The Warriors-Harcosok ajánló

2014. május 13.
42.2491
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
PaulMarloW profilja, adatai
PaulMarloW




Mi egyszerű közép európai lakosok csak álmodozhatunk arról (szerencsések nem ) hogy milyen lehet az élet a Szabadság földjén és sokan vagyunk akik nyáladzunk az olyan nagyfiús,badassmadafaka-s filmekre ahol az Amerikai "életbe" engednek betekintést.
A The Warriors is ilyen csak kicsit mégis más.



A "cult classic" film 1979-ben készült az azonos című könyv hatására.
Történetünk az akkor még jövőnek számító 1992-ben játszódik ahol a New York utcái kisebb létszámú bandáktól hemzseg, de egy valami mégis összetartja történetünk ereéig őket, az éves gyűlésen megölik az összes banda által nagyra tartott csapat vezetőjét egyben a NY alvilágának fővezért is.A gyilkossággal a Harcosokat vádolják kiknek közük valójában az egészhez semmi, de a hamis vád miatt nyomukban a metropolis összes bandája így hát menekülésre kell fogniuk a dolgot. Céljuk hogy visszatérjenek saját negyedükbe, de ehhez át kell vágniuk a város sötét utcáin hol minden utcán-utca sarkon,ház mögött csapda vár rájuk miben harcosok hullhatnak el.





Nos a korához mérten ne várjon senki egy hű de nagy akció filmet....mert ez a film nem az. :D
Sok helyen "Stílusos balett férfias erőszakkal" címen aggasztják meg eme remekművet.A film a történet alapjához mérten számos kitalált bandát soroltat fel , néha megmosolyogtató kosztümökkel néhol viszont ez egészen döbbentő és rideg (például a Baseball Fury-k, na őket nem szeretném meglátni az éjszaka közepén).Az üldözés hevében kevés karakterrel találkozunk de akikkel dialógust enged a történet azok mind nagyon jól megvannak álmodva és pár a film megnézése után még emlékezetessé is válhat. Legyen példa erre az egyik harcos jelenete, ami miatt bekerült az a UGO Kemény fiús top 50-es listába ahol 12. helyezést ért el és emellett még az 50 legjobb baseball-os jelenet című listában is helyezést kapott. Ezt a harcost egyébként mái napig láthatjátok filmekben. :)
És hogy még hozzak egy érdekes dolgot: Ronald Reagan talán a leghíresebb fanja volt a filmnek, olyannyira hogy a rendezőt magához hívatta hogy ezt elmondja neki. :D

Egyetlen hibája van a filmnek az pedig az operatőri munka. Vannak helyek hol a szemfüles néző rögtön kiszúrhatja a bakit....amit nem nehéz találni ebben a filmben. Ettől függetlenül nagyon letudja az embert kötni ez a másfél órás anyag és ahhoz képest, hogy minimális a pörgés benne mégis élvezhető.

A film egyébként a Rockstar Gamés által újjá lett élesztve 2007-ben PS2-re és Xbox-rá majd később bepróbálkozott a CXTM nevezetű fejlesztőcsapat is egy oldal nézetes verekedős játékkal is pc-re Mac-re és Xbox live arcade-re, de ők nem szerepeltek olyan fényesen mint a legendás játék gyárosok.




Sajnos a maga idejében ez csoda nem került Magyarországra így aki szinkronosan akarja megnézni az sajnos nem tudja.2005ben adtak ki egy DVD változatot amiben már találunk magyar feliratot, ami szerintem nem is baj mert rettentően elrontotta volna akkoriban a magyar szinkron ezt a filmet szerintem.

És ha már kedvet kaptatok egy kis nosztalgikus filmnézésre és meg is néztétek a fentebb elemzett epikusságot akkor ajánlom a 2014-es fan made trailert ami akkora hangulatot áraszt hogy én spontán időt akartam utazni tőle és telesírtam a youtubeot azért hogy egész estés filmben lássam ezt. Persze az is megnézheti aki nem látta még a filmet mert úgy is epic, de jelentésbeli tartalmat csak úgy kap vele ha a filmet is látta (pl. a bandákat rögtön felismerheti benne :D )
Itt lenne a trailer:

2 hozzászólás

Vendég

10 éve, 8 hónapja és 23 napja

Lehet belenézek.

válasz erre

fantis6

10 éve, 8 hónapja és 23 napja

nem tűnik rossz filmnek, ment a like mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaMonyo profiljaXTomiX0029 profilja