Párosban szép az élet

2014. október 24.
41.3111
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
CM_Blogger profilja, adatai
CM_Blogger
Legfrissebb bejegyzésünkben ismét maradunk a perifériák világánál, ám ezúttal egy olyan párost hoztunk el nektek, mely a CM Storm brand alá tartozik, ebből pedig már minden jól értesült követőnk tudhatja, hogy itt bizony a gamerek húzhatják ki magukat. Reméljük az első mondatunk után ez meg is történt, most pedig mindenki egyenes háttal és nagy várakozásokkal fogadja a következő soraink.


A címben és az első mondatban is utaltunk már arra, hogy ezúttal nem egy főszereplőnk lesz, hanem egy páros, melynek tagjai külön-külön is megállják a helyüket saját piacukon, együtt azonban sokkal jobb ajánlatnak bizonyulnak. Fogadjátok hát szeretettel a CM Storm Octane névre keresztelt párosunk bemutatkozó blogját, melyről annyit még elárulnánk, hogy reményeink szerint olyan jó fogadtatást kap ez a páros, mint a korábbi blogunkban bemutatott CM Storm Devastator Gaming Bundle.

Most pedig térjünk is mai főszereplőinkre, hiszen az előd által kikövezett út már megkövetelte a folytatást. A CM Storm Octane név alatt egy billentyűzetet és egy egeret kínálunk nektek, melyek tervezésénél természetesen a játékosok érdekeit helyeztük el a legfelső polcon. Ez rögtön a formatervezésnél is látszik, hiszen kellően agresszív vonalakat húztak meg tervezőink, ugyanakkor az ergonómia sem csorbult, hiszen tudjuk, hogy a játékosok számára nagyon fontos a kényelem.

Párosban szép az élet - 2. kép

A színvilág kapcsán nem a perifériák megszokott fekete színezésével kell foglalkozni, hanem a világítással. A CM Storm Octane esetében ugyanis egy ilyen ajánlattól egyáltalán nem megszokott lehetőséget adtunk a vásárlók kezébe, hiszen kedvük szerint 7 szín közül választhatják ki a billentyűzet háttérvilágítását és az egér fényeit. A fényorgiát tovább fokozva eláruljuk, hogy akár változó mértékben pulzáló fényeket is asztalotokra varázsolhattok, hiszen a billentyűzet esetében ilyen mód is rendelkezésetekre áll majd.

A külsőségek és extrák után térjünk rá az egyik legfontosabb pontra, a hardveres specifikációra. A 116 grammos egér esetében az Avago 3050-es szenzornak köszönhetően 500 és 3500dpi között tudjátok optimalizálni a sebességet, az élettartamot pedig gombonként 10 millió kattintás főlé lőttük be. A billentyűzet már egy jóval súlyosabb darab, mely ebben az esetben indokolt is, hiszen rengeteg extra gombot helyeztünk el rajta.

A normál felépítésű billentyűzetről nem maradtak le a numerikus részek sem, valamint a gombok számát tovább gyarapítják a multimédiás lehetőségek is. A gomboknál maradva meg kell említeni a Windows gombok kiiktatásának lehetőségét, mely sok kellemetlen perctől kímélheti meg a játékosokat. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a teljes billentyűzetet "semlegesíteni" tudjátok, így a gépmentes időszak esetén gépeteknek egyetlen olyan karakterrel sem kell majd megbirkóznia, melyet nem ti nyomtok le a billentyűzeten.

Ez akár komolyabb biztonsági funkcióként is használható, hiszen kevesen gondolnak ilyen védelemre. A lenyomások kapcsán pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy az újdonság egyszerre 19 gomb lenyomását tudja érzékelni, ami mind a tíz ujjatokra elég.

Párosban szép az élet - 3. kép

Szerintünk igazán nagyléptékű frissítést kínál a CM Storm Octane, mely legnagyobb örömünkre a jó árazást is megörökölte elődjétől, hiszen információink szerint nagyjából az előd kezdőára körül tudjátok majd az első napokban beszerezni. Ennyi fért mai bejegyzésünkre, komment formájában pedig írjátok meg nekünk, hogy ti mit gondoltok erről az ajánlatról.
1 hozzászólás

Erkxt-HuN

10 éve, 3 hónapja és 17 napja

Nekem megvan a devastator. Szeretem . Bejön ez az új is valószínűleg le is cserélem rá!!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja