Szörnyvadászat felsőfokon

2016. május 18.
28.6861
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Elisorne profilja, adatai
Elisorne
Ha magyar játékról, zenéről vagy bármiről is van szó mindig szkeptikusan áll hozzá az ember. Legalábbis én biztosan, de hogy miért az örök homály. Mikor megtudtam, hogy a The Incredible Adventures of Van Helsing c. játékot a magyar Neocore games készítette akkor azért nem csaptam le azonnal az entert, hogy megveszem. Persze aztán elcsábultam, mert gameplay alapján tetszett.Nem csalódtam egy pörgős, jó sztorival rendelkező igényes grafikájú játékot kaptam a pénzemért.

/>
Szörnyvadászat felsőfokon - 1. kép


Vártam a második részt, igaz csak akcióban vettem meg, de az is tetszett bár a végére már a kis ördög megvolt, hogy azért ezt már játszottam egyszer. Jött a hír, jön a 3. rész oké, ki is jött aztán ennyiben maradt nálam.Persze meg akartam venni mert az első két rész megvan plusz ugye kiderült a Final Cut verziót aktiválhatod ha megvan a 3 rész. Áprilisban kaptunk kupont akiknek megvolt az 1-2, mondom legyen megveszem. Pár napra rá egyik ismerős írt is steam-en játszani kellene valamit. Hosszas tanakodás után legyen a The Incredible Adventures of Van Helsing Final Cut felkiáltás született.
Elkezdtük én mint "tapasztalt" szörnyvadász ő mint az újonc, bónuszként mindezt yt live keretében :) Aztán érdeklődés vagy idő hiányában 2 rész után abbamaradt, de hamar szereztem magam mellé egy új vadászt akivel aztán végig is vittük a játékot.

Szörnyvadászat felsőfokon - 2. kép


Maga a játék: A nagy szörnyvadász Van Helsing fiának a bőrébe bújunk velünk tart a nagy kalandokon a család házi szelleme Katarina akinek nem csak a nyelve hanem a nyaka is fel van vágva. Így vágunk neki hát Borgovának szörnyeket ölni, virágot szedni és őrült tudósokat legyőzni.
A Final Cut verzióról azt kell tudni, hogy egyben van a 3 játék benne és javítva is lett valamilyen szinten. Ebből én annyit vettem észre, hogy más a felület néhol illetve könnyítettek a mobokon, bár ez kaszt függő is. Hat kaszt van kinek mi tetszik közelharci, távolsági, kardos vagy pisztolyos esetleg lángszóró. Jómagam indítottam egy fejvadászt, majd mivel újra elölről kellett kezdeni az umbralist mellett döntöttem fejfájást okozva ezzel, mert hiába a dps ha papír vagy. Útitársam elementalist volt ő jól döntött.

Szörnyvadászat felsőfokon - 3. kép


A játék fejezetekre van osztva egy rész kb. 3-4 fejezetnek felel meg. Átlagban 90 perc alatt legyűrhető egy ilyen fejezet. A végén kapunk szép kis statisztikát is, de nagy hiányosságnak érzem, hogy oké nem teljesítettem minden küldetést, na de melyiket? Ha titkos akkor megértem, de nem mindig az.
Főküldik mellett vannak mellék küldetések is, ezek főleg a rejtek megvédésére irányulnak ami pedig egy beépített tower defense játék, később ebből születettet a Deathtrap. Ha akarod csinálod ha nem nem, talán mi is ha 1-et csináltunk. A második részben egyfajta katonai vezetők is leszünk és lehetőségünk van a tábornokainkat elküldeni kisebb feladatokat teljesíteni, ebből ha sikeres kapunk egy kis loot-ot. Kis mellékes. A loot.. na igen dobja szépen a játék, de egy idő után heuréka felkiáltással díjazod ha jobbat ad mint amid van.

Szörnyvadászat felsőfokon - 4. kép


Az első két résszel nem voltak gondok más főgonosz, más pályák, új mobok. Aztán jött a harmadik rész. Itt már fárad az ember, számomra átment agyatlan hentelésbe. A sztorira már nem igazán figyeltem, igazándiból csak a társaság mentette meg számomra a játékot, szerencsére az jó volt :) Pedig a harmadik pályái is szépek, a mobok között is vannak újak, de itt már szerintem a készítők is elfáradtak. Aztán jön a végső fejezet, a szokásos nagy Boss esetünkben felharmadolva, erős mint a dög, umbralistaként olyan érzésem volt, mintha a Kínai Nagyfalat csapkodnám egy bottal üvöltve hogy dőlj már le. Az, hogy más volt a boss hp-ja nekem , mint a társamnak még elmegy, de az, hogy a harmadik bossnál kifagy az majdnem uninstall után kiáltott. Másnap legyőztük, kín keservesen, de le.
Miután a történettel végeztünk van még lehetőségünk kihívásokat teljesíteni, pvp-zni vagy csak újrajátszani szóval nem ér véget a kaland.

Szörnyvadászat felsőfokon - 5. kép


Összességébe véve jó a játék, hogy mennyire pénzlehúzás ez a kiadjuk az 1,2,3-at majd nesze itt a Final Cut 1 áráért azt megbeszéltük párszor chaten is itt. Eléggé, persze most már lehet válogatni melyiket veszed meg, érdemes szerintem a Final Cut-ot, bár ha jó áron beszerzed darabokban steam-en külön achik, kártyák, kitűzők vannak, szóval mindegy. Egyedül is élmény, de multiban szerintem sokkal jobban élvezhető unalmas vasárnap délutánokra jó program. Illetve az Easter Egg-ek kedvelőinek külön csemege a játék, mert ennyi utalást, rejtett tartalmat rég láttam, Oh igen rejtett tartalmak, mikor odamész egy kő darabhoz majd kiírja, hogy rejtet tartalmat találtál igazán közölhetné mégis mit :)
13 hozzászólás

Marduk

8 éve, 7 hónapja és 6 napja

rDAVE írta:
Bocsánat, néha ilyen szellemes vagyok... röhögő smiley
Ezért szoktál sokat szellenteni.

válasz erre

Gólem

8 éve, 7 hónapja és 6 napja

Ahogy leírod sokkal jobb játék, mint amikor játszottam vele! röhögő smiley Lehet hogy előkapom újra aztán beletolok pár órát...

válasz erre

Elisorne

8 éve, 7 hónapja és 7 napja

rDAVE írta:
Bocsánat, néha ilyen szellemes vagyok... röhögő smiley
Nem gond, sose az mosolygó smiley jót mosolyogtam rajta mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 7 hónapja és 7 napja

Elisorne írta:
Micsoda szóviccek röhögő smiley
Bocsánat, néha ilyen szellemes vagyok... röhögő smiley

válasz erre

Elisorne

8 éve, 7 hónapja és 7 napja

rDAVE írta:
Éljen Lady Katarina, vagyis ízé... értitek, na! Haláli a csaj.
Micsoda szóviccek röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 7 hónapja és 7 napja

Éljen Lady Katarina, vagyis ízé... értitek, na! Haláli a csaj.

válasz erre

wegh

8 éve, 7 hónapja és 8 napja

Az elsővel játszottam én is csak, de nem az én világom. Tetszik a játék, de a harc nagyon unalmas lesz elég hamar, legalábbis én így éreztem. A blog viszont jó lett kacsintó smiley

válasz erre

Marduk

8 éve, 7 hónapja és 9 napja

Hentes írta:
Tök jó blog lett, nagyon tetszett!

Szerintem csak annak bőrlehúzás akinek megvan a többi rész, aki csak ezt vette meg, annak rohadt jó kis game!
Csak az ember nyilván nem tudhatja előre, hogy lesz egy Final Cut, amit ha megveszel, megkapod az összes előző részt pluszban. röhögő smiley Ami pedig kitolás valamilyen szinten azokkal, akik végigkövették ezt a technikai és tervezési szempontból is gagyi játékot. Hangulata az tényleg mindent visz, de kb. ennyi pozitívumot találtam benne, mert egyébként egy nagyon buta és frusztráló játék.

válasz erre

Gyugyubro

8 éve, 7 hónapja és 9 napja

Nagyon jó lett!
Ha sikerül partnert találnom hozzá lehet meg is veszem mosolygó smiley

válasz erre

Elisorne

8 éve, 7 hónapja és 9 napja

Hentes írta:
Tök jó blog lett, nagyon tetszett!

Szerintem csak annak bőrlehúzás akinek megvan a többi rész, aki csak ezt vette meg, annak rohadt jó kis game!
Köszi mosolygó smiley
Aki csak a Final Cut-ot vette annak tényleg nagyon megérte mosolygó smiley

válasz erre

Hentes

8 éve, 7 hónapja és 9 napja

Tök jó blog lett, nagyon tetszett!

Szerintem csak annak bőrlehúzás akinek megvan a többi rész, aki csak ezt vette meg, annak rohadt jó kis game!

válasz erre

Elisorne

8 éve, 7 hónapja és 9 napja

Későn tanulok röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja