ráadásul egy óriásköltségvetésű blockbusterről van szó, melynek bukását az anyagiak és a presztízsveszteség miatt sem lesz egyszerű kiheverni a Fox számára.

A stúdiónál a jelek szerint mégis tervezik a folytatást, mi nézők pedig csupán reménykedhetünk, hogy tanulnak az esetből, és ezután inkább csak a színvonalas és eredeti forgatókönyvek megfilmesítését támogatják majd...

Reed és Sue Storm / Láthatatlan (Kate Mara) igyekszik összetartani a csapatot

Reed és Sue Storm / Láthatatlan (Kate Mara) igyekszik összetartani a csapatot




A fantasztikus négyes előzetes

 

A fantasztikus négyes / Fantastic Four (2015)

  • Műfaj: Szuperhősfilm
  • Hazai premier: 2015. augusztus 13.
  • Rendezte: Josh Trank
  • Hossz: 100 perc
  • 2015-08-14 14:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/a_fantasztikus_negyes_1.jpg
  • Szereplők: Miles Teller, Kate Mara, Jamie Bell, Michael B. Jordan, Toby Kebbell, Reg E. Cathey, Tim Blake Nelson
  • Forgatókönyv: Jeremy Slater, Simon Kinberg, Josh Trank
  • Operatőr: Matthew Jensen
  • Vágó: Elliot Greenberg, Stephen E. Rivkin
  • Zene: Marco Beltrami, Philip Glass
Josh Trank 100 Marco Beltrami, Philip Glass 2015-08-14 14:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/a_fantasztikus_negyes_1.jpg
15 hozzászólás

Marduk

8 éve, 5 hónapja és 10 napja

rDAVE írta:
Itt nincs helye a mély gondolatoknak, ez a film szimplán sz.r.
Mint a legtöbb. röhögő smiley Ez a film csak ékes példája. Egyik sem jó nagyon filmként.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 5 hónapja és 11 napja

Marduk írta:
Én mindig is úgy gondoltam, hogy a DC és a Marveles dolgok max rajzfilmként jók. A színészek sosem tudják normálisan megformálni a szuperhősöket.
Itt nincs helye a mély gondolatoknak, ez a film szimplán sz.r.

válasz erre

Marduk

8 éve, 5 hónapja és 11 napja

marco írta:
Kivártam az HBO-n de még itt is majdnem feladtam párszor. Egyszerűen kár rá időt pazarolni, brutálisan ****.
Én mindig is úgy gondoltam, hogy a DC és a Marveles dolgok max rajzfilmként jók. A színészek sosem tudják normálisan megformálni a szuperhősöket.

válasz erre

marco

8 éve, 5 hónapja és 11 napja

Kivártam az HBO-n de még itt is majdnem feladtam párszor. Egyszerűen kár rá időt pazarolni, brutálisan ****.

válasz erre

ColeCollins

8 éve, 10 hónapja és 3 napja

Ezt a filmet főleg a CGI ölte meg.

válasz erre

skyman

9 éve, 10 napja

Ha már láttatok gagyit akkor ez az röhögő smiley rettenetes

válasz erre

VaPe

9 éve, 4 hónapja és 6 napja

Egy újabb film amit kihagyok. Örülök hogy elolvastam ezt a kritikát! mosolygó smiley

válasz erre

PaulMarloW

9 éve, 4 hónapja és 10 napja

Imperator írta:
Én valahogy mindig is azt kívántam, hogy bukjon meg a film. Teljesen elrugaszkodik az alapanyagtól, így semmi értelme nincs az egésznek. Egyedül azt nem értem, hogy egy ekkora bukás után mégis miért akarnak folytatást, ugyan ki nézné meg ezek után? Egyébként a Lény nevét elég ritkán látom "Valami"nek fordítva.
Nem folytatni akarják,hanem újra gondolni az egészet.

Több helyen olvastam,hogy sokkal komorabb hangulatot akart a rendező,de nem engedte neki a Fox.

válasz erre

Imperator

9 éve, 4 hónapja és 13 napja

Én valahogy mindig is azt kívántam, hogy bukjon meg a film. Teljesen elrugaszkodik az alapanyagtól, így semmi értelme nincs az egésznek. Egyedül azt nem értem, hogy egy ekkora bukás után mégis miért akarnak folytatást, ugyan ki nézné meg ezek után? Egyébként a Lény nevét elég ritkán látom "Valami"nek fordítva.

válasz erre

csirkee

9 éve, 4 hónapja és 13 napja

Nem értem minek kell megint leforgatni ugyan azt...ráadásul ****ok a színészek is, semmi jó név...biztos, hogy nem nézem meg még ingyen sem!

válasz erre

rDAVE

9 éve, 4 hónapja és 13 napja

Az előző se lopta be magát a szívembe, szóval nyugodtan vetem bele magam, hogy a négyes tovább rombolódjon a szememben. röhögő smileyröhögő smiley De csak valami részeg vagy fáradt pillanatomban, úgy pont elég a CGI orgia.

válasz erre

Marduk

9 éve, 4 hónapja és 13 napja

Én hiszek a művészi szabadságban, de ez wtf röhögő smiley Se Reed se Johnny nem úgy néz ki, ahogy kéne. röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja