Amíg a Világegyetemben nagy számban akadnak dolgok, amik valószínűleg sosem fognak gyökeresen megváltozni - így a női bírkózás is csupán softcore pornó marad az idők végezetéig, semmint sport -, addig előfordulnak olyan esetek is, amikor merőben új matematikai alapokra kell fektetni életfilozófiánkat, a régi ugyanis valamilyen különös oknál fogva aktualitását vesztette. Valami ilyesmi történt, amikor telefonon keresztül kezet ráztam a UPC szolgáltatóval; de hogy átlássátok a két dolog közti szoros kapcsolatot, alant kifejtem az esetet, melynek elsősorban én voltam áldozata (mind materiális, mind lélektatni szempontból).
Jól emlékszem, az én időmben felettébb közkeletű stratégia volt a szolgáltatók körében, hogy az általuk nyújtott szolgáltatásért cserébe pénzt várnak el azoktól, akik hajlandók megfizetni annak ellenértékét. A tápláléklánc eme üzleti piramisa aligha lehetne ennél kifogástalanabb. Talán ti is emlékeztek, hogy annak idején ezek a szolgáltató vállalatok még az ülepünket is körbecsókolták, mihelyst megrendeltük egy-egy csomagjukat - ez szinte elkerülhetetlen volt, hiszen a menühöz járt. Csakhogy térültünk-fordultunk, és valami egyszeriben csak drasztikusan megváltozott.
Történt egy nap, hogy értesültünk a UPC egyik figyelemreméltóan jutányos áron osztogatott csomagjáról. Nem csinálok titkot a dologból: mindössze 4500 havi pínzért az embernek adva vagyon 32 csatorna, illetőleg kielégítő sebességű korlátlan internet is, a telefonról már nem is beszélve. Mondanom sem kell, menten hátrahidaltunk elragadtatásunkban, s habozás nélkül megrendeltük ezt a fantasztikus csomagot.
Az első meglepetés akkor ért minket, amikor a telefonból azt hallottuk, hogy "köszönjük megrendelését, kollégáink három héten belül kimennek". Fogszívás, fejvakarás és indulatcsitító keresztrejtvény-fejtés: fájdalmasan ért minket a három hetes időtartam, legalábbis jómagamat, ugyanis az előző szolgáltatótól már könnyes búcsút vettünk, és ott álltunk fegyvertelenül, kitéve az világhálónélküliség embertelen körülményeinek. Arra számítottunk, három napon belül kitáncolnak, behajítják a kábeleket, beüzemelik a modemet és még egy masnit is raknak rá örömükben.
No, nem baj... Minthogy túl drágának tartottam a mobilnetes megoldást - főleg, hogy csupán három hétig lenne rá szükségem -, úgy határoztam, melóm végeztével beülök a Duna Plázába, hogy wifin keresztül lássalak el benneteket a gamer-világ érdekes híreivel. Az első hét maga volt a Pokol... Tudjátok, milyen fárasztó órákon át ott ülni, miközben folyamatosan arra gondolsz, mikor indul a buszod? Második hét... a Poklok-Pokla! Harmadik hét: ezt már a Sátán sem bírta tovább nézni.
A harmadik hét elteltével azért felhívtuk őket, hogy mikorra várhatók azok a dolgos manók, akik beszerelik a dolgokat - mondják, hogy napokon belül. Remek. Végül a negyedik héten kijönnek - felhívnám rá a figyelmet, hogy szerény ismereteim szerint ez kitesz egy HÓNAPOT! - és bedobták a kábeleket: volt TV-nk. Internet nem. Egy csöppet felindult voltam, hisz még egy ilyen nihilista kapitányt is fel lehet paprikázni, csak kellő türelem szükségeltetik hozzá. Újfent a telefonhoz nyúltam és tárcsáztam.
- Öööö... XY vagyok itt XY címen és kint voltak a fiúk, hogy bekössék a TV-t meg az Internetet, de ez utóbbit valahogy nem sikerült kivitelezniük.
- Hogyhogy? Nincs kábel?
- De, az van, csak...
- Köszönjük, hogy minket választott...
- De modem az nincs.
És mit gondoltok, erre mit mondott a szolgáltató? "Jah, hát azt majd három héten belül kiviszi valaki..."
Máig nem tudom, mi szállt meg, de sztoikus nyugalommal nyomtam ki a nénit, és úgy döntöttem, ezt az élményt csak egy olcsó művészfilmmel moshatom ki agyvelőmből.
Mára már van internetem, de csak és kizárólag Anyám ismeretségi körének köszönhetjük, és semmiképp sem a drágalátos UPC-nek, akiknek látszólag sem ügyfelekre, sem az ügyfelek pénztárcájában csengő-pengő érmékre, vagy a ropogós papírosokra nincs szüksége az elmúlt időkben. Tudja valaki, mi a frászkarika történt a világgal, amíg aludtam?
