Telltale Games:Walking Dead élménybeszámoló

2013. szeptember 05.
42.9451
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
PaulMarloW profilja, adatai
PaulMarloW
2003.év Októberében indult a méltán híres képregény sorozat, minek sikerét nem más támasztja alá mint a képregényekből folyamatosan készülő sikersorozat.Eme sikert próbálta meglovagolni a Telltale games is és nem is akárhogyan. Élménybeszámolós blogom premierjeként szerettem volna egy az idő során szívemhez nőtt játékot választani amit még a körömben azok sem játszottak ki akik a sorozatnak és képregénynek nagy fanjai. Szégyen nemde?


Ennél tudok jobbat is, a játék hatására én speciel nem merek belekezdeni a sorozatba mert félek hogy az ott felépült világképemet rontaná. Kövezzetek meg, de előre reagálok minden erre utaló kommentre:




Na de ne offoljam szanaszerteszéjjel a blogomat és hogy az esti órákban a szemetek ne folyjon a keyboardra elkezdeném a beszámolót.

A Telltale Games Walking Deadje a a második az ilyen "fix kamera állásos túlélős akció-horror" az életemben, ezelőtt a Silent Hill pc-s verzióival játszottam egészen addig amíg a csúnya amcsik nem tették rá a kezüket a szériára. Ezek a tapasztalatok és a játék trailerében látott ingame akciójelenetek miatt estem neki a játéknak méghozzá úgy hogy lekalózkodtam...igen én az a fajta ember vagyok aki előbb nem demóval, hanem a teljes játékba belekóstolok s majd ha az elnyerte a tetszésemet megvásárolom (mai magyar gazdaságban nem hinném hogy ez nagyon bűnos gondolkodásmód lenne, meg hát amúgy is... sok irtó szar játék van több kiló ropogós forintért).
És ez a játék bekerült a respect listámba.

A játék maga elkülönül a képregény -vagy sorozat- által megalkotott karakterektől és helyszíntől (adódnak meglepetések azért) , párhuzamosan egy külön történetet mesél ami nagyon fordulatos,megrázó és megható is tud lenni egyszerre. Egyszóval elérték számomra azt a hangulatot amit eddig a képregény (és mások szerint a sorozat is) ad.A játék itt is mint az alap koncepcióban a vészhelyzetből -ben kialakuló szociális gondokra,helyzetekre fekteti a hangsúlyt. Ezt úgy felépítve hogy az embernek fél óra után olyan érzése van mintha egy sorozatot nézne és nem szabad neki egy fél percre se lenézni a képernyőről mert bármikor történhet bármi, gyorsan kell reagálnod a párbeszédeknél, gyorsan kell számodra jó döntéseket hoznod amikről tudnod kell hogy a jövőben nem üt majd ez vissza.

ÉÉéés! Itt az egész játéknak a lelke:a főszereplő karakterét 90%-ban te alkotod meg , - Neem character customization-nel, nem-nem - a döntéseiddel, amik a játékra nagyon erősen hatnak.... éppen ezért szippantott magába , egyszerűen magával ragadott az az atmoszféra, az a légkör amit a játék sugároz és tényleg az hogy bármi kisülhet a döntéseimből -ezért aki nem szereti végighallgatni a párbeszédeket a játékokban az kerülje el ezt az alkotást , de tényleg-.

A karakterek rettenet jól kilettek dolgozva mindenféle nézetet megtalálhatunk bennük ,ehhez persze a te gondolkozás módod is kell hogy szerinted az illető mire utalhatott azzal a megjegyzésével amit éppen az előbb tett.Az érzéseiket is jól modellezték igaz hogy a cell-shaded és gyengébb grafika miatt nehezebb dolguk volt a fejlesztőknek de részemről kihozták belőle a legtöbbet.

Akármennyire gagyinak hat a játék van benne brutalitás bőven ami "gyönyörűszép "részletességgel kivan dolgozva pl.:nem egy alkalom lesz mikor ha zombiet, ha embert de darabolni kell és az minden mozdulattal torzul, legyen az egy vágásban lévő végtag vágásának nyoma...stb .,stb.ennek következtében nagyon könnyen szerethetőek tudnak lenni vagy éppen gyűlölhetőek de akár ez a helyzet percek alatt változhat is , ez is rád van bízva. Vannak scriptelt jelenetek de azoknak a szereplői viszont szintén a Te döntéseid által generált történetszállal csatlakoznak be.

Nem tudom hangsúlyozni hogy ebben a játékban minden összefügg mindennel.

Telltale Games:Walking Dead  élménybeszámoló - 2. kép

Mindezek után unalmasnak tűnhet az hogy folyamatosan döntéseket kell hoznod....a fejlesztők ez ellen is adtak valamit nekünk.A történet egyes részein átvált a program egy olyan nézetbe ahol kis idő alatt kell akcióznunk, de van hogy itt is dönthetünk hogy mit csinálunk az adott pillanatban, -ezeket és minden interaktív dolgot jól láthatóan jelez nekünk a játék - de akár maradhatunk passzívak is.



Általában annak karaktered egészségére káros hatással vannak.

Ezek mellett az akciók mellett van olyan rész is (és ez lesz a legtöbb) amikor bolyongnunk kell az adott környéken és nyomokat,tárgyakat kell keresnünk a továbbjutáshoz.....mint egy tipikus point and click kalandjátékban, de itt amellett hogy kattinthatunk mi mozgathatjuk a főhősünket a billentyűzet WASD varázsbillentyűivel.



Amint már említettem pár bekezdéssel feljebb az embernek néha törhetnek elő olyan érzései a játékkal szemben mintha ez nem is játék lenne hanem egy interaktív sorozat. Nem is áll messze az igazságtól. Ugyan úgy mint az Alan Wake itt is epizódokra vannak felosztva a játék története és így is adták ki azokat külön-külön,így a sorozat idilljét megfogva minden rész elején és végén találhatunk prolouge-ot vagy éppen epilouge-ot.Amik szintén nagyon hangulatosra sikerültek olyannyira hogy belevitték azt a tipikus sorozatok által sűrűn használt hibát(?) hogy az előző rész jelenetét teljesen más szögből és mondattal mutatják be újra nekünk, hogy érthetőbb legyen a szituáció. Mai napra már ez nem túl sok adrenalint adhat de mikor a széria időközönként adta ki a részeket minden egyes játékost úgy engedett el a képernyő mögül mint egy sorozat függőt hogy "úúú most vajon mi lesz a következő részben Béla meghal vagy összejön a szomszéd Piri néni zombi lányával? Úúú de izgi".

Mint minden sorozatnak így a játék első évadának is van egy lezárása amin ha van aki a végigjátszás után nem bőgi el magát az bizony nem ember.

Telltale Games:Walking Dead  élménybeszámoló - 4. kép

Ezt mára megtoldták egy 2. évad bemelegítésére szánt résszel is, ahol talán a következő karakterek előéletébe pillanthatunk bele. Amit kicsit rossz szájízzel vettem mert ezeket az "egyjátékba tegyünkmár több karaktert és vele együtt ugyanannyi idejű történetet is amit majdkijátszhatakocka" típusú játékokat nem szeretem mert van egy olyan sanda gyanúm hogy csak a DVD megtöltése miatt írnak meg -Ezért nem is tetszett az Episodes of Liberty City és fura szemmel nézek a következő gta-ra is hisz ugyan ezt a vonalat próbálják vinni - de ez az aggodalmam gyorsan el is szállt hisz újra tökéletes karaktereket kapunk akikhez szintén köthetünk érzelmeket csak úgy mint az első évad karaktereinél is.És jövendöléseim szerint ez a bevezető még nagyobb bélyeget nyomhat az elkövetkezendő részekre mert nagyon érdekes csapatot kapunk a 400 days epizódban.

Nos összegezve ez a játék véleményem szerint nagyon jól össze lett rakva olyannyira hogy a mái napig figyelemmel kisérem a Telltale games publikálásait és eme remekművet kötelező jelleggel ajánlom minden Walking Dead kedvelőne,k ha nem is kocka de tud angolul.Tegyetek ti is így.Nem díszből nyert több mint 90 év játéka díjat a 2012-es évben.

http://www.telltalegames.com/walkingdead

U.i.: Steamen 75% off van rá szóval ha kedvet kaptatok hozzá támogassátok a csapatot!
11 hozzászólás

PaulMarloW

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

WillThaWheel írta:
+1, nagyon szép elménybeszámoló! röhögő smiley Bár én a DLC karaktereit nem tudtam úgy megkedvelni, mint Lee-t, vagy Clementine-t...mosolygó smiley
Majd a season 2-ben tuti lesz alkalmad. röhögő smiley

válasz erre

csati11

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

Walking Dead 4EVER!

válasz erre

Feti

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

Annak idején havonta vártam az új episode-ot x360-on. mosolygó smiley Aztán karácsonykor megvettem steamen egy akció keretein belül. Most kijött vitára és arra is beruháztam... röhögő smiley

válasz erre

WillThaWheel

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

+1, nagyon szép elménybeszámoló! röhögő smiley Bár én a DLC karaktereit nem tudtam úgy megkedvelni, mint Lee-t, vagy Clementine-t...mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 6 hónapja és 13 napja

[Tiltott felhasználó!]

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Nagyon faja kis teszt lett

válasz erre

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

imadom ezt a sorozatot

válasz erre

Vendég

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Öröm volt olvasni, látszik hogy rajongója vagy a játéknak!mosolygó smiley

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

amazonon van egy akció, azt is érdemes megnézni. Steamen 6,24 euro, amazonon csak 6,24 usd, ami simán olcsóbb. A dlc olcsóbb steam-en, mint amazonon, de együtt a kettő kb 10 dollár, mint a amazonon walking dead pakk.
http://www.amazon.com/exec/obidos/ASIN/B00ELJRCDO/indgambun-20

válasz erre

PaulMarloW

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

marco írta:
Korrekt írás, nagy kesztyűt neki!mosolygó smiley
Köszöntem szépen mosolygó smiley

Lesz még min csiszolni de próbáltam nem tele rakni spoilerrel ezért tűnik egy kicsit tesztnek is meg élménybeszámolónak is. röhögő smiley

válasz erre

marco

11 éve, 6 hónapja és 14 napja

Korrekt írás, nagy kesztyűt neki!mosolygó smiley

válasz erre
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja