Red Faction Guerilla Walktrough

2013. szeptember 21.
41.7131
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Durii profilja, adatai
Durii
0.) // Bevezetés //

A Marsra érkezve megtudjuk, hogy magát a bolygót lakhatóvá tették, munkát biztosítottak az itt élőknek, és az érkezőknek.
Főhősünk Alec Mason, öccsével találkozik megérkezése után, s beavatja bátyját a jelen helyzetbe.
A Föld Védelmi Erők (EDF) nevezetű szervezet uralkodik a Marson. Kényszermunka-, és börtön táborok, melyek mellé debütál egy csinos kivégző osztag is.
E erők ellen harcolunk a saját és a lázadó csoport, a ?Red Faction? vagyis a Vörös Frakció érdekében.

I.) || A Sztori missziók ||

| Parker város missziói |

Első küldetés:
Üdvözlet a Marson (Welcome to mars)

Nevezhetjük ezt tréning feladatnak.
Szóval az orrunk előtt álló bázist kell lerombolnunk, ami a martalócok áldozata lett.
Essünk is neki, fussunk a falhoz, lengessük meg jól a kalapácsunkat, ezek után célozzuk meg a balra található épületet és tornyát. Rakjuk meg jól ?C4?-el (ajánlott a szebb, szemrevalóbb tartó vasgerendákat megdobálni, illetve a stratégiai pontokat) és robbantgassunk. Az épület mellett álló toronnyal is így tegyünk.
Miután ezeket porig romboltuk, menjünk a testvérünkhöz, hogy beszéljünk vele.

Második küldetés:
Jobb, mint a piros halott. (Better Red Than Dead)

Pattanjunk autóba, majd kövessük a sárga nyilakat, míg el nem érünk egy kisebb bázisra. Szálljunk ki a kocsiból, fussunk oda a parancsnokhoz és beszéljünk vele. Elmondja, hogy egy EDF épületet kell a földdel egyenlővé tenni. Tegyük is ezt. Pattanjunk autóba, megérkezés után kezdjük el ?bombázni? a nagy épületet. A piros ládából, ha netán kifogynánk valamiből, újra tudunk tankolni. De a nálunk levő robbanószerek helyett, használhatjuk a hidrogén tartályokat is, melyeket stratégiai pontokra téve nagy kárt okozhatunk, és az épület északi oldalán van egy nagy gáztartály is, ezeket meglődözzük egy kicsit és kész is a küldetés első fele.
Értesítenek, hogy EDF csapatok jönnek felénk, tehát gyorsan autókázzunk is vissza a Safe House-ba.

Harmadik küldetés:
Csapda (Ambush)

Induljunk dél-kelet felé, kövessük az úttervezőnket, egy kis faluba, ahol találkozunk Samanya-val. Beszéljünk vele, s készüljünk föl az EDF rajta ütésen, ahogy nekünk az jól esik (torlaszok, hidrogén tartályok, stb.). Az óra ketyeg, hogy mennyi idő múlva érnek ide a maszkos fazonok. Fussunk fel a bejárat fölötti híd egyik oldalára (lehetőleg ne legyünk Samanya mellet, de ne is legyünk távol). Mikor megékezik az ellen konvoja, dobáljuk meg őket robbanószerrel és a maradék katonát puffantsuk le egy-két sorozattal.
*Figyelem: Ahhoz hogy az utolsó körzeti küldetést megnyissuk, le kell csökkentenünk az EDF uralmát 0-ra. Ahhoz hogy ezt elérjük, keressünk fel pár kék csillagot, s robbantsuk fel őket; a mini-térképen látható pirossal jelzett épületeket, tartályokat pusztítsuk el, okozzunk kárt a ?véderőnek?, és csinálhatunk Gerilla küldetéseket is, és a hirdető táblákat is ledöntögethetjük (Propaganda táblák).

Negyedik küldetés:
Indítsátok a motorjaitokat (Start Your Engines)

Figyeljünk az eligazításra, mert szenzor tornyokat kell autóval rombolgatnunk. Ezek lesznek a célpontjaink.
Szálljunk be a mellettünk álló autóba, és irány az első szenzor torony. Miután ezt ledöntöttük, már nem szállhatunk ki az autóból, csak ha lángol. A környék összes EDF-es egysége mögöttünk fog loholni, hogy összezúzzon, mint a roncs derbin. Szóval hajtsunk előre, rögtön az első döntsük is ki. Ezután a következőt is, és ha elérünk a rombolgatással oda, ahol az út elágazódik, akkor hajtsunk egyenesen neki a szenzor toronynak, majd forduljunk jobbra, s uzsgyi, fel a hegyre, és ott is döntsük le a tornyot (ha lángol az autónk, vagy eléggé sérült, akkor az út mentén váltsunk gyorsan járművet.). Ezután vissza az elágazódáshoz, s menjünk balra. Itt még több ?véderős? katonával találkozunk, szóval igyekezzünk minél precízebben szétzúzni azokat a tornyokat. Miután az összeset ledöntöttük, kész is küldetés, és már mi uralkodunk Parker városa fölött.


| Dust város missziói |

Első küldetés:
Gyülekezési pont (Rallying point)

Az első része a feladatnak, hogy menjünk el a kijelölt faluba, s tisztítsuk meg a katonáktól. A második pedig, romboljuk le a hangszórókat.
Először is, a faluban levőre dobjunk egy ?C4?-t, aztán repülhet is. A többi hangszórót is ugyanígy, vagy az egész épületet felrobbanthatjuk, hogy biztosra menjünk és kapjunk egy kis bónuszt is, ami az EDF uralmát viszi lejjebb.
Ezek végeztével, a főnök azzal a feladattal bíz meg, hogy öljük meg a Lövész parancsnokot. Tehát, szálljunk autóba és irány a kijelölt hely. Mikor megérkeztünk ne szálljunk ki az autóból, vágjunk be elé, ha kitör, próbáljuk meg még egyszer, vagy érjük el azt, hogy kiszálljon. De ha nem tesz eleget az elvárásainknak, bevágunk elé, s meg rakodjuk egy kevés robbanó töltettel, és végeztünk vele és a feladattal.

Második küldetés:
Ultor visszhang (Ultor Echo)

A küldetés felvétele után üljünk az autóba, és a kijelölt célpontra menjünk el. Itt ha meglátjuk a Martalóc (Marauder) járművet, ne menjünk bele a radaron jelzett piros körbe, viszont ne maradjunk le(ezt jelzi a mögöttünk jelzett piros tér rész). Kövessük őket addig, míg meg nem látjuk a ?portált?. Menjünk át rajta, (ha kedvünk szottyan egy kis bányászásra, gyűjtsünk be párat) s haladjunk tovább a cél felé. Ha megérkeztünk, gyalog folytassuk tovább utunkat.
Menjünk be a komplexumba, maradjunk az alsó szinten, s a balra levő sarokba látunk egy bejáratot, belépve van egy lépcső, szaladjunk fel, végig a folyosón, be balra a bejáraton, utat követve majd jobbra és fel, aztán törjük be a falat a feljárattal szembe, vagy ?használhatjuk? az ajtót is, a hangár ajtón is kopogtassunk, s haladjunk tovább illedelmesen. A lenti épületben szerezzük meg a ?varázstárgyat?, és jussunk ki élve a komplexumból. Járműbe pattanva (ajánlom a martalóc járművet) szálingózzunk el a kijelölt pontra.

Harmadik küldetés:
Ipari forradalom (Industrial Revolution)

Autóval menjünk a célpontra, haladjunk egyenesen, míg a hangár elé nem érünk. Kalapáccsal rontsunk be, szálljunk be a lépegetőbe, s nyomás kifelé. Nyomogassuk bőszen a jobb ill. bal egér gombot, közbe kövessük az útjelzőt. Ha elérjük a kamiont, tegyük fel a platóra a lépegetőt, és adjunk a platóra telepített rakétavetővel az üldözőinknek, és éljük túl a támadást a megérkezésig.

Negyedik küldetés:
Hamuból hamuba (Ashes to Ashes)

Megint autókázás, irány a cél, amit kijelöltek nekünk. Itt az első résznél, a 3 felkiáltó jelhez fussunk oda, beszéljük rá az embereket, hogy fussanak. A második résznél szintén a kijelölt célokhoz fussunk, kapkodjuk fel őket. A harmadik résznél is szintén ez, és a negyediknél is. De viszont a negyediknél túl kell élnünk az eddig is tüzelő tüzérség csapásait, és ráadásul a martalócok se hagynak békét nekünk. Tehát ha végeztünk, futnunk kell a bombázott területről, s ismét ajánlom a martalóc járműveket.

| Badlands missziók |

Első küldetés:
Elkapni és elengedni (Catch and Release)

Autókázzunk el a célra, vegyük fel a bajtársakat, s a bázison hajtsunk át mindenőrön. A Nanopuskával sorozzuk meg a Nehéz csapatszállítót. Szálljunk be a parancsnok kocsijába, és indulhat a banzáj. Tartsuk távol az EDF kisebb csoportjait, a repülőkből meg próbáljunk le kapni minél többet. Ha sikeresen kifaggattuk a célszemélyt, akkor a kiugrás után szaladjunk le az útról, hogy ne csapjanak el a ki nem lőtt EDF egységek.

Második küldetés:
Rendkívüli válasz (Emergency Response)

Pattanjunk egy látszólag masszív járműbe, például egy kamion, vagy egy otromba nagy jeep. Menjünk a célra, s azt a feladatot kapjuk, hogy az ellenőrző pontokat pusztítsuk el. Rögtön az elsőt, a járművünkkel földig tiporva intézzük el. Menetközben cseréljünk járművet, ajánlott, mert eléggé megrongálódhatott. Ha mégse akkor a második ellenőrző pontnál ugyanígy menjünk bele egy-két épületbe, de ne legyünk alaposak, mert felrobbanunk. Itt a második ellenőrző ponton találunk egy Könnyű Lépegetőt, a kaput átlépve balra. Használjuk készséggel, és brutalitással, vagy foghatjuk a nanopuskát és lőjük ki belőle amink van, és aztán a lépegetővel kezeljük a jó népet. Ezek végeztével, menjünk ki a főútra, amerre jelzi a közeledő EDF egységeket, és tartsuk fel őket míg a bajtársunk elvégzi a dolgát.

Harmadik küldetés:
Légi forgalom irányítás (Air Traffic Control)

Menjünk a bázis elé, de ne hajtsunk be! Szálljunk ki a kapu előtt, mikor megszólal a főhősünk. Szálljunk ki a járműből, fussunk el jobbra, arra a hegyre ami a kapu mellett van. Itt sprint ugrással mászkáljunk föl, de közben guggoljunk is le. Sunyiban, a kerítésnél másszunk le, tegyük fel az első bombát. Ezután vigyázva a 2 őrre, tegyük fel a második bombát is a szárnyas szerkezetre. A harmadik felé haladva, használjuk ki a doboz adottságait, de ne menjünk a legszélére, mert észrevehetnek! Ha biztonságosnak találjuk a helyzetet, pakoljuk bele azt a burgonyát a kipufogóba. A negyedikkel, és a maradékkal ugyanígy bánjunk el. De ha nem sikerülne, mint az őrült, telepítsük azokat a bombákat és közben sörétessel ritkítsuk támadóinkat, de ne lassuljunk le, s hagyjuk el a területet.


| Oasis missziók |

Első küldetés:
Hozzáférés megtagadva (Access Denied)

Menjünk oda, ahova kell. Tisztítsuk meg az épületet a gonosz kisfiúktól. Ezután az épület bal oldalán találunk egy lépegetőt, azzal szaladjunk ki a híd elé, pakoljuk meg robbanó szerrel, intézzük is el. Ezután a lépegetővel, reppenjünk át a híd túl oldalára, s ?kosarazzunk? az autókkal. Ha végeztünk, menjünk vissza, és a másik oldalról támogassuk az adatlopást. Használjuk a telepített rakéta löveget, s ne hagyjuk, hogy egy ellen is átmenjen.

Második küldetés:
Villámháború (Blitzkrieg)

Először is. A küldetés előtt pakoljuk fel magunkat: ?C4?-el, Rakétavetővel (de teljesen ki legyen fejlesztve, Lőszer, Multi- Rakéta, Hő követő rendszer), és egy Nanopuskával. Ezután, ha felvettük a küldetést, fussunk az első tank elé, jól sorozzuk meg. Ezután autókázzunk el a következőre, itt minél hamarabb egy jó helyet keressünk, hogy rá lássunk a 2 tankra (a gerillák autójától jobbra a kavics mellett pont megteszi). Sorozzuk meg a tankokat, ha kifogytunk dobáljuk meg őket ?C4?-el. Ha végeztünk jön még pár tank. Ezeket is hajigáljuk meg, de legyünk autó közelben, hogy ha északról/délről kell le/felmenni. A tanácsom az, hogy mindig legyen járművünk, mert akkor az védi meg az életünket!

| Free Fire Zone |

A küldetés:
Tharsis lövegei (The Guns of Tharsis)

Szálljunk bele a kapott jeep-be, és álljuk a ?rajtvonalhoz?. Miután elindultunk, nincs megállás! Minden célon hajtsunk át, de bukjunk fel az autónkkal, mert lehet, hogy bemérnek, s lebombáznak minket! Ha megcsináltuk, az első kanyarnál forduljunk balra, s végig az úton, próbáljunk meg bele hajtani az első energia magba, nem kell pontosan csak éppen hogy. De meg is pakolhatjuk ?C4?-el (ezt jobban ajánlom). Ha sikerült, fussunk mint a fél őrült a következőkre. Pakoljuk meg azokat is, és csináljunk a tűzijátékot!

| Eos Missziók |

A háború kutyái (The Dogs of War)

A küldetés felvétele után, szaladjunk le a nyíláson, át az úton, ha szeretjük a fedezékeket, használjuk őket, ha nem akkor Rambózzunk el az épület belsejéig. Irtsuk le a népet kalapáccsal, vagy azzal amink van. Másszunk még feljebb (ajánlom, hogy minimum a Jetpack meglegyen), Tisztogassunk, és ha már látjuk a tetőt a fejünk felett, és nem tudunk még feljebb menni, akkor vagy kalapáccsal repülés közben, vagy nanopuskával nyissunk járatot a tetőre. Itt is tisztogassunk, majd jöhet a következő épület. Balra tőlünk, lesz egy híd az út felett. Vágjunk keresztül rajta, és megint meg rohamozhatjuk a kijelölt épületet.
**Alternatív stratégia:
Annak érdekében, hogy ezt alkalmazzuk, rengeteg nyersanyagra lesz szükségünk. Meg kell lennie: a Jetpacknak, a Termo Rakétavetőnek és a lőszer fejlesztésének, és kell egy Nanopuska. Menjünk nyugatnak, a nyíláson keresztül, és látni fogunk 2 épületet, 3 mesterlövésszel. Lőjünk rá az épület tetejére, hogy rá essen a 3 szerencsés katonára. Vágjunk át az utcán észak felé, fussunk fel a teraszra. Ha betértünk a következő épületbe, és használjuk a jetpackot, hogy a tetőre ugorhassunk. A nyugati hegyekben, menjünk észak felé.

Második küldetés:
Halál a bizottságtól (Death by Committee)

Szükségünk lesz egy sima Rakétavetőre (ha nincs a tovább fejlesztett pusztítónk) és egy Nanopuskára, az utolsó fegyver tőlünk függ (esetleg mesterlövészpuska). Autóval kövessük az úttervezőt, de ne pontosan. Az épület közelében a térképen látható hídra hajtsunk föl. Látni fogunk egy építés alatt levő épületet, 6 jelzéssel benne. Először is, ne az embereket lőjük, hanem a járműveiket pusztítsuk el, hogy ne tudjanak elfutni. Ezután menjünk le és szedjük le őket és végezzünk a parancsnokkal. Vagy kilőhetjük őket a maradék lőszerrel a hídról, ha elég precízek vagyunk.
*Alternatív stratégia:
Ha megvan a Termo Rakétavető, ez a küldetés rettentően egyszerű.
Csak menjünk a jobb oldali épület hídjához (a célpontok benn vannak). Lőjük ripityára az épületet mosolyogva, s meghalnak, mielőtt kijutnak az épületből.

Harmadik küldetés:
Az Istenek Kalapácsa (Hammer of Gods)

*Ehhez le kell tolni Eos-ban az EDF uralmát.
Ehhez a küldetéshez legfőbbképp, kell egy sima Hő követős Rakétavető, egy Nanopuska, és egy ember centrikus fegyver, amivel lelőhetjük a katonákat.
Egy több férő helyes autót szerezzünk, s hajtsunk a célpontra. Mikor felvettük a csapatunkat, minél gyorsabban hajtsunk a koordinátákra. Hirtelen kapunk egy rossz hírt. Megtámadtak minket az egyik rejtekhelyen. Induljunk hát a segítségükre, a koordinátákra. Ezután meg kel keresnünk Samanya-t, autóval mint mindig hajtsunk át pár EDF katonán, s menjünk Samhez, itt szálljunk ki, és védjük meg őt, míg el nem fogy az összes rossz fiú.

Negyedik küldetés:
Névtelen misszió (Unnamed Mission)

Jelöljük be a küldetés helyét, és kövessük addig, míg meg nem látunk egy kapu szerűséget. Itt hajtsunk végig, míg az útjelző jelzi. Itt használjuk a Jetpackunkat, s ugráljunk fel a hegyen a küldetés felvételéhez. Így ezzel a módszerrel, nem leszünk megtámadva (lehet, hogy egy kettő szigony eltalál...), de egy nagy lendülettel ott vagyunk sértetlenül.
Miután felvettük, egy bevezető jön. Ha megnéztük, már magunkénak tudhatunk egy Martalóc terület alatt levő búvó helyet.

Ötödik küldetés:
Manuális felülbírálás (Manual Override)

A küldetés felvétele után, menjünk a koordinátákra. Ezen a kis EDF bázison, elimináljuk a katonákat, majd törjünk be a kijelölt panelen keresztül, a tüzérségi lövegek rendszerébe. Itt Samanya jogosultságot ad, hogy kezelhessük őket. Azt a feladatot kapjuk, hogy védjük meg a martalócok kamionját. Jó tegyük ezt, de ne lőjünk közvetlenül a kamion mellé, ha ott van egy ellenséges jármű. Várjuk meg míg hátrább kerülnek, aztán lőjük le őket. Ha megáll a konvoj, akkor a kamiontól balra, a hegyen túl egy út torlaszt találunk. Csináljunk vas szitát a járművekből, és ismét miénknek tudhatunk egy győzelmet.

Hatodik küldetés:
Vészhelyzeti közvetítő rendszer (Emergency Broadcast System)

*Ehhez a küldetéshez legfőbbképp katonákat fogunk lőni, szóval úgy fegyverkezzünk föl, hogy ?Egy lövés, egy halál? stílus lesz a legjobb. Ajánlom a Fűrész hajítót (Grinder), minden extrával felspécizve, vagy a Proxy aknát.
Vegyük fel Samanya-t, menjünk a rádióállomásra, útközben törjük át a blokádokat. Ha megérkeztünk, tisztítsuk meg az EDF-től az állomást, majd engedjük, hogy Samanya végezze a dolgát. Meg kell védenünk az állomást, míg véget nem ér az adásunk. Ezután vigyük haza Samanya-t biztonságban.

Hetedik küldetés:
Gerillák a kapuknál (Guerillas at The Gates)

*Ehhez a küldetéshez az ajánlott felszerelés: Termo Rakétavető, Nanopuska vagy emberölésre alkalmas puska, és lehetőleg legyen egy légvédelmi kézi ágyúnk is, amit a sima, full extrás Rakétavetőnk képvisel.
Induljunk el a kijelölt célra, s szálljunk bele a módosított EDF járműbe. Miután ez megvan, haladjunk át az energia kapun, ezután pusztítsuk el az energia magot (ajánlom az autó lövegét). Ha ezekkel megvagyunk, irány az EDF főbázis. Hajtsunk végig az úton, s az első kapu mellett találunk egy Harci lépegetőt. Ezt tegyük magunkévá, s rohanjuk a térképen jelzett észak keleti célra. Út közben csak a Nehéz tankokat próbáljuk kilőni (a kék csillagok, akár, később is ráérnek, de kilőhetjük ezeket útközben is). Ezután próbáljunk nyugat felé nyomulni, és ott is elpusztítani a célpontokat. De ha mégse sikerülne az első célhoz eljutni, akkor a cél előtt találunk egy házat, ezt tartsunk meg ?búvóhelynek?, ahol az életerőnket feltölthetjük. A termo rakétával a közeli kis hegyről elpusztíthatjuk az első célt. Innen fussunk tovább, és kapunk a Marstól egy újabb ajándékot, még egy lépegető! Először is takarítsuk meg a környéket a gonosz fazonoktól, majd használjuk a drágaságot. Haladjunk előre, fussunk fel a bunkerek mellé, és bújjunk be rögtön az elsőbe (itt is használhatjuk ezeket életerő feltöltésére). Lövöldözzünk Nanopuskával, vagy Rakétavetővel a repülőgépekre, és intézzük még el azt a pár embert ami jön (4db azt hiszem, vagy sem), a bal oldali célpontot szedjük ki a lépegetőnkkel, a másik kettőt pedig a termo rakétával, de elintézhetjük ezeket is a lépegetővel a luxus érdekében (bár egy kis időbe bele telik). Az a trükkje a küldetésnek, hogy ne álljunk meg, csak akkor ha meghaltunk. A járművekkel aprítsunk pár katonát, ha nincs járművünk, akkor bújjunk el, s az adott területen levő ellent iktassuk ki (legyen az katona vagy repülő), ezután haladjunk tovább a következő pontra. Lehetőleg legyen mindig járművünk, hogy azt lőjék, ne minket.

| Mount Vogel misszió |

A küldetés:
Támad a Mars (Mars Attacks)

Menjünk fel a hegyre Samanyáért. Itt a konzolba rakjuk bele, ?Nano kazánt?, s védjük meg a bázist az érkező erőktől. Használjuk a konzolt, és megint a tüzérségi ágyúkat felhasználva, lőjük ki a 3 rohamot. Ezután menjünk vissza Sam-hez. Ezek után szálljunk bele a Szuper Tankba, és menjünk el a Martalócoknak segíteni az északi toronyhoz. Miközben haladunk, szépen lassan, szántsuk föl a barikádokat. Ha már nem tudunk tovább tankkal haladni, ugorjunk ki, s gyalog, fedezékről-fedezékre nyomuljunk beljebb (időközben szerezzünk egy ?Rail Driver?-t, amivel kilőhetjük az ellent nagy távolságokból is, és minden anyagon átmegy, ha úgy akarjuk), s menjünk fel fele a hegyen, az út mentén, majd ha elérjük a hegy tetején jelzett célpontot,akkor tisztítsuk meg a terepet, lőjük ki a siló fedelét és öljük meg Roth parancsnokot. Ha végeztünk, dőljünk hátra, mert jön egy rövidke film.

II.) || Demolition missziók ||

| Parkeri Pusztítások |

Első pusztítás, közvetlenül a búvóhely közelében:

Ezt igen nehéz úgy megcsinálni, hogy megdöntsük a ?Pro? időt. A kiskunyhóban találunk 12 hidrogén tartályt, és egyet a jobbra, egy alacsony fal mögött.
Dobjunk egy tartályt a lépcsőhöz, és gyorsan robbantsuk is fel, hogy egy nagy lyukat csináljunk az ajtó helyére. Ezután folyamatosan dobáljuk őket befele, úgy 2-t 3-mat, aztán lőjük meg, hogy nagyot robbanjon. Ezután dobáljuk be a maradékot is hogy ledőljön a torony.


Második küldetés, Parker észak-keleti sarkában:

Könnyű egy küldetés, azt meg kell hagyni. Így hát markoljunk bele az előttünk levő ágyúba, s pusztítsuk el az 5 kommunikációs tornyot. Kezdjük a hátrébb levőkkel, majd lőjük ki a közelebbi, s majd a nagyobb, és közelebbi célpontot. Ha eléggé gyorsak, és kegyetlenek voltunk, meg kapjuk a ?Pro? időt.


| Dust |

Első küldetés, a déli búvóhely mellett:

Ahhoz hogy tökéletesen sikerüljön, lőjük ki a középső szintet teljesen lyukasra,
Ajánlom lőni a két szélét is az épületnek, csak legyen jó lyukas az épület közepe! Ez kb. 9 lövés, és le is dől az épület.


Második küldetés, az északi búvóhely közelében:

- Ez a küldetés eléggé nehéz, ha szabad megjegyeznem.
Menjünk be az épületbe, és körbe haladva, csak bal kattintással, pusztítsuk el az ablakok melletti széles falakat, mindegyik 2x beleütve, hogy ?átlátszó? legyen. Ha maradt vas gerenda, vagy tartó pillér szerűség, üssük ki gyorsan őket is. Az ablakokkal persze ne foglalkozzunk, és ha szerencsénk van, még egy épülettel kevesebb, és még időben is végzünk.


| Badlands|

Első küldetés, az eredeti búvóhely közelében (ha kijátszottuk a játékot, akkor egy martalóc bázisunk van helyette, mert ez a búvóhely le lett rombolva):

Fussunk be az épületbe, másszunk fel 2 létrán, ezután ha meglátjuk a nagydarab vasrudat, nézzünk föl, és a plafonra dobjuk fel a ?C4?-t ezután ugorjuk át a korlátot, és miközben repülünk, robbantsuk is fel a ?C4?-t.



Második küldetés, a búvóhelytől nem messze, a pusztaságban:

- Ha elkezdtük, rögtön dobjuk le a ?C4?-t a platform mellé a földre. Ezután az épület belsőbb szobáját, rakjuk körbe Proxy aknával (és még a maradékot rakhatjuk a szélekhez, vagy középre), és a külsőbb szobáknál is így járjunk el, de a ?C4?-ek robbanása láncreakciót kell, hogy generáljon, így 3-4 lépésre egymástól legyenek az aknák. Igyekezzünk, mert ha a ketyegő megüti a 0:40 másodpercet, már nem lehet meg a ?Pro? idő. Ez egy eléggé nehéz küldetés, így próbálkozzunk többször is, ha a ?Pro? szintet akarjuk megütni.


Harmadik küldetés, Badlands délnyugati sarka:

A hidrogén tartályokra kell ?C4?-t pakolászni. Ezt úgy érhetjük el, hogy a tartályok alá célzunk, és aztán dobjuk rá. Szóval egyet ledobunk a jobb oldali csövön, és nézzük azt, hogy mikor ér le. Ha leért robbantsunk egy nagy lyukakt az épület oldalába. Ezek után, dobjunk még be 3mat, hadd menjenek útjukra, és robbantsuk fel őket. (A hidrogén tartályokat ha felvesszük és bal egér gombot nyomunk, eldobhatjuk őket)


Negyedik küldetés Az előző küldetéshez közel:

Ugorjunk le, törjük be a csövet a kalapáccsal, szaladjunk a végibe, és kocogtassunk meg egy kicsit pár helyen vissza fele haladva. Ha leomlik, próbáljunk meg nem vele együtt lefele zuhanni, hanem a középső csőre ugorjunk/essünk rá. Itt ugorjunk a legalsó csőre, és a legvégén találunk egy lépegetőt, és egy lőszeres ládát. Vegyük fel a ?C4?-ket, pakoljuk meg a láda fölötti részt, s a lépegetővel pedig szálljunk át a szemben levő párkányra a középső csőhöz. Itt is pakoljuk meg a végeket, s álljunk hátrébb, majd robbantsunk. Ha nagy szerencsénk van, akkor kiírja, hogy végeztünk is, mert a legfelső csövet ugyebár a kalapáccsal romboljuk le, a középső cső egy része a legfelsővel megy, a legalsót pedig a ?C4? és a középső cső maradék része húzza le.

Ötödik küldetés Badlands déli sarkában:

Üssünk egy lyukat a ház oldalába, hogy be tudjunk menni. Itt a ?C4?-ket úgy pakoljuk fel, hogy egy falra egy jusson, szóval körbe, egyet-egyet. Ezután a roncsba vagy a tetejére rakjuk fel a szingularitás bombát, várjuk meg míg felrobban, ezután a ?C4?-t is használjuk. A maradék falat a kalapáccsal gyorsan ütögessük ki.

| Oasis |

Első küldetés, a búvóhelytől nyugatra a 3 küldetés közül, a bal felső:

Kapjuk is hát elő a Gépfegyvert, lőjük meg a robbanó hordókat, az összeset, és ezután kalapáccsal döntsük ki a megmaradt épület részt.

Második küldetés, az előző küldetés alatti:

Kapjuk fel a hidrogén tartályt, és üssünk egy falat a kéményen. Ha megvan, álljunk hátrébb, és dobjuk be a lyukba a tartályt, majd lőjük meg. S a torony, voálá..


Harmadik küldetés, a trió utolsó darabja:

Na szóval, baseballozzunk! Sprinteljünk neki ügyesen a hordónak, s mielőtt lelöknénk, a kalapács másodlagos ütésével repítsük az épület felé. Szóval Sprint és időben kell meg nyomni a jobb egér gombot. Ha szerencsénk van, oda megy ahova akarjuk, bár ez eléggé nehéz küldetés.

| Free Fire Zone |

Első küldetés, a zóna bal oldali sarkában:

Üssünk ki egy-kettő vasgerendát, ezután pakoljuk meg a bunker oldalát ?C4?-el, majd robbantsunk. Ha szerencsénk van időben leomlik.

Második küldetés, az előzőtől nem messze:

Pattanjunk bele a lépegetőbe, és az előttünk levő épületbe hajtsunk bele, úgyhogy a falakon keresztül menjünk (jobb egér gomb használata, vagy a ctrl és space kombó), ezután a kezdőponttól jobbra levő épület bal oldalát romboljuk le, vagy menjünk egyenest a közepébe, úgy ahogy gyorsnak érezzük. Ezek után jöhet a bunker, ezen egyszerűen szaladjunk át a ?kombó? nyomogatásával.

| Eos |

Első küldetés, jobbra a búvóhelytől, és ott az alsó:

Használjuk a Nehéz lépegetőt először is. Szaladjunk át vele a ládákon, a darun, és a többi dolgon, ami középen van. Ezután essünk neki a domb oldalára épített épületeknek, Jobb, illetve Bal kattogtatással, hogy egyben a tetőt is leszedjük.

Második küldetés, az előző küldetéstől nem messze:

Kapjuk elő a Termo Rakétavetőnket, és keressünk olyan helyet ahonnan el tudjuk találni a felső körszerű acél díszt. Ha megvan, döntsük ki a tartó pillérjeit, és ha sikerült, az épületre zuhan rá, és lerombolja a nagy részét. Ezután nanopuskával szedjük ki a maradék kicsi vasgerendát, ami nála nagyobb fal darabot tart meg.
*De ez fordítva is csinálhatjuk, de életveszélyes, szóval bátran megcsinálhatjuk. Fussunk fel a legfelső emeltre, itt nanopuskával szedjük ki a kicsi tartó pillérjeit a körnek, ezután ugorjunk ki az ablakon (ha van jetpackunk). Ha lezuhant, Termo Rakétával osszuk meg a falakat, de csak precízen!


III.) // Transzportőr missziók //

| Dust |

Első küldetés, Dust déli búvóhelytől északra található egy EDF bázison:

Amint elkezdjük a küldetést, természetesen egy éles bal kanyar, majd a kerítésen egy jobb kanyarral át vágva, fel a kis ?útra?, majd vissza az eredeti útra. Ezután kövessük az útjelzőnket, és próbáljunk meg minél több időt lefaragni. Egy szóval kanyarodjunk kevesebbet, hogy a sebesség ne csökkenjen.

Második küldetés, az északi búvóhelytől keletre:

Ha elkezdtük a küldetést, nyomban induljunk balra, és ha látunk egy nagy sziklát, a bal oldalán menjünk el, és ezután adjuk le a járművet.

Harmadik küldetés, az első küldetéstől északra:

Az EDF benzinkút mögötti járműbe pattanva, csak kövessük az útjelzőt, és a ellenség rohamait ügyesen kerülgessük ki.

Negyedik küldetés, az északi búvóhelytől észak-nyugatra:

Mielőtt elkezdenénk ezt a küldetést, romboljuk le a járműtől balra található falat, hogy ezzel is időt nyerjünk. Ezután pattanjunk be, ugrassunk le, forduljunk egy kicsit jobbra, itt is leugratunk, addig míg a kanyargós résznek nincs vége, és egy kereszteződéshez nem érünk. Ezután kövessük az útjelzőnket, majd adjuk le a küldetést.

| Badlands |

Első küldetés, dél-nyugat, egy martalóc motor:

Egy egyszerű küldetés. Mikor elkezdjük a küldetést, ugrassunk le a hegyről és a minket követő esetleges ellenségeket röhögve kerüljük ki, és az útjelzőnket követve vigyük be a járművet az oasis-i búvóhelyre, és ha eléggé pontosak vagyunk, akár be is ugraszthatunk a bázisra.

Második küldetés, az észak-nyugati:

A küldetés elkezdése előtt, a jármű előtti falat és a tornyot pusztítsuk el, majd pattanjuk bele a járműbe. Szimplán kövessük az útjelzőt. Ha egy kettő út blokádba bele botlunk, csak képzeljük el magunkat egy Buldózert vezetve, és adjuk le a járművet.

Harmadik küldetés, észak-kelet, a régi búvóhely mellett:

Szálljunk be a járműbe, és kövessük az útjelzőt, addig míg el nem érjük (a térképen látható) körforgalmat, és itt csak menjünk át a hídon, és folytassuk utunkat okoskodva, hogy némi időt lefaragjunk. A Pro időhöz 0:30 fölött kell beérnünk.

Negyedik küldetés, délre található a régi búvóhelytől:

Ha elkezdtük a küldetést, akkor kövessük az útjelzőt, s ha ahhoz a hegyhez érkezünk, ahol van/volt a pusztítós küldetés, le kell vágnunk az útjelző által jelzett S kanyart, úgy hogy leugrasztunk a hegyről, s a gyorsulás érdekében még egy kicsit mehetünk az út mellett. Ezek után már csak az ellenségeket kell kikerülni, és követni az útjelzőt, és okosan vezetni (itt is használhatjuk a hidat, amit az előző küldetésben leírtam). E küldetésnél is fontos, hogy ha ?Pro? időt akarjuk megütni, 0:30 fölött érjünk be!


| Oasis |

Első küldetés, a búvóhelytől észak-nyugatra, egy bázison:

Kicsit rázós küldetés. Ha beszálltunk, tegyünk kegy jobb kanyart fel a hegyre, majd hajtsunk le egyenest. Ezután már csak követnünk kell az útjelzőt.

Második küldetés, északi-nyugati sarka Oasisnak:

Itt csak jó sofőrnek kell lennünk és szimplán bevinni a járművet a célba.

Harmadik küldetés, Oasis nyugati szélén:

Romboljuk le a jármű előtt levő tartályokat, s csak kövessük az útjelzőnket. Ha Badlands-re érünk, a jellegzetes S kanyart kerüljük el a fent említett módon, és adjuk le a járművet.

| Free Fire Zone Mission |

Első küldetés, FFZ észak-nyugati sarka:

Ha elindultunk, forduljunk jobbra fel a hegyre, és vágjuk le az utat azzal, hogy végig megyünk a lyukas pusztán, mint az őrültgyerek. Ezek után már csak követnünk kell az útjelzőt, és ha lehetőség van rá, ugrasszunk be a búvóhelyre. A ?Pro? időhöz :40 - :50 fölött kell lennie a ketyegőnek.

Második küldetés, FFZ déli útjától délre, egy ?lyukon? be kell menni egy Kanyonba:

Ha megvan a jármű, szimplán vezessük be a búvóhelyre, nincs semmi trükk. A ?Pro? időhöz :10 fölött kell lennie a stoppernek.

| Eos |

Első küldetés, a nyugati búvóhely közelében:

Induljunk el egyenesen, de az útjelzővel ellentétben, ne kanyarogjunk. Vágjunk át a ?mellék? utakon. Az elsőt rögtön a kanyarban meglátjuk, így tartsunk egy bal kanyart, és haladjunk egyenesen a következő levágóra. Ezután FFZ-ben hajrázzunk át a gödrökön, és ne teljesen kövessük a nyilakat, szóval rövidítsünk (de követhetjük is, kinek hogy...). Ha kiértünk FFZ-ből, csak kövessük az útjelzőt és adjuk Samnek a tüneményt.

Második küldetés, Eos bal felső sarka:

Hát mit is mondhatnék, könnyű egy küldetés. Csak kövessük az útjelzőt, és próbáljunk meg nem ütközni, illetve felakadni, mert eléggé széles egy járművet kell be tolatnunk a gyűjteménybe. A ?Pro? időhöz :35 fölött kell lennie az órának.

Harmadik küldetés, északon a közvetítő állomáson:

Ha beszálltunk, vegyünk egy hátra arcot, és ugorjunk le a hegyről vigyázva, mert találkozhatunk egy tankkal, melyet kerüljünk ki. Ezután már csak szimplán érjünk be az útjelző által jelzett úton a búvóhelyre 0:20 - 0:25 felett, a ?Pro? időhöz.

| Mount Vogel |

Első küldetés, nyugaton található:

Romboljunk le mindent ami akadályozna minket, hogy jobbra leugrasszunk a dombról, és ha végeztünk, indítsuk be a motort. Szóval, csináljuk meg a repülő manővert, majd kövessük az útjelzőnket addig a pontig, míg a búvóhely közelében levő parkolóig el nem érünk. Itt menjünk fel a hegyen, hogy ne kanyarogjunk annyit, majd végezzünk a küldetéssel.


Második küldetés, Mount Vogel keleti részén:

Ez egy igazi távolsági Dakar Rally. Mielőtt elindulnánk az autóval, pusztítsuk el az esetleges út torlaszokat. Szóval, vágjunk is bele, kövessük az útjelzőt első sorban, és ugrasszunk le ott ahol tudunk. Az esetleges trükköket feljebb olvashattátok. Ha eléggé ügyesek vagyunk, még a ?Pro? időt is megüthetjük, ami 2 perc fölött kell teljesítenünk (és ami nekem soha nem sikerült? ?).

IV.) // Fegyverek & Fejlesztések //

1.) A Pörölykalapács (Sledgehammer):
Mindenre alkalmas fegyver, majdnem mint Thor kalapácsa! Ha épületek lerombolásáról van szó, vagy katonák reptetéséről, akkor ezt a fegyvert válasszuk, mert igazán hatásos a ?One hit, one kill? technikával. De sajnos járművek ellen eléggé húzós neki szaladni az ellennek, mert jó pár ütés kell a járműbe, hogy durranjon.

Fejlesztései, de mondhatnám úgyis, hogy lecserélhetőségei:

A Kőtörő (Stonebreaker):
Ezt 25 sikeres Gerilla küldetés után kapjuk meg, és olcsón be is szerezhetjük, 75 hulladékért. Ez egy Nehéz pörölykalapács, valamivel nagyobbat csapunk. Ezt az épületeken tesztelhetjük le, hogy mekkora a lengése, meg akadás nélkül, mennyit pusztít le az épületből.

A Hasító mester (Shattermaster):
Ezt 35 sikeres Gerilla küldetés után kaphatjuk meg, és ez se nagyon drága, csupán csak 125 hulladékunkba kerül ez a Krómozott csöppség.

2.) Ív hegesztő (Arc Welder):

Hát hogyan is fejezhetném ki hálámat e kínzó eszköznek, mely megment bárhol bármikor minket a közeli ellenségektől. Mert igen, ez közelségi fegyver. Ajánlom a járművek ellen, mert pirítóst reggelizhetünk a sofőrökből, ha elég közel vagyunk egy tankhoz/jeephez.

A Fejlesztései:

A harmadik ív (3rd Arc):
Ha úgy nézzük, hogy a játék elején még nincs túl sok ?pénzünk? akkor eléggé borsos ára van, ami 300 hulladék. Ezzel a fejlesztéssel, több ellenséget tudunk rázós élményben biztosítani.

Ív hegesztő lőszer (Arc Welder Ammo):
Hát szerintem nem kell túl sokat elmondanom, lőszer. Több cellát tarthatunk magunknál az ív hegesztőhöz, hogy tovább tartson az esetleges grill parti.
Az ára ugyancsak 300 hulladék.

Értelmes ív hegesztő (Smart Arc Welder)
Ezzel a fejlesztéssel csak az EDF egységeit tudjuk megtámadni, és a bajtársainkat nem.
E remek fejlesztés 200 hulladékba kerül.

3.) A Daráló avagy ?A köszörűs bácsi? (Grinder):
Körfűrész hajító, jobb, mint a diszkoszvetés! Egyénenkénti gyilkolásra termett. Fel kell húzni és lő is egy szép körfűrészt. Csak emberekre hatásos, ha mégis meg próbálnánk járműveknél, akkor csak bele állna az ajtóba vagy lepattanna.

Fejlesztései:

Daráló lőszer (Grinder Ammo):
Az ára ugyanannyi mint az ív hegesztőnek, 300 hulladék, és több körfűrészt tarthatunk magunknál.

Robbanó fűrészek (Explosive Grinder Discs):
Ha ezt a nem olcsó fejlesztést meg akarjuk szerezni, akkor az ára 550 hulladék, és ha már megvan, felrobbanthatjuk az ellenség fapofa fém burkolatát, amint bele érkezik a körfűrész.

Gyors Daráló (Fast Grinder):
Ezzel felgyorsíthatjuk a hajító motort, hogy gyorsabb legyen az újra töltés. Ennek a remek fejlesztésnek az ára, 300 hulladék.

4.) Roham puska (Assault rifle):
Egy EDF fejlesztésű gépfegyver. Igen hatásos emberek, és robbanó tartályok ellen, és persze ha precíziósan akarunk ilyen tartályokkal épületeket rombolni. Ezt a fegyvert beszerezhetjük az ellentől.
Sajnos fejlesztéseket nem kaptunk mellé.

5.) A Kényszerítő (Enforcer):
Ilyen kis izéket lő ki, olyan kicsi, olyan nem is tudom milyen. Kicsi, kompakt, gyors tüzelésű EDF gépfegyverről beszélünk. Ezt is egy katonától el tudjuk csenni, úgy, mint a többi EDF találmányt, amit nem lehet a gerilla boltokban kapni. Én eléggé gyengének találtam, mert kb. 1 tárat lőttem az ellen katonáiba (mivel járművek ellen nem alkalmas ezzel a ?tücsökkel? harcolni), és nem halt bele.
Ugyanúgy, ehhez sincs fejlesztés.

6.) Gauss puska (Gauss Rifle):
Ez egy remek puska! Kíméletlen a járművek, az épületek falai, és az ellenséges katonák ellen. Több lőszert is vihetünk magunkkal, nem úgy, mint a többi EDF fegyvernél, és még a katonáknál is van utánpótlás. Más szóval, bátran vihetjük magunkkal minden szituációba, és mi fogunk győztesen ki kerülni.

7.) Barázdáló (Gutter):
Egy martalóc közel harci fegyver, melyet maguktól, a martalócoktól szerezhetünk. Igen jól hasítja az ellenséges katonákat, de járművekre is hatással van, de nagyon keveset. Igazából csak foglalja a helyet, mert mindig nálunk van a Pörölykalapács, és ugyan ezeket a funkciókat elérhetjük, csak nagyobb erőfokon, és ehhez a fegyverhez sincs fejlesztés.

8.) M.O.A.B:
Egy kocsiba erősíthető pokolgép. Ahhoz hogy találjunk egyet, meg kell találnunk 3 Rádió jelzést (Radio Tag). Ha megvan, felerősítettük, kiszállva az autóból aktiválhatjuk, és fel kell robbantanunk az autót is hogy a M.O.A.B működésbe lépjen.

9.) Nano puska (Nano Rifle):
Ó te hatalmas zabagép, ki vagy a kezemben?
Szóval felzabál mindent, amire kivetjük ezeket az aprócska nano robotokat. Ha kifejlesztjük, egy lövéses gyilkoló gép lesz belőle.

Fejlesztései:

Nano erősítő (Nano Enchancer):
Ha kifejlesztjük, nagyobb felületet fognak meg enni a nano robotok, és hatékonyabbak lesznek. Az ára se olcsó, mivel 500 hulladékba kerül.

Nano Puska lőszer (Nano Rifle Ammo):
Csak annyit mondhatok, hogy az ára ugyannyi mint az erősítőnek, 500 hulladék.

10.) Békefenntartó (Peacekeeper):
Ez egy EDF sörétes puska, mely közelharcban páratlan, de ha már távolságról van eléggé ?lusta?.
Ezt a fegyvert is az ellenségtől tudjuk beszerezni, és nincsenek hozzá fejlesztések.

11.) Pisztoly (Pistol):
Ez a fegyver úgy ahogy van, gyenge, pontatlan, és még sorolhatnám a rossz tulajdonságait. Ha már eléggé leszidtuk, cseréljük azon nyomban, amint tudjuk.

12.) Sörétes puska (Shotgun):
Ezt is az ellenségtől,de később a szövetségestől is beszerezhetjük, akik a Martalócok. Ez a nagyon kicsicsázott fegyver, ugyanolyan, mint a békefenntartó.

13.) Termo Rakétavető (Thermobaric Rocket launcher):

Hatalmas! Ezt a fegyvert többször is fogjuk használni, mivel iszonyúan nagy a pusztító ereje, és persze a játék erről szól, pusztás (és persze forradalom)! Ennek van egy speciális lehetősége is. A levegőben robbanthatjuk fel, ha kilövés után nyomunk egy bal egér gombot.
Ehhez csak lőszer fejlesztés van, ami 2000 hulladékba kerül.


14.) Bányászó Töltet, avagy ?C4? (Remote Mining Charge):
Ennek a szerkezetnek mindig nálunk a helye (bár ha nagyobb tűz erő kell, akkor az előző fegyvert ajánlom), mert precíz, kíméletlen, és ha kifejlesztjük, eléggé sokat tudunk belőle lerakni, ami hatékonyan pusztít. Ezt a gyöngyszemet a kezdetekkor kapjuk meg.

A fejlesztései:

?C4? darabszám növelése (Remote Charge Count):
Ezzel a fejlesztéssel több töltetet rakhatunk le. A lerakható töltetek száma minden fejlesztéskor nő: 3/4/5/6/7/8/9/10/11/12, és ezeknek az ára is arányosan növekszik: 50/100/125/150/175/200/225/250/275/300.

És maradt még a ?C4? lőszer, amellyel több töltetet vihetünk magunkkal, és 350 hulladékba kerül.

15.) Rakétavető (Rocket launcher)
Egy szimpla rakétavetőnek néz ki, mely összevan eszkábálva sok hulladékból, ráadásul nem rakétát lő ki, hanem gránátokat, melyek benzin égető meghajtóval vannak ellátva. Lenyűgöző találmány! Na de az ereje se gyenge. Ajánlom a utcán való randalírozásra.

A fejlesztései:

Hő követő rakéták (Heet-Seeking Rockets):
Ez is egy jó dolog egy rakéta életében, hogy ne vessze el a sors fonalát ?. Szóval ezzel a fejlesztéssel bemérhetjük, és kilőhetjük a rakétáinkat az ellenséges járművekre. Ez a fejlesztés 400 hulladékba kerül.

Rakétavető lőszer, és Multi- Rakéta:
A multi- rakétával egyszerre 3 rakétát lőhetünk a gonosz fiúkra, mely igen hatékony, és látványos pusztítást visz véghez (akár minket is letarolhat ha rosszul kezeljük). Ez a fejlesztés 250 hulladékba kerül, míg a lőszer 350 hulladék.

16.) Rail Driver, ?avagy a Vasutas? (Nem tudom miért ez a neve?):
Ismét egy EDF fegyver, és milyen alattomos! A röntgen távcsővel a fedezéknek vélt fedezék, többé nem az! Ezzel a puskával át lőhetünk akármin. Olyan mint egy fel tuningolt gauss puska. Amint tudunk szerezzünk egy ilyet magunknak, mert ez az egyik legjobb fegyver a játékban. S ehhez a fegyverhez sincs fejlesztés.

17.) Szingularitás bomba (Singularity Bomb):
Hatalmas a robbanó ereje. Na de mielőtt felrobbanna, magába szippant amit csak lehet, és azután robban egy hatalmasat. Ezt az eszközt nem lehet csakúgy eltárolni, vásárolni, vagy szerezni. Be kell szépen kopogtatni a létfontosságú épületekbe, jól szétnézni és elrakni egy párat a táskánkba, és addig használni amíg van. Ehhez sincs fejlesztés, sajnos.

18.) Mesterlövész puska (Sniper rifle):
Egy hasztalan puska, úgy mint a pisztoly, bár eléggé pontos, és távolsági fegyver, katonák ellen. Semmi speciális. Csak egy mesterlövész puska, és ehhez a fegyverhez sincs fejlesztés.

19.) Proxy Aknák (Proximity Mines):
Egy mozgás érzékelő akna,mely eléggé hasznos ha nálunk van, mert védekezésre a legjobb. Le rakjuk és futunk ameddig csak tudunk. Mert ha ez a kicsike felrobban ott kő kövön nem marad. Ezt 5 gerilla küldetés után szerezhetjük meg.

Fejlesztései:
Csak egy fejlesztése van ha jól tudom. Ez az lenne hogy ha minket érzékel, nem robban fel, és persze még a lőszer fejlesztés. Az árukat nem tudom sajnos.

| További Fejlesztések |

Gerilla Express:
Ha ezt a dolgot megvesszük, akkor a térképen egy búvóhelyet kijelölve, és egy Z betűt nyomva oda ?teleportálhatunk?.
Az ára: 50 hulladék. A megszerzéséhez meg kell tisztítanunk Dust-ot.

Jetpack:
A jól ismert reptető eszköz, mely sugárhajtással működik. Ha megvan, egy ugrás után még egy szóközt nyomva repülhetünk. A megszerzéséhez szükséges hogy Oasist kitakarítsuk.
Az ára pedig: 650 hulladék. S e felszerelés mellé kapunk egy fejlesztést is, mely a gyorsabb Jetpack újra töltődés, és az ára: 450 hulladék.

Páncélzat (Armor):
Ennek 2 szintje van. Hogy mind meglegyen, uralnunk kell Parker-t és Badlands-et.
Az áruk pedig: az első szintű 200 a második 300 hulladék.

Érc adalékanyag (Ore Additive):
Ezzel a fejlesztéssel 2-vel több hulladékot kapunk, ha ércekből bányászunk. Az ára: 50 hulladék. S ehhez 2 gerilla küldetést kell megcsinálnunk.

Személyi Szatellit érzékelő (Personell Detector):
Ez a remek fejlesztés kibővíti a Mini-térképünket, melyen immáron láthatjuk az ellenséges katonákat(piros pötty), járműveket, a civileket és járműveket, érceket(lilás kocka/pont), rádió jelzéseket (zöld pont). Ehhez a fejlesztéshez 8 gerilla küldetést kell teljesíteni, és 150 hulladékba kerül.

Kvantum szorzó (Quantum Multiplier):
Ezt 18 gerilla küldetés után vehetjük meg. Ez a fejlesztés arra szolgál, hogy több szingularitás bombát találhassunk az EDF rejtekhelyeken, és mind ez 75 hulladékba kerül.

Radioaktivitás elleni pajzs (Radiation Shielding):
Ahhoz hogy ez a fejlesztés a mienk legyen, az ?Istenek kalapácsa? c. (?Hammer of Gods?) küldetést kell megcsinálnunk. S ez az eszköz megvéd a radioktivitás ellen, ahogy a nevében is benne áll, és az ára 150 hulladék.

V.) // Ércek-, EDF Utánpótlásos Ládák-, Rádió Adások helyei (Radio Tag)-, Propaganda táblák- Lelőhelyei//

Ezen a linket mindent megtalálhattok a lelőhelyekkel kapcsolatban, mely egy interaktív térkép:
http://www.msxbox-world.com/features/Red-Faction-Guerrilla/index.php
3 hozzászólás

LolZ

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Szerintem is jobban jár az ember ha megnéz egy videót.És ezt nem azért mondtam mert el akarom venni a kedved a blog írástól.röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 25 napja

Én jobban szeretem olvasni mondjuk csak meg kéne formázni rendesen.

válasz erre

PaulMarloW

11 éve, 5 hónapja és 26 napja

Bocs de a mai világban megspórolnak ennyi szöveget és olvasást videoval.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Gargameth profiljamarco profilja