A szépség és a szörnyeteg filmkritika

Habár a film eredetileg az 1994-es Broadway-musical adaptációja lett volna, az ötletet végül elvetették a producerek, ehelyett az 1991-es, közkedveltté vált, egészestés, az eredeti XVIII. századi francia tündérmese első mozgóképes feldolgozásaként készült rajzfilm élőszereplős remake-jét készítették el. Annak tükrében persze, hogy újabban a Disney is minden sikeres meséjét előveszi és átülteti élőszereplős változatba (lásd Alice Csodaországban, Demóna, Hamupipőke, A dzsungel könyve), eme fejlemény aligha okozott különösebb meglepetést...

A sztorit alapjait tekintve alighanem mindenki ismeri, de a tegnap születettek és a feledékenyebbek kedvéért nem árt összefoglalni a lényeget. A francia vidéken élő, okos és szépséges, ám kissé különc és álmodozó Belle-t (Emma Watson) egy ijesztő és magányos szörnyeteg (Dan Stevens) foglyul ejti elátkozott kastélyában, ahol a gazdán kívül a teljes személyzetet elvarázsolták fennhéjázó és öntelt érzéketlenségükért való büntetésképpen.

Miután a lány fokozatosan felismeri a gyengéd, érző szívű herceget fogvatartójában, felcsillan a remény, hogy megtörheti az átkot, amihez bele kell szeretnie a külsőre visszataszító szörnyetegbe. Eközben azonban aggódó apja, Maurice (Kevin Kline) már dolgozik a kiszabadításán, ráadásul a Belle-t mindenáron nőül venni kívánó, gőgös Gaston (Luke Evans) haragjával is számolni kénytelen a visszautasítás miatt.

Vajon sikerül-e végül leküzdeni a nehézségeket, és a szerelem erejével megtörni a hosszú évek óta tartó átkot? Hát persze, hogy sikerül, hisz ez egy tündérmese!

Maurice (Kevin Kline) számára kislánya az egyetlen szeme fénye

Mivel egy klasszikus, széles körben ismert, mondhatni még ma is a popkultúra szerves részét képező történetről van szó, sok újdonságot aligha várhattunk az új feldolgozástól, így a legfőbb kérdés a megvalósítás módja volt, ami - a nagyszabású kiállítással kapcsolatos igényesség és technikai bravúrok ellenére (vagy éppen azok miatt) - kicsit giccsesre és túlzsúfoltra sikeredett. Noha az arányok azért általában egészséges keretek között maradnak, akadnak részek, melyek kifejezetten a CGI-orgiáról szólnak és csak a látványt szolgálják.

Szó se róla, a vizualitás valóban grandiózus, a díszletek minden apró részletig kidolgozottak és nem egyszer monumentálisak, de a jelmezeken és a kellékeken is mind meglátszik az a rengeteg pénz, amit beleöltek a produkcióba. A számítógéppel életre keltett tárgyak animációja kifogástalan, sőt szemkápráztató - IMAX 3D-ben nézve pedig különösen tetszetős -, viszont az élőlények esetében már közel sem annyira meggyőző a dolog.

Az elátkozott kastélyban a tárgyak sem mind azok, aminek látszanak

A digitális farkasok még elfogadhatók, ám az egyik főszerepet betöltő szörnyeteg mimikája és mozgása sokszor furcsa, természetellenes, ami akár ki is zökkentheti a nézőket. Dan Stevens alakítását önmagában nagyon nehéz megítélni, hiszen azt nagyban befolyásolja a színészt kiegészítő - sőt mondhatni teljesen elfedő - számítógépes animáció, minek eredményeképpen néha a főszereplők közti interakció is elég furcsán hat. Ennek ellenére valamiféle kémia azért felfedezhető közöttük, s még ha egyelőre nem is tartozik a legjobb színésznők közé a világon, Emma Watson kétségtelenül bájos és ártatlanságot sugároz, így illik hozzá a szerep.

Az arrogáns és önimádó Gaston mint legfőbb antagonista szerepében Luke Evans kellően meggyőző ahhoz, hogy a figura utálható legyen, és Belle apjaként a veterán Kevin Kline is hozza azt, amit megkíván ez a viszonylag egyszerű, jóságos karakter. Szerencsére néhány komikus pillanatban is részünk lehet a sok aggódás és izgalom közepette, melyek jelentős részéért LeFou, Gaston hóbortos társa a felelős, aki nagyon passzol az őt játszó, kissé piknikus Josh Gad-hez.

LeFou (Josh Gad) mindig készséggel hallgatja Gaston (Luke Evans) kiselőadását

A Disney az eladhatóság fokozása érdekében még arra is gondosan ügyelt, hogy a párbeszédek mellett magukat a dalokat is szinkronizált formában prezentálják a közönség számára, és nem is akármilyen minőségben. Látszik tehát, hogy a gyerekbarát egeres stúdiónál mindent elkövettek azért, hogy A szépség és a szörnyeteg legújabb feldolgozása a külcsín, illetve a körítés tekintetében lehengerlő legyen, ám mindez kissé egy cukormázzal leöntött teasüteményre hasonlít.

Egy színes-szagos valamire, amit gondosan elmajszolva marad némi rossz íz a szánkban, lévén a tartalom tekintetében már korántsem igazolható olyan könnyen, hogy ismét elővették a történetet. Sajnálatos módon ugyanis nem egyszer hiányzik az eredeti bája, és az új adaptáció kiváló példája annak, hogy sok esetben néhány jó maszkkal és kicsit több, valódi színészi játékkal még mindig meggyőzőbb és megkapóbb tud lenni egy ilyen érzelmes, romantikus mese ugyanúgy, mint bármilyen más mozi.

Az ódon kastély falai között csak idő kérdése a romantikus szálak kialakulása

Mindent egybevetve azért egyáltalán nem született rossz feldolgozás, egy mozijegyet adott esetben megér a dolog. Az ijesztő jelenetek miatt túlságosan kicsi gyerekkel viszont nem ajánlott beülni rá, tehát ez esetben nem véletlen az a 12-es karika. Azt pedig, hogy szükség van-e homoszexuális utalásokra egy Disney moziban, pláne egy tündérmesében - ami nem egy országban kisebb botrányt okozott -, illetve, hogy ez zavaró tényező-e a film megtekintése alatt, azt megint csak mindenki döntse el saját magának...

A szépség és a szörnyeteg előzetes