Protozoli ismertetői: Az asztali szerepjáték

2010. január 10.
44.8321
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Protozoli profilja, adatai
Protozoli
Most kivételesen nem játéktesztet írtam, hanem egy ismertetőt egy számomra fontos dologról. Véleményeket, megjegyzéseket szívesen várom a hozzászólásokban.



Protozoli ismertetői: Az asztali szerepjáték - 1. kép




Sokan játszák, mégis kevesen ismerik. A szerepjátékról a legtöbbünknek a számítógép és a konzolok világában létező RPG-k jutnak eszünkbe, amik legfontosabb jellemzői a fejlődés, az xp gyűjtögetés, a szerepjátszás és a történet sokszínűsége. Valójában azonban ezek a játékok nem igazi szerepjátékok, mert a valódi rpg-s szabadsághoz képest csak ennek töredékével rendelkezünk bennük, a történet pedig előre megírt forgatókönyv alapján zajlik.
Minden számítógépes vagy konzolos rpg az asztali szerepjátékok mintájára épül fel, ezt vették alapul a játék készítői, és alakították ki úgy, hogy működjön virtuális környezetben.
Mára az rpg-k a játékpiac fontos részét képezik, vannak köztük nagyon sikeresek is, ezért tartom fontosnak, hogy minél többen megismerjék az eredeti rpg-ket, aminek mindezt köszönhetik, és hogy meglássák, mennyivel jobb az asztali szerepjáték virtuális társainál.


Mi is a szerepjáték?
Mindenki játszott már szerepet életében. Kiskorunkban szívesen vettük fel mások alakját, és szórakoztunk órákig az így keletkezett játékban. Emberi természetünk része a változatosság igénye, ezért olyan jó móka, ha épp egy tőlünk teljesen idegen jellem cselekedeteit próbáljuk meg utánozni, akár sikeresen, akár sikertelenül. Persze kiskorunkban ez nem érdekelt minket, csak játszottunk, mert jó volt.

Az asztali szerepjáték lényegében nem más, mint egy elképzelt világ lemodellezése szigorú szabályok alapján. A mesélő (továbbiakban KM ? Kaland mester) kidolgozza a világot, a helyszíneket, az NPC-ket (nem játékos karakterek, amiket ő irányít) és magát a kalandot. A játékosok (PC-k, azaz a haverjaink) azok, akik ebben a világban kalandozva megoldják a KM által állított akadályokat és végrehajtják a küldetéseket ? ha úgy akarják. Ez a szerepjáték legfontosabb tulajdonsága, nincsenek kötöttségek. A PC-k azt csinálnak, amit akarnak. Klasszikus példa erre a királylány, akit elrabolt a gonosz sárkány. A PC-k dönthetnek úgy, hogy megpróbálják kiszabadítani (kockáztatva ezzel az életüket), vagy tovább is állhatnak egy másik városba/faluba szerencsét próbálni. A lehetőségeknek csak a fantázia szab határt ? és persze a KM, aki ha elég tapasztalt, akkor egy ilyen döntés nem okoz neki komolyabb gondot.


A játék kezdete
Ahhoz, hogy asztali szerepjátékozzunk (továbbiakban csak szerepjáték), nincs szükségünk másra, mint pár haverunkra, papírra és ceruzára, dobókockákra, szabályzatra, valamint élénk fantáziára.
Mint fentebb írtam, mindig vannak játékosok (PC-k) és 1 mesélő (KM). A játék ott kezdődik, hogy a PC-k megalkotják a karaktereiket: ezekkel fognak a játékban játszani.
A szerepjáték típusától függően változhatnak a választható karakterek és kasztok, mi most maradjunk a középkori fantasy korszaknál. Tegyük fel, hogy 4-en játszunk a mesélővel együtt. Józsi úgy dönt, hogy ő egy varázslót szeretne indítani, Tamás a zsivány kaszt mellett dönt, Béla pedig vándor karaktert csinál. A karakterlapon minden fontos információ rögzítésre kerül. Ilyenek az alaptulajdonságok, a jellem, a megjelenés, a képességek, stb. A karaktert ezek az értékek fogják meghatározni: ettől függ majd, hogy a játékban mire leszünk képesek és mire nem. Például Tamás zsivány karakterének magas lesz az ügyessége (ennek a kasztnak ez a legfontosabb), így ő majd könnyen mászhat falakon, vagy törhet fel zárakat, ellenben Józsi varázslójával, akinek valószínleg az intelligencia lesz a legmagasabb alaptulajdonsága, így ő fogja többek közt azonosítani az ismeretlen tárgyakat, és ő fog majd varázslatokat tanulni, amivel segítheti a csapatot.

A jellem meghatározása is nagyon fontos. Az általános séma a jó, gonosz, semleges, és ezeken belül törvényes, törvénytelen vagy semleges. A karakterünk jelleme lehet a legnagyobb kihívás a játékban, de erre is majd később kitérek.
Józsi a varázslójának törvényes jó jellemet választ, Tamás törvénytelen gonoszt, Béla pedig igaz semlegest (semleges semleges)

Miután megalkottuk a karaktereket, indulhat is a játék. A mi kis csapatunk most egy kitalált faluban, Endia-ban kezd, ahol a helyi kocsmában sörözgetve nosztalgiáznak a régi kalandjaikról, mígnem egy idegen férfi félbe nem szakítja őket: - Elnézést, de úgy hallom, önök egy kalandozócsapat. Szükségem lenne a segítségükre...


A véget nem érő kaland
Az előző szituáció akár egy kaland kezdete is lehet. A csapat közli az idegennel, hogy megfelelő jutalom fejében végrehajtják a megbízást. Az idegen elmondja, hogy pár napja a király berendelte az összes katonáját a fővárosba, és az egyik ellensége, a falu védtelenségét kihasználva elrabolta a lányát, most pedig váltságdíjat követel érte. A csapat kiszabadítja a lányt, hőstettükről az egész falu értesül, és a király őket is magához hívatja. A csapat megtudja, hogy szörnyű háború készölődik hazájuk és a szomszéd birodalom között...

Ez csak az egyik módja a kaland folytatásnak, ha a PC-k máshogy döntenek, más lesz a végkimenetel is. Rengeteg lehetőség van.
Ahogy a játékosok haladnak előre, annál tapasztaltabbak és erősebbek lesznek, míg végül a kis kalandozócsapat már a hősök szintjén küzd a gonosz vagy akár a jó ellen ? minden tőlük függ.

A kalandok összefűzhetők, így akár több évig is ugyanazokkal a karakterekkel játszhatunk.
Az előző példához viszatérve, ha a játékosok megnyerik a háborút, akkor onnantól a király bizalmát élvezik, ezért amikor felmerül a gyanú, hogy valakik összeesküvést szőnek a király ellen, akkor ők kapják a feladatot, hogy derítsék ki, valamint akadályozzák meg a mozgalom sikerességét.

A kalandoknak sosincs vége, mert mindig van/lesz valami, ami a következő kalandot generálja. És amíg kedvünk van (és már miért ne lenne?) addig folytathatjuk, amíg csak akarjuk...


A játék írásbeli része
Mint korábban is írtam, a szerepjátékot szigorú szabályok alkotják. Ezek az olyan alap dolgoktól kezdve, mint a teherbírás (1 karakter nem cipelhet ugye 100 fegyvert) egészen a csata bonyolult rendszeréig mindenre kiterjednek. Itt jönnek képbe a kockák.
Ahhoz, hogy a játékban valami sikerüljön, általában próbát kell dobni a megfelelő kockával.
Például Józsi varázslója megpróbál eltolni egy nehéz ládát, de ereje csak 8-as, ami azt jelenti, hogy D&D rendszer esetében a 20 oldalú kockával 8 alatt kell dobjunk, hogy a próba sikeres legyen. Ha alatta dobunk, akkor az azt jelenti, hogy Józsi képes lesz eltolni a ládát, de ha 8 felett dobunk, akkor az már meghaladja a karakter erejét, tehát meg sem bírja mozdítani. (és többször nem is lehet próbálkozni, mert ezt úgy kell értelmezni, hogy a karakter nem elég erős a láda eltolásához) Józsi 12-est dob, tehát csak erőlködik, és a láda meg sem mozdul. Béla, a vándor odalép (akinek erősebb a fizikuma, 15-ös ereje van) és ő is megpróbálkozik. Mivel sokkal magasabb az ereje, nagyobb az esély is, hogy sikerrel jár. Béla dob, 6-os. Megfogja a ládát, és könnyed mozdulattal alrébbtolja.
A csata is hasonlóan kockadobásokkal dől el. Minden játékosnak van köre, amiben cselekedhet, és az is kockadobással dől el, ki milyen gyors (magyarul a sorrend).
A saját körében a játékos azt csinál, amit jónak lát, ha az belefér az időtartamába. (1 kör időtartama pár másodperc, játéktípustól függően változhat) 1 körben 1 támadásra van idő.
Egy példán keresztül jobban átláthatjuk a dolgot:
Józsi, Tamás és Béla belépve a barlangba szembetalálja magát 2 goblin harcossal, akik épp vadul lakmároznak. A goblinok észrevéve őket, azonnal a fegyvereik után nyúlnak. A KM itt stoppot int, és ő maga dob a goblinoknak kezdeményező értéket, majd a PC-k is dobnak maguknak. (általában ez 100 oldalú kockával történik (két 10 oldalú), és minél kisebb, annál jobb) Mivel a goblinok nem voltak felkészülve a csatára, plusz értéket kapnak a kezdeményezéshez, így csökken az esélyük, hogy ők kezdjenek. Mindenki dob, a dobások alapján a karakterek kezdenek, azon belül is Béla, aki azonnal lő az íjával az egyik goblinra. Minden karakternek van egy bizonyos támadási és védelmi értéke, ami befolyásolja a támadás sikerességét. Mivel a goblin nem visel semmilyen páncélt, kicsi a védelme. Béla dob a 20 oldalú kockával, minél magasabb, annál jobb. (most nem írom le, hogy hogy kell kiszámítani a védelmi érték és a támadási erősség-ből a sikeres támadást, mert elég bonyolultan hangzana)
Béla 17-est dob, ami elég magas ahhoz, hogy megsebezze a goblint. Minden fegyvernek van egy bizonyos sebzése, Béla dob 6 oldalú kockával, ennyivel sebez a nyílvessző. 5-öst dob, a KM levon a goblin életerejéből 5 pontnyit. Ezután Tamás jön, aki úgy dönt, hogy jó zsivány lévén támadás helyett a barlang árnyékos részét kihasználva megpróbál az ellenség mögé lopkodni. Dob rá, sikerül, a goblinok elveszítik szem elől, ő pedig elindul. Következő játékos Józsi, aki hátul marad, és az egyik előre memorizált varázslatát kezdi el használni, de sajnos több körös varázslást igényel, ezért az ő köre ennyi volt. A goblinok jönnek. Felkapják a fegyverüket, és vadul nekirontanak Bélának, mivel ő van a legközelebb. Mindeketten dobnak támadást, egyikük 20-ast dob, ami kritikus és mindig talál, még ha a célpont védelme miatt lehetetlen is lenne eltalálni. A kardja 8 oldalú kockával sebez, de mivel 20-as a támadás, a maximumot sebzi, tehát 8-at. Béla levon 8 életerőpontot a karaktere aktuális életerejéből, marad még neki 13, vigyáznia kell, mert könnyen meghalhat.(és akkor teljesen új karaktert kell indítania) A másik goblin 1-est dob, a minimumot, ilyenkor ügyesség próba szükséges. A KM dob a goblinnak, nincs meg, ezért az ütés olyan ügyetlen, hogy elejti a kardot. Újra a játékosok jönnek. Béla eldobja az íját és előkapja a kardjárt, mivel közelharcban hátrányt szenved távolsági fegyverrel. Támad. 9-est dob, ami sajnos kevés a goblin megsebzéséhez. A barlang nem túl nagy, ezért Tamásnak elég volt 1 kör, hogy mögéjük kerüljön, most pedig hátbatámadhatja a goblinokat. A sötétből előtörve megpróbálja tőrét abba a goblinba mélyeszteni, amelyik elejtette a fegyverét. 17-est dob, ami elég is. Egyik képessége miatt orvtámadáskor 4-el szorzódik a sebzése. A tőr 4 oldalú kockával sebez, Tamás 4-est dob, így 16-ot sebez. A KM közli, hogy a goblin holtan rogy össze. Józsin a sor, kész a varázslata, használja is. Erre nem kell támadást dobnia, csak sebzést. Egy mágikus löveg találja el a goblint, 3d6 sebzéssel (3-szor kell 6 oldalú kockával dobni) Józsi dob, 3, 2, 6, összesen 11-et sebezve a goblinba. A KM közli, hogy ez is kimúlt. A csatát megnyerték, viszont Béla megsérült, el kell látni a sebét, nehogy elfertőzödjön. A barlangban a csapat talál egy kevés aranyat, továbbá elrakják a fegyvereket is, hogy majd a városban eladják.

Az előző példákból láthatjuk, hogy sokminden múlik a kockákon, mi csak növelhetjük, vagy esetleg csökkenthetjük az esélyeket, ami így igazi izgalmat ad a játéknak. Annak tudatában cselekszünk, harcolunk, hogy mindig tudjuk, lehet, nem sikerül. Persze szintlépéseknél javul a támadásunk, a képességeink, páncélokkal növelhetjük védelmünket, így lényegében mi magunk szabályozzuk a harcot, csak a véletlen az, ami közbeszólhat.


Protozoli ismertetői: Az asztali szerepjáték - 2. kép



Jellem
A szerepjáték legérdekesebb pontja a jellem. Karakteralkotáskor választjuk ki, és utána ehhez igazodva kell a döntéseinket meghozni, ki kell játszuk a karakterünk jellemét, vagyis nem úgy kell cselekednünk az adott szituációban, ahogy mi cselekednénk a valóságban, hanem ahogy a karakterünk tenné ezt. Ha nem így járunk el, kevesebb tapasztalati pontot kaphatunk, majd később pedig akár meg is változhat a jellemünk. Egy példán át demonstrálom a jellem működését (a klasszikus pénzosztás)
Tegyük fel, hogy a goblinokkal való csata után a kevés helyett rengeteg pénzt talál a csapat a barlangban. Józsi, törvényes jó jellem lévén azonnal a faluban élő szegényekre gondol, és felveti, hogy nekik sokkal nagyobb szükségük van erre, mint nekünk, tehát osszuk szét köztük.
Tamásnak, akinek törvénytelen gonosz a jelleme, eszében sincs osztoszkodni ? még csapaton belül sem. Mindet magának akarja. Ha nagyon sok pénzről van szó, akkor még arra is képes, hogy megtámadja a csapattársait. Béla, aki igaz semleges, mindig az egyensúly fenntartásával törödik. Azt javasolja, hogy igazságosan osszák szét a pénzt maguk és a szegények között, így mindenki jól jár.
A példából tisztán látszik, milyen nagy szerepe van a jellemnek a játékban, és nem csak pénzosztáskor van ennek jelentősége. Ha például goblinok helyett erősebb ellenfelek lettek volna a barlangban, akkor ha a csapat vesztésre áll, Tamás simán átállhatott volna az ellenfelek oldalára. Ezért játékkezdéskor általában a csapat megbeszéli, hogy olyan jellemet választanak, amik nem ütköznek össze. Ez elősegíti a gördülékenyebb játékmenetet, ugyanis a szerepjáték egyik lényege, hogy a probémákat együtt, csapatban kell megoldani.


A játék tényleges menete
Most már tudjuk, hogy miről szól a szerepjáték, hogyan működik maga a játékmenet és mire való a jellem. Arról viszont még nem esett komolyabb szó, hogy a valóságban hogyan történik mindez.
Ott kezdődik, hogy a baráti társaság kényelmesen elhelyezkedik egy asztal körül, ahol már ki vannak készítve a kellékek: karakterlapok, kockák, ceruzák, radírok és a szabálykönyv. (következő fejezetben ezt tárgyalom) A játékosok felelevenítik, hol is hagyták abba a legutolsó játékülés alkalmával, és onnan folytatják.
A KM leírja szavakkal a helyszínt, ahol épp a játékosok tartózkodnak, továbbá a NPC-ket is. (nem játékos karakterek) A PC-k ezután azt csinálnak, amit jónak látnak. A csapat egy kicsit tanácskozik, hogy mitévő legyen, de ez a játékban is történik. Fontos, hogy amit a játékos tud, de a karakter nem, azt ki kell játszani. Ha például egy másik játékos kiderítette, hogy a csapattársuk (NPC) valójában áruló, és ezt az összes PC tudja mostmár, nem csinálhatnak semmit, mert a karaktereiknek nincs róla tudomása. A játékban nem kezdhetnek nyomozást minden ok nélkül, nem gyanakodhatnak rá, hacsak nincs valami indok. Persze ha játékon belül közli velük az, aki tudja, onnanstól már más a helyzet. Térjünk vissza a játékmenetre.
A játékosok E/1-ben beszélnek, tehát mintha a karaktereik lennének, így lehetőség van különböző arcjátékokra is.
Jobban átlátható a dolog, ha példán keresztül mutatom be:
KM: - A kocsmába belépve semmi különöset nem véltek felfedezni. Részegek mulatoznak az asztaloknál, a kocsmáros pedig morcosan az asztalt törölgeti, ugyanis egy részeg pont az imént öntötte ki a sört.
Józsi: - Meglátásom szerint a kocsmárosnál értékes információk birtokába juthatunk a keresett személlyel kapcsolatban.
Béla: - Igazad van, gyerünk. /Odamegyünk a kocsmároshoz/ -(ezt csak Béla mondja, a karaktere nem, mivel csak tudatja a KM-el, hogy mit csinálnak)
KM: - Amint a kocsmároshoz értek, ő rátok néz, és megkérdi: - Mit tehetek önökért?
(a KM dob a 20 oldalú kockával, a játékosok látják, de nem tudják, hogy mire dob)
KM: -Béla, mivel te vándor vagy, kiélezettek az érzékszerveid, dobj egy észlelés próbát! (Béla dob, megvan neki, KM közli: ) Hirtelen feltűnik, hogy az egyik asztal megüresedett, pedig meg mertél volna esküdni rá, hogy amikor bejöttetek, még ültek ott, és most csak úgy eltüntek.
Béla: - Valami nem stimmel. Jobb lesz, ha sietünk.
Józsi: - /Megkérdem a kocsmárostól/ Nem látta errefelé ezt a személyt? /Előhúzom a képét a batyumból, és közben használom az Igazság felfedése varázslatot/
KM: /Miután jobban szemügyre veszi a képet, mondja:/ -Sajnálom nem segíthetek. /A varázslat megmutatja, hogy hazudik./
Józsi: - Hazudik.
Tamás: / Előhúzom a tőröm, és a nyakának szegezve mondom/: Ha nem adsz több információt, itt helyben végzek veled!
KM: /A kocsmáros megrémül/ - Ne bántson! Kérem! (a KM karizma próbát dob neki, ami sikeres, közli a játékosokkal: ) /A kocsmáros rémültsége valódinak látszik./
Béla: - Hagyd!
Tamás:- /Elveszem a nyakától a tört/
Béla: - Mondjon el mindent, amit tud!
KM: - Itt volt, annál az asztalnál ült, fizetett, hogy ne mondjam el senkinek az ittlétét. De már elment! ? mondja rémülten a kocsmáros, miközben arra az asztalra mutat, ami feltűnt Bélának.
Béla: - Akkor ő távozott innen, amint bejöttünk!
Józsi: - Tudja, hogy követjük, valaki figyelmeztette. Így nehéz lesz elcsípnünk.


Utószó
A szabályok fontos részét képezik a játéknak, ezért mielőtt elkezdünk játszani, nem árt venni egy szerepjátékos könyvet. A leghíresebbek a Dungeons & Dragons, a M.A.G.U.S, és társaik, amikben mindent megtalálunk, amire szükségünk lehet. Ám fontos észben tartani, hogy ezek csak útmutatók: az az igazi, ha mi magunk dolgozunk ki szabályokat, vagy alakítunk át egy rendszert a saját igényeink szerint. Minden tőlünk függ, a lényeg, hogy jól szórakozzunk minden egyes játékülés alatt.


Protozoli ismertetői: Az asztali szerepjáték - 3. kép



Így a leírás végére láthatjuk, milyen is egy igazi asztali szerepjáték. Egy összetett, intellektuális játék, ami komoly szabályok alapján halad előre, miközben mi a haverokkal együtt jól mulatunk - - csak határtalan fantáziára van szükségünk. És míg a virtuális rpg-kben csak kevés beleszólásunk van a történetbe, itt mi magunk szőjük azt, és a döntéseink mindent meghatároznak.

Ha megkérdeznék tőlem, miért jó a szerepjáték, sokmindent tudnék mondani. A legfontosabb talán, hogy sokan, mialatt felnövünk, elfelejtünk játszani, és válunk a hétköznapok monotonságának rabjaivá, amiből csak nehezen tudunk kitörni. Ezért fontos, hogy néha lazítsunk, álljunk meg egy percre, és próbáljuk meg értékelni azokat a dolgokat, amik felett átsiklunk a nagy rohanásban. Ilyen a barátság, a közösen eltöltött idő, a beszédünk, gondolataink szabadsága és a legfontosabb, a jókedvünk, ami a boldogságunk titka ? csak sokan ezt nem tudják sajnos.
13 hozzászólás

Vendég

13 éve, 2 hónapja és 21 napja

Azta***** milyen összeállítás. Na ilyet se láttam még sehol!meglepett smiley Grat!

válasz erre

Vendég

13 éve, 6 hónapja és 24 napja

Igen komoly összeállítás, rengeteg új infót kaptam belőle.

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 14 napja

Nagyon nagyon korrekt összefoglaló! Szépen összeszedted, gratula!

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 5 napja

Hehe, nagyon király! Ha megpróbálom valakinek elmagyarázni, hogy mi is az a szerepjáték, a legjobb esetben is csak hülyének néz, de ez szerintem még laikusokat is meggyőzhet.

Egy hű Vámpíre játékos menő smiley

válasz erre

Protozoli

15 éve, 6 hónapja és 1 napja

Thx, pont ezért tartottam fontosnak végre saját szavaimmal összefoglalni, mi is ez. röhögő smiley Így ha valaki értetlenkedik, csak dobok egy linket neki nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 1 napja

Zolikám! röhögő smiley Most vissza emléxem arra az időszakra amikor megkérdezték tőlünk h mi az a szerepjáték! röhögő smiley És a válaszunk mindig az volt h nézz utána mert hosszú lenne elmesélni! röhögő smiley Nagyon szépen kidolgoztad és szépen lerészletezted!
/Johny Progressive/

válasz erre

Yoyo

15 éve, 6 hónapja és 3 napja

Abból a legjobb az elátkozott ház, Ian Livingstone-tól. Azon bef-stam éjszaka. Kár, hogy eltűnt.

válasz erre

marco

15 éve, 6 hónapja és 3 napja

Júúúúúj, Kaland-játék-kockázat! Mekkora volt! Az összeset megvettem, rengeteget zúztam velük. Nagyon király volt. Huh, el is felejtettem már, hogy valaha volt ilyen.

válasz erre

Yoyo

15 éve, 6 hónapja és 3 napja

Ú, én régen rengeteget mágusoztam meg shadowrunoztam, emlékszem a hétvégi program az volt hogy be egy teázóba délelőtt, és estig csak dobáltuk a kockákat. Mindenfajta volt, a kedvenc az a 20 oldalú. Az a baj, hogy már egy dobókockám sincs meg, meg a könyveim is eltűntek. (még a kaland-játék-kockázatok is, pedig abból is volt rengeteg.) Nagyon érdekes volt a cikk, kösz PZ! Ic a fájv.

válasz erre

Protozoli

15 éve, 6 hónapja és 4 napja

Örülök, hogy tetszik. mosolygó smiley

válasz erre

valko2

15 éve, 6 hónapja és 4 napja

eez eddig a legérdekesebb cikk!

válasz erre

marco

15 éve, 6 hónapja és 4 napja

Ez az ami engem sosem érdekelt, egyszerűen nem tud lekötni. Az ismertető azonban kiváló, fájvot dobtam érte!kacsintó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja