USB - miért jobb a 3.0?

2013. október 25.
44.1041
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Kingston_Blogger profilja, adatai
Kingston_Blogger
A tartalomfogyasztás és a mobilitás napjaink legfontosabb kulcsszavai közé tartoznak, ha pedig az lenne a feladatunk, hogy a két szóból mire asszociálnánk, akkor szerintünk elég rövid időn belül mindenkinél előkerülnek az adathordozók, melyek közül a pendrive-ok testesítik meg leginkább a két szó találkozását. Szerencsére a technológiai fejlődés olyan szintre emelte a kis szerkezeteket, hogy komplett gyűjtemények férnek már el legkisebb zsebeinkben.


Tehát mostani témánkban szeretnénk nektek a Kingston pendrive-kínálatáról egy kis összképet adni, hiszen akár csak a memóriák esetében, itt is van miből szemezgetnetek, valamint tudásbeli különbségek is jócskán akadnak, mi pedig szeretnénk, ha a hozzátok leginkább illő Kingston eszköz tulajdonosai lennétek.

Pendrive-nak az elterjedt gondolkodás szerint az USB-csatlakozással ellátott viszonylag kisméretű flash-tárolókat nevezzük, melyek önmagukban nem képesek adatcserére, tehát ha el akarjuk érni, vagy módosítani szeretnénk a tárolónk tartalmát, akkor az USB-csatlakozással rendelkező író vagy olvasó eszközhöz kell csatlakoztatnunk, majd elvégeznünk a kívánt műveletet.

Említettük a technológia fejlődését, melyet a felhasználók főként a csatlakozási felület modernizálásában, az ezzel járó írási és olvasási sebesség növelésében és a tárolási kapacitás növelésében láthatnak leginkább. Ha megengedtek nekünk egy rövid tanácsot, akkor azt javasolnánk, vásárlás előtt gondoljátok át, hogy mit szeretnétek rajta tárolni, milyen eszközökkel kívánjátok párosítani és milyen körülmények között tennétek mindezeket. Egy rövid gondolkodás után biztosak vagyunk benne, hogy nálunk megtaláljátok a számotokra legmegfelelőbb társat.

A DataTraveler 101 G2 képviseli a belépő-kategóriát, mely árában, kialakításában és sebességében tükröződik vissza. A legkisebb tárhellyel rendelkező 101 G2 8GB-ot kínál, míg a legnagyobb már 128GB-nyi adat tárolására és mozgatására alkalmas. Az USB 2.0-s csatlakozóval ellátott eszköz átlagos olvasási sebessége 10MB/sec, míg átlagos írási sebessége 5MB/sec. Sokszínűségével, árával és méretkínálatával a vásárlók egyik nagy kedvence.

A DataTraveler 100 G3 szintén egy nagyon népszerű termékünk, mely már USB 3.0-s csatlakozóval van ellátva, így a DataTraveler 101 G2-höz viszonyítva óriási a sebességbeli különbség. A csúszkás kialakítással rendelkező pendrive olvasási sebessége eléri a 40MB/sec-et, írásnál pedig 10MB/sec-el számolhatunk. A színeket mellőző eszköz 8 és 64GB közötti modellek formájában érhető el. Mi a gyorsabb tartalomfogyasztást igénylők egyik legjobb választását látjuk benne.

USB - miért jobb a 3.0? - 3. kép

DataTraveler HyperX 3.0 néven kapható modellünk már a nevében is a csúcskategória jelzőit hordozza. A HyperX memóriákról szóló írásunkban is kitértünk a minőségre és a gyorsaságra, a név pedig kötelez, tehát a csúcskategóriát kedvelők most sem fognak csalódni. Az USB 3.0-s csatlakozóval és feltűnő HyperX kialakítással rendelkező tároló 225MB/sec sebességgel képes olvasni adatainkat, írni pedig 135MB/sec sebességgel tud. Ez több mint elegendő lehet a felhasználók számára, a kínálat pedig 64GB-nál indul és a 128GB-os modellt körülfogva egy 256GB-os modellel zárul.

Beszéltünk már arról, hogy vásárlás előtt érdemes átgondolni, hogy milyen célokra használjuk majd az eszközt. Az eddig bemutatott három modell főként általános, illetve komolyabb biztonságot nem igénylő felhasználásra lett tervezve, ám mi természetesen gondoltunk azokra is, akik fontos információkat szeretnének a zsebükben hordozni.

Nekik ajánlanánk DataTraveler 6000 modellt, mely hardveres titkosítással rendelkezik, így adatainkhoz csak a jelszó megadása után férhetnek hozzá. A IPS 140-2 Level 3 tanúsítvány garantálja a 4, 8, 16 vagy 32 gigabájtnyi adatunk biztonságát.

A Game Channel stábja is kapott tőlünk egy 64Gb DataTraveler Ultimate 3.0 G3 modellt, hiszen legújabb cikkükben pont a pendrive-ok egy szokatlanabb felhasználási módját mutatták be nektek. Olvassátok el az érdekes cikket és nagyon reméljük, hogy kedvet kaptok Kingston modelletek alternatív felhasználására is.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az említett modellekre 5 év garanciát vállalunk, így garantálva a Kingston minőséget. A másik számunkra nagyon fontos dolog a Game Channel közössége, tehát ne habozzatok, írjátok le nekünk ti mire és milyen pendrive-ot használtok!
18 hozzászólás

Couretto

11 éve, 1 hónapja és 7 napja

Kell egy röhögő smiley

válasz erre

Bvektor

11 éve, 1 hónapja és 27 napja

Nemrég hagytam el a régi 8GB-s 2.0ásomat, tervezek már ideje újat venni, de inkább várok még egy kicsit és veszek egy nagyobb 3.0ásat. Főleg azért is várok, mert nem is nagyon használná ki a gépem röhögő smiley

válasz erre

Raiden

11 éve, 4 hónapja és 18 napja

Én még a 2.0-ás 8GB-ost nyüstölöm,lassan 4-éve...
Azért egy 3.0-ás 64GB-os szerkentyűt szívesen elfogadnák,de egyenlőre nem tudnám használni a kissé avíttas gépparkom miatt.mosolygó smiley

válasz erre

Kingston_Blogger

11 éve, 4 hónapja és 19 napja

5t3v3nk3 írta:
Nekem egy előre telepített grafikus munkaállomás kiépítésére kellene egy 128GB pöcök, meg lehet egy ilyennel ezt csinálni? röhögő smiley
3.0-ás verzióval simán. Persze jó lenne a pontos igényt is ismerni.mosolygó smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 4 hónapja és 19 napja

Nekem Kingston pendrive-om van, egy 4Gb-os darab és már évek óta nyüstölöm. Gyakorlatilag adatok ide-oda szállítására használom, így sokszor van rajta új adat, de eddig jól bírja a strapát.

válasz erre

amonrazoli

11 éve, 4 hónapja és 19 napja

Kingston DataTraveler 100 G2-öm van. 8 gigás. a munkámhoz használom adatokat,és programokat "szállítok"rajta.nagyon szeretem lényegesen gyorsabb mint ami eddig a kezemben járt.általában 50-60 M\Sec-el indul de 10-et stabilan tartja mosolygó smiley remélem még sokáig szolgál mosolygó smiley

válasz erre

1000feri

11 éve, 4 hónapja és 19 napja

csirkee írta:
Huu én nagyon sok mindenre használok pendrive-ot így nem is 1 van belőle! Használom a tv-nél, kocsiban, adatok tárolására is! Sajnos csak 8gb-sok vannak, amiket egyre inkább növök ki. Egyszerűbb manapság egy pendriv-val szaladgálnom, mintha mondjuk egy külső vinyóval szaladgálnék.

Tervezem egy nagyobb kapacitású pendrive beszerzését, és a Kingston termékek között már találtam is olyat ami nekem jó lenne, DataTraveler 100 G3 64GB az elég is lenne! mosolygó smiley
Én az összes dvd-t már átmásoltam pendrive-ra. Zene,film driverek....adatok.

válasz erre

bekdaniel

11 éve, 4 hónapja és 19 napja

Ideje beszereznem egy USB 3.0-ás pendriveot már nekem is. Csatlakozó van a gépen, csak olyan kevésszer használok usb adathordozót, hogy nem nagyon volt eddig rá gondom, viszont néha jó lenne a sebesség. röhögő smiley

válasz erre

kokasbalazs

11 éve, 4 hónapja és 19 napja

köszönöm mosolygó smiley

válasz erre

Tardief88

11 éve, 4 hónapja és 19 napja

kokasbalazs írta:
nekem nemsoká jön a csúcskategória 128gb HyperX kacsintó smiley
mázlista mosolygó smiley Nekem sanos nincs a gépemben USB 3. Nagyobb fájloknál gyötrelmes kivárni mosolygó smiley

válasz erre

wegh

11 éve, 4 hónapja és 19 napja

kokasbalazs írta:
nekem nemsoká jön a csúcskategória 128gb HyperX kacsintó smiley
Gratulálok hozzá utólag is! .D

válasz erre

marco

11 éve, 4 hónapja és 19 napja

kokasbalazs írta:
nekem nemsoká jön a csúcskategória 128gb HyperX kacsintó smiley
Tényleg, te nyerted!mosolygó smiley

Irigyellek.... geek smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
iPet profiljamarco profiljaXTomiX0029 profilja