Steven Universe

2017. július 29.
33.7461
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Marduk profilja, adatai
Marduk
Mielőtt bele kezdenék a blog témájába, szeretném előszóként elmondani, hogy előfordulhat, hogy a blog kesze-kusza lesz, ugyanis erről a rajzfilmsorozatról nekem elég nehéz írni úgy, hogy le ne lőjek pár poént. Próbálok úgy írni róla, hogy pár a sztorival kapcsolatos dolgot ne süssek el, de egyes dolgokat a megértés érdekében fontos, hogy elmondjam.






Még mielőtt el kezdenék beszélni magáról a sorozatról, szeretném rövid bevezetésként elmondani, hogy hogyan futottam bele ebbe a rajzfilmsorozatba, és hogy hogyan vált az egyik kedvencemmé. A történet 2014 vége és 2015 elején kezdődött, amikor ugyanis véget ért a Korra legendája. Ekkoriban már régen tudtam a sorozatról, viszont annyira nem foglalkoztam vele, mert "bugyutának" tartottam. Azonban ezt a felfogást rögtön megváltoztatta két epizód, amelyek címe (magyarra lefordítva) "Tükörékkő" és az "Óceánékkő". Nos igen, ez volt az a két epizód, ami felkeltette az érdeklődésemet a sorozat iránt, és ennek következtében el is kezdtem nézni az akkor első évadot, amelynek szerintem elég ütős volt a fináléja, és felvázolta a sztori alapcselekményét.

A történet (itt ott spoileres)
A történetünk ott kezdődik, hogy messze a világűrben van egy hatalmas, intergalaktikus birodalom, amelyet Hazai Világnak neveznek, és lakói az úgynevezett ékkövek. Az ékkövek szervetlen létformák, amelyek testüket a nevüket adó ékkő szilárd fénykivetülése, és nem öregednek. Ezek a lények egy szigorú kasztrendszerben élnek, amelyek tetején az isteni teljhatalommal megáldott Gyémántok állnak.




A sorozat két 'főgonosza', Sárga és Kék Gyémánt

Az ékköveknek szaporodniuk is kell, azonban a szaporodásuk nem olyan, mint más lényeké: nekik szimplán csak arra van szükségük, hogy különféle bolygók ásványi anyagait felhasználva további ékköveket gyártsanak. A folyamat során a bolygó kimerül, és egy gyarmattá süllyed.



Egy elkészült gyarmat sematikus ábrája

Azonban egyszer a mi bolygónk, a Föld lett a célpont a következő gyarmatnak. Tele volt ásványi anyagokkal, amelyekből új ékköveket tudtak volna gyártani, mit sem törődve azzal, hogy eme folyamat a földi élet teljes megsemmisülésével járt volna. Ékkövek egy csoportja ezt nem tartotta fairnek a Földön meglévő élettel szemben, és Rózsakvarc vezetésével egy felkelést indítottak a Föld megmentése érdekében. Ezzel megindult a háború a Hazai Világ ellen, amely 5000 évig tartott. A felkelés keserédes győzelemmel járt Rózsakvarc számára, ugyanis habár megnyerték a háborút, a Gyémántok egy utolsó csapást mértek a Földre, amely során a lázadó seregek 99%-a megsemmisült. A csapás túlélői között volt: Rózsakvarc, Gránát, Gyöngy és későbbiekben megtaláltak egy másik túlélőt, a 'túlsütött' Ametisztet. A háború után teltek az idők, és Rózsakvarc megismerkedett az ember Greggel. A kettőjük között szerelem bontakozott ki, és ennek a szerelemnek az eredménye lett Steven, a sorozat főhőse. Azonban a történetben volt egy csavar, ugyanis Rózsakvarc fizikai formája és Steven nem létezhetett egyszerre, ezért Rózsakvarc feladta a fizikai a formáját, hogy megalkossa a félig ékkő, félig ember hibridet, Stevent, akinek az anyja a részévé vált. A sorozat Steven és az őt vigyázó Gránát, Gyöngy és Ametiszt kalandjait mutatja be, ahogyan megbirkóznak különféle problémákkal, amelyeket az élet tart számukra.



A sorozat hősei, a Kristályékkövek

Mi fogott meg benne:
Leszögezném, hogy a sorozat a Cartoon Networkon megy, ezért vérengzés és egyéb ilyen dolgok nincsenek benne. Ami engem megfogott benne legelső sorban, az a sorozat látványvilága. A stílus egyszerűsége, és a színek, fények szemkápráztató módon való használata. Nem emlékszem olyan pillanatra, amikor valami csúnyán legyen megoldva. Referenciaként két képet szeretnék mutatni.









A történetről bár beszéltem, azonban ez az egésznek egy nagyon kis töredéke (végső soron már 4 évadot megélt a sorozat, és már az 5. évad is megy). A másik dolog ami, nagyon megfogott azok a karakterek, főként az ékkő karakterek. Nekem nagyon tetszettek a különféle konfliktushelyzetek, és azok kezelése, valamint szerintem egyik karakter sem határolható be könnyedén, hogy jó-e vagy sem. Minden karakternek megvannak a maga jó tulajdonságai, és rossz tulajdonságai, és senki sem tökéletes, még a fenséges és félelmetes Gyémántok sem mondhatók totálisan gonosznak, így a konfliktusok is eléggé bonyolultak és összetettek.

Nos, ennyit gondoltam elmondani a sorozatról... A szomorú hír az, hogy nagy valószínűséggel az 5. évad lesz az utolsó, de hát minden jónak vége lesz egyszer. Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődést pár embernek, és most jöjjön pár videó a sorozatról, hogy kb. milyen is igazából.





19 hozzászólás

Marduk

7 éve, 3 hónapja és 1 napja

Ja, igen, most jut eszembe, hogy vannak benne dalbetétek is, mint ez: https://www.youtube.com/watch?v=APofVcNyxHg

röhögő smiley

válasz erre

domi200

7 éve, 3 hónapja és 14 napja

én is (néztem)!!!

válasz erre

Paint

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Marduk írta:
Hát az nem baj. Elindítod a videót, és leállítod, hogy puffereljen addig.
Ja,csak a netemel egy egész nap, mire betölt 5 percet.....

válasz erre

Marduk

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Paint írta:
Az internetkapcsolatom (18.-ai napok kivételével) IRTÓ LASSÚ, tehát nem tudom lejátszani őket, letölteni meg nem akarom őket, mert az Szerzői Jog ellenes....
Hát az nem baj. Elindítod a videót, és leállítod, hogy puffereljen addig.

válasz erre

Paint

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Marduk írta:
Pedig sok helyen fent vannak az epizódok, persze angolul. Nem reklámozok itt ilyet, mert marco megbüntet. röhögő smiley
Az internetkapcsolatom (18.-ai napok kivételével) IRTÓ LASSÚ, tehát nem tudom lejátszani őket, letölteni meg nem akarom őket, mert az Szerzői Jog ellenes....

válasz erre

Marduk

7 éve, 3 hónapja és 15 napja

Paint írta:
Bár mondjuk elképzelhető, hogy Rózsa Kvarc önmagában egy kicsit lightos lett volna egy nagy hatalmú gyémántal szemben, remélem, hogy az évad foyamán lesz egy olyan rész, amiben megtudjuk, hogy mi lett Rózsaszín Gyémánt végzete.. Én amúgy, ha valamiről lemaradok a sorozatban, és neten nem tudok megnézni egy részt, akkor a hivatalos wiki oldal alapján tájékozódok, ahol Rózsaszín Gyémántot így írják le.
Pedig sok helyen fent vannak az epizódok, persze angolul. Nem reklámozok itt ilyet, mert marco megbüntet. röhögő smiley

válasz erre

Paint

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Marduk írta:
Igazából azt sem tudjuk, mert alig van valami kézzelfogható infó Rózsaszín Gyémántról. Legalábbis szerintem biztosan nem lehetett olyan, mint amilyennek te is leírod őt pl. (lásd az Emberkertjét). Ja, és hála az új epizódoknak, már egyáltalán nem biztos, hogy Rózsakvarc ölte meg őt. :x
Bár mondjuk elképzelhető, hogy Rózsa Kvarc önmagában egy kicsit lightos lett volna egy nagy hatalmú gyémántal szemben, remélem, hogy az évad foyamán lesz egy olyan rész, amiben megtudjuk, hogy mi lett Rózsaszín Gyémánt végzete.. Én amúgy, ha valamiről lemaradok a sorozatban, és neten nem tudok megnézni egy részt, akkor a hivatalos wiki oldal alapján tájékozódok, ahol Rózsaszín Gyémántot így írják le.

válasz erre

Marduk

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Paint írta:
Nos, Rózsaszín Gyémántról már tudjuk, hogy egy erőszakosan gyarmatosítani akaró, emberellenes diktátor volt, (mint kedvenc zsiráf gyémántunk) akit aztán Rózsa Kvarc (szerencsére) jól helyretett, így maximum egy visszaemlékezésből láthatjuk majd.... Fehér Gyémántot pedig még sosem mutatták be komolyabban, ezért is reméljük, hogy Fehér Gyénánt személye nem marad olyan kérdés, mint hogy pl.: Mi van Dupla D sapkája alatt.
Igazából azt sem tudjuk, mert alig van valami kézzelfogható infó Rózsaszín Gyémántról. Legalábbis szerintem biztosan nem lehetett olyan, mint amilyennek te is leírod őt pl. (lásd az Emberkertjét). Ja, és hála az új epizódoknak, már egyáltalán nem biztos, hogy Rózsakvarc ölte meg őt. :x

válasz erre

Paint

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Marduk írta:
Biztosan jó lesz. röhögő smiley Én igazából már alig várom, hogy végre bemutassák Fehér és Rózsaszín Gyémántot pl..
Nos, Rózsaszín Gyémántról már tudjuk, hogy egy erőszakosan gyarmatosítani akaró, emberellenes diktátor volt, (mint kedvenc zsiráf gyémántunk) akit aztán Rózsa Kvarc (szerencsére) jól helyretett, így maximum egy visszaemlékezésből láthatjuk majd.... Fehér Gyémántot pedig még sosem mutatták be komolyabban, ezért is reméljük, hogy Fehér Gyénánt személye nem marad olyan kérdés, mint hogy pl.: Mi van Dupla D sapkája alatt.

válasz erre

Marduk

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Paint írta:
Nos, én is remélem, hogy a sorozatfinálé nagyot fog szólni, és kíváncsi leszek, hogy milyen sorozat fog az SU "helyébe lépni" a Cartoon Network-ön, mert messze ez volt a legnézhetőbb a CN modern rajzfilmjei közül. szomorú smiley
Biztosan jó lesz. röhögő smiley Én igazából már alig várom, hogy végre bemutassák Fehér és Rózsaszín Gyémántot pl..

válasz erre

Paint

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Marduk írta:
Olyan pár hónapja olvastam, hogy Rebecca Sugar már a végét tervezgeti a sorozatnak, az-az nem látok nagy reményt egy újabb évadnak. Azonban azt ígérte, hogy az 5. évad nagyon izgalmas lesz, ami eddig nagyon is igaz. röhögő smiley
Nos, én is remélem, hogy a sorozatfinálé nagyot fog szólni, és kíváncsi leszek, hogy milyen sorozat fog az SU "helyébe lépni" a Cartoon Network-ön, mert messze ez volt a legnézhetőbb a CN modern rajzfilmjei közül. szomorú smiley

válasz erre

Marduk

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Paint írta:
Nos, igen, szín, és ékkőhely alapján is Fehér Gyémánt a legvalószínűbb, de Rózsaszín Gyémánt azért kerülhet szóba, mert Gyöngy űrruháján látható Rózsaszín Gyémánt gyémántjának ábrázolása, és Zardonix cipőin is megtalálhatóak:






Amúgy én is várom már, mivel Gyöngyikéről még nemsokmindent tudtunk meg a múltjával kapcsolatban, viszont Ametisztről, Gránátról, Stevenről, sőt, még Gregről is többet tudunk ezen a téren, mint Gyöngyről...

Apró remény: Lehet, hogy nem ez lesz az utolsó évad, mert pl.: A Kalandra Fel!-t is rövidebbre tervezték, valamint a Gumball-t, és az Ed Edd, és Eddy-t rövidebb futási idővel képzelték el, de a Cartoon Network ezekből berendelt több évadot, így a Kalandra Fel! jövőre fog véget érni, és a Steven Universe népszerűségét nézve elképzelhető, hogy hasonlóan cselekszik a CN... mosolygó smiley
Olyan pár hónapja olvastam, hogy Rebecca Sugar már a végét tervezgeti a sorozatnak, az-az nem látok nagy reményt egy újabb évadnak. Azonban azt ígérte, hogy az 5. évad nagyon izgalmas lesz, ami eddig nagyon is igaz. röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja