PS Vita, első magyar vélemény

2012. január 07.
43.2381
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Shade profilja, adatai
Shade
Az egyik legelső magyar PS Vita tulajdonos exkluzív beszámolója.


"Hosszú várakozás után sikerült kézhez kapnom a Sony új kézi konzolát a Ps Vitát mindössze 2 nappal a megjelenés után. Külön cégektől rendeltem meg a memóriát a gépet és a játékot meg a kiegészítőket. Csodálkoztam volna is ha minden gond nélkül megérkezik. A 32 gigás memóriakártyához igen nehezen sikerült hozzájutnom, mert az egész országban hiánycikk. És nem csak a 32 gigás, sok helyen 16-osat se lehet már kapni. Ez szerintem alaposan vissza is foghatja a gép értékesítését, mert magából Ps Vitából bőven van a boltokban, kár hogy memória nélkül játékra pl nem is használható.

Én a 3g-s változatot vettem meg, de nagy az esélye hogy ezt otthon majd nem tudom használni mert a prospektusok alapján a PS Vita bizony sim lockos. A Net itt elég érdekesen van megoldva 100 óra lassú és 3 óra gyors net járt hozzá, a lassút böngészésre a gyorsat letöltésekre használja, de ezt nem tudod manuálisan szabályozni, maga a gép dönti el mikor melyiket használja. Ez a lassú net sajnos kihozta a böngésző hiányosságait és hibáit. Sokszor lefagyott bizony, de már kezdek rájönni hogy, használjam úgy hogy ne ragadjon be.

A videó lejátszás szerencsére sokkal jobban működik a h264-ek közül egész sokat lejátszik még 1440x1080-ast is folyamatosan vitte, nagyobb felbontású most nem volt kéznél nálam. A képminőség kiváló hozza a mai legfejlettebb tabletek színvonalát, de túl nem szárnyalja azokat. Zene terén viszont nagyon a szeren van, az eddigi legjobb minőségű mp3 lejátszó amit eddig hallottam. Szoftveres hiányosság mindkét téren különösen az irányítás terén tapasztalható, mivel csak érintőképernyőn lehet mind a videó mind a zenelejátszást vezérelni. Az amcsi premierre igértek mindenféle facebookos és egyéb szociális kapcsolattartó programokat, na e téren még van mit fejleszteni. Több olyan program, amit a japán premierre is ígértek és a prospektusokban is bent van végül még nem jelent meg. Skypeot is nagyon vártam, hogy a videó telefonálást ki tudjam próbálni, de eddig a kamerát csak fényképezésre tudtam használni?

viszont fényképezőnek meglepően jók lettek még az előlapival is. Ugyan vannak egyéb főképp Play Station Networköt használó programok, de azokat kipróbálni még nem tudtam.

Persze ez egy játékgép elsősorban így az a legfontosabb, hogy milyenek a játékok. Meg kell mondjam már most igen jó kínálat van. Én az Unchartedet vettem meg hozzá, ez a leghíresebb játék is talán, itt Harrison Ford reklámozza, szóval ezt se aprózzák el. Egyébként tényleg a játék egyszerűen csúcs, mind a történet, mind az irányítás a hangulat ott van a szeren. Tényleg igaz benne az az irányítási szabadság amit ígértek. Nagyon sok mozdulatot lehet két, akár három variációban is végrehajtani. Az irányítókarokat használva, az érintőképernyő segítségével, vagy akár a beépített mozgásérzékelővel. Más játékokat is kipróbáltam mert a le lehet tölteni demó verziókat, most szívom itt a fogam mert egyik jobb mint a másik.

Különösen a teniszjáték fogott meg, soha ennyire jó sportjátékkal még nem játszottam, de ezt már inkább itthon veszem meg majd, reméljük olcsóbb lesz mint Japánban.

Összességében én nagyon vártam ezt a gépet és nagyjából teljesítette is az elvárásaimat, kivéve a böngészőjétől kaptam sokszor agyvérzést, de ha nem tablet kiváltására akarja az ember használni akkor semmi probléma nem lehet. Azért remélem hogy az elkövetkező hónapokban javítják ezeket a hibákat és akkor nem lesz itt semmi probléma. Hardver terén hihetetlen lehetőségek rejlenek a gépben és hosszú távú szórakoztatást tud nyújtani azoknak akik nem elégednek meg az okos telefonokra megjelenő 5 perces játékokkal."

Írta: Utry László

Szvsz: Szerintem egy igen komoly kis szerkezet, nekem eléggé elnyeri a tetszésemet és csak a rajta lévő Firmware-ben lehetnek a hibát, biztos kijavítják, főleg ha moddoltat is csinál valaki. Ha le ment az ára a cuccosnak, olyan 2-3 év mulva, szerintem én is beszerzek egyet.
23 hozzászólás

Vendég

13 éve, 3 hónapja és 4 napja

Shade írta:
Mindenesetre én csak használtan fogok venni, olya ami már össze is van karcolgatva, mer amúgy attól nem lesz ****abb, hogy karcos, de jelentősen olcsóbb tőle. röhögő smiley
Nem rossz stratégia!röhögő smiley

válasz erre

Shade

13 éve, 3 hónapja és 4 napja

Shade írta:
Ez most mi? röhögő smiley Korán van még.
Amúgy szerintem magyarországon ennyi, itt minden kétszer annyiba kerül mint más országban. Külföldről rendeli az ember spórol vele 30ezret, vagy többet.
Mindenesetre én csak használtan fogok venni, olya ami már össze is van karcolgatva, mer amúgy attól nem lesz ****abb, hogy karcos, de jelentősen olcsóbb tőle. röhögő smiley

válasz erre

Shade

13 éve, 3 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
Ezért nem veszik mint a cukrot
hxxp://funstoo.blogspot.com/2011/07/cool-sony-handheld-gaming-device-for.html
az ilyen és ehhez hasonló copy-k miatt.
Hiszen minek meg venni ha olcsóbban is megoldható és most már az irányitás sem gond az Android-nak.kacsintó smiley
PS-Vita Túl árazott Drágasááááágnyelvnyújtó smiley
Ez most mi? röhögő smiley Korán van még.
Amúgy szerintem magyarországon ennyi, itt minden kétszer annyiba kerül mint más országban. Külföldről rendeli az ember spórol vele 30ezret, vagy többet.

válasz erre

Shade

13 éve, 3 hónapja és 4 napja

Vendég írta:
A warez játékok ölik meg a PS VITÁT pont mint a PSP-nélmenő smiley
Te biztosan a jövőből írsz. Én még egy ps vita játékot nem találtam egy olalon sem. röhögő smiley Meg kockáztatom, hogy még fel sem törték.

válasz erre

Vendég

13 éve, 3 hónapja és 4 napja

A warez játékok ölik meg a PS VITÁT pont mint a PSP-nélmenő smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 3 hónapja és 4 napja

Ezért nem veszik mint a cukrot
hxxp://funstoo.blogspot.com/2011/07/cool-sony-handheld-gaming-device-for.html
az ilyen és ehhez hasonló copy-k miatt.
Hiszen minek meg venni ha olcsóbban is megoldható és most már az irányitás sem gond az Android-nak.kacsintó smiley
PS-Vita Túl árazott Drágasááááágnyelvnyújtó smiley

válasz erre

Shade

13 éve, 3 hónapja és 9 napja

Vendég írta:
norbi47
Ifjonc
ÓÓÓ, ez nem az övé. Csak egy véleményt másolt be.


Könnyű más tollával ékeskednikacsintó smiley
Ki ékeskedik? Az elején azzal van kezdve, hogy "Az egyik legelső magyar PS Vita tulajdonos exkluzív beszámolója" amire egy hülye is rákövetkeztet, hogy nem magamra célzok. Főleg, hogy a végére oda írtam az író nevét is basszus, hát Lászlónak tűnök én?

válasz erre

Vendég

13 éve, 3 hónapja és 9 napja

norbi47
Ifjonc
ÓÓÓ, ez nem az övé. Csak egy véleményt másolt be.


Könnyű más tollával ékeskednikacsintó smiley

válasz erre

Shade

13 éve, 3 hónapja és 11 napja

Vendég írta:
Lehet hogy **** de én fogok venni úgy is ha drága. Egyszerűen kell, mert imádok játszani. Összehasonlíthatatlan az okostelókkal, értelme sincs a hasonlítgatásnak mondjuk.
Persze, hogy nem kell hasonlítgatni. Ezt egyetlen cucchoz lehet hasonlítani, a psp-hez, márpedig annál 1milliószor jobb, és játékra van, nem a többire, arra viszont qrvajó, nekem már marhára kéne egy ilyen, persze kivéve ha a játékok ilyen 10ezrek lesznek rá...

válasz erre

Vendég

13 éve, 3 hónapja és 11 napja

Lehet hogy **** de én fogok venni úgy is ha drága. Egyszerűen kell, mert imádok játszani. Összehasonlíthatatlan az okostelókkal, értelme sincs a hasonlítgatásnak mondjuk.

válasz erre

jezzahun

13 éve, 3 hónapja és 11 napja

megvetted?
mennyibe fájt?

válasz erre

WizKhalifa2

13 éve, 3 hónapja és 11 napja

yes yes

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja