Új Game Channel, fáradt marco

2011. október 01.
42.7251
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
marco profilja, adatai
marco
Több hónapnyi kőkemény meló van mögöttünk, de reméljük, tetszik mindenkinek az eredmény. A Game Channel verziószáma megkapta a 7-est, ami nekünk majdnem akkora mérföldkő, mint a M$-nak a Win7.:)

Nagyon sokan nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy elkészítsük azt az oldalt, amit a Ti igényeitek, a visszajelzéseitek és az elvárásaitok, valamint a mi álmaink alapján elképzeltünk annak a gamer magazinnak, amit könnyen és átláthatóan lehet nap mint nap böngészni.

A napokban minden változást le fogunk Nektek írni, hogy könnyen és gyorsan megismerhessétek az új felületet, azonban most ezzel a bejegyzéssel csak megemlékezni szerettem volna, hogy ebben az órában löktük be a 7.0 szekerét.

És azt is le akartam írni, hogy hihetetlenül elfáradtam.:)

Viszlát Game Channel, hello Game Channel!;)

Az előző Game Channel. 2 éves szolgálat után váltotta a 7.0.

Az előző Game Channel. 2 éves szolgálat után váltotta a 7.0.

Kezdődjék hát a Game Channel 7.0 nyilvános bétatesztje, jön a finomhangolás és még némi eszkábálás. De előbb egy nagy szunya!:)
34 hozzászólás

marco

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

Vendég írta:
Én most először vagyok itt (azt hiszem...mosolygó smiley) de ha olyan volt az oldal, mint a nagy képen és olyan lett mint amit most látok hát akkor azt kell mondjam, brutális amit csináltatok! Ez az oldal nagyon szép és nagyon könnyen átlátható. A képen lévő az nekem nagyon káoszos...
Igen, az előző már "picit" káosz állapotban leledzett.mosolygó smiley Köszi a dícséretet, igyekeztünk.

válasz erre

marco

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

Tibit írta:
Bozse moj! Belépek az oldalra, erre egy tökre más desing fogad. Első gondolatom az volt, hogy jó helyen járok én? De kezdtem rájönni, hogy igenis, ez a Gamechannel, csak "kissé" megújult formában! Meg kell mondjam, nekem tetszik! mosolygó smiley Hajrá fiúk, még sosem csalódtam bennetek, és tudom most sem fogok! Jó szunyát Marco, nincs is annál jobb mikor egy kiadós nap/napok után végre aludhat az ember! mosolygó smiley
Köszi Tibit!mosolygó smiley

Igyekeztünk, örülök hogy tetszik!

válasz erre

Vendég

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

Én most először vagyok itt (azt hiszem...mosolygó smiley) de ha olyan volt az oldal, mint a nagy képen és olyan lett mint amit most látok hát akkor azt kell mondjam, brutális amit csináltatok! Ez az oldal nagyon szép és nagyon könnyen átlátható. A képen lévő az nekem nagyon káoszos...

válasz erre

Tibit

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

Bozse moj! Belépek az oldalra, erre egy tökre más desing fogad. Első gondolatom az volt, hogy jó helyen járok én? De kezdtem rájönni, hogy igenis, ez a Gamechannel, csak "kissé" megújult formában! Meg kell mondjam, nekem tetszik! mosolygó smiley Hajrá fiúk, még sosem csalódtam bennetek, és tudom most sem fogok! Jó szunyát Marco, nincs is annál jobb mikor egy kiadós nap/napok után végre aludhat az ember! mosolygó smiley

válasz erre

marco

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

Shade írta:
Jöhet, csak ma el sem kezdeném mert valami iszonyat pocsék napom van és mindjárt eldurran az agyam az idegtől. röhögő smiley
Jövő heti lesz úgyis.

válasz erre

Shade

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

marco írta:
Köszi Shade Neked is! Jól esik ezeket olvasni Tőletek! Neked még pluszban a jelvényeket is köszi! kacsintó smiley Jön is egy kis munka megint, készülgess rá!mosolygó smiley
Jöhet, csak ma el sem kezdeném mert valami iszonyat pocsék napom van és mindjárt eldurran az agyam az idegtől. röhögő smiley

válasz erre

marco

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

Shade írta:
És tényleg brutálisan jó! Még a béta tesztnél is csak apróbbnak számító hibákat találtam, amik aztán meg is szűntek, szinte a tökéletes oldal, azért szinte, mert olyan nincs, hogy tökéletes, de odabax rendesen. röhögő smiley És jó érzés, hogy elősegítettem a fejlesztését, és továbbra is itt leszek, ha kell hasonló dolog.
Köszi Shade Neked is! Jól esik ezeket olvasni Tőletek! Neked még pluszban a jelvényeket is köszi! kacsintó smiley Jön is egy kis munka megint, készülgess rá!mosolygó smiley

válasz erre

Shade

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

És tényleg brutálisan jó! Még a béta tesztnél is csak apróbbnak számító hibákat találtam, amik aztán meg is szűntek, szinte a tökéletes oldal, azért szinte, mert olyan nincs, hogy tökéletes, de odabax rendesen. röhögő smiley És jó érzés, hogy elősegítettem a fejlesztését, és továbbra is itt leszek, ha kell hasonló dolog.

válasz erre

marco

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

gymtonic74 írta:
Duplazodva is megerdemel az oldal minden dicseretet!
Köszi gymtonic. Az ilyen hsz-ekért érdemes melózni!mosolygó smiley

válasz erre

gymtonic74

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

Duplazodva is megerdemel az oldal minden dicseretet!

válasz erre

gymtonic74

13 éve, 7 hónapja és 19 napja

A GAME CHANNEL ezzel az uj formulaval, versenykepes barkivel szemben. Latszik minden porcikajaban hogy at gondolt. Erzodik a bele fektetett energia. Minden elfogultsag nelkul, öröm ezen az oldalon töltenem a szabadidom nagy reszet. Köszönöm neked GAMECHANNEL!

123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profiljaDav2377 profilja