Programánia 3.: TeamSpeak 3

2013. július 22.
42.6631
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Misa123 profilja, adatai
Misa123
Sziasztok, ebben a blogban a TeamSpeak 3-ról szeretnék nektek beszélni.



Aki játszott már CoD-ot LoL-t vagy WoW-ot annak valószínű nagyon nem kell majd bemutatnom de a többijeknek akik még nem ismerik. Először is ahogy a program nevében is lehet látni TeamSpeak tehát ezt a programot gamereknek találták ki akik csapat játékot játszanak pl.: CoD war vagy LoL meccs vagy pedig egy insta WoW-ban. Nagyon jó kis program én szinte minden nap használom DayZ-n amikor klánnal nyomulunk. A TeamSpeak-en szervereket lehet bérelni szerveren belül szobákat lehet készíteni pl.
1. Szoba: Előszoba
2. Szoba: Csevegő
3. Szoba: Megbeszélések
stb. A szobákat le is lehet zárni, hogy csak azok tudjanak bemenni akik tudják a jelszót vagy pedig az admin tudja abba a szobába átmozgatni. Be lehet állítani a "Nick" neved. Hogy akarod a mikrofonod használni.
3 fajta beállítás van.
1. Gombnyomásra hallanak. (Én ezt ajánlom mindenkinek.)
2. Hangérzékelő. (Ha beszélsz akkor kapcsol be a mikrofon.)
3. Folyamatos. (Mindig mindent lehet hallani)
Ezen felül lehet "Mute"-olni a tagokat le lehet kapcsolni a mikrofonod vagy azt, hogy ne hald őket. Lehet az embereket hangosítani vagy halkítani. Persze itt is megtalálható a szöveges kommunikáció de ez nem olyan fontos de ha mondjuk egy szerver IP-t küldenek vagy mondjuk egy linket akkor azért jól jön.


Nagy vonalakban ennyit a TeamSpeak 3-ról. Köszönöm a figyelmet!




Programánia 3.: TeamSpeak 3 - 1. kép

9 hozzászólás

dzani

11 éve, 7 hónapja és 9 napja

Misa123 írta:
Nem jó ha az Enemy is hallja amit mondasz röhögő smiley
Hát általában külön van szedve a 2 oldal chatje,persze kivételek vannak,amúgy a TS sokkal tisztább,stabilabb mint a játékba beépített chatek nagyrésze.

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

sasikaa írta:
na haver ezt megmondtad! De milyen igaz! Ezt a nyelvet csak kevesen értik az tutti!!!!!!!!!!!
Mondjuk, ha véletlenül ruszki, angol, német, meg fene tudja milyen nemzetiségek vannak veled egy csapatban, akkor b@szh@tod a magyart röhögő smiley De miért lennél idegen nemzetek fiaival?

válasz erre

sasikaa

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

totyak írta:
Nyomassátok magyarul, azt a kutya sem érti röhögő smiley
na haver ezt megmondtad! De milyen igaz! Ezt a nyelvet csak kevesen értik az tutti!!!!!!!!!!!

válasz erre

Misa123

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Marduk írta:
Tudod, általában van teamsay is, amit az enemy nem hall/lát röhögő smiley Amúgy totyak kérdésére megválaszolom, hogy általában a hangminőség miatt szokták ezt válaszolni, mert az ingame voice chat általában rossz minőségű.
Köszi de am még egy játékban sem láttam Teamsay-t

válasz erre

Marduk

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Misa123 írta:
Nem jó ha az Enemy is hallja amit mondasz röhögő smiley
Tudod, általában van teamsay is, amit az enemy nem hall/lát röhögő smiley Amúgy totyak kérdésére megválaszolom, hogy általában a hangminőség miatt szokták ezt válaszolni, mert az ingame voice chat általában rossz minőségű.

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Misa123 írta:
Nem jó ha az Enemy is hallja amit mondasz röhögő smiley
Nyomassátok magyarul, azt a kutya sem érti röhögő smiley

válasz erre

Misa123

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

totyak írta:
Most lehet butaságot mondok, de általában az ilyen játékokban amúgy is van hang chat, akkor miért kell ez a program?
Nem jó ha az Enemy is hallja amit mondasz röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

totyak írta:
Most lehet butaságot mondok, de általában az ilyen játékokban amúgy is van hang chat, akkor miért kell ez a program?
Ez jó kérdés...röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 7 hónapja és 10 napja

Most lehet butaságot mondok, de általában az ilyen játékokban amúgy is van hang chat, akkor miért kell ez a program?

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja