Steven Universe

2017. július 29.
33.7501
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Marduk profilja, adatai
Marduk
Mielőtt bele kezdenék a blog témájába, szeretném előszóként elmondani, hogy előfordulhat, hogy a blog kesze-kusza lesz, ugyanis erről a rajzfilmsorozatról nekem elég nehéz írni úgy, hogy le ne lőjek pár poént. Próbálok úgy írni róla, hogy pár a sztorival kapcsolatos dolgot ne süssek el, de egyes dolgokat a megértés érdekében fontos, hogy elmondjam.






Még mielőtt el kezdenék beszélni magáról a sorozatról, szeretném rövid bevezetésként elmondani, hogy hogyan futottam bele ebbe a rajzfilmsorozatba, és hogy hogyan vált az egyik kedvencemmé. A történet 2014 vége és 2015 elején kezdődött, amikor ugyanis véget ért a Korra legendája. Ekkoriban már régen tudtam a sorozatról, viszont annyira nem foglalkoztam vele, mert "bugyutának" tartottam. Azonban ezt a felfogást rögtön megváltoztatta két epizód, amelyek címe (magyarra lefordítva) "Tükörékkő" és az "Óceánékkő". Nos igen, ez volt az a két epizód, ami felkeltette az érdeklődésemet a sorozat iránt, és ennek következtében el is kezdtem nézni az akkor első évadot, amelynek szerintem elég ütős volt a fináléja, és felvázolta a sztori alapcselekményét.

A történet (itt ott spoileres)
A történetünk ott kezdődik, hogy messze a világűrben van egy hatalmas, intergalaktikus birodalom, amelyet Hazai Világnak neveznek, és lakói az úgynevezett ékkövek. Az ékkövek szervetlen létformák, amelyek testüket a nevüket adó ékkő szilárd fénykivetülése, és nem öregednek. Ezek a lények egy szigorú kasztrendszerben élnek, amelyek tetején az isteni teljhatalommal megáldott Gyémántok állnak.




A sorozat két 'főgonosza', Sárga és Kék Gyémánt

Az ékköveknek szaporodniuk is kell, azonban a szaporodásuk nem olyan, mint más lényeké: nekik szimplán csak arra van szükségük, hogy különféle bolygók ásványi anyagait felhasználva további ékköveket gyártsanak. A folyamat során a bolygó kimerül, és egy gyarmattá süllyed.



Egy elkészült gyarmat sematikus ábrája

Azonban egyszer a mi bolygónk, a Föld lett a célpont a következő gyarmatnak. Tele volt ásványi anyagokkal, amelyekből új ékköveket tudtak volna gyártani, mit sem törődve azzal, hogy eme folyamat a földi élet teljes megsemmisülésével járt volna. Ékkövek egy csoportja ezt nem tartotta fairnek a Földön meglévő élettel szemben, és Rózsakvarc vezetésével egy felkelést indítottak a Föld megmentése érdekében. Ezzel megindult a háború a Hazai Világ ellen, amely 5000 évig tartott. A felkelés keserédes győzelemmel járt Rózsakvarc számára, ugyanis habár megnyerték a háborút, a Gyémántok egy utolsó csapást mértek a Földre, amely során a lázadó seregek 99%-a megsemmisült. A csapás túlélői között volt: Rózsakvarc, Gránát, Gyöngy és későbbiekben megtaláltak egy másik túlélőt, a 'túlsütött' Ametisztet. A háború után teltek az idők, és Rózsakvarc megismerkedett az ember Greggel. A kettőjük között szerelem bontakozott ki, és ennek a szerelemnek az eredménye lett Steven, a sorozat főhőse. Azonban a történetben volt egy csavar, ugyanis Rózsakvarc fizikai formája és Steven nem létezhetett egyszerre, ezért Rózsakvarc feladta a fizikai a formáját, hogy megalkossa a félig ékkő, félig ember hibridet, Stevent, akinek az anyja a részévé vált. A sorozat Steven és az őt vigyázó Gránát, Gyöngy és Ametiszt kalandjait mutatja be, ahogyan megbirkóznak különféle problémákkal, amelyeket az élet tart számukra.



A sorozat hősei, a Kristályékkövek

Mi fogott meg benne:
Leszögezném, hogy a sorozat a Cartoon Networkon megy, ezért vérengzés és egyéb ilyen dolgok nincsenek benne. Ami engem megfogott benne legelső sorban, az a sorozat látványvilága. A stílus egyszerűsége, és a színek, fények szemkápráztató módon való használata. Nem emlékszem olyan pillanatra, amikor valami csúnyán legyen megoldva. Referenciaként két képet szeretnék mutatni.









A történetről bár beszéltem, azonban ez az egésznek egy nagyon kis töredéke (végső soron már 4 évadot megélt a sorozat, és már az 5. évad is megy). A másik dolog ami, nagyon megfogott azok a karakterek, főként az ékkő karakterek. Nekem nagyon tetszettek a különféle konfliktushelyzetek, és azok kezelése, valamint szerintem egyik karakter sem határolható be könnyedén, hogy jó-e vagy sem. Minden karakternek megvannak a maga jó tulajdonságai, és rossz tulajdonságai, és senki sem tökéletes, még a fenséges és félelmetes Gyémántok sem mondhatók totálisan gonosznak, így a konfliktusok is eléggé bonyolultak és összetettek.

Nos, ennyit gondoltam elmondani a sorozatról... A szomorú hír az, hogy nagy valószínűséggel az 5. évad lesz az utolsó, de hát minden jónak vége lesz egyszer. Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést pár embernek, és most jöjjön pár videó a sorozatról, hogy kb. milyen is igazából.





19 hozzászólás

Paint

7 éve, 3 hónapja és 18 napja

Marduk írta:
Szerintem valószínűbb, hogy Gyöngy Fehér Gyémánt tulajdona lehetett. röhögő smiley Az ékkövének helye megegyezik Fehér Gyémántéval és a színe is inkább olyan fehéres. Már alig várom, hogy ezt is megtudjuk az utolsó évadból.
Nos, igen, szín, és ékkőhely alapján is Fehér Gyémánt a legvalószínűbb, de Rózsaszín Gyémánt azért kerülhet szóba, mert Gyöngy űrruháján látható Rózsaszín Gyémánt gyémántjának ábrázolása, és Zardonix cipőin is megtalálhatóak:






Amúgy én is várom már, mivel Gyöngyikéről még nemsokmindent tudtunk meg a múltjával kapcsolatban, viszont Ametisztről, Gránátról, Stevenről, sőt, még Gregről is többet tudunk ezen a téren, mint Gyöngyről...

Apró remény: Lehet, hogy nem ez lesz az utolsó évad, mert pl.: A Kalandra Fel!-t is rövidebbre tervezték, valamint a Gumball-t, és az Ed Edd, és Eddy-t rövidebb futási idővel képzelték el, de a Cartoon Network ezekből berendelt több évadot, így a Kalandra Fel! jövőre fog véget érni, és a Steven Universe népszerűségét nézve elképzelhető, hogy hasonlóan cselekszik a CN... mosolygó smiley

válasz erre

Marduk

7 éve, 3 hónapja és 18 napja

Paint írta:
Őszintén, már én is bekerültem ebbe a fandomba.... mosolygó smiley
Nos, ez az én történetem:

Kezdetben utáltam, mint minden mást, ami új volt a CN-en...
De aztán, amikor a póni korszakomat éltem, egy Derpibooru nevű póni orientált imageboardon találkoztam SU/MLP fanartokkal, és elég sok is volt belőlük...

Rágugliztam a sorozatra, a wikipédia szócikk persze akkor még nem volt tartalmas. Aztán a Tumblrön kötöttem ki, ami konkrétan tele volt a sorozattal, vagyis kultikusnak számít => Tuti, hogy valami van benne, ami ekkora kultuszstátuszt eredményezett.

A netem lassú volt még akkor is, otthon meg nem mertem nézni, mert attól tartottam, hogy megszólnak érte, hogy 15 évesen még mindíg Cartoon Networköt nézek. De, végül sikerült megnéznem a sorozatot, amikor a nagymamámhoz eljött a 8 éves uncsitesóm, így volt egy kifogásom arra, hogy miért nezek rajzfilmet.

Már az első epizódszegmens után úgy éreztem, hogy a közepében vagyok az egésznek! röhögő smiley

Nos, a történetről nem tudtam sokat, így a Steven Universe wikin néztem utánna, és egész érdekesnek találtam, továbbá kellőképpen mélynek, és értelemmel, valamint érzelmekkel telt sorozatnak találtam, remek karakter kidolgozással, valamint csodás rajzsítlussal, és ragyogó dialógusokkal megáldva, és ezért is tűnik ki a mai, sablonos, GoAnimate!-el készült barmoságok közül.

Kérdés: Vajon Gyöngy Fehér, vagy Rózsaszín Gyémánt gyöngye lehetett, vagy alapból Rózsa Kvarc Gyöngye volt?



Bónusz:

A sorozat alkotója, Rebecca Sugar valószínűleg rajongója volt a kedvenc rajzfilmsorozatomnak, az Ed Edd és Eddynek, és támogathatta az EddEddy párost, itt a bizonyíték:



Több része is van, de nem akarom, hogy kitiltsanak innen, mert a rajz folytatása mind NSFW, amellett pedig yaoi.... röhögő smiley
Szerintem valószínűbb, hogy Gyöngy Fehér Gyémánt tulajdona lehetett. röhögő smiley Az ékkövének helye megegyezik Fehér Gyémántéval és a színe is inkább olyan fehéres. Már alig várom, hogy ezt is megtudjuk az utolsó évadból.

válasz erre

Paint

7 éve, 3 hónapja és 18 napja

5t3v3nk3 írta:
Hátigenezérdekes..röhögő smiley Lehet majd ránézek. DE MA LESZ RICK&MORTY season 3 premier! röhögő smiley
Szerintem is érdemes belenézni, engem már az első megnézett rész is megvett kilóra! röhögő smiley

Apropó, kérhetek Mulán Szecsuáni Szószt?


válasz erre

Paint

7 éve, 3 hónapja és 18 napja

Őszintén, már én is bekerültem ebbe a fandomba.... mosolygó smiley
Nos, ez az én történetem:

Kezdetben utáltam, mint minden mást, ami új volt a CN-en...
De aztán, amikor a póni korszakomat éltem, egy Derpibooru nevű póni orientált imageboardon találkoztam SU/MLP fanartokkal, és elég sok is volt belőlük...

Rágugliztam a sorozatra, a wikipédia szócikk persze akkor még nem volt tartalmas. Aztán a Tumblrön kötöttem ki, ami konkrétan tele volt a sorozattal, vagyis kultikusnak számít => Tuti, hogy valami van benne, ami ekkora kultuszstátuszt eredményezett.

A netem lassú volt még akkor is, otthon meg nem mertem nézni, mert attól tartottam, hogy megszólnak érte, hogy 15 évesen még mindíg Cartoon Networköt nézek. De, végül sikerült megnéznem a sorozatot, amikor a nagymamámhoz eljött a 8 éves uncsitesóm, így volt egy kifogásom arra, hogy miért nezek rajzfilmet.

Már az első epizódszegmens után úgy éreztem, hogy a közepében vagyok az egésznek! röhögő smiley

Nos, a történetről nem tudtam sokat, így a Steven Universe wikin néztem utánna, és egész érdekesnek találtam, továbbá kellőképpen mélynek, és értelemmel, valamint érzelmekkel telt sorozatnak találtam, remek karakter kidolgozással, valamint csodás rajzsítlussal, és ragyogó dialógusokkal megáldva, és ezért is tűnik ki a mai, sablonos, GoAnimate!-el készült barmoságok közül.

Kérdés: Vajon Gyöngy Fehér, vagy Rózsaszín Gyémánt gyöngye lehetett, vagy alapból Rózsa Kvarc Gyöngye volt?



Bónusz:

A sorozat alkotója, Rebecca Sugar valószínűleg rajongója volt a kedvenc rajzfilmsorozatomnak, az Ed Edd és Eddynek, és támogathatta az EddEddy párost, itt a bizonyíték:



Több része is van, de nem akarom, hogy kitiltsanak innen, mert a rajz folytatása mind NSFW, amellett pedig yaoi.... röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

7 éve, 3 hónapja és 19 napja

[Tiltott felhasználó!]

Tommy

7 éve, 3 hónapja és 19 napja

Na ez egy olyan sorozat amit még sosem láttam! meglepett smiley De tök jó blog, most bele is nézek egy két részbe! röhögő smiley

válasz erre

WillThaWheel

7 éve, 3 hónapja és 19 napja

Jó írás lett! Nagyon bírom, hogy a valóban bugyuta rajzfilmek mellett azért mennek ilyenek is, mint pl. Adventure time, Gumball, vagy a blogban szereplő Steven universe, amiket azért elnézek én is (ha öcsém nem enged csatornát váltani), mert tele van poénokkal, amiket csak az "idősebb gyerekek" értenek igazán. röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja