Pumpkin Jack élmények, videójáték keltetés, és egy aniMonológ!

2020. december 15.
35.5011
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
c0m1n65un profilja, adatai
c0m1n65un
Sziasztok!
 

Eljött az idő egy újabb bejelentkezésnek, hogy mit csináltam, vagyis pontosabban mit nem csináltam az elmúlt hetekbe.

Először is, ha már gaming, akkor néhány mondatba megemlítem a PUMPKIN JACK (igen, csupa nagybetűvel, mert megérdemli) című remekművet. Meglepően jól szórakoztam ezen az egy személy által megálmodott játékon.

Szerencsére a 3D-s platform játékok most új lendületet kaptak, és az eladások alátámasszák, hogy igény is van az ilyesfajta kikapcsolódásra.

A több mint ezer, rendkívül pozitív értékelésből kiindulva a PUMPKIN JACK is megtalálta a közönségét, és felettébb sikeres lett. Bevallom, nekem ez volt az első játék, aminél tudatosan döntöttem úgy, hogy az összes achievement-et megszerzem. Nem volt nagy munka, mivel a játék abszolút nem hosszú. Egy két pályára vissza kellett ugyan mennem, de 11 óra alatt meglett az összes achievement. Magát a játékot, úgy 7 óra alatt végig lehet vinni. Kicsit rövidnek tűnhet ez a játékidő, de a hangulat, és a változatos pályák kárpótolnak mindenért. Aki szereti Crash-t, Spyro-t, Kao-t, Croc-ot, vagy Kingsley-t az tegyen vele bátran egy próbát, mert nem fog csalódni. Kicsit reménykedem, hogy az új Kao the Kangaroo is legalább ennyire szórakoztató lesz.

Ti szeretitek az ilyen típusú játékokat? Melyeket vittétek végig, és melyek vannak tervbe véve? Ezzel el szeretnék indítani egy beszélgetést. Ajánljunk egymásnak jó játékokat.

És akkor az animáció témaköre.

Bár csináltam egy újat, melyet ezúton megosztok veletek is, de sajnos nagyobb újításokba idén már nem kezdtem bele, majd jövőre.
A mostani videóba a Popsztároknak, és úgy általánosságba véve a zeneiparnak kívántam görbe tükröt állítani. Egyébként időközben sikeresen átléptem a 110 feliratkozót is. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki ily módon, vagy akár egy komment formájába támogatott.

Íme, az elkészült videó! Fogadjátok szeretettel.



A harmadik dolog, amiről szeretnék nektek beszélni, az egy apró játék keltetése. Igazából ez egy igényfelmérés lenne. Néhány apróbb játékot már programozgattam magamnak. Most szeretnék egy videó sorozatot csinálni egy kisebb játék születése címmel. Lenne erre igény? Nem a programozás része lenne az lényeg, hanem megörökíteném, hogy bizonyos idő alatt meddig jutok, és néhány szóban elmesélném az élményeimet, megosztanám a félkész játékot és talán később folytatnám a projektet. Szívesen hallanám a véleményeteket erről az ötletről.

Köszönöm, hogy újra időt szakítottá rám!
Nemsokára újra jelentkezem!



8 hozzászólás

c0m1n65un

1 hónapja, 2 hete és 6 napja

Patrik94 írta:
Mutass már miket csináltál, engem nagyon érdekelne!
Szia!
Nemsokára befejezem az egyik régebbi projektemet, és akkor megmutatom.

válasz erre

c0m1n65un

1 hónapja, 2 hete és 6 napja

Vidoros írta:
Ez nagyon jól lett megvágva!
Köszi!

válasz erre

c0m1n65un

1 hónapja, 2 hete és 6 napja

muki írta:
Ezen a videón rohadt jót röhögtem.
Köszönöm szépen!

válasz erre

c0m1n65un

1 hónapja, 2 hete és 6 napja

petrovicsz írta:
Szia, játékkal mi a helyzet? Alakul?
Szia! Előkerestem a régebben készített játékaimat, és az egyiket elkezdtem befejezni. Remélhetőleg nemsokára megmutatható állapotba kerül.

válasz erre

petrovicsz

2 hónapja, 5 napja

Szia, játékkal mi a helyzet? Alakul?

válasz erre

muki

3 hónapja, 3 hete és 5 napja

Ezen a videón rohadt jót röhögtem.

válasz erre

Vidoros

4 hónapja, 3 napja

Ez nagyon jól lett megvágva!

válasz erre

Patrik94

4 hónapja, 4 napja

Mutass már miket csináltál, engem nagyon érdekelne!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt