Üdv mindenkinek!

2014. április 10.
40.9431
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
DGergely profilja, adatai
DGergely
Először is szeretnék mindenkit köszönteni első blogomban: Üdv!


Másodszor pedig elszeretném mondani, hogy miről is fog szólni az elkövetkezőkben ez a blog... Őszintén szólva még nem tudom, de talán egy gyors bemutatkozás jó lesz.

Eredetileg már régóta ismerem ezt az oldalt, csak eddig még nem regeltem rá. Az okom pedig az volt, hogy ritkán szoktam fórumokra regisztrálni, meg még kevesebbszer kommentelni. Meg aztán valahogy a feledés homályába is elveszett az oldal, hírek közül is leginkább csak azt olvastam el amelyik a facebook hírfolyamon keresztül láttam. Tehát ritkán jártam konkrétan az oldalon.

Aztán eljött a nagy nap. Egyik ismerősöm mondta, hogy elkezdett blogot írni. Azt tudtam, hogy már korábban is írogatott blogokat, de azokon nagyon kevés frissítése volt, így én sem nézegettem annyira őket. Viszont mikor mondta, hogy melyik oldalon kezdett el újabban blogolni, hát mondom, én ezt az oldalt ismerem, és újra felkeltette az érdeklődésem iránta.

Szép lassan óvatosan nézegettem a tartalmakat, bele-bele nézegettem a hírekbe, majd végül úgy gondoltam, hogy miért is ne regisztráljak rá?
Veszteni nem vesztek semmit se.

OK, gondoltam, regisztráció kész, elkezdtem kitöltögetni a profil adatokat stb. tudjátok...
Na ennyi elég, úgy sem fogok sokat bejelentkezgetni, csak hát ezzel az a gond, hogy be van állítva, hogy ne jelentkezzek ki itthoni gépen. Ebből kifolyólag mindig láttam azt a kocka arcot és egy idő után zavarni kezdett, így dobtam fel egyet. Majd lassacskán elkezdtem beállítani a többi adatot is.

Eltelt egy-két nap nézegettem az oldalt, olvasgattam a blogokat aztán eszembe jutott a Mátrixból Morpheus mikor elmondja a lehetőségeket:

"Ha a kéket veszed be a játéknak vége, felébredsz az ágyadban, azt hiszed amit hinni akarsz. De ha a pirosat és itt maradsz Csodaországban, és én megmutatom neked, milyen mély a nyúl ürege"

Így hát (mint olvashatjátok) én megnézem milyen mély a nyúl ürege és én is belevágok ebbe a blogolásba, de nem garantálom, hogy hosszú életű lesz :)

Közben körvonalazódott bennem, hogy miről fognak szólni az elkövetkező bejegyzéseim. Lassan, darabonként bemutatom, hogy hogyan csöppentem bele a Game-er életbe. Miképpen jutottam el egészen a híres sárga kazettás piaci Nintendo-tól a PSX-en, GameBoy Advance-on és még sok máson át a jelenlegi XBOX 360, PS3, Pc érába. Mik voltak a legnagyobb élményeim ezekkel gépekkel kapcsolatban. Hogyan hatott rám a Retek Klub anime blokkja a régi időkből, meg még ami úgy az eszembe jut :D

Bár mostanában a zombik nagyon zavarnak, úgyhogy remélhetőleg hamarosan összedobok róluk egy ismertetőt, csak hogy megpróbáljunk a nyomára bukkanni, miért is szeretjük újabban annyira ezeket a halottakat. Bocsánat, "élő"-halottakat.
12 hozzászólás

DGergely

6 éve, 9 hónapja és 15 napja

Oturan írta:
Üdv itt! Várom a zombis blogot
Amint tudom, írom, de előbb be akarom fejezni a fejlődés történetem

válasz erre

Oturan

6 éve, 9 hónapja és 16 napja

Üdv itt! Várom a zombis blogot

válasz erre

Bese

6 éve, 9 hónapja és 16 napja

Üdv itt! Várjuk a blogokat!

válasz erre

zolika1994

6 éve, 9 hónapja és 16 napja

DGergely írta:
Én köszönöm a figyelem felkeltést
Máskor is

válasz erre

DGergely

6 éve, 9 hónapja és 16 napja

zolika1994 írta:
Örülök, hogy segíthettem!
Én köszönöm a figyelem felkeltést

válasz erre

DGergely

6 éve, 9 hónapja és 16 napja

marco írta:
Welcome!

Örülök hogy leírtad a beregisztrálási menetet, érdekes volt.

Jó írások lesznek, érzem. Várjuk.
Köszönöm

Amint lesz egy kis szabadidőm folytatom.

válasz erre

zolika1994

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Örülök, hogy segíthettem!

válasz erre

csirkee

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Welcome on board!

válasz erre

marco

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Welcome!

Örülök hogy leírtad a beregisztrálási menetet, érdekes volt.

Jó írások lesznek, érzem. Várjuk.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

[Tiltott felhasználó!]

DGergely

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Vendég írta:
Már most nagyon várom a blogjaidat. Tök jól írsz!
Köszönöm szépen!
Majd lehetőség - meg főleg egyéni kitartás és kreativitás - szerint megpróbálok érdekes témákat feldobni

válasz erre

Vendég

6 éve, 9 hónapja és 18 napja

Már most nagyon várom a blogjaidat. Tök jól írsz!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

rDAVE profiljahavrillal profiljamarco profiljagery1113 profiljaShade profiljaGargameth profilja