Papercraft, a kicsiből lesz a nagy

2014. április 17.
41.6601
Advertisement
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
zolika1994 profilja, adatai
zolika1994
Életkorra kicsi, nagyságra pedig méretes makett következik.


Még ugyebár ezen felül 1 makett van, de ezeket már nem magamnak készítettem el, mások kértek meg, hogy ugyan készítsem már el őket. Pont jól jön ki, mert mind a kettő szülinapi ajándék és tulajdonképpen ugyanarról a személyről van szó, csak más formában.

Goku valahogy soha nem tartozott a kedvenceim közé a DBZ-ben. Nem utálom őt, csak nem a favorit. Viszont a sima DB-ben, ott ő a legjobb. A naivitásával meg úgy unblock ott ő az én kedvencem.

Aztán egy csoportban kiírtam, hogy érdekelne-e valakit DB makett elkészítése és végre valahára megkeresett egy személy ezügyben. Kiválasztottuk ezt a makettet és elkészítettem neki.

Elkészítésekor nagyon aggódtam, hogy a feje túl nehéz a kicsi nyakához, amit ellensúlyoztam azzal, hogy a belsejét kierősítettem, így bár picit jobbra dől a feje, frankón tartásban marad.

Nagyon furcsa lenne Trunks és Vegita mellé tenni ezt a makettet, ugyanis ezeknél mind egy kicsit magasabb, viszont annál jobban néz ki. Nagyon élethű szerintem, már ha lehet ilyet animekarakterre írni.

A pontos magasságára már nem emlékszem, de biztos, hogy 50cm-nél magasabb:


Papercraft, a kicsiből lesz a nagy - 2. kép



Papercraft, a kicsiből lesz a nagy - 3. kép



Papercraft, a kicsiből lesz a nagy - 4. kép



Papercraft, a kicsiből lesz a nagy - 5. kép



Papercraft, a kicsiből lesz a nagy - 6. kép




Válasz, kérdés, észrevétel lent vagy üzenetben. Továbbá, ha tetszett a poszt, tekintsd meg az előző témával kapcsolatos bejegyzéseimet ;)


totya0108


Letöltési link itt.
14 hozzászólás

zolika1994

10 éve, 9 hónapja és 20 napja

Dr.Benzin írta:
Szép munka ! mosolygó smiley
Köszi! mosolygó smiley

válasz erre

Dr.Benzin

10 éve, 9 hónapja és 20 napja

Szép munka ! mosolygó smiley

válasz erre

zolika1994

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

marco írta:
Hétvégén én is.mosolygó smiley

Tök jó ez a szobor is!
Ja, okés mosolygó smiley

Amúgy köszi.

válasz erre

marco

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

zolika1994 írta:
úgyis előbb-utóbb írtam volna róla röhögő smiley
Hétvégén én is.mosolygó smiley

Tök jó ez a szobor is!

válasz erre

Yanez

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

zolika1994 írta:
Pssszzt! röhögő smiley röhögő smiley
AHA! röhögő smiley

válasz erre

zolika1994

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

csirkee írta:
jaaaaaaaaah ez top secret?? röhögő smiley Akkor sorry!
úgyis előbb-utóbb írtam volna róla röhögő smiley

válasz erre

csirkee

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

zolika1994 írta:
Pssszzt! röhögő smiley röhögő smiley
jaaaaaaaaah ez top secret?? röhögő smiley Akkor sorry!

válasz erre

zolika1994

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

csirkee írta:
tök jók ezek a kis cuccok, de majd élőben meglesem őket PlayIt-en mosolygó smiley
Pssszzt! röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

csirkee

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

tök jók ezek a kis cuccok, de majd élőben meglesem őket PlayIt-en mosolygó smiley

válasz erre

zolika1994

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

Yanez írta:
Az összes közül eddig ez tetszik a legjobban! Gratula Zoltán!
Oh, köszönöm szépen! mosolygó smiley Öröm olvasni.

válasz erre

Yanez

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

Az összes közül eddig ez tetszik a legjobban! Gratula Zoltán!

válasz erre

zolika1994

10 éve, 9 hónapja és 21 napja

wegh írta:
Ezek a DB karakterek nagyon ütnek röhögő smiley Ez is zseniális lett.
Nem magamnak csináltam de ez nekem is nagyon tetszik.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja