The Lion King

2013. március 23.
47.0691
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Dorcika profilja, adatai
Dorcika
Gyermekkorom kedvenc játékai közé tartozik a The Lion King, ezzel minden bizonnyal nem vagyok egyedül, hiszen a játék (nem túlzok) hihetetlenül elterjedt. Ez nem véletlen, hiszen a régebbi játékok zöme sokkal élvezetesebb volt, mint sok ma megjelent game, elég csak gondolnunk a 80-as, 90-es évek játékaira, szerintem ennél többet nem is kell mondanom ezügyben. A Lion King 1994 decemberében jelent meg, Japánban egy napos késés illette (december 9.), elkészítéséről pedig a Westwood Studios, a Dark Technologies és a jól ismert Virgin Interactive gondoskodott, de mivel Disney játékról beszélünk, a fejlesztésekhez természetesen társult a Disney is. Kiadását szintén a Virgin Interactive, a Sega, valamint a Walt Disney Computer Software biztosította, méghozzá PC-re, Sega Mega Drive/Genesis-re, NES-re és Super NES-re, GameBoy-ra, Amigára, Game Gear-re, illetve Sega Master System-re, szóval platform választék van bőven. Jelenleg a Sega Genesis változatról írok nektek.

/>
The Lion King - 1. kép


Amint azt láthatjuk és remélhetőleg tudjátok is, a szóban forgó játék valójában oldalnézetes, egyetlen egy pálya, a The Stampede kivételével. E game igazából nem kínálja az akkor már számos játéknál megjelent két ? vagy többjátékos módot, ugyanis csak egyjátékos móddal találkozunk. Háromféle nehézségi szint tárul elénk, amellyel játszhatunk: easy, normal és difficult. Mindhárom szintnek megvan a maga tulajdonsága mind életben, mind HP-ban és az ellenfelek legyőzésében is. A beállítások között módosíthatjuk az irányítást, ki-és bekapcsolhatjuk a zenét és a hangeffekteket, illetve hangtesztet is végezhetünk a listán található összes zenével.

The Lion King - 2. kép


A képernyő tetején két darab sáv helyezkedik el. A baloldali az üvöltéssel fűzhető össze, ha ez tele van, karakterünk üvöltése hatásosabb lesz, a jobboldali pedig az életerőt jelzi. Ezen sávok mérete természetesen a játékmenet során felszedett, különböző bogarakkal növelhetők. A kijelző jobb alsó sarkában láthatjuk, hogy éppen mennyi életünk van. Persze ezt az utóbbi adatot is növelhetjük a pályákon felszedhető életek segítségével.

The Lion King - 3. kép


A játékos Simbát irányítja az egész játékmeneten át, kivéve az úgynevezett bónuszpályákon, ott ugyanis Pumba, vagy Timon irányítását vehetjük a kezünkbe. A game végigmegy a jól ismert rajzfilm történetén, Simbát a hatodik pályáig kölyökként, ezután felnőttként irányítjuk. Mennyiségre pontosan kereken tíz pálya van, név szerint The Pridelands, Can't Wait to be King, The Elephant Graveyard, The Stampede, Simba's Exile, Hakuna Matata, Simba's Destiny, Be Prepared, Simba's Return és Pride Rock.

The Lion King - 4. kép


Kölyök karakterünk támadásai közé tartozik az üvöltés, az ellenfelekre való ugrás, és a gurulás, a felnőtt pedig természetesen már jóval erősebb, az előbb felsorolt cselekvések mellett képes még karmolni, az üvöltése is erőteljesebb, de gurulni már nem tud. Ellenségeink persze eltérőek, így annak megfelelően kell támadnunk, miféle ellenféllel van dolgunk.

The Lion King - 5. kép


A játékmenet során a felszedhető objektumok közé tartoznak a bogarak és az életek, valamint az úgynevezett napszerű tárgy. A bogarak szerepe más és más: van, ami növeli a fentebb már említett sávunk méretét, van, ami gyógyít, illetve javítja HP-nkat, és van, ami negatív hatással van ránk, a pókok például csökkentik az életerőnket. A nap-objektum arra szolgál, hogy amennyiben elfogy az összes életünk, azaz eljutunk odáig, hogy Game Over, akkor lehetőségünk van újrakezdeni azt a pályát, ahol épp meghaltunk. Ahány napot felszedsz, annyiszor folytathatod az aktuális pályán a játékot, máskülönben teljesen elölről kell kezdeni az egész game-et.

The Lion King - 6. kép


A végigjátszás során egyre több ellenféllel találkozunk, kölyökként például gyíkokat, kaméleonokat, sündisznókat, pókokat, békákat, bogarakat, keselyűket és hiénákat kell legyőznünk, felnőttként pedig majmok, párducok, hiénák és sok egyéb élőlény fordul ellenünk. A kölyök Simba fő ellenfelei, azaz boss-ai között szerepelnek a hiénák, valamint a Hakuna Matata pályán megjelenő gorilla, felnőtt karakterünk esetében pedig Zordont kell legyőznünk.

The Lion King - 7. kép


Korábban már említettem, hogy a pályák között bonus level-ekkel is találkozunk, ebből kétfajta van. Az egyiken Pumbát irányítjuk, ahol Timon fölöttünk jobbra-balra rohangálva dobálja le a bogarakat, nekünk pedig el kell kapnunk mindet, ha egyet kihagyunk, vége a bónuszpályának. A második fajta bónuszon Timonnal vagyunk, ahol bizonyos idő alatt minél több bogarat kell egy kis pályán végigmenve összeszednünk, ha pedig felveszünk egy pókot vagy lejár az idő, a pálya befejeződik. Ha szerencsések vagyunk, extra felszedhető tárgyakkal is találkozhatunk, például nappal és életekkel.

The Lion King - 8. kép


A grafika és a hangeffektek igazából sok platformon eltérőek, például Sega Genesis-en nincsenek olyan vocal-ok, mint a Super Nintendo-s verziónak, azonban ennek megvan az ára, ugyanis miközben a Sega Genesis háttérdizájnja igen gazdag, a Super Nintendo-é látványosan szegényesebb, de ez persze csak egy példa volt a sok eset közül. A háttérzenéket természetesen a filmből merítették, a sprite-okat és a játék háttereit pedig a Disney animátorai készítették.
A game igen jó pontozást kapott, több pontozó weboldal is 8/10-re értékelte. Ezt az értékelést persze nem mai szemmel kell nézni, de véleményem szerint ezt igen is kiérdemelte. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a The Lion King beletartozik a 90-es évek nagy játékaiba, és igaz, hogy azóta elavult játék lett, de a mai napig is iszonyatosan sokan játszanak vele. Nosztalgiára kiváló!
A fent látható képek saját kifényképezésűek!

Lezárásképp íme egy HD végigjátszás videó:
17 hozzászólás

Vendég

10 éve, 9 hónapja és 8 napja

PC-n sokat játszottam vele, de végigtolni sosem sikerült most sem mikor tavaly megpróbáltam, az utolsó pályán Zordont nem tudom hogy kell legyőzni. A végefelé pedig már nagyon nehéz.

Anno még P1-es gépen tolva is keserítette az életet a roar bug, vagyis mikor nem tölt fel az üvöltés így pl. a második pályán nem tudod átállítani a majmokat, hogy másfelé dobjon. Dosbox-on is megvan, random módon jön elő. A megoldás annyi, hogy pause-t kell nyomni majd ismét indítani és előbb-utóbb megjavul.

válasz erre

Jatoo

11 éve, 24 napja

Fhúúú régi nagy kedvenc...

válasz erre

Vendég

11 éve, 24 napja


a játéknyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 10 hónapja és 17 napja

de jó, egy ilyen tesztet kerestem! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 5 napja

Jó elnosztalgiázni időnként a régi játékokkal. A Disney játékok amúgy is marha jók voltak. Emellett még az Alladin volt kegyetlen jó! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 7 napja

Anno még tudtak játékot csinálni...

válasz erre

Vendég

12 éve, 8 napja

Nagyon jó blog!!!! Legyen még ilyen!! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 napja

Hiánycikk az ilyen játék pedig de jó lenne ha manapság is lennének ilyenek...

válasz erre

Maniac

12 éve, 10 napja

De imádtam. Böszme nehéz volt néhány része, arra emlékszem csak. Meg arra, hogy anyám a sokadik diplomáját csinálta, amikor egyik vizsgája után ezzel állított haza, plusz valamelyik Terminator játékkal. Mondanom sem kell, egy ideig nem lehetett elrángatni a TV elől... mosolygó smiley De jó is volt. mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 11 napja

Még igazán jó játék volt! Napokig el lehetett vele lenni, sőt...

válasz erre

Vendég

12 éve, 11 napja

Nagyon jó blog!

válasz erre

csirkee

12 éve, 11 napja

Én is anno párszor végig vittem a játékot, persze csak a jó öreg mário után. mosolygó smiley kis nosztalgia, jó leírás

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profilja