A napokban újra elővettem. Hiába jönnek sorban a jobbnál jobb frissebb, csili-vilibb játékok, újra elővettem, és nem bántam meg. Az Icarus megint előttem szárnyalt, a történelem ismétli önmagát, és a várakozás talán őrjítőbb, mint eddig. És még mindig nem tudom, mi az a November.
2008 decemberében súlyos baleset ért, a bal lábszáram egy szerencsétlen esés következtében megcsavarodott, a lábszárcsontjaim boka felőli része száraz gallyként törtek el. 3 hónapig gipszben feküdtem, jelentős mennyiségű fémmel a lábamban, az életem megváltozott, rengeteg emberről derült ki, hogy nem is annyira barát, mint amilyennek tűnt, és rengeteg lélekbeli dolog változott meg bennem.
A tömegből kiléptem az első sorba, megkeményítettem magam, bátrabb és vakmerőbb lettem. Az ágyhoz kötött idők megmutatták, milyen, ha az ember kiszolgáltatott, nem tud WC-re kimenni segítség nélkül, nem tud járni.
Milyen, ha az addigi "jó barátok" nem néznek feléd, nem foglalkoznak veled. A családom eszméletlen erőfeszítéseket tett, hatalmas türelemmel és szeretettel viseltettek irántam.
A játékvilág kicsiny tragédiámtól függetlenül őrölt, jöttek az alkotások,akkoriban kezdődött a nagy forradalom. 2008 végén megjelent egy játék, ami a sajtóban is nagy visszhangot lelt, de nálam ez nem számított, mert instant fanatikusává váltam a programnak.
Pedig az egész nem nagy szám, belső nézetből kell futni benne háztetőről háztetőre, néha rálőttek hősnőnkre, és a történet sem volt nagy szám. Viszont olyat adott, ami akkoriban nem adatott meg, mégpedig szaladhattam, bejárhattam egy várost, még ha csak virtuálisan is, a grafika pazar volt, a hangulat megragadott és nem engedett el. Örült elszántsággal küzdöttem le a programot, kissé bele is zakkantam.
Ha vége volt, újra és újra nekiestem, élveztem minden percét, érezni véltem a tetőkön lengedező meleg szellőket, a futás lendületét.
Aztán most, csaknem hat évvel később átgondoltam a dolgokat. Vajon a Mirror?s Edge tényleg ennyire jó, vagy csak én voltam túlságosan elfogult vele szemben? Visszagondolva, kicsit riasztó a lelkesedést, amit a cucc iránt tanúsítottam, de valahol érhető is.
A ME , ha belegondolunk kicsit olyan, mint a Gyűrűk Ura, legalábbis egy vonatkozásban. Lehet, hogy szentségtörés, amit leírok, de gondoljunk bele, Tolkien alkotott egy világot, ahol mindennek van valami története, de nem mindent írnak le. Olyan, mint amikor látsz valamit, de csak homályosan, és a képzeletedre van bízva, hogyan teszed ?élessé? a látványt.
Nekem a ME pont ezt a feelinget tolta az arcomba. Adott egy város, ami ugyan steril, és kissé kopár is, de mégis olyan hangulatot teremtenek meg vele, ami beindítja a fantáziát, én személy szerint tudni akartam, hogy él ebben a rendszerben egy átlagember. Egy hivatalnok, egy ?kék? ahogy a rendőröket hívják.
Fantasztikus a kontraszt, ahogy a játékban a színek és a magas épületek a személyes szabadság illúzióját keltik, miközben a történet előrehaladtával rájövünk, hogy aki a rendszer része, az minden csak nem szabad.
Ennek a hangulatnak a remekbe szabott ambient zenék is alájátszanak, hisz nincs konkrét iránya a zenének, csak egy hangulatot ad meg, nekem a játék soundtrackje azóta is alapkő az amúgy nagyon kedvet ambient stílusban.
A játék vagy hidegen hagyott vagy fanatikus módon beleszerettél, közép út nem nagyon van, és ezért volt kérdéses, hogy vajon a DICE kinek kedvez majd? Maguknak, vagy a rajongóknak? Aztán a tavalyi E3-on eldurrant a petárda, emlékszem az EA konferenciára, mekkora ováció kísérte a második rész első teaserjét.
A játék azóta is készül, remélem, nem törlik, mert ha mégis én onnantól egy centet nem költök többet sem DICE sem EA játékokra. A ME egy unikum, a sok tucat cím között, és ha megcsinálják, amit eddig meglengettek, akkor egy aszfaltszaggató klasszikus készül. Miközben eme sorokat írom, szól a játék zenéje és beleborzongok, belegondolva milyen jó is lesz bejárni egy várost amely, ennyire a ellentétek és a bizonytalanság otthona, mennyire a tükör éle.
Szurkolok Faith-nek, hisz olyan keveset láttunk nem mindennapi életéből.
Köszi, hogy olvastad, Pacsi! :D
Nagyon jól írsz.
