Rihanna - A Girl Like Me

2016. január 17.
26.7991
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Paint profilja, adatai
Paint
Rihanna barabadosi énekesnő első debütálása 2005-ben kiadott Music of The Sun című lemezével történt. A második lemeze, a 2006-ban kiadott A Girl Like Me viszont nagyobb sikereket ért el. Na,lássunk hozzá a kritikához:


A nyaralás kezdete:

Az első dal az S.O.S címet viseli. A hangzás egyfajta disco-s irányzatot képvisel, és a szöveg is ehhez igazodik, ami arról szól, hogy az énekesnő életét egy férfi nehezíti meg, de a szerelme nélkül nem tud élni. Összegzésben jó kis zene lett. Ezt egy Kisses Don't Lie című dal követi, ami őszintén, nekem nem nagyon tetszett. A hangzás, és a szöveg, olyan unalmas, lagymatag, és felejthető.





Fotó: Def Jam Recordings

A trópusi levegő:

A következő szám az Unfaithful címet viseli. A hangzásban a zongora, illetve a vonós hangszerek is fontos szerepet kapnak. A szöveg nagyon passzol ehhez a hangzáshoz, és ez teszi kiválóvá a zenét. Ezt egy country-pop hibrid követi We Ride címen. A hangzásban leginkább az akkusztikus gitár kapja a legtöbb szerepet. A szöveg tipikusan Rihanna stílusú mind refrén, mind szöveg tekintetében. Ezt egy reggie szerű dal, a Dwane Husbands közreműködésével készült Dem Haters követi. A hangzásban nem találkoztam nagyon élő hangszerekkel, de nem volt rossz. A szöveg pedig úgy, ahogy elment. Ezt egy lassúzós szám követi Final Goodbye címen. A hangzásban többnyire visszatérnek a vonós hangszerek. A szöveg pedig tényleg érzékelteti velünk, hogy ez "végső búcsú". Ezt egy (sajnos) hip-hop szám követi,amiben Sean Paul rappel, a címe Berak It Off. A számban inkább Sean kapja a főszerepet, és Rihanna háttérbe szorul, és csupán a refrént, meg egy kis szöveget énekel. Nos, a hangzás, mivel hip-hop, ezért ehhez igazodó EDM stílusú Dance. A szöveg pedig nagyon odavág, de nem nekem. Ezt egy reggie szám követi Crazy Little Thing Called Love címen. A hangzásban természetesen az összes stílusra jellemző hangszer szerepet kap. A szöveg pedig inkább ilyen "lazujál el" stílusú. Ezt egy Selfish Girl című szám követi, ami lényegében az előző szám alapjaira épül, csak más szöveggel. A következő szám a P.S (I'm Not Still Over You) címre hallgat. Ez egy lassúzós tinipop szám, ami leginkább egy lassú táncra emlékeztetett szöveg, és hangzás terén. A következő szám, a címadó dal, a A Girl Like Me, ami rendkívül jóra sikeredett. A szöveg, és a hangzás tökéletes összhangban van egymással, ami csak jót jelent ilyenkor.




Fotó: Wordperss

A hazaút:
A következő szám, a Million Miles Away címet viseli. Lényegében ez egy lassúzós szám, amit tiszta, és őszinte. A szöveg álmodozó, és megbánó, a hangzás pedig hozzátesz ehhez. Az utolsószám az If It's Lovin' That You Want címet viseli, és Cory Gunz közremködésével készült, Ez egy tipikus hip-hop szám, ami a műfaj minden sztereotípikus elemét magán hordja.

Az Ítélet:

Jó kis lemez lett, bár nem remek. A számok igen sokféle műfajt prezentálnak be, mind sikeresen, és sikertelenül, de azért egy-két számot érdemes meghallgatni róla.

Nézd nagyban ezt a videót!





10/7

Számok:

1. S.O.S

2. Kisses Don't Lie

3. Unfhaitful

4. We Ride

5. Dem Haters - Album Version 2 (feat. Dwane Husbands)

6. Final Goodbye

7. Break It Off (feat. Sean Paul)

8. Crazy Little Thing Called Love (feat. J-Status)

9. Selfish Girl

10. P.S. (I'm Not Still Over You)

11. A Girl Like Me

12. A Girl Like Me

13. If It's Lovin' That You Want-Part 2- Album Version (feat. Cory Gunz)

14. Pon De Replay-Full Phatt Remix
5 hozzászólás

rDAVE

4 hónapja, 2 hete és 3 napja

Püff, az SOS-t felismerem, de már rég elfelejtettem, hogy az övé. Jól megváltozott a csaj.


Off.: csak mert koreai... Vélemény? https://www.youtube.com/watch?v=4sy5iBXYx3E

válasz erre

csirkee

4 hónapja, 2 hete és 3 napja

Jó dalokat csinál/csinálnak neki. Bár a legutóbbi véres-szadomazós elég durvára sikeredett szerintem,mármint klip szempontjából.

válasz erre

nefaria

4 hónapja, 2 hete és 4 napja

Jó zene, nagyon szeretem amit csinál ez a csaj!

válasz erre

Paint

4 hónapja, 2 hete és 4 napja

kpal írta:
SOS ez még nekem is bejött,hallgatható.
Szerintem is.

válasz erre

kpal

4 hónapja, 2 hete és 4 napja

SOS ez még nekem is bejött,hallgatható.

válasz erre

ezt mondjátok

rDAVE profilja

rDAVE

6 órája és 23 perce
marco profilja

marco

8 órája és 19 perce
kpal profilja

kpal

9 órája és 29 perce
kpal profilja

kpal

9 órája és 29 perce
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

strogg profiljaManiac profiljawegh profiljaDachande profiljaSzoron profilja