Risen újdonságok

2009. július 27.
41.7131
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Shade profilja, adatai
Shade
Pár ember tesztelte a Risen béta verzióját és leírta milyen a jelenlegi stádium legfőb jellemzői.

- A pénznem arany lesz.

- Lesznek teleportálókövek, amiket meg kell előbb találni (csinálni nem lehet majd).

- Lesz rendes napló, ami követi a küldetések státuszát.

- Minden kereskedő megvesz tőlünk mindent addig, amíg jók vagyunk nála. Ha lopáson kap, vagy más miatt romlik meg a kapcsolat, akkor addig nem fog kereskedni, amíg valahogy vissza nem nyerjük a bizalmát.

- Az egyetlen városhoz hasonló méretű település a kikötő lesz.

- Többfajta ércet lehet majd találni, amikből lehet kovácsolgatni.

- Maradandóan csak tanároktól lehet majd képességeket tanulni, de lesznek olyan "Erőgömbök", amik ideiglenesen felruházhatnak egy-egy képességgel (némelyik csak egyszer a játék során).

- Lesznek nehézségi szintek, de az teljesen kizárt, hogy akár a legkönnyebb fokozaton is képes legyen a játékos 1-es szinten kinyírni a legerősebb ellenfeleket (á la Gothic 3).

- Viszonylag kevés támadóvarázslat lesz, amik azonban idővel erősödnek, gyorsulnak (már ha fejlesztjük őket). Egy csomó más, nagyon hasznos varázslat is lesz viszont ezeken felül.

- Nem lehet majd a fegyvereket fejleszteni varázslattal, méreggel vagy más egyéb módon, mert így akarják elérni, hogy idővel a régi kardot dobja el az ember, és keressen újat, ezáltal növelve az új fegyverek megtalálásának örömét.

- Már az első küldetéseket is többféle módon meg lehet oldani, ld. Gothic 2-ben a "bejutás Khorinisbe" típusú feladatok.

- A küldetésekkel kapcsolatos lényeknek megkülönböztető nevük van (nem kell órákig keresgélni, melyik 5 gnómot kell kinyírni), valamint szokásos módon a nevük utalhat az erősségükre (pl. éhes farkas -> gyengébb).

- Nincs, és nem is lesz antialias a deferred shading miatt, az árnyékok és fények viszont ennek köszönhető büntetnek és teljesen valósidejűek. Mozgás közben egyébként nem olyan feltűnő az élsimítás hiánya.

- Depth of field van, szóval a távoli dolgok elmodósottak, párbeszéd közben pedig a karaktereken kívül mindent szétmos, hogy az ember a beszélőre koncentráljon, viszont teljesen kikapcsolható, ha valakinek nem tetszene.

- A grafika összességében nem fotorealisztikus, kicsit talán rusztikus, erősen egyedi stílust kölcsönözve a játéknak. De semmiképpen nem Crysis 2.

- Az összegyűjthető növények nem lógnak ki zavaróan a tájból annyira, ha az ember rájuk fókuszál, akkor kivilágosodnak, de ez kikapcsolható.

- A világ felépítése lenyűgöző, látszik, hogy mindent kézzel tettek oda. Nincs két egyformának tűnő kő, nincsenek sablonos fák, minden egyedi hatású. Ha az ember alaposan körülnéz, mindenfelé találhat jóságokat elrejtve, és ezek nem véletlenszerűen generáltak, hanem minden játékban ugyanaz a zsákmány ugyanott lesz.

- A közelharc tanulási görbéje ismét magas. Az agyatlan egérkattogtatás instant halált eredményez. Már az első néhány ellenfél is hajlamos csapatban támadni, ez pedig a kezdezi szinten végzetes, nincs más hátra, futni kell! Akár a könnyű fokozaton is izzasztó lehet egy-egy csata, mivel ismét van stun effekt (pár pillanatra lefagy/elkábul a karakter valamilyen sebzéstől).

- A nyilazásnál és a mágiánál is kézzel kell célozni, nincs célbefogás. A nyílvessző mozgása görbét ír le, a számszeríj és mágikus lövedékek egyenes vonalban mozognak. Mágiánál területjelölő kurzor van (ld. NWN, WOW), ami annyiból mindenképpen hasznos, hogy a formájából és színéből látszik, éppen milyen varázslat az aktív.

- Az emberi ellenfelek képzettségére következtethetünk az animációjukból, mivel magasabb szinten nemcsak a hős, hanem az ellenfelek is speciális animációkkal rendelkeznek. A képzettebbek áttörik a blokkot, erős kombókat használnak stb. (minden, amit mi tudhatunk azon a szinten, ők is tudhatják).

- A zene a szokásos minőség. A hangok ezúttal jobbak az átlagnál, pl. földalatti barangolás közben hallatszik, ahogy a közelben a falról visszaverődik egy lepke szárnycsapdosása, amiből sejthető, hogy arrafelé valami járat van, vagy esetleg csapda.

- A kezelőfelület spártai, játék közben az életerő- és manacsík látszik kötelezően, az iránytú és az gyorsikonsáv kikapcsolható (ráadásul utóbbi csak a használt slotokat mutatja). A karakterképernyő egyben van a leltárral, mindent egy helyen látunk. Utóbbinál nagyobb felbontáson nem plusz oszlopokat rak be, hanem a tárgyak közti réseket növeli, de hátha ezen eszkábálnak még.

- Párbeszédeknél a bal egérrel lehet kiválasztani egy sort, jobbal lehet átlépni az átvezetőt. Az egérgörgő itt nem működik, valamint használni lehet a normál nyilakat + ENTER billentyűt is. Összességében ez tűnt a játékban a legkiforratlanabb résznek! :D

- Ha valakinek nem tetszik a videókban is látott casualos küldetés-kiíratás (pl. "Új küldetés: Menj és gyűjts be 10 palántát"), az az ini-ben bekapcsolhatja a régi típusú kijelzést ("Új naplóbejegyzés" + az ismert pergamenhang).

- A játék atmoszférája magával ragadó, a helyszínek, az időjárás, minden nagyon összetett és hihetően kivitelezett. Leginkább a Gothic 2-re emlékeztet, a napfényes rétektől kezdve a ködös mocsarakon át a töksötét barlangokig minden megtalálható benne.

- A tesztelés során összesen 3 bugot találtak: egyszer nem volt hangja a földrengésnek (miközben az egész szakramentum rázkódott), egy falon át lehetett menni (bár egy olyan helyen, ahová elvileg értelme nincs felmászni), ill. egyszer az Inkvízíció katonája által leütött hős nem mozdult többet, megállt a játék. Viszont fagyás és akadás semmi, nagyon stabilnak tűnik az egész.
3 hozzászólás

Shade

16 éve, 3 napja

Számomra az idei év legváratabb játéka. röhögő smiley

válasz erre

marco

16 éve, 3 napja

Jó kis cucc lesz ez!

válasz erre

Tibit

16 éve, 3 napja

Mondhatjuk, hogy ez lesz a Gothic 5! Ezt jó volt végigolvasni, nagyon jó képet kaptam a játékról, vagyis tényleg egy Gothic készül, aminek örülök!mosolygó smiley

válasz erre
Risen
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja