Papercraft, négyet egyre

2014. május 09.
41.0461
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
zolika1994 profilja, adatai
zolika1994
Két makett, amit valahogy kétszer csináltam meg. 2*2=4 szóval így jön ki a cím.


Amikor a családomnak megmutattam az első maketteket, csodálkozva nézték. Ma sem sokat változott, bár picit mutálódott a helyzet, mondjuk, hogy jóirányba...

Még régen -megint csak az "elején"- anya megkért, hogy a munkatársa fiának és lányának csináljak már 1-1 makettet ajándékba, merthát én ilyen rendes vagyok. Általában készséges vagyok ilyenkor és belementem. Már megvolt magamnak elkészítve az egyik makett, csak rossz volt a nyomat, mivel ilyen foltos volt és ezért amúgy is újra meg szerettem volna csinálni és akkor azt is lerendeztem. A kislánynál már bajban voltam, mivel tudom, hogy nem lehet sokkal szebb és jobb makett, mint a másik, ezért hasonló típusút kellett belőle legyártanom. Szerencsére kellően nagy volt a Final Fantasy VII univerzuma, hogy ezt is gond nélkül elintézhessem. Így született meg első körben Tifa és Red XIII.


Papercraft, négyet egyre - 2. kép



Papercraft, négyet egyre - 3. kép



Tehát, amint említettem a sors úgy hozta, hogy még egyszer megcsináltam a két makettet. Red XIII nagyon tetszett így őt tulajdonképpen csak magamnak csináltam meg, Tifa viszont egy érdekes mese a világ kicsinységéről.

Az egész a 2013. decemberi PlayIT-re nyúlik vissza, akkor voltak először nagyon-nagyon-nagyon nagy tömeg előtt kiállítva a makettjeim. Reméltem, hogy majd lesz sok megkeresés, ám ez elmaradt sajnálatomra, ám szilveszterkor jött egy üzenetem, miszerint valakinek kéne makettet csinálni. Megcsillant a szemem, nagyon örültem eme komoly megkeresésnek, nem csak holmi érdeklődőnek tűnt és már tudom, hogy nem is az. Nagy FF VII és MGS rajongó, a poszt szerencséjére most kezdetnek egy Tifa makettet kellett csinálnom.

Igyekeztem mindent beleadni, hogy elnyerjem a tetszését, ami sikerült is. Ha azt nézzük, Himura Kenshin előtt ezt a makettet csináltam meg, nem lehet egy idős darab, max 1-2 hónapos.

És itt jön a csavar. Miután átadtam a makettet az illetőnek nem sokkal újra aktivizáltam magam egy oldalon (már júliusban regeltem, csak nagyritkán néztem fel az oldalra) és kiderült, hogy a megrendelő az egyik ottani cikkíró volt! Nagyon meglepődtem, de örültem is, hogy ott újra összefutottunk!


Papercraft, négyet egyre - 4. kép



Papercraft, négyet egyre - 5. kép



Azért itt egy összehasonlító kép, a kettő közti különbségről és arról, hogy mennyit számít, hogy lefestjük-e az éleket vagy sem:


Papercraft, négyet egyre - 6. kép




Válasz, kérdés, észrevétel lent vagy üzenetben. Továbbá, ha tetszett a poszt, tekintsd meg az előző témával kapcsolatos bejegyzéseimet ;)


totya0108


Letöltési link Red XIII-hez és Tifa-hoz.
2 hozzászólás

zolika1994

10 éve, 8 hónapja és 27 napja

zolika1994 írta:
Na jólvan, aki leleményes a kommentből ki tudja szedni a helyes linket...

*lö nekem is este van

válasz erre

zolika1994

10 éve, 8 hónapja és 27 napja

ELnézést, Tifa-t rosszul linkeltem, itt a korrekció:

btk3/Tifa.rar' target='_blank' rel='nofollow'>http://www.mediafire.com/download/w1tczröhögő smileybtk3/Tifa.rar

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja