2012 filmkritika

2009. november 21.
74.0711
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa profilja, adatai
gocsa
A germánus direktor, Roland Emmerich (akit nyugodt szívvel nevezhetünk akár Michael Bay teuton megfelelőjének is), tipikusan olyan fajta művész, aki sosem tudott kicsiben gondolkodni. Kezdeti szárnypróbálgatásairól, igaz, talán még nem sugárzik annyira a megalománia (otthonában forgatta le a Noé bárkája elv, a Szellemhajsza és a Moon 44 című fércmunkákat), de amerikai debütálása, a Jean Claude Van Damme és Dolph Lundgren főszereplésével készült Tökéletes katona, már jóindulattal se nevezhető visszafogottnak, innen kezdve pedig újra és újra magasabbra és magasabbra helyezte a mércét önmaga, és egyúttal szakmabeli társai számára is, már ami a városrombolós, világelpusztítós, grandiózus katasztrófafilmeket illeti. Emmerich ugyanis ebben az alműfajban (ha nevezhetjük egyáltalán annak) találta meg a maga kis kényelmes helyét, ami a több, mint egy évtized alatt szépen bebetonozódott - sajnos attól még, hogy a rendező úr mást se csinál, csak az ilyen típusú filmeket ontja magából, egyáltalán nem jelenti azt, hogy jó is a végtermék, amit letesz az asztalra.



2012 filmkritika - 2. kép

Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy Emmerich magnum opusa az 1996-os A függetlenség napja (és akkor ilyen kijelentés után szoktak a maréknyi Csillagkapu-rajongók rátámadni az emberre), ami kiforrott, érett és átgondolt alkotásnak semmiképp se nevezhető, de minden butaságát, hibáját képes elfeledtetni velünk par excellence audiovizuális orgazmust nyújtó speciális effektusaival, illetve szórakoztató karaktereivel. Igazi guilty pleasure, vagyis bűnös öröm újra és újra látni, és elmerülni az agyatlan, viszont hihetetlenül látványos, akciódús és léleküdítően bugyuta poénokkal tarkított világában. Az inkonzisztens, fizikailag lehetetlen, vagy úgy általánosságban teljességgel értelmetlen események lajstroma, amiket A függetlenség napjában láthatunk, végeláthatatlan, de legalább ugyanilyen hosszú listát alkotna az emlékezetes momentumok és egysorosok gyűjteménye, amit közel két és fél órás játékideje alatt nyújt (és ne felejtsük, hogy Will Smith-t is a nagyszájú pilóta szerepe emelte megasztárrá).

Emmerich sem ezt megelőzően, sem ezután nem volt képes felülmúlni az akkori teljesítményét - habár a próbálkozást máig se hagyta abba, a gond azonban az, hogy a "nagyobb, hangosabb, több pénzbe kerülő" még nem közvetlenül egyenlő a jobbal. A 2012 se több, mint A függetlenség napja sokkal nagyobb fordulatszámra pörgetve, sokkal epikusabb és sokkal hivalkodóbb kiadásban. A legfurcsább dolog a 2012-vel kapcsolatban talán az, hogy nem is a legrosszabb, legeltúlzottabb részei miatt elviselhetetlen, azokon legalább lehet röhögni, és fejtcsóválni, inkább a középszerű, és unalmas részei teszik pocsék filmmé.

2012 filmkritika - 3. kép

A 2012 alapszituációja valószínűleg már mindenki által ismert. Röviden abból ered a galiba, hogy ebben az évben fog eljönni a világvége, legalábbis azok szerint, akik belekukkantottak a maják ősi naptárába, ami állítólag nagyon pontos, és kifinomult egy kalendárium, egyetlen problémája van csak, mégpedig hogy 2012-nél befejeződik. Emmerich megragadja hát az alkalmat, hogy ezt a közelgő apokalipszist, egészen pontosan a vele együtt járó lázat meglovagolja, és filmre vigye ahogy eleddig sose látott mértékű földrengések, vulkánkitörések és szökőárak szép lassan összeroppantják földünket, és megsemmisítik a rajta élő kicsinyke létszámú emberiségünket.


2012 filmkritika - 4. kép

Annak ellenére, hogy a téma még egy órás dokumentumfilmet is nehézkesen töltene ki, Emmerich bácsi úgy döntött epikus méretű, két és fél órát is túllépő hosszúságú szuper-mega-giga mozit varázsol köré. Ehhez nyugodt szívvel hozzászámíthatunk még vagy fél órát, a 2012 ugyanis legalább 3 órásnak érződik. Mindenki készüljön fel, hogy rojtosra fogja ülni a sejhaját. A film egyébként a sztenderd katasztrófa-sémát követi: első felvonás a felütés, megmagyarázhatatlan események sora, és az emberi faj jövőjére, illetve az azzal kapcsolatos kilátásokra tett homályos és nem túl kecsegtető utalások; a második felvonás a nagy show, ekkor a speciális effektusokra költött pénz számlálója irdatlan iramban pörög felfelé percől percre haladva; az utolsó felvonásban pedig a nagy finis és a konklúzió látható, hősies tettek sora megmenti az emberiséget, vagy legalább egy kis részét, és minden rendbejön. Karakterekből megszámlálhatatlanul sok van, ennek következménye, hogy egyik se tud igazán kiemelkedni, és több vászon töltött időhöz jutni, mint mások, a látvány mellett pedig mindegyik személyisége eltörpül. Egyikükkel se tudunk azonosulni, életük-haláluk pedig cseppet sem izgat minket, végzetük közömbös számunkra, így drukkolni se tudunk értük.


2012 filmkritika - 5. kép

Az első fontos szereplő, akivel találkozunk Dr. Adrian Helmsley (Chiwetel Ejiofor), az Egyesült Államok elnökének (Danny Glover) tudományos tanácsadója. Legutóbbi indiai expedíciója során figyelt fel a jelekre, amelyek afelé mutatnak, hogy a világ hamarosan véget fog érni. Ekkor 2009-et írunk, három évvel később pedig jóslatai be is teljesülnek. Helmsley lesz annak a nemzetközi csoportnak egyik vezetője, amelynek feladata, hogy a problémát alaposan kivizsgálja, és előrukkoljon egy megoldással, ami meg fogja menteni az emberiséget a kihalástól. Közvetlen felettese Carl Anheuser (Oliver Platt), akinek legfőbb feladata talán az, hogy érzelemmentes döntéseket hozzon, miközben milliók, sőt milliárdok életéről döntenek - erre Dr. Helmsley, az Elnök, vagy lánya (Thandie Newton) se képesek. Eközben Jackson Curtis (John Cusack), Los Angeles-i író, éppen vakációzni van Yosemite-ben, két gyermekével, mikor egy óriási nagy földrengés híre hazautazásra készteti. Még mielőtt visszamenne LA-be, Curtis beszél Charlie Frost-tal (Woody Harrelson), a gerillarádióssal, aki elárulja neki a bizalmas infót, vagyis hogy a maják szerint december 21-én mindenkinek kampec.

Curtis és kölykei épp időben érkeznek meg ex-felesége, Kate (Amanda Peet) és plasztikai sebész barátja, Gordon (Tom McCarthy) házához, amikor Los Angeles végső megsemmisülése kezdetét veszi. Így közösen szépen beugranak a kocsiba, és Yellowstone felé veszik az irányt, Charlie szerint ugyanis ott vannak az "űrhajók térképei", amelyeket a kormány terveztetett, hogy megmentsék az emberiséget. A felsoroltakon kívül vannak még főbb karakterek (egy indiai geofizikus, egy sétahajó-út utasai, stb.), de ők még Cusack-éknél is jelentéktelenebb figurák.

2012 filmkritika - 6. kép

Nem tudom, hogy a 2012-ben bemutatott történések, és azok geológiai, fizikai és asztronómiai szinten történő magyarázatai a legarcpirítóbb félreértelmezései-e a felsorolt tudományoknak, amit valaha vászonra vittek, de mindenképpen toplistás helyet foglal el az olyan műremekek között, mint a Twister, vagy a Tűzhányó. Ez ugyanakkor nem is okoz nagy meglepetést, Emmerich mindig is sokkal érdekeltebb volt a látványos pusztítás bemutatásában, semmint a fizika törvényeihez való igazodásban. A 2012-vel még önmagát is felülmúlja, ami az ostoba jeleneteket illeti, a Godzilla, az I.e. 10 000 és a Holnapután kutyafüle ahhoz képest, amit ez alkalommal tapasztalhatunk.


2012 filmkritika - 7. kép

Jószerint valamennyi létező természeti katasztrófa látható a 2012-ben. Földrengés, vulkánkitörés, összedőlő felhőkarcolók, tűzvész, repülőgépbalesetek, cunamik. A sort még lehetne folytatni. De egy átlagos néző azért fog beülni a filmre, hogy ezt lássa, nem a karakterek és a cselekmény fogja izgatni - ami okos dolog, mert ilyenekről szó sincs a 2012 esetében. A CGI nem nevezhető éppen pocséknak, de nem is döntik le az embert a lábáról. A 2012-ben látottak nagy részét már korábban is megcsodálhattuk, más filmekben. Felismerhető épületből, szoborból vagy más jelképből sincs sok, bár Washington, Las Vegas, vagy éppen a Vatikán is szépen lerombolódik, Emmerich ezúttal Los Angeles-re koncentrál, ahol túl sok nevezetesség nem található. A katasztrófajelenetek túl hosszúak, repetitívek és hamar unalmassá válnak. A képzelőerőnket elő kell venni sok esetben, és alaposan megdolgoztatni, hogy bizonyos akciószcénákat elhiggyünk.

2012 filmkritika - 8. kép

A 2012 nagyköltségvetésű B-mozi ellenére tisztességes szereplőgárdával rendelkezik, ami kész csoda (vajon ennyi sztárnév tarifájára hatott negatívan a gazdasági válság?), de mivel szinte nulla, amiből dolgozhatnak, ezért nulla körüli a teljesítményük is. A forgatókönyvet mintha egy csapatnyi alsó tagozatos általános iskolás dobta volna össze, az egyedüli indok pedig, amiért érdemes lenne beülni a filmre, vagyis a speciális effektusok, nos, még azok is kiábrándítóan sablonosra és érdektelenre sikerültek. A péntárcánkat kíméljük meg, no meg jó néhány agysejtünket, ha kihagyjuk a 2012-t.

2012 előzetes

 

2012 / 2012 (2009)

  • Műfaj: Dráma
  • Hazai premier: 2009. november 12.
  • Rendezte: Roland Emmerich
  • Hossz: 158 perc
  • 2009-11-21 18:05:03 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/2012_1.jpg
  • Szereplők: John Cusack, Amanda Peet, Chiwetel Ejiofor, Thandie Newton, Oliver Platt, Woody Harrelson, Danny Glover
  • Forgatókönyv: Roland Emmerich, Harald Kloser
  • Operatőr: Dean Semler
  • Vágó: David Brenner, Peter S. Elliot
  • Zene: Harald Kloser, Thomas Wanker
Roland Emmerich 158 Harald Kloser, Thomas Wanker 2009-11-21 18:05:03 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/2012_1.jpg
17 hozzászólás

Tibit

15 éve, 6 hónapja és 21 napja

Engem mindig is be****attak az ilyen effektek, és ezután is befognak. mosolygó smiley Sztem teli van ötlettel a film, a végén a hajós megoldás tetszett nagyon. Na meg a Yellowstone-i Caldera vulkán kitörése sem volt semmi, épp nemrég olvastam az NG-ben róla, hogy mi lenne ha kitörne, és jött ez a film... Bámulatos lett.

válasz erre

Shade

15 éve, 6 hónapja és 21 napja

Szerintem ez egy igencsak eltolt film jó efektekkel. Na nemazér...összedől a világ de azér eltudnak menekülni az összeomló épületek meg a felszakadozó talaj elől. A fél világ romban de telefonálni még mindíg tudnak.

válasz erre

UTGOW

15 éve, 7 hónapja és 21 napja

Óriási csalódást okozott a film számomra! Többet ilyet soha! szomorú smiley

válasz erre

Yoyo

15 éve, 7 hónapja és 24 napja

Tibit írta:
Ne máá, tényleg annyira rossz?!! Gocsától már megszoktam, hogy lehúzza a filmeket, de erre kerek-perec kijelentette, hogy pocsék! röhögő smiley
Én pont ezért olvasom gocsa filmkritikáit. Nagyjából egyezik az ízlésem az övével, és olyan művészien és választékosan tudja leírni a "z@r' target='_blank' rel='nofollow'>sz@r"-t hogy mindíg röhögök, amikor porig aláz egy filmet röhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 7 hónapja és 25 napja

Én ma néztem meg. Nekem bejött, de a barátomnak nem. Mondjuk ő mindig scifit néz, lehet azért.

válasz erre

Lac

15 éve, 7 hónapja és 25 napja

Marduk írta:
Akkor kb olyan mint a Charlie Chaplin filmek csak hanggal és z@r' target='_blank' rel='nofollow'>sz@r képminőséggel röhögő smiley
Azért ne vegyük egy kalap alá a kettőt! A Chaplin filmek most is ütnek, az AvP 2 meg már akkor is xar volt, amikor kijöttröhögő smiley

válasz erre

Marduk

15 éve, 7 hónapja és 25 napja

marco írta:
NAh, az meg a másik nagy csalódás. Olyan eszméletlenül sötét, hogy nézhetetlen. Amikor moziban láttam, reméltem csak, hogy a mozi csinált valamit ****ul. Aztán megvettem blurayen és ugyanolyan ótvar. Nézhetetelen.
Akkor kb olyan mint a Charlie Chaplin filmek csak hanggal és z@r' target='_blank' rel='nofollow'>sz@r képminőséggel röhögő smiley

válasz erre

marco

15 éve, 7 hónapja és 25 napja

Marduk írta:
Nekem az Aliens vs Predator requiemre azt mondták hogy ne pazaroljak el az életemből 2 órát röhögő smiley
NAh, az meg a másik nagy csalódás. Olyan eszméletlenül sötét, hogy nézhetetlen. Amikor moziban láttam, reméltem csak, hogy a mozi csinált valamit ****ul. Aztán megvettem blurayen és ugyanolyan ótvar. Nézhetetelen.

válasz erre

Marduk

15 éve, 7 hónapja és 25 napja

Tibit írta:
Ne máá, tényleg annyira rossz?!! Gocsától már megszoktam, hogy lehúzza a filmeket, de erre kerek-perec kijelentette, hogy pocsék! röhögő smiley
Nekem az Aliens vs Predator requiemre azt mondták hogy ne pazaroljak el az életemből 2 órát röhögő smiley

válasz erre

marco

15 éve, 7 hónapja és 26 napja

Tibit írta:
Ne máá, tényleg annyira rossz?!! Gocsától már megszoktam, hogy lehúzza a filmeket, de erre kerek-perec kijelentette, hogy pocsék! röhögő smiley
Meg lehet nézni, de sokkal jobb lehetőségek vannak egy ilyen sztoriban. Nekem nagy csalódás volt. Olyan 6 pont a 10-ből, ha értékelnem kéne. És az effektek húzták fel a 4-esről...

válasz erre

Tibit

15 éve, 7 hónapja és 26 napja

Ne máá, tényleg annyira rossz?!! Gocsától már megszoktam, hogy lehúzza a filmeket, de erre kerek-perec kijelentette, hogy pocsék! röhögő smiley

válasz erre

marco

15 éve, 7 hónapja és 26 napja

valko2 írta:
szerintem ez a 2012 már unalmas. csináltak már vagy 3 filmet amibnek a címében szerepel a 2012, mindegyik világvégés,mindmeghalós-demégsem, szóval ahogy marco is mondta, sablonos, de az trailere egész jó szerintem
Jah, az tényleg jó, kár hogy maga a film is összvissz ennyi...

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja