A Hangya és a Darázs filmkritika

2018. július 20.
68.9291
DNS profilja, adatai
DNS
A Marvel moziverzum 3. fázisának erősen a vége felé közelítünk, ám a végső lezárásig, a Bosszúállók várva várt negyedik kalandjáig még majdnem egy évet kell aludnunk. Ha mégsem tesszük, akkor pedig be kell érnünk az olyan "töltelékfilmekkel", mint a szintén jövőre érkező Marvel Kapitány vagy a 2015-ös Hangya aktuális folytatása, melyben immár a Darázs is teljességgel egyenjogú társként szerepel.

A Hangya (Paul Rudd) és a Darázs (Evangeline Lilly) immár együtt tolja

A Hangya (Paul Rudd) és a Darázs (Evangeline Lilly) immár együtt tolja


Noha a Marvel szuperhősfilmjei rendszerint hoznak egy bizonyos minőséget, azok hangvétele és színvonala filmenként eléggé eltérő tud lenni. Ráadásul a Végtelen háborúval Kevin Feige producer és csapata igencsak magasra tette a lécet, úgyhogy a Bosszúállók harmadik részéhez képest nem szabad túl sokat várni a Hangya második önálló kalandjától, mely lényegében ugyanazt a szintet hozza, amit az első részben láthattunk.

A Hangya és a Darázs filmkritika előzetes




Ahogy már nem először fordul elő egyik vagy másik Marvel-szuperhős kapcsán, újfent az Amerika Kapitány: Polgárháború utóhatásainak lehetünk tanúi, amikor is a házi őrizetben lévő Scott Lang (Paul Rudd), azaz a Hangya nem akciózik többé, ehelyett inkább kislányának próbál jó apja lenni.

Amikor azonban a zsugorító technológiát feltaláló Dr. Hank Pym (Michael Douglas) és lánya, Hope van Dyne (Evangeline Lilly) a segítségére szorul a nő anyja, Janet (Michelle Pfeiffer) felkutatásához a kvantumvilágban, emberünk ismét az események sűrűjében találja magát.

Mint kiderül, szükség is lesz a Hangya és a Darázs egyesített erejére a küldetés végrehajtásához, melyet a hírhedt maffiózó Sonny Burch (Walton Goggins) és egy felettébb titokzatos ellenfél, a tárgyakon könnyedén áthatolni képes Szellem (Hannah John-Kamen) egyaránt igyekszik a maga javára fordítani. És akkor a folyton Scott nyakára járó FBI-ról vagy az új vállalkozásával nehezen boldoguló Luisról (Michael Pena) még nem is beszéltünk...

A megfoghatatlan Szellem ezúttal nem a farsang terméke, hanem...

A megfoghatatlan Szellem ezúttal nem a farsang terméke, hanem...


A fentebb felsorolt színészek listája már a Dr. Pym régi barátját, Bill Fostert alakító Laurence Fishburne nélkül is igen impozáns, vagyis A Hangya és a Darázs igazi sztárparádéval szolgál, így magára a színészi játékra sem is igazán lehet panaszunk. A már ismert karakterek hozzák azt, amit megszokhattunk tőlük, sőt egyesek még némi fejlődést is képesek felmutatni - még ha maga a jellemábrázolás általában elég felületesre is sikeredett.

A narratíva ezúttal is Paul Rudd egyszerre sebezhető és sármos alakítására épül a mindenkivel jó fej Scott szerepében. Evangeline Lilly-vel működőképes párost alkotnak, s még ha nem is izzik körülöttük állandóan a levegő, a kettejük közötti adok-kapok viszony eléggé szórakoztató. Aki pedig bírja Michael Pena szószátyár humorát, az most sem fog csalódni.

Dr. Hank Pym (Michael Douglas) lánya és Scott kezébe helyezi a technológia sorsát

Dr. Hank Pym (Michael Douglas) lánya és Scott kezébe helyezi a technológia sorsát


Mindent egybevetve a stílus és a hangvétel teljességgel az első részre hajaz, ami részben minden bizonnyal már az előzményt is dirigáló Peyton Reednek köszönhető. Látszik, hogy a rendező itt már magabiztosan bánik a karakterekkel, miután az első részbe csak úgy belecsöppent Edgar Wright direktor leváltását követően.

A film leggyengébb pontja maga a történet, ami - a szokásos klisék mellett - tele van logikátlansággal és butaságokkal. Annyi biztos, hogy ennyi technikai halandzsát még egyetlen Marvel produkcióban sem hallhattunk, de az sem kizárt, hogy még soha semmilyen moziban a filmtörténelem folyamán.

Sonny Burch (Walton Goggins) kénytelen rájönni: nem szép dolog épületet lopni

Sonny Burch (Walton Goggins) kénytelen rájönni: nem szép dolog épületet lopni


A zsugorító technológiát felhasználó akciózás ellenben igen látványos és jó móka. A technikai megvalósítás ugyan nem mindig tökéletes, alapvetően nehéz volna belekötni. Újfent megcsodálhatjuk Michael Douglas - plusz ezúttal Michelle Pfeiffer - digitálisan megfiatalított fizimiskáját, s bár még nem teljesen száz százalékos az eljárás, az eredmény már így is elég élethűnek mondható.

Szokás szerint akad jónéhány utalás a Marvel univerzum különböző eseményeire és karaktereire, és az időközben felbomlott S.H.I.E.L.D. is ekézésre kerül. Noha a szervezet hivatalosan már nem létezik, Dr. Pym láthatóan félti titkos technológiáját a néha megkérdőjelezhető módszerekkel operáló ügynökségtől.

Miért van az, hogy te kaptál szárnyakat, én meg csak egy rovarhátast?!

Miért van az, hogy te kaptál szárnyakat, én meg csak egy rovarhátast?!


A hasonló összefüggések és infómorzsák ellenére a Hangya folytatása az első rész ismeretében is bőven élvezhető, amennyiben valaki csak egy laza szuperhősös vígjátékra vágyik. A film tehát könnyed szórakozást ígér, és szerencsére nem veszi túlságosan komolyan magát - ami azért is fontos, mert többnyire nézőként sem igen lehet komolyan venni.

A Hangya és a Darázs néhány vonatkozásában a Marvel moziverzum egésze és a következő Bosszúállók film szempontjából is szignifikáns lehet. Elég magára a számos lehetőséget hordozó kvantum univerzumra gondolni - ezen kívül viszont csak annyi tippet adok, hogy a stáblista közbeni jelenet ebből a szempontból fontos lehet, ellentétben az stáblista utánival, ami abszolút kihagyható. (Én megmondtam!)
 

A Hangya és a Darázs filmkritika / Ant-Man and the Wasp (2018)

elég csak egy nachos, köszi
  • Műfaj: szuperhősfilm
  • Hazai premier: 2018. július 26.
  • Rendezte: Peyton Reed
  • Hossz: 118 perc
  • Szereplők: Paul Rudd, Evangeline Lilly, Michael Douglas, Michael Pena, Laurence Fishburne, Walton Goggins, Michelle Pfeiffer, Hannah John-Kamen
  • Forgatókönyv: Chris McKenna, Erik Sommers, Paul Rudd, Andrew Barrer, Gabriel Ferrari
  • Operatőr: Dante Spinotti
  • Vágó: Dan Lebental, Craig Wood
  • Zene: Christophe Beck
7
6 hozzászólás

totyak

5 hónapja, 1 hete és 1 napja

Ha jön egy új Marvel (esetleg DC) szuperhős film, nekem látnom kell. Elolvasom a kritikákat, de igazából nem érdekelnek, mert tudom, hogy mit várhatok és mit fogok kapni. És mindig jól szórakozom.

válasz erre

muki

5 hónapja, 1 hete és 2 napja

A Wonder Woman és ennek az első része jött be az utóbbi évek szuperhősös filmjeiből, csak ezért nézem meg.

válasz erre

petrovicsz

5 hónapja, 1 hete és 3 napja

"Kicsit" már unalmasak a Marvel filmek, de ez legalább egy kicsit másmilyen, első rész is tetszett, ez is megnézős.

válasz erre

Hentes

5 hónapja, 1 hete és 4 napja

Amúgy is megnéztem volna, de így nyugodtabb szívvel veszem meg a jegyem.

válasz erre

Tommy

5 hónapja, 1 hete és 4 napja

Azta! Sokkal ****abbra számítottam.

válasz erre

5t3v3nk3

5 hónapja, 1 hete és 4 napja

A Szellem kajakra úgy néz ki mint egy magasabb szintű Destiny 2 hunter class karakter.. A film meg majd jó lesz "DVD"-n.

válasz erre

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt