The Saboteur Walktrough

2013. szeptember 21.
43.0111
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Durii profilja, adatai
Durii
Bevezetés,

Párizs, a színhely, ahol mindenkinek egyszer ott kell lennie, legyen Német, vagy a II. Világháború, vagy egy Szabotőr!
A főhősünk, Sean Devlin, egy Ír származású műszerész, aki szereti az autókat és versenyt is űz velük. Egy nap eljött a forma-1-es világbajnokság, melyet Németországban tartottak, és a főhősünk is bejutott. Itt a legfőbb ellenségével kellett megküzdenie. De mivel csalt az ellensége, így vesztett, és bosszút esküdött Dierker ellen. A verseny után kitört a világháború és hazaúton el kellett menekülnie a megmaradt hozzátartozóival Franciaországba, Párizsba. Út közben elvesztette szeretett barátját Jules-t, és egy második bosszút is lebegett a szeme előtt, eltávolítani a fricceket a világról. S nekünk innentől jut szerepünk a történet során.

Prológus, Better Days:
Nehézségi fok: 1 csillag

Ha megkaptuk az irányítást, akkor menjünk ki az utcára. Ezután jobbra haladva kövessük a fickót, akinek Luc a neve. Miután megállt, beszéljünk vele, s elmondja hogy tűzijátékot fogunk csinálni. Tehát szálljunk be a négykerekűbe, s kövessük a mini térképen jelzett útvonalat. Ha meg érkeztünk, akkor szálljunk ki a járműből, és verjük laposra a kapuőröket, és benn is vagyunk félig-meddig. Itt a ház oldalán másszunk fel, lopakodjunk az itt strázsáló őr mögé, és a stealth killel csavarjuk ki a nyakát. Ezután csusszanjunk le a létrán és segítsünk a partnerünknek elpáholni a nácikat, majd törjük össze a ládákat, s kapunk pár dinamitot. Szaladjunk vissza az autóhoz, szálljunk be, és irány a üzemanyagraktár. Az autótól balra található házon másszunk fel, és várjuk meg míg Luc felrobbantja a teherautót (ez lesz a jel), majd a telefondróton jussunk be a kerítések mögé. Itt irány a legközelebbi üzemanyagtartály, telepítsünk rá egy dinamitot, de úgy hogy ne vegyenek észre, s fussunk odébb. Ha megvagyunk, akkor sétáljunk ki a kapun, és az autóval meneküljünk el. Ha megérkeztünk a Belle-hez, menjünk be mi is Luc után, s pihenjünk le a jelzett ponton.

Most pedig nosztalgiázzunk. 3 hónappal előrébb ugrunk, mikor még minden vidám és benzingőzzel teli friss levegő volt. Szóval, a teherautóval menjünk a Németországi határra, majd álljunk meg, hogy ellenőrizhessék a papírjainkat. Ha megvan, haladjunk tovább a célunk felé. Menjünk be kocsmába ?ünnepelni?, s várjuk ki a beszélgetések végét. Jönni fog pár náci, bánjunk el a kijelölt személyekkel, majd fussunk ki az ajtón. Ezután Skylar autójával meneküljünk el, szóval irány a legközelebbi földes út, de a saját módszereinkkel is elmenekülhetünk.

A Poleposition című Prológus Chapter-ben, versenyezzünk egy jót. A célunk hogy Dierker-t megelőzzük. Nehézség: 0,5 csillag.

A Sunday Driving chapter következik.
Nehézség: 1 csillag
Kövessük Dierker-t, de ne kerüljünk a közelébe, s úgy kövessük őt, mint a filmekben. A kanyaroknál ajánlott nagyon oda figyelni, mert a paranoia csík hirtelen megugorhat. Ha megérkeztünk, dobjuk át Jule-t, aztán mi is másszunk át. Most pedig a piros kicsike jön. Szálljunk bele, és miután át törtük az előttünk levő (és a kis ?intro?-ban látható) kerítést, ugorjunk ki,s nézzük a videót.


The Darkest Night - Chapter.
Nehézség: 2 csillag

Haladjunk végig a folyosón, itt csavarjuk ki a nyakát az őrnek, majd vegyük el a fegyverét. Menjünk tovább, ujjabb nyakfacsarás, és másszunk fel a ?Logo? táblán. Itt is próbáljuk meg az előbb alkalmazott módszert használni. Csússzunk le a létrán, menjünk a másik létrához, itt is menjünk le. Ajánlom hogy várjuk meg azt a pillanatot, amikor az egyik őr elindul cigarettáért, majd az ott marad ?bárányt? végezzük ki csendesen. Haladjunk lövöldözve, s mikor kijutunk, szálljunk be a Sturmwagen-be, és meneküljünk el. Ha megérkeztünk a farmra, akkor itt is takarítsuk el a nácikat, majd segítsünk Veronique-on.

Act I., Slaughterhouse:
Nehézség: 1 csillag ; Megkapjuk a Disguise képességet.
A nosztalgiázás után újra a jelenben járunk. Szóval, menjünk ki a luxus szobánkból, s menjünk fel a lépcsőn Luc-hoz. A beszélgetés után ki az utcára, s Luctól kapunk egy pisztolyt amit nyomban dugjunk el. Ezután induljunk el a célunk felé. A beszélgetés után ugorjunk be a csatornába, lehetőleg ússzunk a létrához és ott másszunk ki. Az őrt csendesen iktassuk ki, s vegyük el a ruháját. Haladjunk tovább, csendesen iktassuk ki a következő őrt is, s szedjük fel a láda tartalmát (később ezekből és más cselekményekből szerezhetünk ?pénzt?). Sétálgassunk tovább egyenesen, de úgy hogy ne lássanak meg (ezt egy hang, és a mini-térkép mellett jelzet sárga villogás jelzi), vagy csak ne szemléljenek minket sokáig. Szóval haladjunk az épület oldala mentén, s ha látunk egy létrát másszunk fel rajta, balra elfordulva pedig be az ablakon. Itt a jobbra látható lépcsőn menjünk le, majd az őrt hátulról tegyük hullapozícióba, majd vegyük el tőle a kulcsokat és nyissuk ki a cellát, amiben Vittore barátunk tartózkodik. A kis traccsparti után, fussunk a jelölt ponthoz.

Bottle Shock:
Nehézség: 2 csillag
Beszélgessünk el Luc-al, aztán Santossal (a Fekete piacos ürgével). Azt a feladatot kapjuk, hogy az eladott nagyon ritka pezsgőt szerezzük vissza a német ünnepségről. Szóval menjünk a célra, majd az autóból kiszállva, sétáljunk följebb az utcában, forduljunk jobbra. Várjunk egy kicsit, míg tiszta lesz a terep, s másszuk meg a ház oldalát. Itt haladjunk végig a tetőn a kábelig, majd ugorjunk rá, és a vége felé dobjuk le magunkat. Másszunk le a pezsgő mögé, majd futva csenjük el, szaladjunk vissza a tetőre, és használjuk a zöld ponttal jelzett búvóhelyet. Ha tiszta a terep, vigyük vissza Santos-nak a pezsgőt, majd adjuk oda Veronique-nak Luc orvosságát.

The Black Market:
Nehézség: 1 csillag; Ezentúl vásárolhatunk a feketepiacon.
Miután felvettük a küldit, böngészgessünk egy kicsit a választékban, vegyünk robbanó anyagot dögivel. Ha megvan, induljunk el kihasználni őket. Menjünk ki a kis térről, forduljunk jobbra, majd látni fogunk egy vízelvezető csövet a házoldalán, másszunk fel rajta. Ezután röpítsük a levegőbe a tornyot, úgy hogy telepítjük a dinamitot, majd leugrunk vissza az utcára. Ha megvan, sétáljunk vissza be a kis térre, itt az ablakokat kihasználva, uzsgyi fel megint a tetőre. Célozzuk meg a szemben levő tornyot, másszunk fel, végezzünk az őrrel, majd vegyük el mindenét (Puska, uniformis). Most megint le, majd a kéményről lőjük el a tiszt fejét, és fussunk arrébb. Ugorjunk le megint az utcára, s azt látjuk, hogy a tank melletti két őr a puska dördülés irányába halad, gyorsan robbantsuk fel a tankot is, és menjünk vissza Santoshoz.

Grand Theft Limo:
A Sa (Santos) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 1 csillag; Megkapjuk a Garázs és az autó gyűjtés lehetőségét.
Szeretjük az autókat? Az oldschoolt is? Akkor induljunk hát el a ritka kicsikéért! Mihelyst megérkezünk, guruljunk tovább és egy jobb kanyar után parkoljunk le. Itt megint a jól bevált tetőre fel, és kerüljünk az őrök háta mögé, majd hopp be az autóba, ki a kapun, és rázzuk le a nácikat. Ha sikerült, adjuk le a ritkaságot Santos-nak.

Thirty Pieces of Lead:
A Vi (Vittore) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 2 csillag;
Először is szerezzünk álruhát, majd menjünk a célra. Itt álljunk meg a lépcsőn, és várjuk meg a ?mondókákat?, s kövessük. Vigyázzunk arra a paranoia csíkra mert eléggé szeszélyes! Szóval ha követjük, akkor a pázsiton át fog menni, mi ne lépjünk rá a fűre, míg tovább nem áll mert meg fog fordulni és kínos lesz ha meglát! Ha elindult, természetesen kövessük tovább, de itt egy jobbra forduláskor simuljunk a ház falához, mert ismét megfordul, és leskelődik. Ha tovább halad, vegyünk elő egy fegyvert (lehet géppuska vagy sörétes), s kövessük még egy kicsit míg meg nem szólal Sean, hogy tádáám egy áruló. Lőjük lyukasra mindkettőt.

Liberty or Death:
A Lu (Luc) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 3,5 csillag; Megkapjuk a F3-mas billentyű használati lehetőségét, mellyel bajban, bajtársakat hívhatunk, és további fejlesztést a boltban.
Szóval börtön ajtókat kell ismét nyitogatnunk, tehát nem árt egy egyenruha, és egy pisztoly, hangtompítóval ellátva. A helyszínre érkezve, a pisztolyunkkal, és a markunkkal végezzünk a hatalmas torony alatt strázsáló 3 őrrel ( ha nem sikerülne észre vétlenül, nem baj). Ezután vegyük elő az erősebb fegyverünket, majd sétáljunk be a ketrecekhez, nyissuk ki a kijelöltet (de előtte puffantsuk le a közeli 2 katonát), azután már csak szaladjunk körbe, hogy mindegyiket kinyissuk. Ezután végezzünk a maradék katonával, hogy a riasztót ki tudjuk kapcsolni.

Special Delivery:
A Ve (Veronique) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 1 csillag;
El kell hogy furikázzuk Veronique-t a kijelölt pontokra. Először Veronique-nak fel kell vennie a csomagot (ez lesz az első megálló), majd a második megállóhoz érkezve meg kell várnunk őt. Miután vissza beszállt az autónkba, fel kell húznunk a nyúlcipőt, hogy le tudjuk rázni a fricceket. Ezután menjünk haza, és beszélgessünk el Luc-al.

Slipped Me a Mickey:
A Sk (Skylar) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 0 csillag;
Csak simán menjünk el Skylarhez és hallgassunk végig egy kis traccspartit.


Buried Secrets:
A Sk (Skylar) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 4 csillag;
Szükségünk lesz egy hangtompított pisztolyra, és egy álruhára. Ha esetleg a küldetés előtt nem szereztünk volna be egy egyenruhát, akkor ez megoldható. Surranjunk be a kis odún, majd várjuk meg a 2 S.S katona beszélgetését, és ha elment az egyik, akkor gyorsan üssük le a katonát a divatos ruházatáért, de közben figyeljünk oda az előrébb levő Wehrmacht katonára!
Ha megszereztük, akkor álljunk odébb egy balra indulással, mely egy létrához vezet, melyen menjünk le. Sétáljunk idelent egy kicsit, pisztollyal a kezünkben, és mintha mi sem történt volna, puffantsuk le az előttünk levő őrt, ami a folyosó emelkedő részén strázsál. Haladjunk tovább, s már kinn az utcán a kripták mögött haladjunk el, majd a piros ?jelzőfénynél? látni fogunk egy lépcsősort, ugorjunk be (ne aggódjunk a felfigyelés miatt, csak próbáljuk úgy hogy Sean ne kapaszkodjon meg). Séta közben találkozni fogunk 3 őrrel. Őket lehetőleg messziről kerüljük el. Az első kettő a ?szobában? van, a 3. a folyosón, és mögötte van még egy S.S katona. A S.S katona kell nekünk, vagyis ami a háta mögött van, két darab Viper SMG! Pórbáljuk meg csendesen elcsenni, majd haladjunk tovább a temetőbe. Innentől jön csak a neheze! Több lőszer nyakláncos őrrel kell ?megbirkóznunk?. Kettő lehetőségünk van:
Az első, hogy beszaladunk a Viper SMG-vel, mint Forest Gump, és közben lövünk,
Vagy az hogy mindenkit egyesével leszedegetünk, és utána megyünk be, mint az őrült, mivel ekkor kevesebb emberrel kell szembeszállni. Tehát, ha eldöntöttük melyik utat választjuk, essünk hát neki, és végezzük el. Az előcsarnokban gránátokkal ki pusztíthatjuk a tiszt bagázst, vagy le ugorhatunk a bejárattól balra, de közép tájon levő létrán, majd lövöldözzünk még egy kicsit, és meg is van az arany.

A Trip Up the Coast:
Az Sk (Skylar) ikonnál lehet felvenni.
Nehézség: 0,5 csillag; Megkapjuk a Le Havre térképet.
Ez egy nagyon szimpla küldetés, ha nem csinálunk galibát az ?országúton?. Le kell furikáznunk, vagy inkább költöznünk Le Havre-ba.

Vive le Vengeance:
Az Sk (Skylar) ikonnál lehet felvenni.
Nehézség: 3 csillag.
Induljunk hát el a kamionért, amit Skylartől kaptunk. Ezzel az álca járművel menjünk a cél felé, s ha elérünk a Citadella első kapujához, akkor álljunk meg, hogy ellenőrizhessék a papírjainkat. Ha bent vagyunk, és át haladtunk a hídon, akkor szálljunk ki, a mesterlövészt iktassuk ki oda figyelve a környezetünkre, majd rakjuk le a dinamitot a fa kapura. Ha felrobbant, indulhat a betörő akció. Küzdjük végig magunkat a náci seregen, s ha látunk egy ? egy begyűjthető cuccot, ne szalasszuk el az alkalmat, hogy felszedjük, ill. felrobbantsuk azt.
Ha a már látjuk a léghajót, akkor igyekezzünk is fel a fedélzetre, de vigyázzunk az őrségre, szóval őket is intézzük el. Végre fent egy léghajó fedélzetén! Itt az ideje móresre tanítani Dierkert. A kis bevezető után, óvatosan akrobatikázzunk Dierker után, majd hallgassuk meg a beszélgetést.


Vive le Vengeance ?folytatása?:
A Wi (Wilcox) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 0 csillag
Egy kicsinyke beszélgetés semmi több. Tőle vehetünk fel később mellékküldetést.

Veronique-al való beszélgetés után (mely a Ve ikonnál érhető el), beszéljünk Luc-al is, aki elküld egy kicsit távolabbra, a város nyugati részébe (Lu ikon). Ezután beszéljünk Vittore-val (Vi ikon).
Egyszóval ez egy nagy terv, hogy bevonjuk a többi francia ellenállót is, és hogy elkapjuk Dierkert. De a beszélgetések alatt többet is meg lehet tudni.
Ha megvagyunk, induljunk is el Santoshoz (Sa ikon).

Act II, A Whisper or A Roar:
A Sa (Santos) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 3 csillag; Lehetőségünk lesz AA ágyút használni; Szükségünk lesz álruhára, RDX-re, vagy Dinamitra.
Egyes számú verzió:
Induljunk a kijelölt helyre, majd a kis bemutató után, szerezzünk rögtön egy álruhát. Jobbra tőlünk fog sétálni egy tiszt, kapjuk is el, vagy máshonnan is szerezhetünk. Balra tőlünk a kerítés mögött őrjáratozik egy puskás katona, őt is elkaphatjuk. Ha megvan az álruha, lopózzunk be, itt a tartály és a teherautó közé sétáljunk be, és ha a mini-térkép mellett nem villog a felkiáltó jel, rakjuk le a robbano anyagot, és siessünk arrébb. Ha véletlen észre vennének, rázzuk le a Fricceket.
Kettes számú verzió.
Ugyanúgy szerezzünk egy álruhát, és a kis videóban mutatott AA löveghez másszunk föl és használjuk.

Papiere Bitte:
Nehézség: 1 csillag; Megkapjuk a Páncélöklöt, a TommyGun-t, és egy Scoped Steiner puskát.
Szerezzünk 250 Contrabandot, s ezt adjuk oda Santosnak a papírokért, amivel átengednek a város nyugati oldalára.

Jailbreak:
A Ma (Margot) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 4 csillag
Egy nem igazán bátor embert kell kimentenünk a fogságból, hogy nehogy eljárjon a szája.
Szóval ha a helyszínen vagyunk, akkor a balra levő házon másszunk fel a teraszoknál. Az itt levő mesterlövész ruháját vegyük el, majd a kábelt használva jussunk be a komplexumba. A mesterlövészeket csendesen iktassuk ki sorrendben. Miután bejutottunk, másszunk fel a közeli létrán, majd még egyszer a toronyhoz vezető létrán, itt a toronyban levő őrt iktassuk ki, majd jöhet a lejjebb őrködő mesterlövész, és a ?bejáratnál? levő mesterlövész. Mindezek után, ha lejjebb másztunk, a következő mesterlövészhez (jobb oldal), akkor maradjunk még mögötte egy kicsit, míg a S.S katona gyanúja el nem tűnik (lehet hogy észre fogja venni a hullát, ezért ez az óvatosság). Ha elmúlt, akkor üssük le az előre kiszemelt célpontunkat, majd a járőröző katonát is üssük le, és cseréljünk álruhát. Másszunk vissza, és iktassuk ki a maradék mesterlövészt is, és mehetünk le a lángszórósokhoz. Figyeljük meg hogyan őrködnek! Körbe-körbe ugyebár, na szóval itt sietnünk kell. Üssük le az egyiket, aztán úgy fussunk a másik mögé, úgy hogy ne vegyen észre. Ezek után szabadítsuk ki Bryman-t, és meneküljünk el.

The Big Gun:
A Ba (Bryman) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 4 csillag
Először is, szereznünk kell egy álruhát a biztonság kedvéért, kell nekünk egy mesterlövészpuska is. Ezután mikor belépünk a tiltott helyre, a jobb oldali ház falán másszunk fel, és mindvégig próbáljunk fenn lenni a tetőn. Haladjunk az ágyú irányába, s ha észre vennének, nincs más esély, lövöldözzünk. De minél gyorsabban, mert ketyeg az óra és 10 percünk van csak! Szóval ha ez a eshetőség fel üti a fejét, akkor a körülöttünk levő katonákat öljük csak meg, hogy ne haljunk bele a ?villámakcióba?. De ha nem jönne el ez a pillanat, és ha az ágyú közelében vagyunk már, akkor csináljunk egyet. Vigyázzunk az AA ágyúkra, és arra az egy szem Panzerschrekkel ellátott katonára, és a felállított géppuskára is! Fussunk az ágyú felé puffogtatva, szedjük le a mérnököt, majd csináljuk durrogtatást is a Bryman-től kapott RDX-el.

Limey Bastard:
A Bi (Bishop) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 0 csillag
Ismét egy kicsiny beszélgetés, melyből megtudjuk, hogy a jövőbeni célpontunk, Dierker gyára lesz.


Rolling Thunder:
A Sk (Skylar) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 3 csillag; Új fegyverek a feketepiacon, s a ?Super RDX, Híd gyilkos robbanóanyag?
Szükségünk lesz egy álruhára, és egy jó géppuskára, ami pontosan lő (a biztonság kedvéért).
Ha megérkeztünk, menjünk a célra, itt lesz egy létra, melyen felmászás után iktassuk ki az őrt. Ha megvan, keressük meg az első telepítő helyet, de nézzük jól szét, senki nem lát-e. Ezután menjünk a következőre, az őröket ki iktatva. S már csak a vasúti sínekre kell rá rakni az utolsó robbanóanyagot. Itt vegyünk elő fegyvert, majd rakjuk le a bombát, és meneküljünk el ha megláttak, és fedező tűzzel védjük a hátsónkat.
Ha netán nem így sülne el a dolog a legelején, nem baj, ugyanígy elintézhetjük, csak hangosabban. S az utolsó bomba lerakása után használjuk a híd szélén levő kábelt, s fussunk be a rejtekhelyre, hogy ne kergessenek tovább.
Megvagyunk,s most menjünk a proffért. Wilcox jelentése után, ugorjunk át a balra levő fakerítésen, s az itt levő náci ruháját vegyük el, majd induljunk el a sínek felé. Menjünk át a síneken, addig míg kerítés nem állja az utunkat. Induljunk el jobbra, itt lesz egy rés a kerítésen, surranjunk be, majd szálljunk fel a vonatra. Másszunk fel a vonat tetejére, és mielőtt leraknánk a bombát, az előrébb látható őrt üssük le egy puskával, majd menjünk vissza elvégezni a dolgunkat. A következő szerelvényeknél már géppuskát kell használnunk, mert nem tudunk feltűnés nélkül elmenni az ott levő 3 őr mellett. Szóval géppuska tűzzel fussunk végig, míg meg nem látunk egy csinos kis légvédelmi löveget, melyet használjunk is ki, és takarítsuk meg előre az utat. Gyorsan haladjunk a legelső szerelvénybe, és húzzuk meg a zöld kart. Ezután menjünk vissza Kessler kocsijához, s menjünk be az ajtón. Ha vége az kis videónak, akkor vigyük haza a ?Slaughterhouse? főhadiszállásra.

Pft Pft Pft:
A Ve (Veronique) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 0 csillag;
Egy kisebb beszélgetés a bizalomról.

Hard Bargain:
A Lu (Luc) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 0 csillag;
Megbíz minket, hogy szerezzünk be újabb papírokat Santostól, ami 500 Contrabandba fog fájni nekünk. Ezután menjünk vissza Luc-hoz.

South of the Saine:
A Lu (Luc) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 2 csillag
Menjünk a találka pontra, s a beszélgetés után egy rajtaütés közepében vagyunk. Gyorsan találjunk egy 4 ajtós autót, s húzzuk el a csíkot egy zöld embléma felé, mely egy ellenállási pont, ahol visszaverhetjük a támadást. Ha túléltük, akkor menjünk el a kijelölt pontra, ami a legújabb búvóhelyünk lesz. Ha lemegyünk, egy kis konferencia következik. S ezután menjünk el Vittore-hoz.

Repo Man:
A Vi (Vittore) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség:3 csillag ;Megkapjuk az Aurora nevű versenyautót; Szükség lesz egy hangtompítós pisztolyra.
Mihelyst megérkezünk a komplexum elé, jobbra látni fogunk 2 S.S katonát. Azt az őrt fosszuk ki, amely a kis fa kunyhó mögé megy, és nincs benne a ?Tresspassing? körben. Miután megvan az álruha, kezdjük el az akciónkat az Auroráért. Sétáljunk végig a kerítés mentén, majd látni fogunk egy kicsi dombot a kapu közelében. Itt ugorjunk be. Ezután sétáljunk még egy kicsit a kerítés mentén, de már belül. Balra lesz egy ?torony?, itt lőjük le csendesen a mesterlövészt, majd másszunk fel, és sétáljunk végig. Lesz egy katona aki látni fog minket, de ne aggódjunk, lassú a felfogása! Ha túléltünk mindent eddig, akkor a bejárat közelében levő lángszórós őrt iktassuk ki, majd rakjuk le a RDX-et, és robbantás után megvárhatjuk, míg elcsitulnak a kedélyek. Menjünk le, itt ne húzzuk az időt. A lépcső lejáróban állni fog 2 őr, puffantsuk le őket csendesen, és haladjunk lefelé ezzel a fegyverrel, míg megnem érkezünk egy szobába. Ekkor váltsunk hangosra, s amit lőhetünk, lőjük, majd szerezzük meg az Aurorát, rázzuk le a nácikat, s vigyük biztonságba a szépséget.

Boiling Point:
A Br (Bryman) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 5 csillag; Szükség lehet egy Viper SMG, Hangtompított pisztolyra; Megkaphatjuk a ?War on Terror? perk-et.
Ha már a helyszínen vagyunk, akkor tegyünk egy pillantást hátra. Látni fogjuk, hogy onnan kezdődik a telefon vezeték, szóval használjuk ki. Mihelyst az őrzött területen belül vagyunk, másszunk fel az ablakhoz és menjünk be rajta. Innentől lesz izgis a dolog. Hangtompított pisztollyal járjuk végig a terepet, csak fejre célozva! Ha el jutott a könyvtárig épségben, és riadó nélkül, akkor keressük meg a titkos ajtó ?kilincsét?, ami egy könyv (ezt a térkép jelzi nekünk). Innentől már a ViperSMG-é a szerep. Tehát rohamozzuk meg az alsóbb szinteket a börtöncellákig. Ha netán elfogyna a lőszer, nyugodtan cseréljük le a fegyvereinket, mert a celláknál 3 Terror katona ácsorog, és nem is gyengéden fognak minket tűz alá venni. Miután elintéztük őket, szabadítsuk ki az ellenálló bajtársat, majd tegyünk egy dinamitot a fém ajtóra, abba a szobában, amit kinyitottunk ezelőtt. Miután felrobbant, menjünk egy kicsit ki, hogy biztonságot nyerjünk, s ha utat törtünk, haladjunk kifelé, mint a fél őrült. De vigyázzunk rettentően sok katona lesz! Menjünk a lépcső felé, s érjük el épségben a liftet a sok terror katona mellett. Ha fenn vagyunk, fejre célozva ismét pusztítsuk a terror katonákat, majd vigyük haza Maria-t.

Lambs to the Slaughter:
Nehézség: 3 csillag;
A beszélgetésnél megtámadják a búvóhelyünket, szóval ragadjunk meg kettő géppuskát, és a benn levő nácik kiirtása után, védjük meg a hátsó frontot a telepített golyószóróval. Nemsokára mondja Veronique, hogy elölről is jönnek. Tehát itt is védjük meg, de figyeljünk oda, hogy a robbantó brigád ne érje el az épületet, ők legyenek elsődleges célpontok, a terrorosok a másodlagosak, és a wehrmachtok és az s.s-ek hátra maradnak. Ezután szokásosan oldalból is jönnek. Fogjunk egy golyószórót a fenti ablakoknál, csináljunk szitát a népből. Ekkor jön egy tank. Gyorsan ugorjunk ki az ablakon, a szemben levő kis ház tetejére felmászva, és ott elbújva várjunk egy picit, míg a tank bejön a kapun. Kapjuk elő az RDX-et, és robbantsuk fel!
Ezek után el kell vinnünk Kessleréket a katakombákba.

Dark Reign:
A Bi (Bishop) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 3 csillag; Szükség lehet egy hangtompított pisztolyra;
Kezdjük is el a bogarak telepítését a telefonhálózatba, míg természeti égi háború van. Keressük meg a ház oldalán az eresz csövet, amin felmászhatunk. Ha fenn vagyunk az elsőnél, akkor az őrt iktassuk ki csendben, ezután jöhet a rádió. Mostantól időre megy az egész, tehát igyekeznünk kell. A másik tetőn látunk egy mesterlövészt, őt is intézzük el, másszunk vissza a kábelhez, és csússzunk át rajta. Itt az őrt, és a rádiót ugyanígy. A balra levő kábelen csusszanjunk át, és csak a rádióval bánjunk el! Induljunk el jobbra a tetőn, a következő cél felé, majd hatástalanítsuk a rádiót, és a toronyba felmászva az őrt is. Sprint, és ugrás kombinációval Yamakasizzunk át a másik tetőre, s rádió, őr párost intézzük el. Irány a következő, ezt is intézzük el. A jobbra látható őr mögé lopózzunk, intézzük el, ugorjunk le, és az utolsónál egy nagyon aljas mozdulatsor jön. Menjünk a ládához, másszunk át rajta, és tegyük le az utolsó poloskát.

Needs of the Few? or the One:
A Br (Bryman) ikonnál vehetjük fel, egy csatornában.
Nehézség: 4 csillag
Rohanjunk végig a bűzös csatornán, ússzunk ki a partra látatlanul. Ezután jöhet a hangos berohanás, fejre célzásokkal, mert sok terror katona strázsál a környéken! Szóval haladjunk egyre feljebb, és ha fenn vagyunk a rádió toronyban, használjuk a rádiót, hogy jelentsünk Brymannek. Ezután az érkező katonákat szedjük le, és szálljunk fel a léghajó fedélzetére, ami elvisz minket a Nodre Dame-hoz. Itt ugorjunk ki, és a fenn látható tisztet dobjuk le a semmibe. Osonjunk le a lépcsőn, a korlátot átugorva, vegyük el a mesterlövész ruháját, és puskáját. Ezután álljunk az egy szinttel lejjebb levő korláthoz, és intézzük el a ?hóhért?. Veronique szabad lesz, ekkor még védjük meg a hátsóját a távcsövessel, és ha már ritkásabban vannak a Krautok, akkor másszunk le, és menjünk oda Veronique-hoz. Bryman szép belépője után használjuk a teherautón a golyószórót, és adjunk a náciknak. Vigyázzunk a repülőgépekre, és a Gestapo Cruiserekre! Ha megérkeztünk, vigyük Veronique-t a katakombákba.
A konferencia után, nyerjük meg a versenyt, s meneküljünk el a legközelebbi ellenállási pontra, ahol visszaverhetjük a támadást. Ezután siessünk a Belle-be, és egy szörnyű dolgot tudunk meg.

Act III, ?C?est ici l?empire de la mort?:
Nehézség:3 csillag; Megkapjuk a lángszórót;
Lopakodásról van ismét szó. Az utcán szerezzünk egy álruhát elsősorban, majd másszunk be a kerítésen, és menjünk a másodlagos csatorna bejárathoz. A bejárat előtt csenjük el a S.S katona ruháját. Lent a Raum pisztolyt vegyük fel, és hátulról fojtsuk meg a járőrt. A következő járatnál 2 katona fog jönni, jobbra a fal mögé bújjunk be, s ha elmentek induljunk tovább. Addig haladjunk csendesen, míg egy teremhez nem érünk, ami hemzseg a náciktól. Itt lőjük ki az összes palackot, amit látunk, s ha végeztünk mindenkivel, vegyük fel a lángszórót. Törjük tovább az utat magunknak a jelölések mentén. Találkozni fogunk Luc-al, menjünk fel hozzá, és segítsünk nekik. Amikor azt a feladatot kapjuk a játéktól, hogy lőjük le a minket ostromló nácikat, szimplán nézzük fel a csőre, és dobjunk egy gránátot, hogy az bemenjen, és arasson. Ezúttal mögülünk fognak pluszba még jönni. Gránátot nekik, majd próbáljunk meg segíteni Luc-on.

Deja Boom:
Az Sk (Skylar) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 5 csillag
Amint földet érünk, szerezzük is meg az egyik Sturmwagen-t és menjünk be a gyárba. Itt akit látunk lőjük le, míg a célunkhoz nem érünk. Ha megvan Maria, akkor nyomás Kesslerért. Amint kilépünk az ajtón, jobbra lesz az ajtó mögött, szóval dobjunk az ajtó elé egy gránátot, és nyissuk ki az ajtót. Ezután követnünk kell Kessler-t, de a tervének az útjában áll egy nagy vaskapu, amit ki fog nyitni, de ez időbe telik. Tehát fedezzük őt, míg kinyitja ezt a kaput. Vigyázzunk! Mert nem kevesen jönnek majd ránk. Másszunk fel a kapu panelétől jobbra levő préselő gép tetejére, és osszuk meg őket ólommal, és gránáttal. Ha sikerült kinyitnia a profnak az ajtót, akkor beszéljünk vele. Ezután fussunk fel a vezérlő terembe, és 3-ra húzzuk meg a kart. A dobozokban találunk 2 Siegfaust-t, használjuk ki őket, és lőjük szét a kijelölt rudakat. Védjük magunkat, mert jő ismét a szürke-piros fricc katonasereg, de próbáljuk meg közben elpusztítani a ?Cyclotron? masina magját. Ha elpusztult, vegyük fel a nyúlcipőt, és meneküljünk el. Eközben tisztítsuk meg az utat Kesslernek.

Angel of Death:
Nehézség: 2 csillag; Megkapjuk Dierker kis pisztolyát, a Execution Pistol-t, melyet meg vehetünk 1 contrabandért.
Bishoppal való beszélés után, beszéljünk Veronique-al. Szálljunk autóba, s vágjunk át mindenen, hogy az Eiffel toronyhoz jussunk. Itt a kicsit romantikus beszélgetés után, fussunk a lifthez, és menjünk a harmadik emeletre, azután a Bárba. Itt is csak haladjunk fölfelé. S elérkezik a finálé. Végezzük ki Dierkert.

Másodlagos küldetések.

Unforgiven Sins:
A De (Denis atya) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 1 csillag;
Induljunk el a templom felé, és másszunk fel a kijelölt pontra. Itt találunk majd egy mesterlövész puskát, mellyel várjuk meg Denis atya jelét, hogy ki is az a ember aki halálra van ítélve. Kétszer el mondja ugyanazt, majd harmadszorra mást mond, és megmutatja, hogy a táskás ürge az, akit le kell lőnünk.

Wrath of God:
A De (Denis atya) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 1 csillag
Egy szimpla leszállítós, menekülős küldetés.

Red Wedding:
A De (Denis atya) ikonnál vehetjük fel
Nehézség: 1 csillag
Egy Gestapo tisztet kell megölnünk, a saját esküvőjén, mert a menyecske családja hálás lenne, ha nem következne be ez a szerelem nélküli házasság.
Tehát ha megérkeztünk, keljünk át a hídon, és válasszuk a legközelebbi búvóhelyet (egy rózsás kerítés mögött). Ezután ha eljő az idő, lőjük le először a tisztet, majd a többi nácit, és húzzuk el a csíkot.

Belly of the Beast:
A Cr (Le Crochet, ?The Hook?) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 2 csillag
Egy újabb tiszt, de már kicsit elvontabb aggyal. Éjjelente a vöröslámpás negyedet járja, ez a perverz fricc, és terrorizálja a lányokat, akiknek egyáltalán nem tetszik se a náci se a modora.
Szerezzünk álruhát, majd sétáljunk be egy hangtompított fegyverrel (legyen az pisztoly vagy SMG). Ha mögötte vagyunk, nyissunk tüzet, és fussunk el, ahogyan kell azt ilyenkor.

Doppelganger:
A Cr (Le Crochet) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 2 csillag
Egy Afrikából jövő nagykövet francia országba jön üzletelni a nácikkal, és ha ez bekövetkezne, a mi emberünk Afrikában lebukna, hogy ellenáll. Tehát ezt meg kell akadályoznunk.
Menjünk el a kijelölt helyre, ahol adnak nekünk egy mesterlövész puskát. Ezzel kell majd megölnünk az eredeti nagykövetet, mivel több lesz belőlük, hogy nehogy egyből meghaljon az a?
Ha megérkeztünk, másszunk fel az orrunk előtt látható toronyba, majd megfoghatjuk a géppuskát és gyorsan lerendezhetjük, vagy a leütött őr ruháját használva, nagyobb csetepatét rendezhetünk. S ha ezt választjuk, akkor nézzünk bele távcsőbe, és lőjük ki azt a követet, amelyiknek horogkeresztes piros karszalagja van, s ezután fussunk el.

Legio Patria Nostra:
A Cr (Le Crochet) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 2 csillag
Egy messziről jövő ?égi szállítmányt? kell elpusztítanunk, ami Afrikával kapcsolatos.
Tehát menjünk a célra álruhában, majd a bejáratnál kikerülhetjük, vagy csendben kiiktathatjuk a 2 őrt. Ezután RDX-et sorban rakjuk le a kijelölt célpontokra, kivéve a léghajókra. Ezután robbantsuk fel mindet a második szintről, a ?teraszról?. Ezután géppuskával lőjük ki a léghajókat, és fussunk el.

Behind the Convent Gate:
A Wi (Wilcox) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 2 csillag
Egy radar komplexumot kell teljes egészében felrobbantanunk.
Álruha, csend. E kettő kell nekünk. Tehát besétálunk, csendben elvégezzük a dolgunkat, s ki sétálunk. Ha netán nem menne valami jól, vagy nem férnénk hozzá, akkor váltsunk durvábbra. A tetőre a komplexum mögött található toronyból ugorhatunk fel.

Better Dying Trough Chemistry:
A Wi (Wilcox) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 1 csillag
Egy vegyi fegyver ?vállalkozást? kell kettétörnünk.
Tehát, álruhában beosonunk a bejáraton, hangtompítóssal főbe lőjük a letámasztott géppuskás őröket, a torony őröket kiiktatjuk, s vígan pakolgatjuk le a bombákat. A belső, nagyobb épületbe csak a legvégén menjünk be, mert itt lehet egy bombával kettőt, vagy hármat is fel robbantani, és itt őrködnek a legtöbben! Szóval itt szintén vígan, de már ólmot adományozva a fricceknek.

Setup Up Us the Bomb:
A Wi (Wilcox) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 2 csillag
Ismét egy komplexum robbantás. Most egy rakéta állomást kell a földdel egyenlővé tenni.
Szóval, álruhát szerezzünk, s legyen egy hangtompított pisztolyunk. Először alul pusztítsunk el mindent, majd fentebb, és belsőbb szinteken is. S ezután szokás szerint fussunk el. Ez a küldetést teljes csendben elvégezhetjük.

Fahreinheit Four Firty:
A Ma (Margot) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 1 csillag
Egy náci tiszt elrendelte, hogy a francia kultúra egy részét tűzre dobják, még pedig a könyveket. Ezt Margot nem akarja, hogy bekövetkezzen. Kezdjünk hát bele, kell egy álruha és egy Rakétavető, a Panzerschrek pont megteszi, de ha nincs Siegfaust is jó, és persze egy menekülésre alkalmas fegyver, lehet a Terror MP60-ról is szó, vagy egy Tommy Gun.
Megérkezésünkkor láthatjuk, hogy egy hernyóba ücsörög a náci tiszt, Loger. Tehát menjünk be a katona sorfal mögé, s ezután elmehetünk jobbra, vagy balra. Az a lényeg hogy legalább oldalról, tisztán lássuk. Ezután adjunk neki egy falatot a rakétavető erejéből, majd húzzuk el a csíkot tüstént.

Bulletproof:
A Ma (Margot) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 1 csillag
Szükségünk lesz álruhára, a biztonság kedvéért, és persze maradhat az előző küldetésről megmaradt fegyverzet, bár a helyszínen találunk egy Páncéltörőt. Ha fenn vagyunk a tetőn (ugyebár egy liftet kell használnunk, hogy felmehessünk), akkor menjünk a jelölt pontra, itt találunk egy őrt, iktassuk ki, majd felvehetjük a rakétavetőt, majd használjuk a rádiót. Látni fogjuk, hogy jön Boeckman, a célpontunk. Várjuk meg míg a zászlókig elér az autójával, tehát legyen az orrunk előtt, és tiszta célpont. Ekkor tüzeljünk, és a jól bevett szokás szerint, tűnjünk el, mint szürke szabotőr az esőben, vagy meghúzhatjuk a kart, amit jelöl egy zöld pont a mini térképen (egy ?riadó panel?, nem messze tőlünk.).

Symphony of Destruction:
A Ma (Margot) ikonnál vehetjük fel
Nehézség: 1 csillag
Egy hangszórót kell lerombolnunk, mert a Margot már a saját ?hanghullámait? akarja hallani. S sok már neki a náci szöveg, inkább le cseréli hazaira.
Tehát kell nekünk álruha, ismét, s fegyverzet, mely legyen:
Ha megérkeztünk Louvre-ra, akkor a kis kapun menjünk be, és a járőröző tankra rakjunk egy robbanóanyagot, haladjunk tovább a célunk felé. Ismét egy tank, adjunk neki szülinapi gyertyát, majd sétáljunk beljebb a komplexumban. Ne aggódjunk az kapuőrök miatt. Meglátjuk a hatalmas rádiótornyot, s ne húzzuk az időt, pakoljuk is rá az RDX-et, s egy alrébb vonulás után robbantsunk. Mindezek után kényelmesen kisétálhatunk.

Loose Lips:
A Du (Duval Mingo) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 1 csillag
A megbízónk ex-barátnőjével kell végeznünk, mert elárulta az ellenállást.
Szóval kell nekünk egy mesterlövészpuska, és a szokásos géppuska.
A helyszínen, ami nem túl messze van, másszunk fel a tetőre. Megérkezik a dalos pacsirtánk, hát adjunk neki egy kicsit mélyebb hangot a puskacsőből. Ezután a másodlagos fegyverünket kapjuk elő, vagy lődözzünk le pár nácit, s rohanjunk a hullához és vegyük fel azt ami kell nekünk. Elmenekülés után, adjuk le a ?csomagot?.

The Hunter or The Hunted:
A Du (Duval Mingo) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 2 csillag
Ezúttal ?The Wolf?-t kell eltennünk lábalól. Ő egy náci tiszt, aki sportból öli le az ellenállás embereit.
Szükségünk lesz, mesterlövész puskára, és gépfegyverre. Miután beszéltünk a parancsnokkal, puskával szedjük le a lövészeket a tetőről, majd másszunk fel mi is, az megmaradt katona után. Ha megvolnánk, akkor ismét mesterlövészpuskával, szedjük le a náci tisztet, és a közelben levő búvóhelyet használjuk.

The Bavarian Candidate:
A Kw (Dr. Kwong) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 1 csillag
Egy hipnózisban, drogos állapotban, és agymosott nácit kel el furikáznunk, hogy a robbanócsomagot átadja Bauer-nek (ismét egy tiszt). Szükség lesz egy puskára, mellyel tetőről lőhetünk lefelé.
Ha át adta a csomagot, az autóval két gyors bal kanyar után, használjuk a búvóhelyet (egy piszoár képében). Mihelyst elcsitultak a kedélyek, másszunk fel a tetőn, menjünk még egy kicsit, de jobb oldalt, hogy át tudjunk ugrani a másik tetőre, ami Bauer feje felett van. Ezután húzzuk meg a ravaszt, és használjuk ismét a piszoárt (ha esetleg nem tudnánk, tisztítsuk meg a környékét, és azután bújjunk be).

Guardian Angel:
A Kw (Dr. Kwong) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 2 csillag
Szükségünk lesz egy mesterlövészpuskára, bár ezt a helyszínen beszerezhetjük. Megérkezésünkkor szaladjunk át a párhuzamos utcába, majd másszunk fel a ház tetejére, és itt használjuk a kábelt, hogy át csusszanjunk. Fussunk végig a ?teraszon?, jobbra ki a tetőre, és itt az állványzaton másszunk fel, s szedjük le csendben a 2 mesterlövészt. A rádió használata után, álljunk fel a kiálló ?deszka teraszra?, majd védjük meg Dr. Kwongot. Először is, balról fognak tüzelni a balkonról, majd jobbról, szintén a balkonról. Ezután még 3 ügynök fogja kergetni az utcán. Kapjuk le őket futás közben, majd eliszkolhatunk.

Deautschland Über Phallus:
A Kw (Dr Kwong) ikonnál vehetjük fel.
Nehézség: 2 csillag
Egy hatalmas obszervatóriumba épített ágyút kell felrobbantanunk, mely jelképként szolgál a náci hatalomra, Párizsban. De csak a fricceknek.
Szükségünk lesz álruhára, csendes fegyverekre.
Miután nyugodtan besétáltunk, nézzünk balra a lift után, majd egy szinttel feljebb jobbra van egy teher lift, használjuk ezt is. Ezután már benn a szerkezet aljában másszunk fel a balra látható létrán, és egy jobb fordulat után ezen a létrán, és a következőn is fel. Törekedjünk felfele, s ha már találkoztunk a felfegyverzett tisztekkel, iktassuk is ki őket csendben. Ezután Pakoljunk RDX-ket az ágyú tetejére, bal ? s jobb oldalára, és alulra is, hogy biztosra menjünk. Másszunk vissza oda ahonnan jöttünk, vagy kimászhatunk kábel alá (az ágyú csöve alatt van egy kis balkon), majd robbantsunk. Ha szépen felrobbant, leléphetünk a helyszínről.

Egyéb

Szereplők:

Vittore: Ő egy vérbeli olasz, Sean pót apja, és legjobb barátja. A történet során párszor bukkan csak fel, és segít a bajban, jó információkkal szolgál és persze a versenyeknél is kezeskedik.

Jules: Sean legjobb barátja, és Veronique bátyja. Sajnos a történet elején elvesztjük őt, de viszont ő a kulcs mindenre kérdésre, hogy miért is akar bosszút állni Sean a németeken.
Ő is a 4-es trióba tartozik, úgy mint Vittore, Veronique és Sean.

Veronique: Csinos, de határozott francia hölgy. Az ellenállásban is részt vesz, és szerelmes lesz Sean-ba és Luc-ba.

Luc: Az ellenállás vezére. Kicsit fafejű, kicsit pofátlan, de bátor. Sajnos ő is meghal a történet vége felé.

Sean: A játék főszereplője. A szabotőr, ki megmenti Franciaországot a pusztulástól, a megszállástól. Meghódít egy női szívet. S Hősködik.

Dr. Kessler: Egy fúziós reaktort talál fel, és a nácik elfogják, hogy bombát készítsen nekik. S nekünk meg kell majd őt védenünk, melyből nagy galiba lesz. Van egy lánya, Maria.

Santos: Egy igazi feketepiacos kereskedő. A történet során át áll ?szürke oldalra?, a nácikhoz, mert ők nagyobb hozamot jelentenek neki. Szóval árulóvá lesz.

Skylar: Szereti Sean-t, és úgyszint szereti ?cikizni?. Egy brit hölgy, ki örök versenytársa volt/van/lesz Sean-nak. Bátor, csinos, és titokzatos.

Dierker: Ő a fő-fő gonosz a játékban, mindig keveri az ürüléket, és alkoholista, és abnormális, kegyetlen és még sorolhatnám. A Grand Prix-en kilőtte Sean autójának a kerekeit, ezért pipa rá, és elfogta őt és barátját. A kínvallatáson a barátját megöli, ezért bosszút esküdik Sean, Dierker ellen.

Franziska: Nem igen lehet róla sokat tudni. Ami elsőre felmerül, az az, hogy Dierker ?jobb keze?. A történet során is csak 2-szer 3-szor fog felbukkanni.

Perk-ek:.

Brawling:
-Fightin? Irish (Bronz szintű perk). Ha lenyomva tartjuk az F billentyűt, akkor nagyobbat üthetünk.
-Sucker Punch (Ezüst szintű perk). Ha a katona orra előtt állunk, egy E billentyű lenyomása után, kicsavarhatjuk a nyakát. Ez egy amolyan ?Silent kill? módszer, de szemből, és kevesebb időbe telik, hogy pusztakézzel végezzünk egy nácival.
-Grim Reaper (Arany szintű perk). Ha egy katona mögött állunk, és egy E billentyűt leütünk, akkor egy ?Kung-Fu? mozdulattal, mely láthatatlan, és gyors módszer, kiiktathatjuk a nácit.

Hardware:
-Gunslinger (Bronz szintű perk). Kevésbé üt-, illetve rántanak fel az automata fegyverek
-War on Terror (Ezüst szintű perk). Feloldja a .44-es kaliberű pisztolyt a boltokban.
-Paint the Town Red (Arany szintű perk). Feloldja a ?Panzerschrek?-et a boltokban.

Sniping:
-Marksman (Bronz szintű perk). Kevésbé fog remegni Sean keze.
-Eagle Eye (Ezüst szintű perk). Kevésbé ránt fel/üt vissza a mesterlövészpuska.
-Longshot (Arany szintű perk). Feloldja a ?Terror Scoped Rifle?-t a boltokban.

Explosives:
-Cheap Thrill (Bronz szintű perk). Több gránátot hordhatunk magunknál.
-More Bang for your Buck (Ezüst szintű perk). Minden robbanóanyag fél áron.
-A Real Hellion (Arany szintű perk). Nem lök fel a robbanás ?szele?.

Demolitions:
-Nasty Surprise (Bronz szintű perk). Az autónkba ezentúl telepíthetünk bombát. Ez a funkció arra szolgál, hogy ha a Q billentyűt megnyomjuk, mikor még áll a jármű, akkor bombát rakhatunk bele. Célozzuk meg a célpontunkat, és induljunk el feléje. Mielőtt neki mennénk, ugorjunk ki a járműből, mely becsapódáskor felrobban.
-Mad Bomber (Ezüst szintű perk). Megkapjuk az RDX-et, s ezentúl már megvehetjük a boltokban.
-Block Buster (Arany szintű perk). Feloldja a Super RDX fejlesztést.

Sabotage:
-Shoft Fuse (Bronz szintű perk). Gyorsabban telepíthetjük a robbanóanyagot.
-I Fell Towers (Ezüst szintű perk). Több robbanóanyag lehet nálunk.
-Urban Renewal (Arany szintű perk). Álruha hordása alatt, nem lesz feltűnő ha szabotálni próbálunk.

Mayhem:
-Throwing a Party (Bronz szintű perk). Feloldja a ?Crowd Clearer? dobást. Miután elkaptunk egy embert, nyomjunk egyszer F-t, majd dobjuk el valamerre.
-Road Rage (Ezüst szintű perk). Feloldja az Aurora N2O-ját.
-The Right of Way (Arany szintű perk). Feloldja az Aurora golyószóróját.

Racing:
-Lead Foot (Bronz szintű perk). Feloldja a ?Silver Claw? nevű sportautót a garázsban.
-Speed Demon (Ezüst szintű perk). Feloldja Skylar ?Drake? nevű autóját a garázsban.
-Godspeed (Arany szintű perk). Feloldja a ?Silver Claw Mk. II? nevű sportautót a garázsban.
Mechanics:
-Joy Rider (Bronz szintű perk). Feloldja az ?Altair? nevű sportautót a garázsban.
-Hijacker (Ezüst szintű perk). Ingyen javíthatjuk az autóinkat.
-Wheelman (Arany szintű perk). Csapatszállítót, és Tankokat tárolhatunk a garázsban.

Evasion:
-Fugitive (Bronz szintű perk). Hívhatunk ellenálló csapatot segítségképpen vagy azért, hogy elmenekülhessünk, míg ők feltartják az ellenséget. Az F3 leütése után az útra nyomjuk el.
-Escape Artist (Ezüst szintű perk). A garázsban ezentúl választhatunk menekülésre szolgáló autót, melyet az F4 leütése után, az útra nyomjuk el.
- Europe?s Most Wanted (Arany szintű perk). Használhatjuk a búvóhelyeket 4-es és 5-ös szintű riadó alatt.
7 hozzászólás

Vendég

10 éve, 6 hónapja és 26 napja

Mit össze kerestem egy ilyet!mosolygó smiley Köszi!!!!

válasz erre

1000feri

11 éve, 5 hónapja és 3 napja

ez most hogy került elő??

válasz erre

PaulMarloW

11 éve, 5 hónapja és 3 napja

wegh írta:
Ennek szerintem így semmi értelme...
Én is így vagyok ezzel.Még 10 éve magazin lapjain még elfért, de most hogy internet korszakát éljük sokkal rövidebb idő alatt kapjuk meg a válaszunkat az adott problémánkra.Amihez nem kell elolvasni ennyi szöveget.

Ezért sincsenek már magazinban ilyenek.

válasz erre

marco

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

Mai napig évente egyszer végigviszem.mosolygó smiley

Kicsit megkésett végigjátszás, de hasznos. Viszont össze kéne szedni a kinézetet legközelebb valóban.

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

Imádtam ezt a gammát nagyon nagyon!

Legközelebb kicsit formázhatnál a szövegen mert így egy nagy halom betű. Kinyomtatva ok, de így nehéz olvasni.

válasz erre

badam10

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

De tök jó volt ezzel játszani.
Már csak robbantgatni is városszerte..

válasz erre

wegh

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

Ennek szerintem így semmi értelme...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja