Ravaged, a poszt apokaliptikus benzintolvajok.

2012. november 21.
46.3931
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Neurotic profilja, adatai
Neurotic
A Ravaged (feldúlt, így lefordítva elég hülyén hangzik a címe) egy poszt apokaliptikus multiplayer fps ami egy kickstarter projekt lévén jutott el a kiadásig.

/>
Ravaged, a poszt apokaliptikus benzintolvajok. - 1. kép


Még a kiadás előtti zárt bétában volt szerencsém kipróbálni ezt az alkotást. Elég vegyes érzelmeket keltett bennem és már akkor is felmerült bennem, hogy írok ide róla, de aztán valahogy mégsem tettem meg. Elővételben már akkor is meg lehetett venni és a kezdő ára $25 volt. Bár nem tűnik túl drágának, de azt kell mondjam akkor úgy éreztem nevetségesen túl van árazva. Ezzel úgy tűnik nem csak én vagyok így hiszen az ár rohamosan csökkenni kezdett és $9.99 (vagy steamen ugyanennyi euró) árig meg sem állt. Még erre sem merem azt mondani, hogy na akkor most megéri. Viszont most a Rainbg oldalon $5.74 áron megvehető, így hát azt mondtam adok neki még egy esélyt. A nem rég kezdődő steam sale keretén belül most steam-en is 4.99 euró az ára.

Most hogy az anyagiakat kitárgyaltam nézzük miről is van szó. Adott két csapat, a piros és a kék. A Team Fortress 2 óta tudjuk, hogy ez bőven elég arra, hogy csafatokra lőjék egymást, de itt a dolog még meg van spékelve egy amolyan világvégével. Sztorit nagyon ne várjunk, hisz nincs túlmagyarázva. Elégedjünk meg annyival, hogy a Szabadság szobor a Majmok bolygójából ismert pózba vágta magát.

Ravaged, a poszt apokaliptikus benzintolvajok. - 2. kép


Szóval itt a világvége és a nyersanyagok igencsak korlátozottak. Ezt az ötletet dolgozza fel a Resource Control játékmód ami ha úgy vesszük egy CTF egy kis extrával megspékelve. A zászlók szerepét benzineskannák töltik be. Nincs más dolgunk csak az ellenségtől egyenként ellopni a kannákat és közben persze védeni a miénket. A kis extra amit korábban említettem pedig az, hogy eközben a pályán pontokat foglalhatunk el amik éledési pontként funkcionálnak halál után. Persze éledhetünk squad társakra is, merthogy az is van benne.
A másik játékmód a Thurst ami egy sima pontfoglalós mód. Amelyik csapat a pályán több pontot foglal el az nyer. Ezzel ki is fújt. A játék wiki oldalán meg van említve egy TDM mód is, de én ezzel nem találkoztam szóval megerősíteni nem tudom.

A gyér játékmód felhozatal mellett kapunk 8 pályát. Ezek többé kevésbé rendben vannak. Azért mondom, hogy kevésbé mert van néhány hely ahova úgy be lehet szorulni járgánnyal mint a huzat. Ez után pedig vagy stoppolunk és ha szerencsénk van nem az ellenség ér oda előbb, vagy gyalogosan vághatunk neki a legközelebbi járműlelőhelynek amivel újra beszorulhatunk valahova.

Ravaged, a poszt apokaliptikus benzintolvajok. - 3. kép


A képen látható járgánnyal nem én másztam fel, de próbáltam lemászni, nem sikerült :)

Ravaged, a poszt apokaliptikus benzintolvajok. - 4. kép


Ha már a járgányoknál tartunk. Akad páncélozott személyautó, homokfutó, quad, kisebb tank, dzsip és még helikopter is. A kerekes járművek irányíthatósága mondjuk úgy, hogy rendben van, de a helikopterekkel aztán küzdeni kell, első körben azért, hogy ne zuhanjunk le, aztán azért, hogy le is tudjunk vele lőni valakit.

Ravaged, a poszt apokaliptikus benzintolvajok. - 5. kép


A karakterválasztásról nem beszéltem még, hát mi tagadás elég puritán lett. Osztályokra bontva tudunk karaktert választani. Ezek külön fegyvereket tudnak használni és a karaktermodelljeikben másak és kb ennyi.

Ravaged, a poszt apokaliptikus benzintolvajok. - 6. kép


Ha minden igaz a karaktermodell mérete befolyásolja a sebességet és az életerőt, de ezt sem venném biztosra. Az élet mindenkinek automatikusan töltődik lőszert pedig a pályákon elszórva lévő ládákból lehet szerválni.

Ravaged, a poszt apokaliptikus benzintolvajok. - 7. kép


A fegyverek felhozatala is elég szegényes. Mindössze 25 fegyver van a játékban az összes osztályra. Ezek között találhatók lőfegyverek, közelharci eszközök és pár gránát. Van olyan osztály aminek csak egy elsődleges fegyvere van, tehát nagyon válogatni sem lehet vele. A fenti képen lévő "support" katona például ilyen. A vicces, hogy shotgun van nála a képen, de az egyetlen elsődleges fegyver ami nála van az egy böszömnagy gépágyú. Teljesen a "support" elnevezést sem értem, hisz nincs nála semmi támogató cucc. Amit a képen láttok az a felszerelése és pont. Fegyverre szerelhető kiegészítőkről pedig ne is álmodjon itt senki!

Karakterfejlődésről pedig ahogy korábban írtam nem beszélhetünk, mert ez a rész úgy ahogy van kimaradt. Nincsenek kioldható fegyverek sem más egyéb. Ha bárki az mondja, hogy ez így elég kevés hát igaza van. Ez akkor sem túl bocsánatos bűn, ha van olyan karakter modell aki így néz ki:

Ravaged, a poszt apokaliptikus benzintolvajok. - 8. kép


Külön megemlíteném azért a sniper klasszt és a sniper fegyvert. Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy az egyik legrosszabb amit valaha játékban láttam. Az egyik hülyeség ezzel kapcsolatban, hogy a már jól bevált "mozgó célkereszt ami levegő visszatartására megáll" módszer itt nincs. Tök stabilan áll az irányzék ami ha lövünk random irányba félre ugrik picit, de ezt is teljesen stabilan, csak arrébb teszik pár pixellel. Annyira igénytelennek hat, mintha nem lett csinálták volna meg. Mindezeken felül pedig hiába lőttem fejbe valakit túlélte. Ha hozzá vesszük azt, hogy az élet töltődik automatikusan ... Persze lehet vele ölni, de főleg csak akkor ha pontot foglal az ellen és nekünk van egy tuti helyünk. De még így is több pontos lövésre van szükség. Még szerencse, hogy választhatunk elsődleges fegyvernek nyílpuskát is ami egész hatásosnak bizonyul.

Összességében a játék nem mondható túl tartalmasnak. Magára a tényleges játékra nem mondanám, hogy rossz. A lövöldözés egész élvezetes, bár a motiváció hiánya elég kézzel fogható. Én is azt kérdeztem magamtól játék közben, hogy vajon ezzel miért is játszik bárki is? Van egy online ranglista amin láthatjuk hol helyezkedünk el, de ez motivációnak elég gyenge. Sajnos nem is játszanak vele túl sokan. Bár ez betudható annak is, hogy elég friss játék, de ki tudja. Legutóbb két szerveren voltak játékosok, az egyiken 15 a másikon 6, 32 fős szerverek voltak. Mondjuk ezek legalább közeli szerverek és átlagban olyan 60-70-es pinggel sikerült játszani.

Mindenesetre én úgy érzem a bejegyzés elején említett árat megéri a játék. Legalábbis ha nem fog eltűnni a süllyesztőben. De van esély arra is, hogy a jövőben a free to play játékok sorát fogja gazdagítani ez az alkotás.
13 hozzászólás

Neurotic

12 éve, 3 hónapja és 27 napja

jezzahun írta:
ez hogy lehet... egyszerre írtuk szerintemmosolygó smiley
Mondom, én gyorsabb voltam nyelvnyújtó smiley

válasz erre

jezzahun

12 éve, 3 hónapja és 27 napja

Neurotic írta:
Beelőztelek mosolygó smiley
ez hogy lehet... egyszerre írtuk szerintemmosolygó smiley

válasz erre

Neurotic

12 éve, 3 hónapja és 27 napja

jezzahun írta:
most csak 3,39 euro!! kb még 8 órán át!
Beelőztelek mosolygó smiley

válasz erre

jezzahun

12 éve, 3 hónapja és 27 napja

most csak 3,39 euro!! kb még 8 órán át!

válasz erre

Neurotic

12 éve, 3 hónapja és 27 napja

Most steam-en Flash Sales keretén belül 3.39 euró. Még úgy kb 5-6 óráig.

válasz erre

Vendég

12 éve, 3 hónapja és 27 napja

Nagyon kira gamma

válasz erre

Neurotic

12 éve, 4 hónapja

Vendég írta:
Jók és hasznosak ezek a játéktesztek, de baromi sok felesleges időd lehet, ha ilyenekre is pazarolodröhögő smiley
Nem vitt el olyan nagyon sok időt. Amúgy most épp szabadságon vagyok szóval ráérek röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja

Jók és hasznosak ezek a játéktesztek, de baromi sok felesleges időd lehet, ha ilyenekre is pazarolodröhögő smiley

válasz erre

marco

12 éve, 4 hónapja

mrxten írta:
én nem bánnám ha free to play lenne
pénzt nem adnék érte
de akkor kipróbálnám
Na igen, fizetősen én sem nagyon próbálnám ki...

válasz erre

mrxten

12 éve, 4 hónapja és 1 napja

én nem bánnám ha free to play lenne
pénzt nem adnék érte
de akkor kipróbálnám

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 1 napja

Én többet vártam tőle hogy őszinte legyek. Nem nyűgözött le.

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 1 napja

Nagyon állat lett a játék, de szerintem is f2p-ként fogja végezni.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja