A majmok bolygója: Háború filmkritika

Reeves ezúttal azonban társ-forgatókönyvíróként is kivette a részét az alkotói folyamatból, miközben két korábbi író producerré avanzsálása mellett Mark Bomback továbbra is rendelkezésre állt a történet és a karakterek kidolgozása során. A gond csupán az, hogy Reeves aprólékos és alapos, részletekbe menő stílusa olyannyira meghatározóvá vált a Háború esetében, ami immár sokszor inkább kárára, mintsem hasznára vált a produkciónak. Noha maga a cselekmény egyfajta logikus folytatása a korábbiaknak, a realizmust a szentimentalizmus oltárán feláldozó narratíva már nem biztos, hogy az előző részek kedvelőinek is ugyanúgy elnyeri majd a tetszését.

Két évvel a Forradalom eseményei után az intelligens majmok Cézár (Andy Serkis) által vezetett törzse továbbra is a San Francisco környéki erdőkben bujkál, miközben a csak Ezredesként emlegetett, mindenre elszánt katona (Woody Harrelson) emberei azon igyekeznek, hogy kézre kerítsék legfőbb ellenségüket. Az események szerencsétlen fordulatát követően Cézár elhatározza, hogy maga számol le az Ezredessel, csapata túlnyomó részét ugyanakkor útnak indítja egy új, békésnek remélt otthon felé.

A leghűségesebb társai, Maurice (Karin Konoval) és Rakéta (Terry Notary) által kísért vezér katonákat követő útja során olyan furcsa szerzetekkel találkozik, mint Nova, a néma és elárvult kislány (Amiah Miller) vagy az állatkerti csimpánzból remetévé vált "Rossz majom" (Steve Zahn), miközben újra meg újra kénytelen megtapasztalni az ember kegyetlenségét.

Amikor azonban végre szemtől szemben találkozik a gyűlölt ezredessel, olyan dolgokra derül fény, melyek egészen más megvilágításba helyezik Cézár számára a "majominfluenza" miatt a kihalás szélére sodródott Homo sapiens és az intelligenssé vált majmok rendkívüli helyzetét...

Maurice, a nagylelkű orángután (Karin Konoval) az elárvult Nova (Amiah Miller) védelmére kel

A Háború, noha jól és izgalmasan kezdődik, a játékidő előrehaladtával fokozatosan ellaposodik és vontatottá válik. Nagyon kevés az akció, lényegében csak a film elején és végén találunk mozgalmasabb részeket, ami önmagában még nem lenne baj, ha a feszültség hosszú távon megmaradna, és nem haladna olyan akadozva a sztori. Az író-rendező azonban ezúttal sajnos a feszültséget sem volt képes fenntartani, ami a Forradalomban végig szinte kézzelfogható volt.

A gondokat csak tetézi a helyenként hatásvadász megvalósítás, mely nem egyszer áthajlik túlzottan művibe és művészieskedőbe, sőt néha egyenesen teátrálisba. A kelleténél mesterkéltebb és elnyújtottabb jelenetek közben többször előfordult, hogy nem voltam képes fenntartani a kétkedésem felfüggesztését, ami pedig egy fiktív történet esetében mindig alapvető fontosságú ahhoz, hogy az ember el, illetve be tudja fogadni a látottakat. És talán éppen ez a legnagyobb baj a Háborúval, hisz ezzel sajnos az előző részben látott, nagyfokú realizmus érzése is odalett.

Majmok lovon - A majmok bolygója egyik elmaradhatatlan momentuma

De ha már a tárgyalásmódnál tartunk, eleve felmerül a kérdés, hogy miért kell egy, majdhogynem a hard science fiction határát súroló, mégis egyértelműen blockbusternek számító Majmok bolygójából szinte száz százalékban művészfilmet csinálni. A - számomra legalábbis - ezúttal kisebb csalódást okozó Matt Reeves és stábja munkáján látszik, hogy rengeteg filmet megnéztek a forgatás előtt és számtalan ötletet meríttek azokból, csakhogy felhasználásuk eredetisége és kivitelezésmódja nem kevés kívánnivalót hagy maga után.

Az egyik legjobb példa erre, hogy az egyébként egyáltalán nem közlékeny, kőkemény Ezredes egyetlen monológban összefoglalja a történet lényegét, ráadásul olyan szájbarágós módon, hogy egy ponton még a "majmok bolygója" frázis is elhangzik tőle. Ehhez hozzáadódnak Cézár víziói, melyek szintén hatásvadászok, és inkább zavaróak mint hihetőek. A majmok vezetője immár majdnem bibliai státuszokra tör, magára vállalva, hogy elvezeti övéit egy új hazába, csakhogy a párhuzam megvalósítása sajnos kissé erőltetettre sikeredett.

Az Ezredes (Woody Harrelson) a "vagy mi, vagy ők" elvét követi

A Maurice által "örökbe fogadott" kislány sztorija, illetve a majmokkal való, szinte minden átmenet vagy felvezetés nélküli szoros kapcsolata úgyszintén nehezen hihető, még ha akadnak is igaznak tetsző, megható pillatatai a történet ezen szálának. A komikus vonalat bevezető "Rossz majom" szerepeltetése pedig alapvetően félresikerült próbálkozás, mely nem igazán illik a narratíva kontextusába és hangvételébe, pláne annak tükrében, hogy már a Forradalom is nagyon jól működött hasonló jellegű karakterek nélkül.

Az efféle húzások ellenére A majmok bolygójának legújabb felvonása immár sokkal inkább tragikus eposz, mint igazi sci-fi, thriller vagy akciófilm, mely műfajokat oly sikeresen ötvözte a Forradalom a drámai elbeszélésmóddal. Visszatekintve mindenképp kicsit becsapva érzem magam a Háború által, melynek már a címe is eléggé megtévesztő, lévén a cselekmény elsősorban nem az emberek és a majmok közötti háborúról szól, hanem a személyes bosszúról és a túlélésről.

A "Rossz majom" (Steve Zahn) gyávasága ellenére hajlandó segíteni Cézárnak

Ami továbbra is tetszett ugyanakkor, az a CGI, illetve motion capture általi, egészen élethű, már-már fotorealisztikus vizuális megvalósítás, valamint a majmok világának részletes bemutatása. Annyiban sikerült tovább mélyíteni a mitológiát, hogy akadnak árulók és hűséges alattvalók, mint ahogy az általában a valóságban is lenni szokott. Az emberek és a főemlősök közötti egyensúly nagyjából ugyanúgy fennáll, mint az előző részben, habár kissé újfent eltolódik az utóbbiak felé.

Az viszont nem feltétlenül szerencsés, hogy a Lázadáshoz hasonlóan most sem igen kapunk kedvelhető emberi karaktereket, leginkább csak olyanokat, akiket valamilyen szinten meg lehet érteni, még ha teljesen azonosulni nem is tudunk velük. A tény, hogy az Ezredes és csapata egyetlen célja, hogy biztosítsák az emberi faj fennmaradását és domináns státuszának megőrzését, még nem feltétlenül teszi őket szimpatikusabbá a néző számára az Avatarban látott embereknél, akik képesek leigázni egy bolygó egész népét a saját hasznuk érdekében.

A majmok vezére ugyan nem akar háborút, de sosem hátrál meg övéi előtt

A pozitívumok között meg kell még említeni, hogy alapvetően jól sikerült az összekötés az eredeti Majmok bolygójával, szóval ha itt abba is hagynák a sztorit - amit a hírek szerint nem fognak -, a kettő közötti átmenet akkor is teljesen logikusan lekövethető volna. Az ugyanakkor még mindig nem derült ki pontosan - legfeljebb néhány utalás történt rá -, hogyan lett egy elszigetelt majomcsapatból az egész világra kiterjedő, uralkodó csoport.

Habár sosem könnyű egy ilyen, az emberben felemás benyomásokat keltő produkciót értékelni, azt be kell vallanom, hogy a Háború kritikai visszhangjait látva kicsit ugyanaz az érzés fogott el, mint nemrég a Logan-t követően: biztos, hogy ugyanazt a filmet láttuk? Amennyiben igen, akkor vagy én tévedek, vagy úgy tűnik, a politikai korrektség kényszere immár nem csak a politikusokat és a média egyéb területeit, de a filmkritikusokat is utolérte.

A majmok bolygója: Háború előzetes