Tuningosok: avagy a sárga ereje

2014. július 07.
41.1771
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
MSI_Blogger profilja, adatai
MSI_Blogger
Hivatalos blogjaink megírása mellett mi is aktívan szoktuk böngészni a Game Channel oldalát, melyen olykor találkozni olyan hírekkel, amelyekben a különböző számítógépes hardverek extrém teljesítményéről van szó. Gondoltuk, hogy ha már itt a lehetőség a hivatalos blog formájában, akkor miért ne ragadnánk meg az alkalmat és miért ne kalandoznánk kicsit az úgynevezett OC (Overclocking) termékek világában.


Mai blogunkban tehát a számítógépes hardverekből való maximális teljesítmény kisajtolása lesz a fő téma, mely igen összetett folyamat, hiszen nem csupán egy hardverre van szükségünk, hanem még jó néhány egyéb tényezőre is. Ezekről is szó lesz a következő sorokban, így a téma iránt érdeklődők remélhetőleg minden kérdésre választ kapnak majd.

Elsőként az elhivatottságra van szükség egy ilyen folyamathoz, hiszen egyrészt nagyon fontosak a költségek, melyek a különféle kellékek beszerzéséből adódnak, másrészt pedig nem mindig veszélytelen a mutatvány. Ha elhatároztuk magunkat, hogy mi már pedig ki akarjuk hozni a maximumot az adott termékből, akkor meg kell nézni, hogy milyen környezet szükséges ahhoz, hogy mindezt meg is tegyük. Példának okáért vegyünk egy friss Intel Core i7-es processzort.

A processzor köré ugye egy gépet kell építeni, ám a legfontosabb dolog a megfelelő alaplap kiválasztása. Stimmelnie kell a foglalatoknak és a siker egyik kulcs a specifikus környezetben rejlik, így olyan alaplapot kell választanunk, amely a tuningosok számára készült. Mivel egy új Intel processzorról beszéltünk ezért mi az MSI Z97 MPOWER MAX AC alaplapot ajánlanánk, melynek sárga színezése már utal arra, hogy ez a termék a tuningosoknak ajánlott szériánkba tartozik.

Tuningosok: avagy a sárga ereje - 2. kép

A hovatartozáshoz és a számozáshoz illően az Intel Z97-es megoldására épülő alaplap számos erősítésen esett át egy hétköznapi modellhez képest. Ilyen például az OC hitelesítés, melyet akkor lehet kiérdemelni, ha igencsak feltuningolt processzorral és környezettel 24 órán keresztül csúcsra járattuk az alaplapot, az idő leteltével pedig mintha mi sem történt volna, folytathatjuk a munkát.

A megbízhatóságot tovább növelik a Military Class 4-es komponensek és meg kell még említeni az egyedi hűtési megoldásokat, a különféle védelmi mechanizmusokat és a megfelelő szoftveres oldalt is.

Ott tartunk tehát, hogy van egy megfelelő processzorunk, egy megfelelő alaplapunk és az egyéb hardveres kiegészítőket is beszereltük már. Ilyenkor nem árt lefuttatni valamilyen stressztesztet, majd pedig beszerezni a megfelelő monitorozó programot. Ezek után főként a BIOS-ban kell ténykedni, hiszen itt lehet állítani az órajeleken és a feszültségeken is. Fontos a folyamatos ellenőrzés, illetve a megfelelő hűtési rendszer kialakítása. Itt jöhet szóba a tuning mértéke, hiszen ha csak egy kicsi pluszt szeretnénk, akkor elegendő például egy jó vízhűtés is, ha azonban a határok feszegetése a célunk akkor komolyabb eszközökre lesz szükségünk.

Tuningosok: avagy a sárga ereje - 3. kép

Nem szeretnénk ennél sokkal részletesebben belemenni a dolgokba, mert tényleg sokban függ attól, hogy milyen terméket akartok a csúcsra járatni, így azt javasoljuk, hogy olvassatok utána a termékkel kapcsolatos véleményeknek. Ha már szóba került az MSI Z97 MPOWER MAX AC, akkor elmondanánk, hogy akár grafikus kártyát is húzhatunk feljebb a segítségével, hiszen alaplapként az a feladata, hogy az extrém próbálgatásokhoz szilárd alapot nyújtson.

Reméljük meghoztuk a kedvetek egy kis erőfitogtatáshoz, azonban felhívnánk a figyelmeteket, hogy ez a hobbi sok utánajárást igényel.

Az MSI Z97 MPower MAX AC alaplap pedig már kapható a hazai boltokban, méghozzá 64 000 Ft környékén, amiért cserébe egy minden igényt kielégítő, modern technológiákkal felszerelt alaplaphoz juthattok hozzá.
6 hozzászólás

peti41

10 éve, 5 hónapja és 27 napja

nagyon jól néz ki ! nyelvnyújtó smiley

válasz erre

zender

10 éve, 7 hónapja és 14 napja

(Nem túl) Olcsó és jó deszka a leírás alapján. Nemrég újítottam (MSI-remosolygó smiley) de legközelebb tuning verziót veszek az biztos!

válasz erre

Vendég

10 éve, 7 hónapja és 16 napja

Amúgy a piros akkor nem is való tuningra vagy most ez hogy van?meglepett smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 7 hónapja és 17 napja

színe is extrém kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

10 éve, 7 hónapja és 17 napja

Durva tuning cucc, nagyon bevállalnám.mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

10 éve, 7 hónapja és 17 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja